Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A kormány már készül a kedvezőtlen világgazdasági hatások kivédésére. Igen? Jó tudni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Boros Imre közgazdász szerint idén akár 4% feletti is lehet a gazdasági növekedés Magyarországon. Elhiszem, hogy ez nincs kizárva, azonban már sokszor, sok helyen elmondták, hogy a GDP növekedése nem az egyetlen fokmérője egy gazdaság fejlettségének, noha persze ez az a szám, amivel a legjobban el lehet hitetni az emberekkel, hogy minden a legnagyobb rendben van. Boros azonban azt is elmondta, hogy a kormány nem ám, hogy értelmetlen marhaságokra szórja el a közpénzt, hanem felkészül a kedvezőtlen világgazdasági hatások kivédésére.

Akkor már csak pár kérdés vetődik fel. Ennek a felkészülésnek a bizonyítéka Orbán Viktor Budai Várba költözése, majd a környék milliárdos felújítása? Esetleg a több, egyidőben történő milliárdos budapesti látszatberuházás? Netán a kormánypropagandára elköltött több milliárd forint? Vagy inkább a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása? Paks II? A trieszti „magyar” kikötő? Csak azért kérdezem, mert nem igazán észlelni annak a jeleit, hogy a kormány készülne bármiféle válság kivédésére. Ne legyen igazam!

Idén 4 százalék feletti lehet a gazdasági növekedés, de érdemes figyelni a kedvezőtlen hatásokra – mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A kormány már készül a kedvezőtlen világgazdasági hatások kivédésére – tette hozzá. A magas kamatozású Magyar Állampapír Pluszt eddig több mint 1500 milliárd forint értékben jegyezték.

Az a legjobb, ha a lakosság veszi az állampapírokat – jegyezte meg a szakember. A svájci frank szárnyalása kapcsán hozzátette, hogy az tipikus „menekülő valuta”, jellemzően akkor emelkedik az árfolyama, ha a befektetők zavarokra számítanak a világgazdaságban. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.