NEHAZUGGY

Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni

Emelkedett jó reggelt, mókát és kacagást kívánok mindenkinek! A hétfő már csak ilyen, széles körben kelt derűt és vidámságot. Vagy leginkább sem nem. Megannyi más dologgal szemben minket kivételesen sehogy nem érint lassan tíz éve, hogy éppen milyen nap van, de ha már korán ébredtem június 16-án, hétfőn, álljunk meg itt egy napindító pillanatra. Nem néztem utána, hogy 36 évvel ezelőtt milyen nap volt június 16-a, Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és mártírtársai újratemetésének napja, de azt tudom, hogy sokan a kommunizmusból, a szocializmusból a demokráciába vezető átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseményeként tartják számon ezt a napot, és biztosan emlékeznek egy demokratának tűnő fiatalemberre, aki elmondott egy körülbelül 7 perces beszédet akkor a Hősök terén, ami szintén szimbolikus hatású volt.

A több mint szimbolikus viszont az azzal való szembenézés, hogy 36 évvel később mi lett az akkori fiatalemberből. Aki a többi mellett azonnali tárgyalásokat sürgetett az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről, aki keményen bírálta a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeit, meg azokat a párt- és állami vezetőket, akik elrendelté, hogy őket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassák, és aki a nyugati fejlődés útját tartotta kívánatosnak az ázsiai zsákutcával szemben.

És az is több mint szimbolikus, hogy milyen országgá vált Magyarország ennek a mostanra intellektuálisan megfeneklett, erkölcsileg magából teljesen kifordult, látványosan idősödő embernek az uralkodása alatt. Nemhogy szimbolikus, de húsba vágó dráma, különösen visszaolvasva annak a beszédnek némely mondatát. Ijesztő tükör, amiből az az ember néz vissza az ő hozzá hasonlóan megfáradt, de vele ellentétben kizsigerelt, fásult, egyre rosszabbul élő népére, aki mindent, de abszolút mindent megtestesít abból, ami ellen 36 évvel fiatalabban, fittebben és a mostaninál talán egyenesebb gerinccel küzdött. Önkényesen idézek ebből a beszédből, amiben éppen az a legijesztőbb, hogy minél távolabb kerülünk időben attól a pillanattól, amikor elhangzott, annál tisztább a kép, annál egyértelműbb, hogy ezt az alakot tényleg semmi más nem zavarta, mint hogy nem ő van hatalmon:

Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte.

(…) Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.

(…) A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben – bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné – nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.

(…) Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.

Kemény olvasmány, ráadásul egyáltalán nem hosszú, elvileg a nem kimondottan a Háború és béke vagy Az eltűnt idő nyomában típusú irodalmi műveken szocializálódott, ellenben a Harcosok klubja, Szentkirályi Alexandra és az emojis kékplakátok nyelvét folyékonyan beszélő rajongói ennek a vénülő fiatalembernek is megértik, ha kissé megerőltetik magukat. Az elmúlt 36 évből közel húsz évet ez az erkölcsi romhalmaz uralkodott, most is ő uralkodik, meg lehet nézni mi lett az európai polgári demokráciával, a gazdasági jóléttel kapcsolatos, akkor hirdetett állítólagos elköteleződésével, hogy mi lett az orosz birodalom feltétlen szolgálatának kritikájával, hogy mi lett az ázsiai zsákutcával szemben egyértelmű választásként keretezett nyugati fejlődés útjával.

Hát ez lett belőle: mindennek az elárulása. Abban a bizonyos hatodik koporsóban a saját fiatalságát és jövőjét eltemető Orbán Viktor több generáció fiatalságát és jövőjét élte fel 15 keserves év alatt, olyan csődtömeget helyezve a vállukra (soha meg nem térülő beruházások, ezer évre titkosított keleti nyitás-aberrációk, a nép háta mögött felvett drága gigahitelek, korrupció és autokrata elhajlások miatt veszni hagyott uniós források/brutális büntetések, stb.), amely csődtömeg napos túloldalán aluliskolázott gázszerelők váltak multimilliárdossá, megépült a dinasztia kacsalábon forgó hatvanpusztai dácsája, és lényegében legalább egy fél ország került Orbán udvartartása nevére. Ő pedig tizenöt éve rázza az öklét Nyugat felé; büszke arra, hogy ő Brüsszel rémálma, a fekália von der Leyen irodájának kilincsén; odaállt a szomszédos Ukrajnát megtizedelő, az 1956-os forradalmunkat vérbe fojtó gyilkosok oldalára (büszkén nyilatkozza, hogy ha netán Magyarországra jönne a moszkvai háborús diktátor, ő természetesen szívélyesen fogadná); október 23-án nem meri leírni, hogy az oroszok verték le a szabadságharcunkat (ők-ként hivatkozik rájuk); nem tiltakozik, amikor az orosz tankönyvekben pofátlanul meghamisítják 1956 emlékét, sőt, a nagy becsben tartott udvari ideológusával hamisíttatja meg és hajlítja a sötét korokat idéző, illiberális politikájához a magyar történelmet; és nem volt elég az se, hogy Nagy Imre szobrát ennek megfelelően az éj leple alatt vitette el a Vértanúk teréről, mostanra oda is eljutott, hogy megkötözött kezű, csomagtartóba betuszkolt idiótákkal uszít a tömeggyilkos oroszok által negyedik éve öldökölt ukránok ellen, miközben minden áldott nap, minden cselekedetével azt üzeni, hogy az elmúlt tizenöt évben kiépített pártállam magától nem fog megváltozni.

Nem kevés idő és óriási anyagi és morális veszteség vezetett ehhez a felismeréshez, amiben – óvatosan írom le – talán ma már a többség egyetért: az orbáni pártállam rohadtul nem fog megváltozni. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy visszatértünk oda, ahol 36 évvel ezelőtt voltunk, amikor a párt diktatúrája és az moszkovita alászolgálattal szemben küzdeni kellett az európai, a polgári, a demokratikus berendezkedésért, amikor az ázsiai zsákutcában vergődve megint meg kell találni a nyugati fejlődés útját. Csak most az aktuális pártállam áll azon az oldalon, ahol a kommunista-szocialista pártállam állt évtizedekkel ezelőtt, csak most nem az ÁVH keretlegényei, hanem a Szuverenitásvédelmi Hivatal Lánczi Tamásai szívják el a szabad levegőt, és ezek nem kommunisták, hanem ún. szuverenisták és patrióták. De ugyanúgy, ugyanott állnak, ahol 1989-ben az uralkodó párt állt, és megint Ázsia, az orosz birodalom feltétlen szolgálata és Európa, a nyugati fejlődés között kell választani. Lényegében 36 év ment a kukába. Nem 16, hanem 36. Országszerte csőtörésekkel ünnepli a nép a rezsicsökkentés diadalát, permanensen letérdelt állapotban van a vasút, az életszínvonal csökken, az infláció nő, kötött sapka van a fogkrém árrésén, hogy úgy tűnjön, cselekvőképes a kormány, zsírra száll a por, útban van a szabad sajtó, a szabad nyilvánosság, Szijjártó pedig megint harcba indul az Európai Unió ellen az orosz energiafüggőség nagyobb dicsőségére:

A Von der Leyen-Zelenszkij terv nemcsak Magyarország, hanem Szlovákia energiaellátását is rendkívül komoly kihívások, veszélyek elé állítja – mondta. Az energiaügyi tanács hétfői ülésén Magyarország a szlovákokkal közösen fog fellépni a Von der Leyen-Zelenszkij terv ellen. Mindenképpen megpróbálják megakadályozni azt, hogy a magyar emberek, a magyar családok kétszer-háromszor-négyszer annyit fizessenek a rezsire „csak azért, hogy Von der Leyen elnök Zelenszkij elnök követelésének megfelelően elvágja az orosz energiahordozókat Magyarországtól, illetve Európától.” Technikailag nem megoldható az ország energiaellátása az orosz energiahordozók nélkül, „az energia kérdése ugyanis nem politikai kérdés.” Az energia egy fizikai kérdés, és onnan lehet energiahordozót venni, ahonnan csővezeték érkezik Magyarországra. Ha Magyarország nem vásárolhatna orosz forrásból, az „brutális áremelkedést jelentene” az ország számára. A kormány nem hajlandó veszélybe sodorni Magyarország energiaellátását, mert kötelességük megoldani azt, hogy a magyar családok lakásaiban, házaiban legyen fűtés és meleg víz, valamint a gyárak is tudjanak működni. (Szijjártó Péter, 2025. június 15.)

2022-re megszűnik Magyarország egyoldalú függősége az orosz gáztól. A térségi energiahálózatokat szorosabbra kell fűzni, ezzel megszűnhet az egyoldalú függőség az orosz gáztól. A legfontosabb gazdasági feladat a következő évekre, hogy a közép-európai országok a Nyugat-Balkánnal kiegészülve minél szerteágazóbb energetikai hálózatokkal, lehetőségekkel tudják majd biztosítani a versenyképességüket. (Orbán Viktor, 2018. február 9.)

Ahogy sokan 1989-ben sem hitték, mi sem hisszük, hogy a jellemtelenségből, hazugságokból, képmutatásból, romlottságból, gonoszságból, gátlástalanságból és gyűlöletből felépített állampárt meg fog változni. Úgyhogy a kérdés egyszerű: Moszkva vagy Brüsszel, Berlin, Párizs, Stockholm, Ázsia vagy Európa? Nem tűnt bonyolultnak 36 éve se, aztán tessék.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább