Drága barátom, Viktor!
Láttunk a múltkor a tévében, amikor az ünnepségen neked kellett szónokolnod. Te, Viktor barátom! Tudod, hogy nem szokásom nekem beleszólni mások dolgába. Mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja, senkinek semmi köze hozzá. Most se azért írom ezt a levelet, mert bele akarok pofázni az életedbe, hanem mert régi cimborák vagyunk, annak idején együtt hajkurásztuk a libákat. Meg a tyúkokat.
Meg aztán az asszony is sipákol a fülembe, hogy feltétlenül írjak neked, mert azért ő is aggódik érted. Mondta ő rögtön, amikor elkezdtél beszélni, vagyis hát ordítani, mint akinek becsípte a tökét a cippzár. Hogy ő ilyet már látott egyszer. A tavalyelőtt nyáron – akkor még nem voltunk kilépve belőled – bezárták itt az utolsó üzemet. Vagyis már előtte bezárták, csak még volt éjjeliőr, hogy el ne lopja valaki az őrbódét, mert más ott már nem maradt, ami ért volna egy fületlen gombot. De aztán felmondtak az éjjeliőrnek, a Zsoltnak. Az meg – vagy azért, mert nagyon beleélte magát az őrködésbe, vagy mert addig sem volt ki mind a négy kereke – teljesen megbuggyant.
Ugyanilyen rekedt hangon handabandázott – meg ne sértődj, de még a szeme is pont úgy vérben forgott, mint neked – és azt képzelte, hogy ő egy ló. Vagyis paripa, mert így mondta. Levetkőzött tiszta meztelenre és le-fel nyargalászott az utcán. Hívtunk mi hozzá mentőt abban a percben, de a mentős azt mondta, sok ilyen van, azokat se tudják hová tenni. Amúgy nem veszélyes senkire a Zsolti, úgyhogy ők nem viszik be a kórházba. Igenám, csakhát a fehérnép sivalkodott, amikor a Zsolti odáig fajult, hogy a farkával akarta hajtani a legyeket, úgyhogy ki kellett találni valamit.
Ez jutott az eszébe a Marinak, amikor meglátott téged a tévében. Azt üzeni, hogy feltétlen menj el orvoshoz, téged biztosan nem küldenek el. Mégiscsak nagy ember vagy.
Képzeld, a múltkorában azt találták ki az asszonyok, hogy ők már unják az állandó sütés-főzést, meg a mi pofánkat. Hogy ők kirándulni akarnak, meg világot látni, meg úri népek között sürgölődni. Valamelyik meghallotta, hogy Pesten a kaszinósné nemzeti fánkboltot nyit és erőnek erejével oda akartak menni. Hogy ők már unják a csörögefánkot, meg a szalagost (pedig milyen jó az egy finom bableves után), ők nemzeti fánkot akarnak. Próbáltuk lebeszélni őket (mert akkor ki főz itthon, ha ezek ott csellengenek), még a körzeti doki is bevetette a tudományát. Mondta, hogy a sok libazöld, meg hupikék festéktől tán még majd világítani is fognak éjszaka. De ezek csak menni akartak.
Ráadásul valamelyik hígagyú elmesélte a Rogán haverod helikopterezését is, hogy abból micsoda cirkusz volt, úgyhogy a hibbant tyúkjai nemcsak, hogy nem akartak főzni, meg mosni, hanem Pestre akartak menni fánkot zabálni és egyenesen helikopterrel akartak menni. Merthogy vannak ők olyan jó nők (ők mondták így), mint a Cili. Azt ugyan nem tudom, hogy kicsoda a Cili, de azt tudom, hogy nagyon tudja enni az életemet az asszony, ha akar valamit.
Nem volt mit tenni, bedurrantottuk a permetezőhelikoptert és elvittük őket Pestre, fánkot enni. Ha tudnád, mit kínlódtunk, mire le tudtunk szállni! De addig ment a szarakodás, hogy mire odaértünk, bezárt a fánkozó. Nem, hogy másnap reggelig zárt be, hanem hogy teljesen. Hát ez meg micsoda munka, te Viktor? Egy nap alatt tönkrement, vagy mi? Ott álltunk a helikopterrel meg a bőgő asszonyokkal és akkor döntöttük el, hogy a büdös életben nem tesszük ki többet a faluból a lábunkat.
Na, csak ezt akartam elmondani, hogy az asszony rágja a fülemet és szólnom kellett: sürgősen menjél el orvoshoz!
El is köszönök, csak még elmesélem, hogy mi lett a Zsoltival. Végül megoldottuk a gondját neki. Bekötöttük az istállóba, most ott lakik. Csináltunk neki egy helyre kis szekeret, azóta ő a futárszolgálat a faluban. Ha Rozál pogácsát süt és küldene belőle a keresztlányának a falu túlvégére, csak megkongatja az ereszcsatornát és Zsolt már oda is paripáskodik, Rozál berakja a pogácsát a szekérbe, Zsolt meg fuvaroz boldogan. Csak ne nyerítene olyan hangosan.
Na, mostmár tényleg megyek, mert meg kell fennem a kapát. Hátha szükség lesz rá.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.