December 11,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Apokalipszis most

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 662,460 forint, még hiányzik 2,337,540 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Úrnak 2019. esztendejéban, a mi urunk uralkodásának 10. évében, 100 évre Trianontól, 30 évre a rendszerváltásnak nevezett vértelen hatalomátadás-átvételtől, az euró vizionált bevezetésének többszörösen módosított időpontjától és Ausztria gazdasági utolérésének/lekörözésének már a fasz tudja hányadik alkalommal behazudott céldátumához képest itten állunk mi. Az Úr 2020. éve előtt egy hónappal. 

Ha időutazó lennék, és visszatérnék a jövőből, lehet, hogy ezen meglepődnék, mert a kurvasok stadionon és Felcsútland felvirágoztatásán kívül más változást nem vélnék felfedezni eme kicsiny országban. Akkor sem, ha mások, akik a nyitott ajtajú kalitkában üldögélnek, teljesen másképp látják Kis-Nagy-Magyarországot. 

A minap jártam egy üzleti megbeszélésen Ausztriában, ahol volt szerencsém a hanyatló Nyugat néhány pénzügyi szakemberével beszélgetni. Ami talán annyira nem fontos a nagyközönség számára, mint számomra. A tárgyalások után a cégnél, ahol vendégeskedtem, egy ott dolgozó recepciós hölggyel elegyedtem beszélgetésbe. Nos, ez viszont kifejezetten tanulságos lehet sokunk számára.

A hölgy először furán nézett rám, éreztem, hogy valami nem stimmel. Egy idő után megkérdezte: azért vagyok ott náluk, hogy tanítsak, vagy azért, hogy tanuljak? Mondtam neki, Isten őrizz, nem vagyok én közgazdász, egy egyszerű felhasználó vagyok, aki tudásért utazott hozzájuk. De miért fontos ez? – kérdeztem, mire azt válaszolta: nem akar megsérteni, de találkozott magyar dolgozókkal, és azok azt mesélték neki, hogy azért dolgoznak Ausztriában, mert Magyarországon a minimálbér körülbelül 400 euró, és hát ez nagyon kevés. Ezért az lenne a kérdése, hogyan lehet ennyi pénzből megélni ott nálunk a Kárpát-medencében, hiszen még a benzin is drágább, mint Ausztriában? Aztán azt kérdezte, járok-e étterembe, pubba vagy kávézóba, mert ő kiszámolta, hogy ha ők beülnek a barátjával egy laza vacsorára, és ezt hetente többször is megteszik, csak az több, mint 400 euró. És akkor még semmi másra nem költöttek. Dehát mi is az Európai Unió tagjai vagyunk, Ausztriával szomszédos ország… ez így elég durva. Mondta ezt egy 24 éves recepciós hölgy, havi 3500 eurós fizetéssel és fülig érő szájjal. 

Ki a fasznak képzel ez engem? – gondoltam magamban. Bear Gryllsnek, aki idejött hozzájuk, hogy elmagyarázza, hogy él meg egy magyar havi 400 euro átlagból? Kellemetlenül éreztem magam, bár nem titok, én nem panaszkodhatom. Tudom viszont, hogy nagyon sokan még a 200 euró havi apanázsnak is nagyon örülnek itthon. Mondtam neki, hogy a mi PRIME miniszterünk az a zseni, aki adott a nyugdíjasoknak kemény 40 eurót, mert jobban teljesítünk gazdaságilag, meg a számok is úgy álltak. Erre úgy elkezdett nevetni, hogy konkrétan ki kellett mennie a friss levegőre. Szerintem azt hitte, valami stand-up os csávó vagyok, és tudom még fokozni a hangulatot. Hát nem, baszod. Ez az igazság. 

Megkérdeztem tőle, mennyi a minimálbér mostanság a Monarchia maradványain. Azt mondta, 1500 euró/hó, a munkanélküli segély pedig 1200 euró havonta, de az nagyon kevés. A picsába, akkor mi életművészek vagyunk, mert 1500 x 340 = 510 000 jó magyar forint Orbániában. Mocsok jó fizetésnek tűnik, de ezt nem egy utcaseprő vagy gyári melós kapja a cementgyárban Királyegyházán, hanem egy jobb képességű orvos talán, aki – mint kiderült – náluk úgy 5-8 ezer euró között visz haza havonta. 

Jogos, bassza meg, hogy azt hiszi, életmód- és spórolási tippekkel érkeztem hozzájuk, hiszen neki felfoghatatlan, ami nálunk megy Magyarhonban. És ne higgye senki, hogy nem tudnak rólunk, hogy nincsenek tisztában azzal, ami itt megy, mert de. Tudják, látják, csak nem értik. Mert ez legfeljebb azoknak felfoghatatlan, akik olyannyira messze vannak innen, hogy el sem tudják képzelni, milyen ebben a szarban vegetálni. Mi lettünk az európai Észak-Koreai Népköztársaság. Főleg most, hogy már a külföldi tudósítókat is cenzúrázzák. 

Na szóval, ez van. Este kisétáltunk a belvárosba. Hanyatlik ez a kurva Nyugat, ellepték a migránsok, mindenütt zombik, halál és kupleráj. Ott álltam Klagenfurtban az adventi vásáron, mindenki mosolygott, rend és tisztaság mindenfele, a kávézók tele, baráti kacaj, elment mellettem egy színesbőrű társaság, németül beszéltek, és faszkivan, nem tudtam örülni. Két teljesen különböző világ, ugyanúgy, ahogy évtizedek óta van: egyfelől az oly régóta vágyott nyugati (európai!) életszínvonal és a mienk: a széthazudott, hamis, csóró, ki ha én nem, buta, pökhendi felsőbbrendűség. Meg G néni-bácsi Baszomfalván, aki azt hiszi, csak az a menő, amit az ezeréves falujába beszűrődik a való világból. 

Eszembe jutott egy film, amelyben Robert Duvall szivarral a szájában áll Vietnamban, körülötte káosz, vér és háború. Csak nálam fordítva volt. Akkor ott nem volt körülöttem káosz, vér és háború.

Vogronics András

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.