Hacsaknem Blog

Nem elég az oroszok szolgájának lenni, mindenáron annak is kell látszani?

„Senki nem szereti ebben az országban az oroszokat. Mi az oroszokkal nem azért vagyunk jóban, mert nyaljuk a seggüket vagy szeretjük őket, mi az oroszokkal azért vagyunk jóban, mert olcsó gázt adnak”.

A nagykállói lakossági fórumán meztelen, fonnyadt férfiakról képzelgő Lázár minisztert dicséri ez a kijelentés, amelynek legfontosabb jellemzője – még ha hírértéke nem is igazán van – az, hogy köszönőviszonyban nem áll a valósággal. Legalább két irányból, pedig egy is sok lenne. Önmagában annak beismerése, hogy Európa legszuverénebb kormánya valakinek a seggét nyalja, akkor is sokkoló, ha eddig is viszonylag pontosan dekódoltuk, amit látunk, és nem értettünk félre semmit.

A fontosabb iránya ennek a valótlanságnak az, hogy természetesen szó nincs arról, hogy oroszok olcsó gázt adnának Magyarországnak; például márciusban, ami nem volt olyan régen ahhoz képest, hogy azóta se vett repülőrajtot a magyar gazdaság, volt legalább hét olyan uniós ország, amelynek Oroszország biztosan olcsóbban szállította a gázt, mint Magyarországnak (majdnem 30 forinttal volt drágább az orosz gáz magyarországi átlagára, mint az uniós átlagár), és ez önmagában is felvet kérdéseket. Azt a kérdést is nyilvánvalóan, hogy az Európai Uniónak sem sikerült maradéktalanul leszakadni az orosz energiahordozókról, de mégiscsak az a különbség az Európai Unió és Orbán, Lázár és Szijjártó Magyarországa között, hogy ott legalább van szándék és akarat rá. Egyre komolyabb szándék és akarat. Mint ahogy a magyarok és a szlovákok is le tudnának válni az orosz energiahordozókról, ha lenne erre politikai szándék és akarat. Ráadásul szakértők szerint minden kormányzati propaganda ellenére még csak drágább sem lenne, ahogy az osztrákoknak sem lett drágább az energia januártól, amióta nem vesznek orosz gázt.

Szlovákiát hagyjuk most, Magyarországon, ahol az olcsó energia és a rezsicsökkentés hazugsága a Fidesz talán legfontosabb, még mindig működő politikai terméke, azaz a rezsi annyiba kerül évek óta, amennyibe Orbán Viktor parancsolja, a nem csupán mindenki pénzéből, de az innovatív ötletekből is kifogyott állampárt jobb híján újfent a rezsivédelem érdekében indított álháborúval szeretne/lesz kénytelen választást nyerni. Rendkívül hálás téma, organikusan össze lehet mosni Brüsszellel és Ukrajnával, és össze is mossák rendületlenül. Az ukrán uniós csatlakozás opponálása mellett, amely automatikusan implikálja a Brüsszel-ellenesség maximumra való felpörgetését, az az egybites kormányzati narratíva, hogy Brüsszel el akarja zárni az országot az olcsó orosz energiahordozóktól, de ők ezt nem hagyják. Ugyanis abban a párhuzamos univerzumban, ahol olcsó az orosz gáz, az a miniszterelnöki megoldóképlete a jelen minden nyomorúságának, hogy „Brüsszel lefeküdt Ukrajnának, és beáldozná a magyar családokat és a magyar gazdaságot azért, hogy tovább támogassa Ukrajnát”, „az igazság az, hogy egyetlen indoka van a brüsszeli bürokratáknak: folytatni akarják a háborút Ukrajnában.”

Lényegében ez a megfontolás áll amögött is, hogy Szijjártó már megint Oroszországban bokázott ezen a héten, hogy a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon orosz politikai, gazdasági, energetikai vezetőknek gazsuláljon, és olyan szerződéseket hozzon tető alá, amelyek a brüsszeli és kijevi áskálódás ellenére (művészneve: von der Leyen-Zelenszkij-terv) nem engedi, hogy amagyaremberek kétszer, háromszor, négyszer többet fizessenek a gázért és villanyért. Az Orbán-Szijjártó-terv lényegében arról szól, hogy már úgyse emlékszik senki arra, hogy 2018-ban maga a miniszterelnök tűzte ki célul orosz energiahordozóktól való függetlenedést (ahogy arra se emlékszik senki, hogy 2022-ben egy gyönge pillanatukban egyenesen ők vitték a zászlót az ukrán uniós csatlakozás kapacitálásában), amit annak dacára nem valósított meg, hogy bőven lett volna idő leválni az orosz energiáról, mert igenis létezik alternatíva a Moszkva véres háborúját finanszírozó orosz olajra, és mert a rezsicsökkentés, amelynek az olcsó orosz energia mítosza képezi az alapját, ugyanakkora kamu, mint mondjuk a véleménynyilvánító szavazás, de lényegében bármi, amihez a rezsimnek köze van. A piaci ár és a lakosság által fizetett ár közötti különbséget az állam állja, a magyarok annyit fizetnek a rezsiért, amennyit a kormány jónak lát.

Tehát amikor Lázár János azt állítja, hogy nem azért nyaljuk az oroszok seggét, mert szeretjük őket, hanem mert megéri, akkor természetesen Orbánnak és Szijjártónak azt a nettó hazugságát erősíti meg, miszerint Ukrajna EU-csatlakozása drágítaná meg az energiát, holott ennek éppen az ellenkezője igaz. Nem beszélve arról, hogy A magyar kormány tudatosan tartja fenn az orosz energiafüggőséget, miközben a leválás technikailag lehetséges, politikailag viszont nem érdekük, és nincs arra válasz, hogy miért nem érdekük. Sőt, arra sincs válasz, hogy mit kavart Szijjártó Szentpéterváron, miért tolta túl az oroszok seggének nyalását, ha ugyanő 2021-ben 15 éves gázvásárlási szerződést kötött az orosz Gazprommal évi 4,5 milliárd köbméternyi földgáz szállításáról. Ha ez a szerződés ma is él – márpedig 2021 óta mindössze négy év telt el -, akkor főleg nincs semmilyen magyarázat arra, hogy mégis miről tárgyalt Szijjártó Péter négy olyan figurával (Alexey Miller, a Gazprom elnöke, Alexander Novak, Oroszország védelmi és űriparért felelős miniszterelnök-helyettese, Denis Manturov, az orosz miniszterelnök első helyettese, és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezetője), akik kivétel nélkül mind rajta vannak az Egyesült Államok szankciós listáján? Mi a nemzeti érdek abban, hogy négy ilyen rossz arc feleljen azért, hogy – Szijjártó szavai szerint – „a magyar embereknek a jövőben ne kelljen kétszer-háromszor annyit fizetniük a rezsire, mint most”?

Azt persze tudjuk, hogy miután a Donald Trump hatalomra kerüléséhez fűzött vérmes NER-remények mostanra azért nagyjából szertefoszlottak (béke nem lett, a békeköltségvetés átment az akarat költségvetésébe, a gazdasági repülőrajt pedig elmaradt), tehát Trump már nem messiás, már nem a megváltónk, tehát mindegy, hogy az általa vezetett USA kit tesz szankciós listára, attól mi még dörgölőzhetünk hozzá, de ha ettől el is tekintünk: 2021 óta az a mondás, hogy ez a 15 éves földgázszállítási szerződés olyan nagyon kedvező a magyar családoknak, hogy ha újjászületnének se tudnának elég hálásak lenni érte Orbánnak és Szijjártónak, akkor ezen túl mit kell még intézkednie a magyar külügyminiszternek időről időre Moszkvában vagy Szentpéterváron? Ennél egyetlen nyugtalanítóbb kérdés van: ha és amennyiben igaz az, hogy Magyarország az Európai Unió tagja és a jelenleg még uralkodó kormánya szerint ez így is fog maradni, és ha az Európa Bizottság orosz energiahordozókról való leválásról szóló javaslata hatályba lép (márpedig hatályba fog lépni), akkor milyen újabb szerződéseket és hogyan óhajt megkötni az Orbán-kormány Moszkvával energiaügyben, ha az uniós tag Magyarország 2027 után nem hozhat be orosz kőolajat és földgázt?

Sok a kérdés, válasz semmire nincs, a fene nagy energiaharc propagandája ezer sebből vérzik. De legfőképpen arra nincs válasz, hogy ha az Orbán-kormány már mindenáron valakinek a seggét óhajtja nyalni (bár nem látom, hogy ez hogyan egyeztethető össze a szuverenitással és a függetlenséggel), nem lehetne – Lázár szóhasználatával élve – egy olyan segget választani, amit tényleg érdemes nyalni? Nem lenne érdemesebb inkább az Európai Unióval jobban lenni, netán a szomszédos Ukrajnával, amely ellen egész pályás gyűlöletkampányt indítottak, és amelynek uniós csatlakozása még Robert Fico szerint is több előnnyel jár, mint hátránnyal? Magyarország érdeke az lenne, hogy a szomszédja ne a putyini Oroszország vazallusa legyen, hanem egy független, szuverén demokratikus, prosperáló ország, amelynek az újjáépítéséből Magyarország lényegesen többet profitálhatna, mint a semennyire nem olcsó orosz energiától való függőség fenntartásából.

Azon kívül, hogy remélem, Georg Spöttle lebukott orosz kém nem veszi magára Lázár felelőtlen kijelentését, miszerint Magyarországon senki nem szereti az oroszokat, és nem sértődik meg, még azon gondolkodtam, hogy és vajon az orosz klubcsapatokért harcoló, az orosz válogatott nemzetközi porondra való visszatéréséért magát a földhöz csapkodó, Oroszország csapatának hazai pályát szolgaian ajánlgató Szijjártó egészen kétségbeejtő vergődése is az olcsó orosz gáz miatt van? Mert arra gondolni se merek, hogy Spöttle úron kívül ő az egyetlen Magyarországon, aki szereti az oroszokat. Nem elég az oroszok szolgájának lenni, mindenáron annak is kell látszani?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább