VENDÉG

Újra a kétharmadról

2010 tavaszán a Fidesz–KDNP nem egyszerű választási győzelmet aratott. Olyan parlamenti többséget szerzett, amelyet a rendszerváltás utáni Magyarországon addig senki: kétharmadot. Orbán Viktor ezt „fülkeforradalomnak” nevezte, és azt állította, hogy a választók nem egyszerű kormányváltásra, hanem új politikai rendszer létrehozására adtak felhatalmazást. Azóta eltelt tizenhat év, s a Fidesz – jogszerű és jogtalan eszközöket alkalmazva – még három alkalommal megismételte a parlamenti patkóban elért kétharmados eredményét, egyre világosabban megmutatva, hogy a kétharmad nem pusztán törvényhozási technikai eszköz, hanem egy új hatalmi struktúra alapja. A Fidesz nem egyszerűen kormányzott, hanem elfoglalta az államot.

A kétharmad birtokában a kormányoldal átírta az alkotmányos szabályokat, megszüntette a korábbi fékek és ellensúlyok jelentős részét, és hosszú évekre – sok esetben 9 vagy 12 éves mandátumokkal – saját embereit ültette az állami intézményrendszer kulcspozícióiba. Ezek az intézmények elvileg a végrehajtó hatalom ellenőrzésére, korlátozására és kiegyensúlyozására szolgáltak volna. A gyakorlatban azonban fokozatosan a politikai rendszer meghosszabbított karjai lettek.

2010 előtt is léteztek kétharmados tisztségek Magyarországon. A köztársasági elnök, az alkotmánybírák, a legfőbb ügyész és az Állami Számvevőszék vezetőjének megválasztásához mindig széles parlamenti konszenzus kellett. Ennek az volt a demokratikus elve, hogy az ilyen szereplők ne egyetlen párt, hanem a minél teljesebb politikai színskála bizalmát élvezzék. A Fidesz azonban éppen ezt az elvet fordította ki. Miután egyedül rendelkezett kétharmaddal, megszűnt a kompromisszumkényszer. Nem kellett egyeztetni az ellenzékkel, nem kellett közösen elfogadható jelölteket keresni. A kétharmad eredeti célja a konszenzus kikényszerítése volt; Orbán rendszere viszont arra használta, hogy egyetlen politikai tábor kizárólagos uralmat építsen ki.

Az első nagy fordulópont az új Alaptörvény elfogadása volt 2011-ben. A Fidesz nemcsak új alkotmányt írt, hanem sarkalatos törvények tucatjaiba betonozta be saját politikai elképzeléseit. Olyan területeket is kétharmados szabályozás alá vontak, amelyek korábban egyszerű többséggel módosíthatók voltak. A választási rendszer és az önkormányzati struktúra mellett a média világa, az igazságszolgáltatás szerkezete, vagy éppen az adószabályok egy része is sarkalatos törvényi védelem alá került. A legfontosabb változás azonban nem a jogszabályok szövegében, hanem az intézményi személycserékben történt. A Fidesz egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a politikai rendszer valódi stabilitását nem csupán a parlamenti többség adja, hanem az állami intézmények vezetőinek lojalitása. Ezért 2010 után minden stratégiai pozícióba kormányközeli szereplők kerültek.

A rendszerváltás utáni magyar alkotmányos berendezkedésben a köztársasági elnök elvileg a nemzeti egységet testesítette meg, és bizonyos helyzetekben ellensúlyt jelentett a kormányzati túlhatalommal szemben. 2010 után azonban ez a szerep fokozatosan kiüresedett. A Fidesz kétharmados többsége kizárólag saját politikusait vagy hozzá lojális szereplőket emelt a Sándor-palotába: Schmitt Pál, Áder János, Novák Katalin és Sulyok Tamás egyaránt a Fidesz politikai rendszerének emberei voltak. Az államfői intézmény így fokozatosan elveszítette önálló alkotmányos karakterét, és nem korlátozója, hanem legitimálója lett a kormányzati akaratnak.

Az ügyészség élén Polt Péter maradt, majd újabb ciklusokra is megválasztották. Az ellenzék és számos jogvédő szervezet szerint az ügyészség a politikailag érzékeny korrupciós ügyekben következetesen passzív maradt, miközben ellenzéki ügyekben gyors és látványos eljárások indultak. 2025-ben a Polt Pétert váltó Nagy Gábor Bálint 2025-ben kapott 9 éves mandátumot legfőbb ügyészként, így a megbízatása 2034-ig tartana. A magyar jogi szabályozás különösen erős pozíciót ad a legfőbb ügyésznek: nemcsak hosszú a mandátum, hanem ha az Országgyűlés – kétharmados egyetértés híján – nem tudna utódot választani, hivatalban maradhat a ciklusa lejárta után is. Ez a szabály még tovább, akár a haláláig kitolná a tisztség viselését.

Az Alkotmánybíróságot fokozatosan teljesen átalakították. A testület létszámát megnövelték, a jelölési szabályokat átírták, majd kizárólag kormánypárti szavazatokkal választottak új tagokat. A korábban aktív, sokszor a kormányt korlátozó testületből fokozatosan politikailag eljelentéktelenedett intézmény lett. Polt Péternek a legfőbb ügyészi székből az Alkotmánybíróság elnöki székébe való átültetése az Orbán-rezsim várakozása szerint 2037-ig tartó mandátumával biztosítaná a rendszer konzerválását.

A bírósági körben létrehozták az Országos Bírósági Hivatalt, amelynek élére Handó Tünde került, rendkívül széles jogosítványokkal. A teljesen alkalmatlannak bizonyult tisztviselőt később Senyei György Barna követte, Handó Tünde pedig az Alkotmánybíróságba katapultált.

A Kúria élére 2020-ban Varga Zs. András került, akit a bírói kar jelentős része sem tartott valódi bírói tapasztalattal rendelkező szakembernek. A médiát felügyelő új rendszer élére akkor Szalai Annamária került, majd halála után Karas Mónika, később Koltay András. A Médiatanács kilencéves mandátumaival gyakorlatilag generációs időtávra biztosították a politikai befolyást. Az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, a Költségvetési Tanács, a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank felügyelő rendszere – mind olyan intézmények lettek, amelyek vezetői kivétel nélkül a Fidesz politikai bizalmából kerültek kétharmados parlamenti többségi szavazással, vagy a köztársasági elnöki kinevezéssel bebiztosított pozícióba. Így a rendszer átalakítása nemcsak a klasszikus kétharmados tisztségeket érintette. A Fidesz új intézményeket is létrehozott vagy átszervezett úgy, hogy azok vezetői hosszú időre politikailag megbízható szereplők legyenek. Ennek egyik fontos példája a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amelynek élére 2012-ben Péterfalvi Attila került. Az addigi adatvédelmi ombudsmani rendszert megszüntették, helyette egy központibb, a végrehajtó hatalomhoz közelebb álló hatósági modellt hoztak létre.

Az évek során a kétharmados rendszer egyre szélesedett és önfenntartóvá vált. A mesterterv szerint a hosszú mandátumok miatt akkor is a Fidesz emberei maradnának hivatalban, amikor egy-egy választáson esetleg csökkenne a kormánypárt támogatottsága. Az állam legfontosabb ellenőrző intézményeiben gyakorlatilag megszűnt a politikai pluralizmus.

Az alábbi táblázat a legfontosabb közjogi tisztségeket és azok kétharmados státuszát mutatja:

A lista önmagában is megmutatja a rendszer lényegét: ma Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan kulcsfontosságú állami intézmény, amelynek élén ne a Fidesz által kinevezett személy ülne. Persze a kormányoldal következetesen azt állította, hogy ezek az intézmények függetlenek. Csakhogy a függetlenség nemcsak jogi deklaráció kérdése, hanem működési gyakorlaté is. És az elmúlt másfél évtizedben újra és újra ugyanaz történt, a rendszer szereplői soha nem jelentettek valódi korlátot a végrehajtó hatalom számára.

Az Alkotmánybíróság sohasem akadályozta meg a kormány politikai projektjeit. Az ügyészség nem jutott el a legmagasabb szintű korrupciós ügyek vádemeléséig. A médiahatóság asszisztált a médiapiac példátlan központosításához, a bornírt, hazug kormányzati propaganda vég nélküli folytatásához. Az Állami Számvevőszék ellenzéki pártokat sújtó bírságait rendszeresen politikai furkósbotként használták. A választási rendszer átalakítása pedig tartósan a kormánypárt érdekeit szolgálta. A kétharmad így fokozatosan elveszítette eredeti alkotmányos értelmét. Már nem a széles nemzeti konszenzust jelentette, hanem az egyetlen politikai központ által uralt és ellenőrzött államgépezetet. 2026-ra Magyarország oda jutott, hogy egy esetleges új kormány még jelentős, de nem kétharmados választási győzelem esetén sem tudna valódi reformokat végrehajtani, mivel az intézményi rendszer ezt könnyedén megakadályozná. Hiába változna meg a parlamenti többség, a kulcspozíciókban továbbra is olyan emberek maradnának, akik politikai és személyes lojalitással kötődnek a Fidesz korszakához.

Világosan látni kell, hogy ez nem egyszerű személyi kérdés. Nem arról van szó, hogy egyik vagy másik tisztségviselő szimpatikus-e, hanem arról, hogy egy demokratikus rendszer képes-e működni egy valódi, ellenséges intézményi akadálypályán. Ha egy új kormány valódi rendszerváltást akar, nem kerülheti meg ezeknek a pozícióknak az ügyét. Nem lehet jogállamot építeni úgy, hogy közben a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság vezetése, a médiahatóság, a Kúria vagy az Állami Számvevőszék ugyanannak a politikai korszaknak a személyi hálózatához tartozik. Ezért kerül újra és újra elő azoknak a neve, akik az elmúlt másfél évtized rendszerének meghatározó figurái lettek: Sulyok Tamás, Polt Péter, Varga Zs. András, Nagy Gábor Bálint, Windisch László, Koltay András, Senyei György Barna vagy Rigó Csaba Balázs. A kérdés alkotmányos és történelmi. A kétharmad története eredetileg a stabilitásról és a konszenzusról szólt volna. Magyarországon azonban végül a centralizáció, a politikai hűség és az intézményi megszállás szinonimája lett. Éppen ezért egy új korszak kezdetének első feltétele az lesz, hogy ez a rendszer személyi értelemben is véget érjen. 

A Fidesz 2010 után abból indult ki, hogy a kétharmad örökké a Fidesz kiváltsága lesz. Erre építették fel az intézményi rendszert, a hosszú mandátumokat. Azzal azonban nem számoltak, hogy egyszer egy másik politikai erő szerezhet kétharmados felhatalmazást. A kétharmad önmagában nem antidemokratikus eszköz. A kérdés az, mire használják. Egy valódi rendszerváltás csak akkor lehet sikeres, ha a kulcspozíciókba közbizalmat élvező, szakmailag hiteles és független személyek kerülnek. Olyanok, akik nem pártérdekeket, hanem a köztársaság intézményeit szolgálják. Mert jogállamot nem lehet építeni ugyanazokkal az emberekkel, akik a jogállam lebontásában kulcspozíciókban, tevékenyen részt vettek.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább