A „szuverenitás” szó már-már vallási hangzású fogalomként jelenik meg Orbán Viktor beszédeiben és a Fidesz kommunikációjában. Egyszerre politikai ígéret és varázsszó, amelynek feladata megnyugtatni a félelmeket és legitimálni a jelenlegi hatalmat. De mit is jelentett ez a fogalom valójában — különböző történelmi korszakokban, más-más erőtérben? S mi történik akkor, ha a szuverenitásról sanda politikai célok érdekében alkotott, hirdetett, mantrázott narratíva nem találkozik a valós geopolitikai és gazdasági korlátokkal? Ezt a témát igyekszem körbejárni, ezeket a kérdéseket igyekszem megválaszolni három részes írásomban.
A 18-19. század felfogása a „szuverén államot” még külső kötelezettségektől, függőségektől mentes, „önmagának elég”, tulajdonképpen önellátó országként képzelte el. A 20. századra a világkereskedelem új, intenzív korszakával, a multinacionális vállalatok térhódításával és az államok, államcsoportok fokozódó együttműködésével, különösen a század második felében létrejövő integratív szerveződésekkel a szuverenitás fogalmának tartalma szükségszerűen megváltozott. A 21. század Európájában immár a tényleges cselekvőképességet – főként a kis és közepes államoknál – a kompetenciák tudatos megosztása adja: azaz egyes döntési jogkörök közös intézményeknek történő átengedése – cserébe nagyobb piacért, erősebb jogérvényesítésért, kollektív alkupozícióért és biztonságért. Az EU-ban a tagállamok a szerződésekben szabályozottan kifejezetten átadnak hatásköröket, és jogállami keretek között felügyelik e megosztást – ettől működik a belső piac, a közös szabályozás és a külső képviselet.
Az európai integráció nemcsak jogi, hanem stratégiai döntés volt az alapító, majd a később csatlakozó országok részéről: a gazdasági fejlődés, a biztonságpolitika, a szabályalapú nemzetközi együttműködés letéteményese.
A szovjet blokkban a korlátozott szuverenitás nem jog, hanem engedmény volt. A KGST kereskedelmi, ár- és tervkoordinációja, valamint a Varsói Szerződés katonai struktúrája a gazdasági és külpolitikai autonómia nagy részét elvitte. A Brezsnyev-doktrína nyíltan kimondta: ha bármely tagország „eltér a szocialista úttól”, a többiek akár katonai erővel is beavatkozhatnak – vagyis a szuverenitás korlátozott, feltételes volt. Ennek – még a hruscsovi időszakban megvalósított – előképét, gyakorlati értelmezését láttuk 1956-ban Budapesten, majd valóságát 1968-ban Prágában.
Gazdaságilag strukturális függést jelentett a „szocialista gazdasági integráció átfogó programja” (1971), a KGST-ben központilag vezérelt, részben természetbeni elszámolású kapcsolatrendszert épített. Az autarkiára törekvés, azaz a nemzeti és „térségi” önellátás tartósan konzerválta a versenyképességi lemaradást, hiszen ez az önkéntes elszigetelődés politikája volt egy egyre nyitottabb, egyre együttműködőbb világpiaccal szemben. A rendszerváltás előtti magyar szuverenitás de jure létezett, ám de facto ideológiai és katonai kényszer alatt állt, önálló kül- és védelempolitika, piaci stratégia nem volt lehetséges.
Az immár szabadon választott kormányfő, Antall József programadó beszédeiben már az európai integráció volt a külpolitika és külgazdaság fő iránya: „Magyarország teljes integrálása Európába”. A kormányváltások ellenére ez a program folytonos maradt: a Boross-kormány 1994. március 31-én benyújtotta az EU-csatlakozási kérelmet; a Horn-kormány felpörgette a tárgyalás-előkészítést, az első Orbán-kormány alatt megkezdődtek a tárgyalások, amelyek Medgyessy Péter kormányzati időszakban zárultak le, majd 2004. május 1-jén megszületett a tagság. A NATO-hoz még az első Orbán-kormány idején, 1999. március 12-én csatlakoztunk. A 2003. április 12-i népszavazáson a leadott érvényes szavazatok ~84%-ával a választók elsöprő többsége támogatta az EU-tagságot. (A NATO népszavazás eredménye korábban hasonló arányú volt: ~85%.)
1990 és 2010 között tehát minden kormányzat – Antalltól Hornon és az első Orbán-kormányon át Medgyessyig (majd Gyurcsányig) – azonos stratégiai célt követett: intézményes lehorgonyzás a nyugati liberális demokráciák és piacgazdaság mellé (NATO, EU).
Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a magyar szuverenitást, azaz hazánk valóságos mozgásterét, érdemes ránézni néhány adatra, azaz a tényekre. Ezek folyamatosan zavarják a regnáló kormányt, ezért eszük ágában sincs közbeszéd tárgyává tenni a tényeket, helyettük nagyívű ostobaságokat hangoztatnak, nacionalista lózungokkal tömjénezik erre fogékony szavazóikat, luftballonként fújják fel Magyarország helyét, szerepét a nemzetközi együttműködésben, különös tekintettel Orbán Viktor elismertségére, megkerülhetetlen politikai súlyára.
A „régi”, nagyhatalmi szuverenitáskép – amely szerint egy ország önmagában, külső kötelezettségek nélkül is teljesen cselekvőképes – nem alkalmazható egy 2% körüli EU-n belüli népességű és területű, ~1,2% GDP-súlyú, teljesen nyitott, a külpiacoknak abszolút kiszolgáltatott gazdaságra, ahol az egy főre jutó GDP 2024-ben az EU egyik legalacsonyabb értéke, 23.311 USD volt.
Számos hasonló, összevethető területű és lakosságszámú közép-európai ország ugyancsak az integráció útját követi, mert felismerte, hogy – bár a kiválasztott kettő jóval gazdagabb és sok vonatkozásban fejlettebb állam hazánknál – e nélkül szükségszerűen lemarad és elszigetelődik. S mindkettő nettó befizető, tehát még úgy is megéri nekik az uniós tagság/partnerség, hogy évente komoly pénzeket fizetnek be pluszban az EU költségvetésébe, illetve finanszíroznak felzárkóztatási programokat (pl. Magyarországon).
Példájuk azt mutatja, hogy a mégoly gazdag kis és közepes európai államok szuverenitásukat intézményi partnerségekben tehetik cselekvővé; a valós „függetlenség” a beágyazottságon keresztül, hasonló értékrendet valló közösséghez kapcsolódva érhető el.
Butola Zoltán
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.