Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


 Magyarország „halmozza a csodákat”, letért a balliberális kormányok által kijelölt, olcsó bérekre építő pályáról és a versenyképesség, a hozzáadott érték növelésére koncentrál

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A pártállam képtelen kifogyni a szavahihető szakértőkből. Ilyen Boros Imre is, aki az előző rendszerben egy kicsit dolgozott – nem alacsony beosztásban – az állambiztonságnak. Nem tudom persze, de azért gyanús nekem, hogy ehhez párttagnak kellett lennie. Aztán volt Független Kisgazdapárt tag Torgyán idején, onnan átült az MDF-be, onnan az ügynökmúltja miatt kizárták, most teljesen függetlenként szolgálja Orbánt. És mond akkora hazugságokat, hogy érdemes lenne bekeretezni és a falra szögelni. Közelebbről nem határozom meg a falra szögelendő mi- vagy kilétét.

A visegrádi országok, köztük Magyarország erősödése érezhető az Európai Bizottság összetételének alakulásában – mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az agrárterületet Lengyelország kapta, cseh és szlovák alelnöke lesz a bizottságnak és Magyarországé a bővítési terület. A V4-ek gazdasági erősödése politikai erővé kezd válni – mondta Boros Imre.

Magyarország „halmozza a csodákat”, letért a balliberális kormányok által kijelölt, olcsó bérekre építő pályáról és a versenyképesség, a hozzáadott érték növelésére koncentrál – fogalmazott. Ehhez az oktatásnak is fel kell zárkóznia. A versenyképesség javításához ugyanis okos emberekre és drágábban eladható termékekre van szükség – jelentette ki. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.