Katonás botrány után sumákolás. Aki békében sem tudja megvédeni a gyerekeinket, annak pofa be
Tóth Ilona   |   2019.  Július 10,  Szerda   |   20:07
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 918,280 forint, még hiányzik 1,381,720 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
„Németh “Koleszterinkirály” Szilárd a mai sajtótájékoztatóján a “Gyurcsány-család táskahordozójának” nevezett. Diákként sokféle munkát végeztem, de londiner soha nem voltam, bár tutira tiszteletre méltó munka. A véletlenül a hadsereg közelébe került pacalhuszár azt bezzeg nem mondta el, hogy se a közszféra (benne a honvédségi dolgozók) béremelését, se a minimálnyugdíj emelését nem támogatta. Javaslom, hogy inkább ropogtassa a báránychipset. Abban szakértő ő, nem másban!”
Nagyon jó, frappáns válasz Németh Agytröszt Szilárdnak Vadai Ágnestől. Így van az, amikor a szabad madárból – Sziszike SZDSZ alapító volt – rikkancs papagájjá átalakult fidesznyik megszólal, mert nem bírta ki, sőt kötelezően csacsogta a leckét. Leragadva a szutyokba migránsozott: hamar kiderült, nem csak az afrikai, ázsiai meg csak ő tudja ki, menekültek szaggatják Orbán kerítését. Csak az a nagy baj, hogy ez a szögesdrótos rémálom nem mindenre jó, nem mindenkire érvényes, pedig
„Magyarországon is van mi ellen védekezni.”
Ez konkrétan így van, már kilenc éve, de hát agytröszt szabad elvtárs nem magára és szárnyaló vércséire gondolt, hanem most éppen a Demokratikus Koalícióra. Nevezetesen Vadai Ágnesre, aki benyújtott egy olyan módosító indítványt a parlamentben, amely arról szólt, hogy 120 milliárd forintot vonjanak el a Magyar Honvédség fejlesztéséből, és ezt a teljes ellenzék támogatta.
Csak hát Németh bakát meglegyintette a háború szele, félti az országot az ellenségtől, ezért megjegyezte,
„Vadai Ágnes, „a Gyurcsány-család táskahordozója” korábban honvédelmi államtitkár is volt. Ezalatt 18 ezer fővel, csaknem felére csökkent a honvédség létszáma, laktanyákat zártak be, és több mint 50 ezer haditechnikai eszközt „szórtak szét” a világban.”
Erre válaszolt fentebb Vadai Ágnes, eléggé finoman. Így aránylik az eszement hazugság meg Németh ideiglenesen pacalevő baka agya és a hat nyelven beszélő képviselőnő mondanivalója. Bezzeg majd a magyar hadsereg – pontosan 37 600 hivatásos katona meg 20 ezer tartalékos katona – megvédi kis hazánkat, ha jön az ellenség. Ebben is a legjobbak vagyunk, a NATO pedig le szarva. Rohadt hisztijükkel akarják hergelni az embereket a békében Fidesz-hősök. Kell a hazafias agy már az iskolában is, jobb ha tudja a kölök, hogyan kell forgatni a fegyvert: Fidesz-egységbe magyar emberek, kétségbeesni ráértek később is!
Németh Szilárdnak is már régen ki kellett volna takarodnia a minisztériumból
Ha ezzel most végeztünk volna, Németh úr, hogyan is van az, hogy elementáris erejű szónoklatában példaként említette a honvéd középiskolák újranyitását. Tetszik lenni büszke rá. A debreceni honvédiskola kollégiumában szexuálisan zaklattak egy tanulót.
„A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség intézményeiben semmiféle bántalmazást, megalázást nem tűrnek el, az ellen a lehető leghatározottabban fellépnek. A konkrét esetben az iskolában lezajlott a fegyelmi eljárás, azonnali elbocsátások voltak, az illetékes helyettes államtitkár pedig feljelentést tett.”
Ez a fideszi cinizmus, hogy nem szégyellik magukat! Minimum, de egy ilyen ügy és eltusolása után fognia kellene bugyrukat, és kitakarodni a minisztériumból. Némethnek és Benkő Tibor miniszternek. Hiszen az eset még májusban történt, és a minisztérium csak újságírói kérdések után tett rendőrségi feljelentést.
Mert ugyan, miért a hvg.-nek kellett kinyomozni a brutális esetet?
Miért csak ez után tettek feljelentést?
Miért nem tudott a miniszter az esetről?
Miért hallgatott az iskola vezetése?
Ha mégis tudtak a történtekről, még nagyobb a baj.
Rohadó családbarát kormány. A Kratochvil Károly Honvéd Középiskolájukban egymás lefogásával, lekötözésével szórakoztak a tizenéves diákok, aztán egy éjszaka az egyik 9. osztályba járó fiút egy idősebb, 10. évfolyamba járó társa análisan zaklatott, kihasználva, hogy a többiek lefogják.
Felkészül a hódmezővásárhelyi és a székesfehérvári iskola, mert a „debreceni példa jól mutatja, hogy nagy szükség és igény van a honvédelmi nevelésre a fiatalok körében”.
Barátaim élményeiből tudom, hogy a katonaság sosem volt angyalka nevelde. De jól látjuk, ennek a mocsári, keresztény-konzervatív bandának a sunyi hallgatás a legfőbb tudománya. Parancsra van pofa be!
„Erős honvédség nélkül nincs erős ország, nincsenek biztonságban a magyar emberek.” Igen, nincsenek biztonságban a magyar fiatalok békében sem, ezért aztán takarodjanak el a közelükből, aljas, hazug banda! Ők a magyar emberek legfőbb ellenségei.
Az önök véleménye
Normális országban a siker alapja a tudás. Nem normális országban a siker alapja pártállás+talpnyalás. (Zebike)
Mindig kéznél van nálam a Mengyelejev féle periódusos rendszer.Sokszor kell a keresztrejtvényhez.Gyorsan előkaptam és átbogarásztam újra, hátha csal az emlékezetem,de nem.Nincs benne Kun Gábor! Tudtam én, hogy ez a kémia egy rohadt dolog! Nem is értettem soha! (Ilona)
Uram! Ön beteg?-nem!-nem baj majd az lesz,és én meg fogom operálni.(Elátkozott part) Rejtő Jenő. (janos)
A kémia, az. Annak meg kell lenni. Magyarról magyarra fordítva, ha megvan a kémia, az egyenlő a szerelemmel. Fideszről magyarra fordítva pedig annyit tesz: Olyan szerelmes lettem, hogy örömmel várom a közpénzt a havertól. (zsoltix)
Megmondta már nagyeszű Harrach is, ha úgy nézzük, a stadion egészségügyi létesítmény. Stadion, meg tízparancsolat együtt és már senkinek semmi baja, ha meg mégis, az azt jelzi, hogy isten nem szereti őket, tehát megérdemlik a szenvedést. Egyébként, tartok tőle, hogy ez a temérdek stadion okkal épült, ha majd durvul a helyzet, ugyanúgy hasznát tudják venni, ahogy Pinochet, Chilében, majd a szerbek Boszniában. És még tovább fejlődik is a helyzet, hisz olimpia nélkül is, ugyanazokat a megalomán épületeket felhúzzák, amit olimpiára szántak. Megy a melldöngetés, az utólag a tízszeresére drágult nedves vb-ről, hogy mekkora nagy világszenzáció volt. Azt követően, két hét múlva Londonban is volt egy atlétikai világbajnokság, szerintem, senki egy betűre sem emékszik abból. Ezért aztán érdemes. (agador)
Palkovics nem csak most hazudott, folyamatosan azt teszi. Már hónapokkal korábban is visszaírtak a németek, kikérték, hogy ne hasonlítgassa az általa szorgalmazott átalalkítást a Max Planck intézethez. Valóban, ott is vannak kormányzati emberek az irányítótestületben, de csak 25 %, nem 50 és a döntnök elnököt sem az ottani miniszterelnök csinálja fel a posztjára. Mindenesetre Palkovics léte önmaga is igazolja az átalakítás szükségességét, hisz évekig vett fel havi 800 ezret, mindenféle teljesítmény nélkül.. (agador)
orbán először a fejére teszi a koronát, megáldatja a fene tudja melyik magyar főpappal, azután új egyházat csinál, kinevezi magát a felház nevű egyház fejének, majd üldözni kezdi a kereszténységet, akár a középkori Angliában. Aztán felébred arra, hogy bilibe lóg a keze. (Transzporter)
Azon gondolkoztam, hogy miert adtak el egyáltalán a T -Sistem-et …meg is van a válasz :hogy már a választási szoftverrel se kelljen annyit “ bíbelődni “, meg az állampolgárokat is gond nélkül megfigyelhetik…innentől kezdve mindent szabad..nekik. A kisember meg majd a levegő vételéhez is kérelmet nyújt be…az eszem megáll .. (Krisztina)
Szerintem már csak a teljes összeomlás hozhat változást, és az is hirtelen kell, hogy jöjjön, mert ehhez a tudatos, fokozatos züllesztéshez nagyon jól hozzászokik a hülye magyar. Egy gazdasági válság, tetézve a fidesz hozzá-nem-értésével, orbán kézivezérlésével. Hiperinfláció. Akkor már hiába mondaná, hogy soros-gyúcsányi-migrács. Akkor talán lenne egy forradalom. De lehet, hogy csak optimista vagyok, és még akkor sem. (Fatkavakkan)
Bár Kósa Karolina tudomásom szerint orvos, hát hogy a fenébe ne értene – már így 57 éves korára, főleg, ha a szükség úgy hozza, mert minden kötél szakad – a gabonatermesztéshez! Is. (Gábor)
Az én unokám szeptemberben fog kezdeni, már előre félek. Egy csomó tanár hiányzik az iskolájából, nem tudnak sem szünetben, sem az ebédlőben sem a tanítás vége után figyelni rájuk, de ott kell maradniuk 4-ig. Sajnos a szülők sem tudják előbb elhozni a gyereket, mert dolgoznak. 1-sőstől a 8.-ig együtt vannak a tanórákon kívül a gyerekek, a nagyobbak terrorizálják a kicsiket és nincs aki ügyeljen rájuk. Nem tudom szegény, hogy fogja bírni. (Transzporter)
Azt is elmondta, mint célkitűzést, hogyha Távol – Keleten építenek kórházat, akkor a hazai betegek közül kevesebb veszi igénybe az utogondozast. MERT MEGHALNAK, MIVEL NEM. JUTNAK IDŐBEN MŰTÉTRE, KEZELESRE. Vagy ezzel a sportolási móddal nem hencegett???? NAHÁT!!!!! (Vali)
Ezért,bármelyik magyar kórházban fekvő,bármelyik nyelvet beszélő beteg részére,biztosítjuk a megfelelő nyelven íródott bibliát.Tora és Korán,később. (janos)
Ez itt kérem Orbánisztán a csúti vajda birodalma ! …… az a gond, hogy a 17 éves lány már soha többet nem bízik, ebben az elb@szott országban ! …….és ne is higgyen! Nem mondom, hogy usgyi vegye az írányt nyugat felé , de a narancskómából rugdossa fel a magyar birkákat! Kormányablak ? Mitől lenne különb ?……. sajnos most eszembe juttatott néhány kellemetlen ’emlékemet ami miatt ….. …..de megyek is hányni ! (Vera)
Mállik szét a teljes állami adminisztráció 🙁 (glorianna)
Már szétmállott ! …..NAV ?……az az igazi hatalmas sz@rkupac !…a Posta ? …megyeszékhelyen lakom, hetente egyszer hozzák ki a leveleket ! (Vera)
Ezt hogyan lehet megengedni, hogy magán vagy fideszes kézbe kerüljön a választásokon használt informatikai berendezés? Ez ellen az ellenzéknek igenis nagyon hangosan fel kell lépnie. Ez ellen tüntetést kell szervezni. Ha nem, akkor a választások teljesen ellenőrizhetetlenek lesznek. (Transzporter)
Kis kiegészítés: a bankok a hitelképességet vizsgálják, erkölcsi bizonyítványt nem kérnek. Szóval Tiborcz akármilyen hétpróbás gazember, amíg szabadlábon van és tudja garantálni a hitelek visszafizetését, addig mindig kapni is fog. Ennyi ingatlanvagyon mellett hogy a fenébe ne lenne hitelképes?! Hogy kap mellé kamatkedvezményt és egyéb bónuszokat, azt meg mind tudtuk, csak nem sejtettük… (Madárlátta)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Még egy gondolat a tegnap esti Nemzetek Ligája-mérkőzésről, amelyen az ukrán válogatott 1-0-ra legyőzte a magyar csapatot. A találkozó előtt a magyar közönség, de legalábbis annak egy jelentős része kifütyülte az ukrán himnuszt. Az ukránok egyik alapembere, Ilja Zabarnij, a Paris Saint-Germain védője interjút adott a Sport24.ua portálnak, amelyben nem csupán egykori csapattársát, Kerkez Milost dicsérte […]
Emlékszünk még arra a tudatosan felépített, a soha nem látott krízishelyzetre és a kormányzat morális kötelességére hivatkozó kommunikációs blablára, amit Szijjártó és a gazdája és Menczer és az egész bukott banda elővezetett a koronavírus-járvány alatti túlárazott egészségügyi beszerzéseket, pláne a nagyjából 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-bevásárlást érintő kritikákra? Hogy „az emberélet nem pénzkérdés”? Hogy ha csak […]
Semmi kedvem arra szavakat pazarolni hogy a világnézeti piócapárt – amelyik abból a vergődésből él, hogy másoknak hogyan tudná megkeseríteni az életét és minden erejével a 21. század ellen küzd – az elgurult gyógyszereit keresgéli, amiért a miniszterelnök, aki nem Orbán, a Vatikánba látogatott, jajistenem, szentségtörés, mindmeghalunk. A pápa színe elé ezek szerint csak Forbes-listás […]
Nem akarjuk elkiabálni, mert estig még rengeteg idő van, de egyelőre ez a nap híre, kár volna tagadni: az Európai Bizottság szerint Magyarország az elmúlt időszakban teljesítette azokat a feltételeket, amelyek miatt 2022-ben korlátozásokat vezettek be az uniós pénzekhez való hozzáférésre. Magyarország fontos lépéseket tett a jogállamiság megerősítése és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. Ma […]
Jó, tudom, hogy nem azért, mert reggel szóvá tettem, hogy mennyire ráér ezzel a kardinális kérdéssel foglalkozni a kormánypárt, de ez hamar eldőlt: nem kellett megvárni a jövő hétfőt és a Tisza legközelebbi frakcióülését, ma reggelre úgy ébredtek mind a 141-en, hogy egyhangúlag nem támogatják a köztársasági elnök által jelölt Szathmáry Zoltánt. Ez egy döntés, […]
Nem hiszem, hogy teljes mértékben elkerülhető, de azért menő lenne, ha azt az önkívületi felzúdulást és őrjöngést, ami a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökének ki- és megválasztását övezte, ezúttal sikerülne megspórolni, miután a Sándor-palota közleménye szerint Baka András köztársasági elnök „a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően dr. Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői […]
Kivételesen próbáljunk meg egy pillanatra felülemelkedni a szó szoros értelemben vett napi politikán. Álljon itt egy részlet Krasznahorkai László Nobel-díjas író Partizánnak adott interjújából. Krasznahorkai László: Voltaképp nem nagyon tudom, hogy melyik irányból akarod megkérdezni azt, hogy gyűlölöm-e a magyarokat. Nem. Szóval nem gyűlölöm a magyarokat, egyáltalán nem, de nem vagyok büszke rájuk. Azok a […]
Úgy tűnik, a dolgok sínre kerülése folytatódik. Se Szijjártó, se Kubatov, se Deutsch, se egyetlen pártpolitikus nem lehet többé futballklubelnök, mert beköszönt a sport és a politika különválasztásának ideje (már csak a politika és az egyház különválasztását kellene valahogy megugrani, de kivárjuk, mint a legfőbb ügyész megválasztását is). Közben Mészáros Lőrinc és Szíjj László 23 ezer […]
Miközben az öregember főnöke, a bukott miniszterelnök arról panaszkodik a Blikknek, hogy egy ekkora mértékű, „földrengésszerű” vereség után nehéz „lelket önteni, lelket verni” egy politikai közösségbe (a helyében, annyi lelkemen száradó bűnnel, beleértve megannyi, a famíliám irányába eltérített közpénzmilliárddal én a színük elé se mernék járulni, nemhogy éjszaka aludni), Schmidt Mária bukott NER-lovagina és sufnitörténész […]
Sajnos nem sikerült megfejtenem se azt, hogy egészen pontosan mit óhajtott üzenni, se azt, hogy egyáltalán kihez beszélt és miért vágott olyan fura pofát Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettese abban a nagyjából 4 perces videóban, amit a szervezet Youtube-csatornájára ma került fel. Az biztos, hogy az elmúlt 16 év után […]
Meg akartam ünnepelni valamivel hosszabban, hogy a történelmet egészen bestiális módon meghamisító, az Orbán-kurzus érdekeihez hajlító, ennek érdekében 56-os hősök emlékét is vígan, de legalább önérzetesen meggyalázó minden történészek milliárdos szégyenét az illetékes miniszter kirúgta a Terror Háza Múzeum éléről (a kekvásítás mellékhatásai már csak ilyenek), de egyáltalán nincs idő gólörömre, mert a politikából elvileg […]
Bár sok egyéb fontos kérdés is hever az asztalon, legyen most ez a parlamenti abszolút filmszínház elé: miután a magyar nemzeti érdek képviseletének, valamint a magyar emberekért éjt nappallá tévő munkálkodásnak a rablómeséjét unortodox mélységekbe süllyesztve a pártja választási veresége után úgy lépett le a kínai BYD-hoz dolgozni, hogy előzőleg 70 milliárdos = 70 ezer […]
Szégyen vagy nem, többször összeszorult a gyomrom, de még a torkom is, miközben a bukott rezsim áldatlan rombolásának nehéz örökségét magán viselő gyermekvédelmi rendszer átvilágítását eredményező 200 oldalas jelentésről tájékoztatást adó Gyurkó Szilviát, a Magyar-kormány gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárát hallgattam. Pedig eddig se gondoltam, le is írtam pár napja, hogy a véletlen műve lenne, hogy […]
Én megértem, hogy Magyar Péter bosszankodik és mérges, hogy büntetést kell fizetni – egymillió eurót naponta – azért, mert (Magyarország) megállította az illegális migrációt – egyebek mellett ezt állította csütörtökön Pozsonyban a visegrádi négyek Micheál Martin ír miniszterelnökkel közös tanácskozása utáni sajtótájékoztatóján Andrej Babis cseh miniszterelnök, aki egyben örömét fejezte ki, amiért a visegrádi négyek […]
A lipicai ajándéklovakon, Gazsi csádi tevefarmján, no pláne a bukott orbáni hatalom árulóinak kardélre hányásán túlmutató témát tegyünk az asztalra. A hír: Politikai boszorkányüldözés, showműsor, a Tisza politikai megrendelése. Ez várható, ha a gyermekvédelmi bizottság politikusokat is be fog idézni, ahelyett, hogy csak szakembereket hallgatna meg – jelentette ki Panyi Miklós, a Fidesz és Juhász […]
Bár a konstruktív ellenzék legnagyobb pártjának örökös elnöke és bukott miniszterelnöke elővakarta magát a nyaralásból, és nekiállt huhogni a költségvetés, az államadósság, valamint az üzemanyagár miatt, mintha teljhatalmú kormányzásának tizenhat éve meg se történt volna, és ennek számtalan hordaléka nem nyomná a magyarok vállát, de azzal kapcsolatban mély a kuss, hogy miképpen lett Magyarország uniós […]
„A kampányban én csak egy fegyelmezett közkatona voltam a lövészárokban”. „A Fidesz mint párt olyan mértékben nőtt össze Orbán Viktor politikai személyiségével, hogy szerintem nincsen Orbán Viktor nélküli Fidesz. Ha a Fidesz egyben maradása a cél, akkor ez Orbán Viktor aktív részvételét jelenti”. A Polgári Demokraták egy Orbán-mentes ajánlat, de ez nem a Fideszről szól: […]
Random hírek, tündérmesék, amelyeknek természetesen semmi közük egymáshoz és úgy általában semmihez: • Polt Péter, korábbi legfőbb ügyészből lett eltakarodott Ab-elnök leadta az ő záró vagyonnyilatkozatát, ezzel összefüggésben a következő két évben igénybe veheti a távozása után járó juttatásokat: a három havi végkielégítésen kívül a személyes gépkocsihasználatot és a kétfős titkárságot is. A vagyonnyilatkozata alapján […]
Ímhol egy feladvány hétvégére, a gondolkodás még senkinek nem ártott meg, soha nem szégyen tanulni a bölcsebbektől jeligére, a megfejtéseket összesítjük és majd jól kielemezzük: A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A miniszterelnök szerint a ceutai krízis is bizonyítja, hogy a legkisebb jogszabályi engedmény is súlyos következményekkel járhat. Ceuta valamivel távolabb […]
„Befizette a telefonszámláját a házelnök, ennyit keres Forsthoffer Ágnes (…) A nyugat.hu májusban arról írt, hogy Forsthoffer Ágnes házelnöki fizetése bruttó 5 892 718 forintról bruttó 3 810 624 forintra csökkent. A Telex korábbi információi szerint az Országgyűlés elnökének emellett közel 70 millió forintnyi megtakarítása van. A házelnök tehát havi bruttó több mint 3,8 millió […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.