NEHAZUGGY

Újra mosolyogni

Molnár Bálint | Ma | 8:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 311,082 forint, még hiányzik 2,688,918 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az éjjel elvileg soha nem érhet véget, de ettől még minden éjjel véget ér, úgyhogy mosolygós, örömteli jó reggelt mindenkinek! Azoknak is, akik hajnalig bírták a hatalmas házibuliba oltott rendszerváltó maratoni népünnepélyt, és már ébren vannak.

2026. május 10-e van, ez az első olyan nap, amikor úgy ébred az ország, hogy a miniszterelnököt már hivatalosan sem úgy hívják, ahogy tizenhat éven keresztül hívták. Ezt a történelmi pillanatot rengeteg olyan másik történelmi pillanat előzte meg, amit majd némi idő múltán visszatekintve fog igazán történelemmé feszíteni az emlékezés. Remélhetőleg olyanná, ami már nem a szakkönyvek fekete lapjaira kívánkozik. Hogy végül mely lapjaira fog kerülni a szakkönyveknek az a korszak, ami most kezdődik, kizárólag a magyarokon múlik. Mert mindig elsősorban a népen múlik.

Jelen esetben azon a magyar népen, amelyik április 12-én hatalmas esélyt kapott lényegében saját magától arra, hogy a kezébe vegye a saját sorsa fölötti irányítást, amikor úgy döntött, hogy véget vet egy, a végére már teljesen elborult korszaknak, ami túl hosszú ideje túl sok szenvedést okozott már túlságosan sok embernek. Azoknak is, akik ezt nem így élték meg. A magyarokon múlik, hogy mit kezdenek ezzel a lehetőséggel, miután az ünnep eufóriája elvonul és beköszöntenek a hétköznapok. Hátradől, hogy már minden rendben van, rá már nincs szükség a dolgok jobbra fordulásához, vagy tudatosítja magában azt a figyelmeztetést, ami – Charles de Gaulle után szabadon – úgy hangzik, hogy a politika túlságosan komoly dolog ahhoz, hogy pusztán a politikusokra lehetne bízni. Mert ha az emberek azt gondolják, hogy a politikusi az egy olyan szakma (hallották éppen eleget azt az embert, akinek az volt a szakmája, hogy politikus volt, és rengeteg hencegett is vele), amihez ők nem értenek, ha az emberek kivonulnak a politikából, akkor a döntések persze megszületnek, csak éppen az ő megkérdezésük nélkül.

Persze ez most nem az a pillanat, amikor ezen gondolkodunk, és ne is tegyük, de azért a jövőre nézve mindenképpen jó tudni, hogy a hatalom hajlamos korrumpálni, megrészegíteni azokat is, akik a legjobb szándékokkal felvértezve kérnek és kapnak felhatalmazást arra, hogy valamit jobbá tegyenek. Megérdemelnénk, hogy ezúttal ne a főszabály érvényesüljön, ami lényegében az elmúlt 16 évet is megmagyarázza. Hogy minél nagyobb hatalma van valakinek, annál inkább háttérbe szorul a saját erkölcsi iránytűje (már ha volt neki egyáltalán), és annál könnyebben rendeli alá a közjót a saját érdekeinek.

A Parlament lépcsőjén táncoló egészségügyi miniszter és a komplett Tisza-frakció, a DJ-nek beállt miniszterelnök, meg úgy egyáltalán az önfeledten és felszabadultan bulizó, a boldogságtól ordító tömeg látványa szinte hihetetlenné teszi, hogy miben volt ez az ország még pár hete is. Aki nincs képben azzal, hogy miről szólt itt az elmúlt négyszer négy évnyi fideszes kormányzás – amely a kismillió fals nemzeti konzultációja dacára elsősorban abba bukott bele, hogy kiiktatta az egyenletből a népet -, annak alighanem lehetetlen megérteni, hogy miről szólt ez a hihetetlen megkönnyebbülés. Konszolidált demokráciában azért nem szokványos, hogy a polgárok kétharmados hatalmat szerzett politikusokat ölelgetnek. Hát ez mutatja meg igazán, hogy pár hete még mennyire mélyen volt ez az ország abban a beteg, ragacsos, folyamatos ellenségekkel és halálfélelemmel riogató politikai mocsárban, aminek a nép egy hirtelen mozdulattal látott neki a lecsapolásához. Mert annyira fojtogató volt a bűz, hogy azt már egy pillanattal se lehetett tovább elviselni.

Miközben 12 év után újra kint lobog az Európai Unió zászlaja a Parlament lépcsőjén, az első számú mocsárfelelős 36 év hagyományát felrúgva búcsúbeszéd nélkül távozott a színről, amelynek mindenható ura volt még nemrég is, el sem ment utódja megválasztására. Szerintem ezzel meg is adta a magyarázatot arra, hogy egy ígéretes, valóban történelmi lehetőségekkel kecsegtető politikai pályát hogyan képes lenullázni, ha az ember elfelejti, hogy mire szerződött, ha kiiktatja a szótárából az alázat és a szolgálat szavakat, ha elhiszi, hogy politikusnak lenni egy olyan kiváltság(os szakma), amihez a pórnép annyira hülye, hogy elég négyévente egyszer kikérni a véleményét, a kettő között meg bármit meg lehet tenni vele. Mert akit megválasztottak, az mindenre felhatalmazást kapott.

Hogy ez a fajta politika hosszú távon mennyire kudarcra van ítélve, az pontosan leolvasható volt a Fidesz-KDNP történelmivé zsugorodott frakciója tagjainak ábrázatáról. Akik szerintem fundamentálisan nem értik még most sem, hogy mibe buktak bele. Hogy azzal, hogy nem voltak hajlandóak megtapsolni a miniszterelnököt, aki konkrétan helyettük kért bocsánatot civilektől, újságíróktól, tanároktól, megbélyegzett széles társadalmi csoportoktól, a bicskei és a Szőlő utcai áldozatoktól, nem Magyar Péterbe rúgtak bele, hanem beismerték, hogy ők pontosan azok, akiknek látszanak. Nekik a normalitás, aminek a képviseletére vállalkoztak a frakcióvezetőjük hangján keresztül, nem terjed odáig, ahol magyarokat bántalmaznak, ahol a politikai hatalom birtokosainak nem pusztán morális kötelességük volna együttérezni és segítséget nyújtani. A Mi Hazánk neonáci tagjai helyett pedig, akik kivonultak az alakuló ülésről, amikor a sükösdi tambura zenekar tehetséges srácai előadták a cigányhimnuszt, szintén az szégyenkezzen, akinek van rá érkezése. Pálinkás Szilveszter százados keménységű ember legyen a talpán, akinek nem szorult el a torka, vagy nem szökött könny a szemébe azokban a percekben.

A hivatalba lépett miniszterelnök beszédén túl, amiről hamarosan részletesen is szó lesz, a tegnapi nap – ami persze semmire nem garancia, a jóslástól pedig eddig is tartózkodtunk – legfontosabb üzenete talán az, hogy egy nemzet, egy társadalom, egy ország élete, ha jót akar magának, ha fejlődni akar és boldog akar lenni, akkor nem szólhat az állandó félelemről és a magukat mindenhatónak képzelő politikusok által mesterségesen szított konfliktusokról. Hogy lehet ezt másképp is csinálni, mint folyton azon gondolkodni, hogy kinek hogy lehetne megkeseríteni az életét azért, hogy kiszolgáljuk az intoleráns szélsőség legsötétebb, zsigeri indulatait. Hogy lehet másképp is, mint rekedt hangon üvöltözni a saját polgáraiddal, hogy szégyelljék magukat, mert Ukrajna szekerét tolják. Hogy van alternatívája az ökölbe szorult kéz, az összeráncolt homlok, a démonokkal hadakozás politikájának.

Azt nem gondolom, hogy olyan állapotban van ez az ország, hogy a napokon belül hivatalba lévő kormány működése mellett minden nap táncra lehet majd perdülni, nem valószínű, hogy a bukott hatalom után maradt csontvázak, komplett tömegsírok mellett egy permanens fieszta és utcabál lesz az élet, hiszen egy ilyen hosszú időn keresztül bántalmazott ország eleve rendkívül sérülékeny lenne akkor is, ha gazdaságilag nagyjából sínen lenne. Ám máris előrébb vagyunk azzal, hogy talán tudunk már mosolyogni, és nem ordítanak bele az arcunkba Balásy rohadt gyűlöletplakátjai minden irányból. Rohadtul ráfér erre az országra, hogy újra legyen oka mosolyogni. Ha másért nem, egyelőre már azért is, mert kapott egy esélyt arra, hogy visszatérjen mentalitásban is oda, ahova nem csak földrajzilag tartozik: Európába.

Nem lesz egy fáklyásmenet a csontig kifosztott államkasszával, a folyamatosan fokozódó világpolitikai helyzettel, és azzal, hogy normálisék mindent meg fognak tenni azért, hogy a nem mellesleg általuk okozott nyomorúságot minél nehezebb legyen megszüntetni. De ha a Sulyok elvtárs által újabban valamiért fontosnak tartott jogállamiság keretei között rapid módon elkezdődik/folytatódik a putyinista, korrupt fideszes mélyállam lebontása, akkor előbb-utóbb minden a helyére kerül.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!