Az ország kiállta a hópróbát – értékelte a miniszterelnök az elmúlt hetek időjárása miatti helyzetet, a lakosság hozzáállását és a hatóságok tevékenységét pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor azt mondta, a rendkívüli időjárás próbatétel mindenkinek, de összességében „ezt a hópróbát kiállta az ország”.
Kifejtette, az ország békeidőben is működik, de nemcsak a normális időszakokban képes megszervezni az életet, hanem rendkívüli körülmények között is.
A kormányfő háláját fejezte ki azoknak, akiknek el kellett hárítaniuk a veszélyt, a közlekedést biztosítóknak, a vasutasoknak, rendőröknek, katasztrófavédelmiseknek, a hadseregnek.
Hozzátette, az emberek ilyenkor türelmetlenek szoktak lenni, mert kibillen az életük a normális menetből, és ahhoz képest, milyen mértékű volt a kibillenés, az emberek türelmesen és fegyelmezetten lettek úrrá a helyzeten; az ország biztató, jó képet mutatott.
Orbán Viktor elmondta, még nincs vége, hidegek lesznek, ónos eső bármikor jöhet, arra számít, hogy komoly hidegek jönnek és még nagy hó is érkezhet.
Vigyázzunk egymásra, különösen a gyerekekre és az idősekre
– javasolta a miniszterelnök, azt is kérve, mindenki körültekintéssel intézze az ügyeit. (MTI)
Ez már csak így szokott lenni, hála Orbán Viktornak és a kormánynak!
Kiálljuk a hópróbát és a kormány elhárítja a vészt, legkésőbb olvadáskor.
Az árvizet is megállítja, amint levonult az árhullám.
A járványt is legyűri, ahogy elég ember fertőződött meg, és gyengül a vírus.
Az inflációt is padlóra viszi, amikor természetes módon csökkenni kezd.
Az aszályt is tudja kezelni, csak az őszi esőzéseket kell kivárni.
A nyári hőséggel is megbirkózik, októberben le is győzi.
A fagyokon is úrrá lesz májusra.
Nincs még egy olyan csodálatos ember a világon, mint a legyőzhetetlen Orbán Viktor.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.