NEHAZUGGY

Nem fogják könnyen (fel)adni magukat

Boldog szép napokat mindenkinek!

Nem, nem láttam tegnap este a Bayer Show-t, ezért nem tudom, hogy a lovagkeresztes párttagpropagandistának vagy bárkinek Deutsch Tamással miről érdemes főműsoridőben csacsognia egy hónappal az állampárt földbe állása után (nagyjából semmiről, se ha mégis, az is konvergál a nullához), meg amiatt se volt időm könnyesre sírni a szememet, hogy mi lesz azokkal a megélhetési NER-udvaroncokkal – Németh Szilárdtól Menczer Tamásig, kormánybiztosoktól miniszteri biztosokig -, akik a Fidesz bukásával összefüggésben most tömegesen esnek el a csinos keresetkiegészítésüktől.

Ellenben indul a hét is, meg a parlamenti nagyüzem is. Ez a Parlament sem kívül, sem belül már nem az a Parlament, amivel 16 éven keresztül megtanultunk együtt élni, hanem egy teljesen másik. Ennek a homlokzatán 12 év kihagyás után újra ott lobog az uniós zászló. Remélhetőleg ennek már soha a büdös életben nem lesz hírértéke, mert az olyan elborult pártok, amelyek az Európai Uniót halálos ellenségnek tekintik, amelyeknek kiütéseik vannak az Európai Unió himnuszától is meg a zászlajától is, azok nem nagyon kerülnek a hatalom közelébe se. Akkor se, ha összefognak és akkor se, ha felzabálják egymást, ahogy tegnap valószínűsítettem.

Szóval ebben az épületben – ahol két nappal ezelőtt a szélsőjobboldal szélsőjobboldala önmagához hűen kirongyolt a sükösdi tamburás gyerekek előadásáról, de állításuk szerint nem azért, mert ők rasszisták, neonácik és silány emberek – miniszterjelöltek meghallgatása céljából ma összesen 13 bizottság ül össze, holnap pedig további hat. A meghallgatások után kedden délután kezdődő plenáris ülésen pedig már esküt is tehet a Tisza-kormány. Az egyrészt elég vicces, hogy mostantól számítva Magyar Péter még nagyjából másfél napig főnöke Orbán minisztereinek, másrészt nem vicces, hanem szükségszerű, hogy a tempó brutális és példátlan. Eddig még egyetlen kormányt sem szorított annyira az idő, mint az országot a Fidesz 16 éves pusztítása után megöröklő Magyar-kormányt, amelynek feszes menetrend szerint haza kell hoznia az uniós forrásokat. Mármint ha jót akar magának is, meg az országnak is.

Egyelőre nem feltételezem az ellenkezőjét. Azért sem, mert a megválasztott miniszterelnök még megválasztása előtt világossá tette, hogy tisztában van vele: a követőtábora sokszínűsége várhatóan konfliktusokat szül, a mézeshetek-érzés, ami április 12-e óta uralkodik az országban és láttuk, miként hágott a tetőfokára május 9-én, képes igen gyorsan elpárologni. A kormány ezt azzal tudja elkerülni, vagy legalább késleltetni, hogy felnőttként kezelik az embereket, elmagyarázzák nekik az ország valódi helyzetét, a nehéz döntésekről is őszintén beszélnek, ha pedig hibáznak, akkor elismerik és vállalják a következményeket. Nem olyan bonyolult, minden felelős kormányzás alapvetése ez, mégsem magától értetődik. Az elmélettel láthatóan nincs is probléma, de az Orbánéktól megörökölt szekrényekben rejlő, egyelőre még részben ismeretlen hullahegyek azért majd komoly próbatételét jelentik a gyakorlatnak. Mert csak az, amit most tudni lehet az ország állapotáról, mondjuk a költségvetés állapotáról, a kisepert padlásról, a csontig lerabolt államkasszáról, az is okoz némi feszültséget a választási ígéretek valóra váltása, valamint az elkerülhetetlen költségvetési kiigazítások (magyarul: megszorítások) között.

Nos, ez majd kiderül, ha odaérünk a híd lábához. Az tény, hogy a kormányváltás önmagában máris kisebb csodákat tett. Naponta eszembe jut még mindig, szerencsére egyre halványabban és elmosódottabban, hogy bassza meg, néhány hete ezek még hamis zászlós szerbiai hadműveletekkel, az ukránok szekerével, a háborúba való belesodródással, a katonák kivezénylésével, Zelenszkij sátáni vigyorával és mindenféle titkosszolgálati összeesküvésekkel nyomasztották betegre a társadalmat, majd eljött az igazság, illetve Hann Endre nagy pillanata, és tényleg a pillanatok töredéke alatt foszlott semmivé az egész hazug párhuzamos univerzum, amit rákényszerítettek a magyarokra azért, hogy ne kelljen még véletlenül se felnőttnek nézni őket. Pedig elég lett volna többé-kevésbé tisztességesnek lenni, és alkalomadtán annak is látszani. De konkrétan ez volt az a vonat, ami elsőként elment a 2010-es fülkeforradalom után, azóta pedig megszámlálhatatlan további vonatot elengedtek a picsába. Miközben egyre csak terjeszkedtek, pöffeszkedtek és minden létező vörös vonalat átléptek.

Ez főleg arról az RTL Házon kívül című műsorában bemutatott egészen kegyetlen sztoriról jutott eszembe, hogy Lázár János vécékefés szarember és dörzsölt milliárdos lókupec és az ő cége hogyan vásárol fel lakásokat a főváros V. kerületében, hogyan gázolnak át mindenkin, és milyen stratégiával próbálják elüldözni a lakókat azért, hogy még több ingatlan megszerezzenek. A közlekedési miniszterként is csúnyán megbukott, a következő egy évre a parlament leghátsó sorába beült alak a szimbóluma annak, hogy egy következmények nélküli országban meddig mehet el egy gátlástalan, feneketlen étvágyú szürkezónás politikusbűnöző. Bármeddig. Az persze jó hír és szintén a kormányváltás üdítő következménye, hogy az importált bűnözők (lásd: az Orbánék által bújtatott volt lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro) szép sorban megpattannak Magyarországról (Ziobro helyettesének mondjuk még nem sikerült elmenekülnie), a saját tenyésztésű példányokkal viszont halasztást nem tűrően kezdeni kell valamit. Jogállami jelleggel, nem másképp.

Kétségem nincs afelől, hogy bár a NER viszonylag gyorsan elkezdődött összeomlásából nem ez következne, de nem fogják könnyen (fel)adni magukat, és nem csak a politikusbűnözők, hanem azok a közjogi méltatlanságok se, akiket tegnap Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, Magyar Péter igazságügyi miniszter-jelöltségtől visszalépő sógora, sok millió honfitársa nevében szólított fel arra, hogy a demokratikus berendezkedés és a közbizalom helyreállítása érdekében haladéktalanul mondjanak le a tisztségükről. Ez idő tájt nem láttam nyomát annak, hogy az illetékesek – sorban a köztársasági elnök, a Legfőbb Ügyész, a Kúria elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és tagjai, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és helyettesei, valamint az Állami Számvevőszék elnöke – vették volna az adást, a lapot és pláne a kalapjukat. Azt okkal feltételezhetjük a pályaívük alapján, hogy mivel eddig is utasításra cselekedtek, ezek a remek káderek akkor fognak lemondani, ha erre utasítást kapnak. Az utasítás lényege pedig az, hogy a megfelelő helyről és irányból kell érkeznie.

Szerintem ezek a figurák pont ugyanúgy nem értik, mi folyik körülöttük, ahogy a Cannes-ban százmilliós krokodilbőr táskával felszerelve rongyot rázó, szelfiző, nagybevásárlást intéző Várkonyi-Mészáros-duó sem érti, hogy fundamentálisan változott meg a világ körülöttük, és rohadtul nem mehet minden ugyanonnan, ugyanúgy tovább. Egyfelől irigylésre méltó ez az önkívületi állapot, másfelől irritáló és dühítő. Nagyjából ugyanaz a műsor ez, mint amikor a gazda pár napja feldúltan kérte ki magának a Doperanosban, hogy ő talpig becsületes ember, minden törvényt betartott és betartatott, nehogy már neki meg akarják mondani. Nekem az az érzésem, hogy ezek egytől egyig úgy gondolják, hogy érinthetetlenek, hogy ki van zárva, hogy nekik felelősséget kell vállalniuk bármiért, hogy el kell számolniuk a magyarok pénzével és az egyéb típusú, ellenük elkövetett bűncselekménnyel. Őszintén nem tudom, hogy miben bízik Windisch László vagy Polt Péter, Lölő és b. neje, és ugyanúgy nem értem, hogy az NKA körüli csilliárdos botrány közepette Hankó Balázsnak mitől volt olyan fergeteges jókedve szombaton a parlamenti alakuló ülésen.

Ha eddig eljutottunk, most már kivárjuk a végét, megvárjuk a válaszokat, mert szerintem nem azért léptünk be a rendszerváltás kapuján, hogy Lázártól Sulyokig bárki megúszhassa a felelősségre vonást. Az utolsó szó jogán pedig: aki úgy gondolja, hogy a rendszerváltási eufória nem jelenti automatikusan azt, hogy már minden rendben van, hátra lehet dőlni, ezután nem kell közös dolgainkról gondolkodni, véleményt alkotni, kritikát megfogalmazni, az tegye meg, hogy lehetőségeihez mérten akár alkalmi, akár rendszeres felajánlással támogassa a Szalonnát. Mindenkinek aki már így tett, nagyon hálásak vagyunk. Ahogy eddig se, ezután se alamizsnát kérünk, és nem is krokodilbőr táskára vagy luxusnyaralásra gyűjtünk. Köszönjük szépen.

A címlapkép illusztráció. Orbán akkori miniszterelnök Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnökkel egyeztet a Sándor-palotában 2024. március 6-án (Fotó: Benko Vivien Cher/ MTI)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább