VENDÉG

Paks és a „konstruktív ellenzék” – Tűz van, babám!

Miloš Forman lassan hatvanéves, zseniális filmjében a tűzoltók bált rendeznek. Van tombola, szépségverseny, kitüntetés, sértődés, kavarodás, lopkodás, minden, ami egy közéleti rendezvényhez szükséges egy cseh kisvárosban a szocializmus évei alatt. Aztán egyszer csak tényleg kigyullad egy ház. A tűzoltók pedig, akik addig nagyjából mindennel foglalkoztak, amivel egy tűzoltónak nem kellene, kénytelenek szembesülni azzal, hogy van a szakmájukban a tombolánál és a szépségkirálynő-választásnál valamivel sürgősebb feladat is.

Magyarországon 2026 nyarán elkészült a remake. Csak most a víz fogyott el. S nem egy filmről beszélünk, hanem a valóságról. A helyszín pedig Paks, a tét pedig nem egy tűzoltóbál, hanem az ország villamosenergia-ellátása. A Duna vízszintje rekordmélységbe süllyedt, veszélybe került az atomerőmű hűtése, s kiderült, hogy a politika szokásos napi bohózatai mellett létezik egy másik világ is. Ebben a világban pedig vannak fizikai, illetve természeti törvények. Folyók, szivattyúk, turbinák, hőmérsékletek, köbméterek, megawattok, amelyeket nem lehet tetszés szerint módosítani, mutatós Facebook-poszttal, AI-videóval megcáfolni vagy egy kellően felháborodott sajtótájékoztatóval hatályon kívül helyezni. A Duna ugyanis – sajnálatos módon – nem nézegeti a Facebookot. Nem érdekli, ki nyerte a választást. Ha nincs benne elegendő víz, a vízgyűjtőn pedig nem esik, akkor hiába mondja neki bárki, hogy „emelkedj, vízszint!”

A paksi történet ezért néhány hét alatt nemcsak energetikai válság, hanem politikai intelligenciateszt is lett. És miközben a kormány, illetve vízügyi szakemberek, mérnökök, munkások, katonák, teherautósofőrök és gépkezelők igyekeztek megoldani azt a problémát, hogy miként lehet néhány centiméternyi biztonságot visszaszerezni az országnak, a parlamentbe jutott két ellenzéki párt is megtalálta a maga történelmi feladatát.

A védekezés csakis rossz lehet, s ezt meg kell magyarázni. Ha csinálnak valamit, azért, ha nem csinálnak semmit, azért. Ha kevés ember dolgozik, alkalmatlanok, ha sok, akkor színház. Ha nincs ott Magyar Péter, akkor elbújt, nem törődik az országgal, ha ott van, akkor kampányol. Ha nem hívja az ellenzéket, diktatúra van, ha hívja, akkor csak biodíszletnek használná. Ha nincs kő, baj van, ha jön a kő, miért most jön? Ha teherautó hozza, miért nem hajó? Ha helikopter is repül, akkor pedig végképp lelepleződött a rendszer, csak a luxizás megy, mégpedig felsőfokon.

Tűz van, babám!

Csak itt ellendrukkerek is vannak, akik most a kerítés mögött állnak, és azt magyarázzák, hogy rosszul oltanak. A magyar politikai nyelv különösen bájos kifejezése: „konstruktív ellenzék”. A Fidesz ezt harsogta a választások után: majd ők megmutatják, milyen az a konstruktív ellenzék! Elvileg a kifejezés azt jelenti, hogy aki az ellenzéki padsorokba szorult, az természetesen bírálja a kormányt, ellenőrzi, számonkéri, alternatívát javasol, de amikor ég a ház, nem az oltás sikertelenségében válik érdekeltté. A hazai változat ennél fejlettebb. Ha ég a ház, a konstruktív ellenzék először közleményt ad ki arról, hogy a kormány miatt ég. Utána sajtótájékoztatót tart arról, hogy későn érkezett a tűzoltóautó. Ezután megvizsgálja, miért éppen ilyen típusú tűzoltóautót küldtek. Majd amikor vödröt nyomnak a kezébe, megsértődik, hogy az nem szabványos, egyébként is biodíszletnek akarják használni. Végül a kerítés mögül énekelve (Ég a város, ég a ház is…) várja, hogy leégjen a ház. Így neki lesz igaza. Nagyjából ez történt Pakson is.

A Tisza-kormány – lehet vitatni, hogy időben-e, lehet vitatkozni azon, hogy jól-e, és később nagyon is indokolt lesz megvizsgálni, hogyan juthatott idáig az ország – cselekedni kezdett. Az ország legjobb vízügyi, energetikai, atomerőművi szakembereit megkérdezve, bevonva a döntésekbe óvatosan, a pánikkeltést kerülve lépett: fogyasztáscsökkentést kért, kieső kapacitásokat próbált visszahozni, mozgósította a szükséges szakembereket, felmérte a lehetőségeket, előkészítette a védekezés módozatait, végül pedig megindult a paksi fenékküszöb építése, az uszályok süllyesztése. Teherautók érkeztek, követ hordtak, betontömböket szállítottak, munkagépek dolgoztak, katonák jelentek meg, helikopterek repültek.

S ekkor megszólalt az ellenzék: Teherautók? Kövek? Helikopter? Emberek! Ez bizony gyanús. Mert ha pl. ez tavaly történik, nyilván úgy épült volna meg egy több tízezer köbméteres műtárgy, hogy szerda délelőtt Orbán Viktor kitalálja, telefonál kettőt, délben pedig már ott áll ezernyi teherautó, több tízezer ember, munkagép, katona és minden szükséges anyag a Duna-parton. A kövek pedig útnak indulnak, kézről kézre, mint a téglák a falusi építkezéseken, vagy a vizesvödrök az említett filmben, s estére kész a gát, a miniszterelnök megoldotta, megvédett bennünket. Ja, és ha Orbán Viktor marad, elő sem állhatott volna ilyen helyzet, mert lám, 16 évig nem volt. A Fidesz tehát villámgyorsan felfedezte, hogy a három hónapja hivatalban lévő kormány felelős a paksi problémáért, amit ők tizenhat év alatt nem oldottak meg, de ha nem merült fel ez a helyzet, hogyan is oldhatták volna meg? Ez már szinte művészet. Másfél évtizedig vezetni egy országot, majd száz nappal a hatalom elvesztése után döbbenten számonkérni az utódtól, miért nincs kész a szélsőséges dunai vízállásokra felkészített paksi rendszer? A politikai amnéziának ez az a stádiuma, amikor az ember már saját kormányzására is ellenzéki felháborodással emlékszik vissza.

A miniszterelnök meghívta a parlamenti pártok vezetőit, hogy nézzék meg, mi történik, kérdezzenek, vitatkozzanak, mondják el a véleményüket. Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Toroczkai László sem fogadta el a meghívást. A Fidesz szerint Paks nem kampányszínpad. Ebben történetesen igaza van. Éppen ezért kellett volna elmenni. Megnézni, kérdezni, vitatkozni, esetleg mondani valami használhatót, de legalább demonstrálni, hogy a mindannyiunkat érintő bajban az ellenzék is képes felülemelkedni vélt vagy valós sérelmein. Ez utóbbi természetesen már túlzott elvárás, de egyszer mindent el kell kezdeni.

Toroczkai Tóth Máté energiajogászt delegálta volna. Ezzel meg is érkeztünk a paksi remake egyik legszebb epizódjához. Az úr lement Paksra. Őt ugyan nem hívták, jogi kérdések nem is voltak napirenden. Beszélt munkásokkal. Poros lett. Majd, amikor a biztonságiak kikísérték, megszületett a politikai dráma. Poros lett Pakson, a Duna-parton, egy építkezésen. Ez valóban olyan fordulat, amelyre még a legfelkészültebb energiajogász sem számíthatott. Az ember már várta a következő vádat: a kormány eltitkolta, hogy a munkaterületen por található.

Tűz van, babám!

A ház ég, de az egyik ellendrukker a kerítés mögül azt panaszolja, hogy kormos lett. A szakmai kritika persze nemcsak megengedett, hanem szükséges. Lehet vitatni a fenékküszöb műszaki megoldását, lehet kérdezni a költségekről, az ökológiai következményekről, az időzítésről. Nagyon is indokolt megkérdezni, miért nem készült Magyarország korábban az egyre gyakoribb szélsőséges vízállásokra? Meg kell vizsgálni, milyen tartós megoldás szükséges Paks, és különösen Paks II. számára? Kell-e egyáltalán Paks II., vagy lenne jobb megoldás annak kiváltására, kell-e más hűtési technológia, hűtőtorony, új vízgazdálkodási rendszer? Ezek valós kérdések.

Az viszont nem kérdés, ha mindenre azt válaszolják, hogy rossz, az nem szakpolitika. Az csak egy politikai Pavlov-kísérlet, amelyben a csengő Magyar Péter neve, és az ellenzék már nyáladzik is. Itt válik igazán érdekessé a Fidesz és a Mi Hazánk viszonya. Sok mindenben vitatkoznak, néha kifejezetten látványosan, de amikor a Tisza-kormány kudarcában kell reménykedni, valahogy mindig sikerül ugyanahhoz az asztalhoz ülniük. Mintha a régi tűzoltóbál két külön társasága lennének: az egyik szerint rossz a zenekar, a másik szerint kevés a pálinka, de abban teljes az egyetértés, hogy aki kiment oltani, az felkészületlen és feltűnően sokat szerepel. Csakhogy odakint közben tényleg ég a ház. Illetve éppen ellenkezőleg: nincs elég víz az oltáshoz.

Talán ez a 2026-os paksi történet legfontosabb politikai tanulsága. Egy ellenzéki pártnak, sem a híveinek nem kell szeretnie a kormányt. Nem kell tapsolnia neki. Nem kell elhallgatnia a hibáit. Ellenkezőleg: ellenőriznie, kérdeznie, bírálnia kell, és ha mulasztás történt, követelnie kell a felelősök számonkérését. De meg kell tanulnia különbséget tenni a kormány kudarca és az ország kudarca között. Mert aki mindenáron azt akarja bizonyítani, hogy a kormány alkalmatlan, s nem képes megoldani a paksi válságot, aki áram-túlfogyasztásra ösztönöz a kritikus időszakban, egy idő után óhatatlanul abban válik érdekeltté, hogy a paksi válság valóban ne oldódjon meg. Ha ugyanis sikerül a beavatkozás, a válságkezelés, nincs botrány. Ha nincs botrány, nincs politikai haszon. Ha nincs politikai haszon, akkor marad a legrosszabb lehetőség: a kormánynak sikerült valamit megoldani Magyarországon. Ez pedig ellenzékből olykor elviselhetetlen tragédia. A választást elveszítő Fidesznek különösen nehéz lehet megszoknia, hogy immár nem az állam beszél a párt hangján. Tizenhat év után most tanulja az ellenzéki létet, egyelőre úgy, mint aki először ül kerékpárra: imbolyog, nekimegy mindennek, majd felháborodva követeli a járdaszegély lemondását.

A Mi Hazánk pedig láthatóan attól tart, hogy ha egyszer valamiben egyetért a Tisza-kormánnyal, másnap reggelre eltűnik a pártlogója. Pedig Paksnál lehetett volna valami egészen szokatlant csinálni. Toroczkai László elmehetett volna. Megnézhette volna. Elmondhatta volna, mit tart problémásnak a védekezésben, s felajánlhatta volna, a segítségüket. S a bebukó bezzegromániázás helyett később, amikor elmúlik a közvetlen veszély, elő lehet venni a politikai bunkósbotokat, vizsgálóbizottságot lehet követelni, számon lehet kérni a mulasztásokat, és akár hónapokig lehet vitatkozni arról, ki mit rontott el. Mert normális országban a tűzoltás közben oltanak. A felelőst utána keresik. A magyar politikában viszont egyelőre inkább az történik, hogy miközben sokan, minden erejüket megfeszítve hordják a vizet, mások azt magyarázzák a kamerának, hogy a vödör nem elég kerek.

Miloš Forman 1967-ben ebből csinált filmet. Hatvan évvel később nekünk sikerült országos politikai műsort készítenünk belőle. Csak van egy fontos különbség. Formannál a tűzoltók és a falu népe mindannyian nekiláttak oltani a tüzet. Az erőfeszítések kudarcot vallottak, a ház teljesen leégett. De legalább mindenki, tűzoltók és vízhordók, felnőttek és gyerekek valamennyien tudták, hogy ami tőlük telt, megtették az oltás érdekében. S bizony az is siker volt, hogy nem terjedt tovább a tűz. Nálunk az ellenzék egy része még mindig a tombolaszelvényt keresi az asztal alatt.

Tűz van, babám!

Illetve most éppen víz nincs. S amíg Pakson azon dolgoznak, hogy legyen, a „konstruktív ellenzék” legfontosabb hozzájárulása egyelőre annyi, hogy gondosan ellenőrzi, biztosan rosszul csinálják-e, lesz-e a fenékküszöbhöz elegendő kő, nem részeg-e a helikopter pilótája? A Duna és a magyar politikai kultúra szintjének megemeléséhez ennél több kell.

Ps.: Mégiscsak ostobák ezek a románok. Eszükbe juthatott volna, hogy a legkiválóbb válságkezelő ott tölti idejét a szomszédban, egy kocsmában, Szerbiában, jelenleg munka nélkül. Egyszerűen meg kellett volna kérniük Orbánt, hogy oldja meg a csernavodai problémát. Lehet, hogy akkor is le kellett volna állítani az atomerőművet, de 1) ezt világraszóló sikerként tálalta volna, 2) a pótlásra érkező energiát háromszoros túlárazással vette volna meg, egy részt pedig visszaosztott volna az illetékes román vezetőknek, miután levette volna a szokott 50%-át, 3) kötött volna egy szerződést a Roszatommal a Csernavoda II-re, amire kínai hitelt biztosított volna Szijjártó közvetítésével, ezer évre titkosítva a szerződést. Így legközelebb már két atomerőmű fog leállni, de micsoda újabb üzleti lehetőségek nyílnak meg számára ezzel!

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább