Orbán Viktor 2025-ös tusnádfürdői beszéde nem csupán a hagyományos nyári politikai rendezvény egyik programpontja volt, hanem fontos pillanat a Fidesz 2026-os választási kampányának folyamatában is. Bár a miniszterelnök ezúttal visszafogottabbnak tűnő retorikát választott, a beszéd vizsgálata azt mutatja, hogy annak középpontjában mégiscsak a hatalom megtartásának kérdései álltak. A legnagyobb súllyal pedig azok a kijelentések estek latba, amelyek közvetlenül a választásokhoz kapcsolódnak – különösen azért, mert ezek között túlzó, manipulatív, sőt egyenesen fenyegető állítások is elhangzottak.
A beszéd egyik újdonsága a Digitális Polgári Körök bejelentése volt, melyek célja a Fidesz mozgósítási képességének megerősítése az online térben. Ez világos jele annak, hogy a kormánypárt felismerte: a közösségi médiában (már rég!) elveszítette hegemón pozícióját, különösen a fiatalabb korosztályok körében. Másrészt a Harcosok Klubja fantázianevű, nagy dérrel-durral beharangozott, (mára vélhetően közpénz-milliárdokat elnyelő) kezdeményezés teljes kudarcának leplezett beismerését hallhattuk. A miniszterelnök úgy látja, hogy a közelgő választásokon a győzelem kulcsa az interneten zajló politikai küzdelemben rejlik. A Digitális Polgári Körök – amikről még semmi érdemlegeset nem lehet tudni, illetve számomra a kormányzást helyettesítendő újabb látszattevékenységnek tűnik – célja ugyanis nem a párbeszéd, hanem az egyirányú üzenetközlés hatékonyságának növelése.
A legmulatságosabb, egyben legátlátszóbb része a beszédnek Orbán azon állítása volt, miszerint most 80 egyéni választókerületet nyernének, utalva arra, hogy belső méréseik szerint a Fidesz továbbra is domináns erő, s megnyerné a választásokat. Ezzel a kijelentéssel azonban több probléma is van. Egyrészt teljesen figyelmen kívül hagyja a 2024-es EP- és önkormányzati választások eredményeit, amelyek jelentős ellenzéki előretörést mutattak, különösen a városi térségekben. Másrészt a kijelentés mögötti számok nem nyilvánosak, és semmilyen objektív, független adat nem támasztja alá ezt a rendkívül optimista előrejelzést. A miniszterelnök tehát olyan kommunikációs fordulatot alkalmaz, amely inkább mozgósító célzatú, mintsem a valóság pontos visszatükrözése. E mondatok politikai funkciója nem a választók tájékoztatása, hanem a győzelem érzésének szuggerálása. Ez a típusú retorika – „már most győzelemre állunk” – nemcsak elbagatellizálja a politikai versenyt, de megkérdőjelezi a választási küzdelem demokratikus jellegét is. A győzelem „előre bejelentése” egyúttal egyfajta választási fatalizmust is gerjeszt: ha már eldőlt a választás, minek harcolni érte?
Vitatható az a mód, ahogyan Orbán a nemzetközi politikai mezőnyt is beleszőtte a választási narratívába. Ukrajna uniós támogatásának példája, valamint a Magyarország által „kivívott” vétójog hangsúlyozása egyfajta geopolitikai bástyaként jeleníti meg a Fidesz-kormányt. Ám az említett adatok – például az, hogy „az EU-költségvetés 20 százaléka megy Ukrajnának” – szakértők (és a valóság!) szerint messze eltúlzott, valójában 3–5 százalék körüli arányról van szó. A számok ilyen módon való kezelése nem egyszerű politikai retorikai eszköz, hanem a választói tájékozottság szándékos torzítása, leegyszerűsítve: hazugság, amely tovább rombolja a demokratikus közéletet.
A beszéd retorikájában ugyanakkor érzékelhető volt egyfajta óvatosság, távolságtartás a korábbi évek harsányabb, megosztóbb kijelentéseitől. Az olyan botrányt keltő kifejezések, mint a „kevert fajú társadalom” vagy az „illiberális állam” most elmaradtak. Ez azt jelezheti, hogy Orbán tudatosan kerülni kívánta a radikalizmust – nem annyira meggyőződésből, mint inkább taktikai megfontolásból. A választások közeledtével ugyanis nem a provokatív kijelentések, hanem az egységet sugalló kommunikáció hozhat szavazatokat. Ez a stratégiai váltás ugyan érthető, de még inkább felerősíti a beszéd tartalmi ürességét.
Fenti megállapítással ellentétben a beszéd egyik leginkább reflektált és politikailag legterheltebb mondata Orbán Viktor kategorikus kijelentése volt: „Mi pedig eldöntöttük, hogy se a Tisztát, se a DK-t nem engedjük kormányra, mert azt akarjuk, hogy Magyarországnak békepárti és nemzeti kormánya legyen.” Ez a mondat egyszerre retorikai mozgósító formula, fenyegetés és antidemokratikus szemlélet kifejeződése. Látszólag puszta politikai elhatározás, valójában azonban komoly, sőt alapvető kérdéseket vet fel a hatalmi ágak szétválasztásának, a választások legitimitásának és az alkotmányos működésnek a keretein belül.
Elsőként érdemes hangsúlyozni, hogy a kormányalakítás nem a regnáló hatalom engedélyéhez, hanem a választói akarat kifejeződéséhez kötött. Ha bármely ellenzéki párt – legyen az a Tisza, Duna, Rába, Sajó vagy Maros párt – elnyert mandátumai számával parlamenti többséget szerez, akkor a kormányalakítás jogát az Alaptörvény szerint is ők gyakorolják, esetleg a velük megegyező koalíciós partnerrel. Orbán mondata így nem csupán retorikai túlzás, hanem súlyosan sérti a demokratikus folyamatok alapelvét: a választások tétje nem lehet előre „eldöntött”, főleg nem a kormány által. Ezzel a miniszterelnök nem csupán saját hatalmát próbálja bebetonozni, hanem megkérdőjelezi a választás szabadságát is, sugalmazva, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén nem fogja átadni a hatalmat. A regnáló miniszterelnöktől származó ilyen kijelentést követően Helsinkitől Lisszabonig, Athéntól Amszterdamig százezrek és milliók vonulnának utcára – beleértve az aktuális kormánypártok tagjait is! – mert ilyen mondat egyetlen uniós tagállamban sem hagyhatja el a kormányfő száját! S térjünk ki még az „indoklásra” is: „békepárti és nemzeti” kormány legyen. Nos, meggyőződésem szerint a mai magyar kormány az orosz agresszorral való üzleteléssel fedezi a tömeggyilkos orosz hadsereg háborús kiadásait, tehát háborúpárti, illetve hazánk regnáló kormánya számtalan olyan lépést tett az elmúlt másfél évtizedben (pl. a demokratikus jogállam intézményrendszerének, működésének leépítése, neofeudális hűbéri rendszer létrehozása, EU- és NATO szövetségi rendszer gyengítése, V4 szétverése, uniós és hazai források számolatlan milliárdjainak korrupciós csatornákon való eltüntetése stb.), amelyek szöges ellentétben állnak Magyarország valós nemzeti érdekeivel, tehát nemzetellenesek. Az orbáni definíció szerint tehát fideszes (és KDNP-s) kormányzat nem juthat hatalomra 2026-ban, mert bizonyítottan háborúpárti és nemzetellenes. Ezzel szemben a jelenleg nálunk működő valamennyi másik párt előtt szabad az út, ők a fentebb felsoroltakban nem vettek részt.
Ugyanakkor ez az orbáni mondat implicit módon a választás lehetséges eredményét is előre vetíti: a Fidesz vezetése immár számol azzal a forgatókönyvvel, hogy az ellenzék kormányváltó erővé válik. A Tisza Párt felemelkedése és a DK stabil szavazótábora valós politikai fenyegetést jelenthet a kormánypárt számára, amit Orbán már nem tagad, ehelyett – mint láttuk – azt ígéri, hogy akár intézményi vagy politikai eszközökkel is megakadályozná a hatalom átadását. Ez azonban súlyos kérdéseket vet fel a jogállamiság és a hatalommegosztás elveinek érvényesülésével kapcsolatban egy EU-tagállamban.
Nem utolsósorban e kijelentés tovább mérgezi a közbeszédet és elmélyíti a politikai törésvonalakat. Ahelyett, hogy a választókhoz szólna érdemi vitával, alternatívákkal és tervekkel, a miniszterelnök olyan nyelvet használ, amely a politikai ellenfeleket nem riválisokként, hanem illegitim hataloméhes veszélyként állítja be, amelyek kormányra jutása a nemzethalált jelentené. Ez nemcsak a demokratikus normák lebontását gyorsítja, hanem hozzájárul az erőszakos, összeesküvéselméletekre épülő politikai légkör kialakulásához, amely a választási időszakban különösen veszélyes lehet.
A „nem engedjük kormányra” kijelentés tehát nem csupán egy erős mondat: politikai doktrínává emeli a hatalomhoz való kizárólagos jog narratíváját, és ezzel egy újabb lépést jelenthet a magyar demokrácia formális kiüresítése felé. Egy ilyen kijelentés nemcsak a választás tisztaságát, hanem annak értelmét is megkérdőjelezi.
Hiszen, ha nem a választók döntenek, akkor ki?
Nem engedjük!
Butola Zoltán
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.