NEHAZUGGY

Hősök és gonosztevők

Dicsértessék a szellem és a lélek világossága, vidám vasárnapot minden felkelőnek! Egy dakota közmondás szerint – vagy az is lehet, hogy a Csillagok háborúja szerint – nem minden igaz, amiben sokan hisznek, a hősöket pedig az erkölcs különbözteti meg a gonosztevőktől. Belátom, hogy ezeknek a Coelho mesteren túlmutató evidensnek tűnő evidenciáknak olyan nagy jelentőségük nincs az ugaron, mert mimagyarok itt, a mi kirobbanó, fölényeskedő, melldöngető nemzeti büszkeségünktől bódultan (mi, mármint azok, akiket érint) ilyetén baromságokkal nem foglalkozunk. Hogy vegyük a fáradságot. És esetleg különböztessük meg az igazat a hamistól, a hőst a gonosztevőtől, és ne csak tudjuk, hogy a gonosztevő mikor hazudik az arcunkba, hanem vonjuk is felelősségre ezért. Mintha maradt volna még némi önbecsülésünk. Ennek megfelelően aztán pontosan azt kapjuk az arcunkba (mi, mármint azok is, akiket nem érint, de bárcsak olyan könnyű lenne nekünk, hogy azt mondjuk, hogy mérgezett kutakból nem iszunk), amit ennek a megspórolt szellemi-erkölcsi munkának a hozadékaként szükségszerűen kaphatunk: hazugságok végtelenített hálóját, rajtunk uralkodó, a fejünkre vizelő, tulajdonképpen az egész társadalmat magából kifordító gátlástalan gonosztevőket. Akik igen, mérgezik a kutakat, és akiket nem mellesleg további gonosztevők tömegei támogatnak, segítenek, mentegetnek, aszerint, hogy mikor mire van igényük.

Tudom, tudom, ne általánosítsak, mert az csúnya dolog, de egyrészt nem írhatom oda minden gondolatom mellé, hogy név szerint ki mindenki ne vegye magára, másrészt sokkal kevesebb kutat lehetne megmérgezni, ha a mimagyarok minden alkalommal a saját nevükben, hangosan és érthetően háborodnának fel (és nem mások helyett sértődnének meg, mint az állampárti propagandagépezet Bayer Zsoltjai és más, közpénzpórázon tartott pártszolgálatosai), amikor az ország többségi tulajdonosai őket, a gyerekeiket, a szüleiket, az unokáikat, a nagyszüleiket, a barátaikat, a tanáraikat tolják maguk előtt, mögéjük bújnak, a nevükben beszélnek, rájuk hivatkoznak, velük magyarázzák, hogy miért menő gonosztevőnek lenni, sőt, hogy a gonosztevő valójában hős. Hogyhogy? Hát mindig is az volt. Olyankor ott vagyunk mimagyarok általánosan. Úgy mint mi, édesanyák, mi keresztények, mi futballrajongók, mi vendég-  és szabadságszeretők, mi családosok és nagycsaládosok, mi, büszke szuverének, mi antikommunisták, mi nemzetiek, mi jobboldaliak, mi bérből-fizetésből élő, naphosszat keccsölő jó munkásemberek. Akik megszólalásig olyanok vagyunk, mint ők. Pedig egyáltalán nem vagyunk olyanok mind.

Nem mimagyarok hazudtunk testületileg a nyilasból lett kommunista besúgó nagyapánkról, nem mi tapsoltattuk meg magunkat a lelkes közönségünkkel, pláne nem mi teszünk úgy, mintha mi lennénk a sértettek, az áldozatok azért, mert valaki rámutatott a különbségre, ami az igazságot a széles körben terjesztett hazugságainktól elválasztja.

Nem mimagyarok osztjuk szét a famíliánk, a csatlósaink és csókosaink között a közpénzek milliárdjait ahelyett, hogy azokat támogatnánk és szolgálnánk belőlük, akik rászorulnak, és akiket kötelességünk lenne.

Nem nekünk szokásunk titokban, sunnyogva megemelni, majd visszadátumozva közzétenni az 5 milliós miniszteri fizetésünket, miközben lehazugozzuk a pedagógusok érdekképviseletét úgy, hogy minden szakmai javaslatukat az asztalról lesöpörve beledörgöljük a pofájukba, hogy nem illeszkedik a kormányzati politikánkba, hogy a béreik az inflációt követve nőjenek, hogy a gyakornoknál eggyel magasabb szinten lévő pedagógusok alapfizetése ne csak tíz-, hanem százezer forinttal legyen magasabb. És mindennek a tetejébe nem mimagyarok utasítjuk aztán a csahos janicsárunkat, hogy a pártmédiában tovább alázza a megalázottakat: küldje el a faszba azokat a tanárokat, akik korábban nem írták alá a státusztörvényt, de most újra tanítanának, és tegye világossá, hogy ha az iskolák betartanák a szabályokat, akkor nem kéne tömegesen panaszkodni a túlterheltségre.

De igazam van, tartsam magam hozzá. Nem akarok mások helyett megsértődni, olyanok helyett biztosan nem, akik az állampárt államelnökének moralitásával felvértezve szarnak bele a saját önbecsülésükbe és magasról tesznek a gyerekekre is. Kicsit nehezen, de eljutottam a mondanivalóm velejéhez: a regnáló államvezetés, a Fidesz nevű szervezet mindenkori legvisszataszítóbb példányainak egyikéhez, Novák Katalinhoz (hivatalosan: Sándor-palota). Az alezredesné szégyenteljes mélypontokkal kikövezett pártpolitikaiból lett papíron független fennállásának legocsmányabb mélypontja távolról sem a szélsőjobbos terrorista Budaházy Györgyhöz kapcsolódik. Két nap után is nehéz elhinni, de a baromira elfoglalt Orbán-hű kádernek sikerült alulmúlnia magát. Az anyaságával, a családpártiságával, a kereszténységével az elvtársaihoz hasonlóan pőre hatalmon maradási okokból turnézó, önmagát fényező egykori családügyi államtitkárból lett miniszterből lett államfő leért a gödör aljára, amikor egy elítélt pedofil bűnöző bűntársának megkegyelmezett. És ahelyett, hogy kussolt volna a palotájával együtt, egy kármentési célzatú propagandainterjúban kiváló ütemérzékkel pofázott arról, hogy

– ha nem születik gyerek, nincs jövője az országnak,

– a cél az, hogy Magyarország családbarát országgá váljon, márpedig a családbarát fordulat pedig megjelent a kormányzati szemléletben azért, hogy könnyebb legyen családot alapítani, a vágyott gyermekek megszületése ne ütközzön anyagi akadályba és könnyebb legyen a gyermeket nevelők helyzete,

– sok eredményt értek el, de van még feladat; ő köztársasági elnökként kiemelten figyel a családokra,

– több nőre van szükség a közéletben, mert ha empátiából lenne több a közéletben idehaza és a nagyvilágban a nők nagyobb jelenlétével, már az egy másfajta világot eredményezhetne, hát hiszen a nők sokkal empatikusabbak,

mi édesanyák jobb érzékkel figyelünk arra, mi bántja a körülöttünk lévőket.

Mi édesanyák. Nem vagyok édesanya, bár nekem is van édesanyám, akinek a nevében nem fogok megsértődni, mint ahogy senki más édesanyja nevében sem fogok megsértődni. Lehet, hogy sokan büszkék arra, hogy ők is pont ugyanolyan édesanyák, mint Novák Katalin, de kötve hiszem, hogy lenne olyan egészséges lelkű édesanya, akinek államelnök minőségében akárcsak eszébe jutna, hogy egy kiszolgáltatott gyermekeket évtizedes időhorizonton molesztáló, némelyeket az öngyilkosságba kergető, másoknak az életét derékba törő, a testi-lelki fejlődésüket súlyosan megpecsételő gazembert mentegetni próbáló bűnsegédnek kegyelmet kellene adni. Nem arról beszélek, hogy alá is írja, hanem hogy egyáltalán eszébe jut ilyesmi. Vagy ha valaki másnak jutott eszébe ilyesmi (mert naná, hogy pedofil bűnsegéd elvtárs ezer szálon kapcsolódik a kormányzathoz, ráadásul nehéz sorsú erdélyi családból származik), akkor nem küldi el azzal a lendülettel a vérbe.

Akárcsak a fent pontszerűen idézett dörgedelmében, több mint tíz éve hallgatjuk ennek az életvitelszerűen természetellenes vigyorba rándult ÉDESANYÁNAK a szájából, hogy így a gyerekek, úgy a gyerekek, hogy családbarát kormány, hogy gyermekvállalás, a család szentsége, az apa férfi, az anya nő, anyaság, boldogság, házasság, az élet értelme. Évek óta sértőbbnél bántóbb megjegyzéseket tesz azokra a honfitársaira, akik nem házasságban élnek, mást és másképp szeretnek, mint ő, esetleg egyedülállóak, gyermektelenek. Végtelenítve mormolja az elvtelen cinkostársaival együtt azokat a patetikus szólamokat, amelyek arról szólnak, hogy mi heteroszexuális, házas, nagycsaládos, sokgyermekes keresztény magyarok értékesebb, minőségibb, elismerésre méltóbb életet élünk, mint azok, akinek objektív és szubjektív okokból mást dobott a gép. Hogy megvédjük a gyerekeinket. Hogy mimagyarok nemzeti kormányának a hazánál csak a gyermek a fontosabb. Hogy vörös vonal, hogy hagyják békén a gyerekeinket. És akkor mindennek a megkoronázása gyanánt, ráadásul a pápalátogatásra felkapaszkodva szembeköpi saját magát, az országot – mint a főnöke három napja Brüsszelben -, és még azt is van orcája leírni, hogy a pedofíliával szemben nincs mentség.

Nem az volt a lesújtó, hogy a politikai érdekből homofób kormánypárt Szájer Józsija egy melegorgiáról menekülve lecsúszott azon a bizonyos brüsszeli ereszcsatornán, hanem ez a lesújtó és velőtrázó. Az én felfogásom és értékrendem szerint se Novák, se a bandája nem süllyedt még ennyire mélyre. A korrupció ezerötven árnyalatát hagyjuk, az egy másik kérdés. De ez itt az egyik legfőbb politikájuk, a legnagyobb sikersztorijuk, amire a legbüszkébbek, hogy ők megvédik a gyermekeinket, mert ha Gyurcsány lenne, a buzilobbi (értsd: a buzik pedofilok is) már átműtötte volna a fél országot. Ezt ennyire nyilvánvalóan még soha nem hányták telibe, és nem hallom, hogy a svédekre megsértődött Fidesz-frakció legnagyobb gyermekvédői – Selmeczi és a szigorúan nem buzeráns Kocsis – dörömbölnének a Sándor-palota ajtaján, hogy ez tűrhetetlen. Pedig ha valami, ez az: förtelmes, gyalázatos és tűrhetetlen. A gyermekvédők és családbarátok szerint rendben van undorító pedofil bűnözők bűnsegédeinek megkegyelmezni. Mert szegény sorsú erdélyi családból származnak, és különben is példásan betartották a böriben a házirendet.

Szerintem is a hősöket az erkölcs különbözteti meg a gonosztevőktől, Novák Katalin pedig még az utóbbiak közül is kiemelkedik. Édesanyaként, nőként, emberként ő az a mélység, ahová egészséges lelkű ember nem süllyed akkor sem, ha pisztolyt szorítanak a halántékához. Dobrev Klárának az az állítása pedig, hogy az államfő, aki pedofíliához kötődő bűnözőnek kegyelmet ad, többé nem a családok, a gyermekek védelmezője, mélyen elhibázott. Az, aki egy kiskorúakat molesztáló gazembert mentegető, mosdató, támogató, a bűnei eltussolásában segédkező gazembernek kegyelmet ad, az soha nem volt a családok és gyermekek védelmezője. Ez még a híveire nézve is bántó. Az áldozatokra nézve pedig soha el nem évülő bűn. Mimagyarok közös szégyene. Aki úgy érzi, hogy nem, az ne vegye magára.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább