Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Veszélyes erkölcsi hulladék

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudom, hogy sokak szerint ennél súlyosabb és tragikusabb dolgok történnek az év minden egyes napjának minden másodpercében a világnak eme tragikusan kelet-európai felén, de ha Edgart sikerült is lebeszélni arról tegnap este, hogy hirtelen támadt dühében szétverjen mindent maga körül, én nem tudtam lebeszélni magam arról, hogy továbbgondoljam azt, amit a Fidesz egy egész ország Bálint gazdájával kapcsolatban művelt Budapest XVI. kerületében.

Mert igaz, hogy lopnak, igaz, hogy hazudnak, igaz, hogy éppen ezekben a pillanatokban verik szét az ország tudományos fellegvárát, igaz, hogy saját vállalkozásukként működtetik az országot, igaz, hogy már nincs olyan társadalmi csoport, amelybe ne rúgtak volna bele az egymást követő kétharmadaik hegymászó bakancsával, igaz, hogy jogállamokban már megszámlálhatatlan életfogytiglant ért volna az a rengeteg korrupciós ügylet, amiben egyenként és együttesen nyakig benne vannak. Ám van valami, ami ezeknél is sokkal súlyosabb. A végtelenített szellemi hadviselés, az erkölcsi utcai harc, az evidenciának hazudott jobboldali morális fölényre hivatkozó nemzeti árokásás, és egyáltalán az, ahogyan a kibékíthetetlen társadalmi ellentétek szításával, a nemzeti lövészárkok kitartó mélyítésével menetelnek és taposnak el mindent és mindenkit, ami és aki az útjukban áll.

A 100 éves Bálint György díszpolgári címének meghekkelése nem egyedülálló, viszont több mint szimbolikus jelentőségű abban a tekintetben, hogy magában hordozza azt a bizonyosságot, amitől fekve kellene hánynia egy egész országnak. Azoknak is, akik szerint az ember színe a narancssárga (nem az, ez a másik), a vallása pedig csakafidesz. A hír, miszerint a XVI. kerületi képviselőtestület egy emberként kaszálta el Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, önmagában is felkavaró. És nem csak azért, mert a narancsdroidok szemszögéből, azaz a potenciális lopás tekintetében semmi tétje nem volt számukra a dolognak. Hanem azért, mert valamiért azt gondoltam, hogy arra még a fideszfogyatékosság (nem baj, ha nincs ilyen szó) sem vetemedhet, hogy egy ilyen országosan ismert, pártpolitikai elköteleződéstől függetlenül elismert, köztiszteletben álló, kivételes és szerethető ember szimbolikus kitüntetését is képesek lesznek megakadályozni.

A második körös gyomorszájra mért jobbhorgot azonban számomra mégis a 12 darab névtelen, fideszes pártkatona egyikének közszemlére bocsátott megnyilvánulásai szolgáltatták, aki természetesen megsértődött, miután az LMP-s ifj. Mizsei László közösségi oldalán beszámolt a szégyenteljes fejleményről, és percembereknek nevezte az állampárt kerületi képviselőit, akiket szerinte – Bálint gazda életművével ellentétben – a kicsinyességükkel, pitiánerségükkel, képmutató viselkedésükkel együtt fog elfújni a szél.

Mizsei posztja alatt felhördült a Vincze Ágnes nevű önérzetes Fidesz-szolga, akinek hozzászólásai tehetnek elsősorban arról, hogy ez a poszt megszületett. Fontosnak tartom akkor is, ha ezt is elfújja majd a szél. A képviselőasszony billentyűzetéből származó idézetek következnek, amelyekkel jól eligazította ellenzéki képviselőtársát, valamint a jogosan felháborodott hozzászólókat. Ezúttal elöljáróban, de megint én kérek elnézést.

– Laci szerintem nagyon gyorsan vegyél vissza a lendületből és vegyél vissza a sértegetésből. Ez ilyen ballib sajátosság, hogy ha valami nem a kedved szerint alakul akkor egyből sértegetsz másokat. Ősszel nyerj többséggel az LMPvel választást és akkor majd az lesz a díszpolgár akit csak szeretnél. 

– … sajnos ahol választással kerülnek be az emberek egy testületben ott ez így működik hogy amit a többség akar az lesz. 

– alapból jókat szoktam szórakozni Mizsei úr bejegyzésein de amikor percembereknek mer nevezni másokat főleg olyanokat akik közül sokan kB 13 éve vannak többségben ebben a kerületben akkor muszáj figyelmeztetni Mizsei urat hogy vegyen vissza a lendületből. (…) Továbbá jó nevetgelest és derpegest azon, hogy ki lesz és ki nem lesz díszpolgár.

– … ha pitiseg ha nem én sem szdszes múlttal sem szocialista múlttal nem támogatok senkit diszpolgarnak. Ez van. Lehet kiakadni meg személyeskedni ebben a döntésemben az sem hatna meg ha 110 éves lenne Bálint György. Egyébként a ballib pártok nagyvonalusagatol mentsen meg mindenkit a jó isten. remélem ezzel lezarhatjuk ezt a témát.

– Alapvető probléma h nem bírod elfogadni h aki szerinted (a komment Mizseinek szól – szerk.) Jó ember az mások szerint nem az. Mindenki eldonti maga ezt. Felesleges ezen rugoznod. Egyébként én szemelyszerint és ez nem a Fidesz véleménye hanem az én saját véleményem, hogy Te nem méregzold vagy hanem iszonyatosan Sötétzöld, nem emiatt a postod miatt hanem úgy általában.

– … én nem vagyok hajlandó olyan emberre szavazni aki Gyurcsányt meg Karácsony Gergelyt istenít. Ez az én személyes döntésem.

– No para nem érintenek meg az ilyen legalja kommentek de kedvesek vagytok. Az sokkal jobban zavar amikor percembernek nevezel Laci mert más ertekrend alapján döntök mint Te.

– Soha nem szavazok ballib multtu emberre. Értsd MSZMP MSZP SZDSZ.

– Látom lehozta az index is. 😂😂 Megérte felkelnem akkor ma is.

Nem tudom, hogy érzi magát mostanság az a hithű fideszes szavazó, aki majdnem annyira rajong Bálint gazdáért, mint Orbán Viktorért. Sejteni vélem, hogy a ballib, szdsz, szocialista szitokszavak rendezték a sorokat az agytekervények szintjén és még mielőtt kétségek közé esett volna a derék honpolgár, meggyőzte magát arról, hogy Bálint gazda 100 év alatt mégiscsak az SZDSZ-ben töltött 15 évet, a többi 75 meg ki a fenét érdekel. Úgyhogy igaza is van a narancskontingesnek. Arra meg már úgysem emlékszik senki, hogy ebbe a bizonyos 15 évbe (1994-2009) vastagon belelógott az az időszak is, amikor Orbán még a liberalizmus élharcosa volt, a Fidesz pedig zavartalanul együttműködött az SZDSZ-szel.

Azt hagyjuk is, hogy a megboldogulni máig nem akaró MSZMP kádereivel és háromperakárhányas ügynökeivel vastagon kibélelt Fidesz keltetőjéből magasra mászott káderinák (akinek Orbánnal közös fotója is van, az megfogta az Isten lábát és másként nem tehet, mint egész jelentéktelen életében a bálványnak hajbókolni) epét okádva emeszempéznek, és nem hasad ketté a tudatuk. De ez a zsigeri ostobaság, ami ezekre a morálisan veszélyes hulladék típusú figurákra jellemző, tényleg öl, butít és nyomorba dönt mindent maga körül. Akkor is, ha ők morális fölénynek nevezi a szellemi-lelki nyomorúságot.

Ha onnan nézzük, hogy ez a nagyon buta némber büszkén leírja, hogy az ő takonygerincű hitvallásuk szerint a díszpolgárság kizáró feltétele, hogy az ember színe és vallása a Fidesz, hogy nem számít munkásság, szakmai teljesítmény, életmű, emberi kvalitások, csak a Fideszhez való lojalitás, akkor természetesen a legnagyobb megtiszteltetés, hogy ilyen emberi selejtek nem adományoznak semmiféle díjakat olyan különleges embereknek, mint például Bálint gazda. Ha viszont onnan nézzük, hogy mindeközben lovagkereszt jár annak, aki ledemensvénemberezi a pápát, aki a rezsimmel szemben álló 18 éves fiatalokat lekreténbaromállatoz, és szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak nevez, aki szerint taknyát és vérét kell venni annak, aki nem velük van, akkor van ebben az egészben valami súlyosan elkeserítő.

Abban, hogy az emberséget, a szakmai elhivatottságot, az életszeretetet, a szó legszorosabb értelmében vett köz szolgálatában eltöltött hosszú évtizedeket felülírja az egypártrendszer primitív logikája. Ez nem Bálint gazdáról szól, akinek a neve generációk számára fogalom, hanem arról, hogy ez itt egy fertő, amiben élünk. Ahol a talpnyalásért elismerés, a példamutató életútért megvetés jár. És ebből a fertőből állandóan fröccsen a fekália, és egyszerűen nem lehet kimaradni belőle. A ballibezésből, a kommunistázásból és annak a reménytelenségéből, hogy itt még valaha lesz párbeszéd az ország egyik meg a másik fele között, hogy egyszer nem az lesz az emberi minőség mértékegysége, hogy valaki melyik politikai garnitúrát szolgálja, hogy miben hisz és kit szeret. Ássák azokat az istentelenül mély árkokat, köpködnek szanaszét és miközben piedesztálra állítják a silányságot, csúfot űznek az emberi értékekből. A lelkek megmérgezése nem bocsánatos bűn, de sajnos nem csak Bálint gazdát fogja túlélni, hanem minket is.

Frissítés: Ezt meg jobb lett volna nem is olvasni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.