VENDÉG

Hamis Cassandrák és silány ál-Nostradamusok tobzódása

Magyarország az elmúlt két és fél évben különös országgá vált. Nemcsak sokmillió futballedzőnk, virológusunk, pénzügyi szakértőnk és alkotmányjogászunk van, hanem immár számtalan jövendőmondónk is. A közösségi hálók valóságos önjelölt Cassandrák találkozóivá alakultak. Az áprilisban mélységesen csalódott fideszesek, DK-sok, MSZP-sek, Mi Hazánk-osok, levitézlett politikusok, megmondóemberek és Facebook-próféták egymást túllicitálva magyarázzák, mi fog történni Magyar Péterrel és kormányával.

Ezzel önmagában nem lenne baj. A politika várakozásokról, előrejelzésekről és kockázatok mérlegeléséről is szól. Csakhogy ezeknek a hamis Cassandráknak, silány ál-Nostradamusoknak dörgedelmes és megfellebbezhetetlen magabiztossággal elénk tárt jövendöléseiből eddig semmi sem jött be.

Nehéz nem rácsodálkozni erre a hol bosszantó, hol nevetséges, de a hamis prófétát minden alkalommal leleplező jelenségre. Érdemes visszatekerni a filmet 2024 februárjáig, Magyar Péter első Partizán-interjújáig. Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke szinte azonnal reagált: „Egy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik.” Az első – akkori ellenzéki – jóslat az volt, hogy az egész valamiféle fideszes belső szemfényvesztés. Magyar az Orbán-Rogán páros által kreált biztonsági szelep, a „focistafeleség”, akinek az a feladata, hogy összegyűjtse a kegyelmi botrány miatt elégedetlenkedőket, majd megfelelő pillanatban visszaterelje őket a karámba bégetni. Amikor ez a kinyilatkoztatás kezdett kínossá válni, jött a következő: Magyar egy öntörvényű, nőverő, nárcisztikus senki, az a hülye, aki egy szavát is elhiszi. Gyorsan fokozatot váltott a fideszes lejáratás is: a sértődött ember, az áruló, akit kiebrudaltunk magunk közül és most éppen kiröhögteti magát. Igazából Brüsszel küldte, a nemzetközi nagytőke, a globalisták, a háttérhatalom. Az ukránok. Lassan már csak a templomos lovagok és a pampák gaucsói hiányoztak. Közben a fideszes sajtó és az óellenzék egy részének megmondóemberei nevetgélve azt jósolták: Magyar kipukkad, mint a túlfújt lufi. Néhány hónap, és senki sem emlékszik már rá. Párt nélkül nem lehet országos politikai hálózatot építeni. Tagság nélkül nincs szervezet, szervezet és pénz nélkül nincs választási gépezet. Ha pedig nem fog össze a DK-val, a Momentummal és a többi régi ellenzéki párttal, biztosan elbukik.

Aztán eltelt pár hónap, s jött a 2024-es EP-választás. Előtte a saját politikai identitását minden alkalommal a demokrácia konzervatív térfelén elhelyező Magyar Péter hirtelen „baloldali-liberális”, „Gyurcsány-csicska” lett. Amikor a Tisza képviselői az Európai Parlamentben beléptek az Európai Néppárt frakciójába, szinte egyik napról a másikra változott meg a diagnózis: most már nem Gyurcsány embere volt, hanem Weberé és Ursuláé, az óellenzék szerint pedig „Orbán 2.0”. A próféciákban egyetlen dolog maradt állandó: Magyar Péternek buknia kell, tehát rövidesen elbukik, örökre letörlődik a szépen elrendezett, örökkévalónak beállított hazai politikai térképről. Különösen emlékezetes Menczer Tamás 2024 szeptemberi jóslata. A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette, hogy Magyar „akkor lesz miniszterelnök, amikor én római pápa”, majd még hozzátette: ő maga egyébként református. (Azóta Magyar Péter miniszterelnök lett, Menczer Tamás pedig – legjobb tudomásunk szerint – továbbra sem foglalta el Szent Péter trónját. Sőt, mintha eltűnt volna valamelyik süllyesztőben.)

De a jóslás természetesen folytatódott. A következő tétel az volt, hogy a Tisza soha nem győzheti le a Fideszt. A Fidesz majd „ledarálja”. A vidéki hálózat bevehetetlen, az egyéni választókerületi rendszer Orbán Viktornak dolgozik, azt a Fideszre szabták, a Tiszának még jelöltjei sincsenek, szakemberei sincsenek, programja sincs, tapasztalata sincs. Aztán eltelt egy év, s lettek jelöltek, szakemberek és program, s néhány közvéleménykutató tiszás választási győzelmet vetített előre. Erre természetesen azonnal megszületett a következő jóslat. Jó, győzhetnek, de kétharmaduk biztosan nem lesz, nem, vagy alig lesz parlamenti többségük, rá fognak kényszerülni a koalícióra és Dobrev fog diktálni Magyar Péternek, azaz Gyurcsány. A DK nélkül egyébként sem tudnának kormányozni. A fideszesek azt jósolták, hogy ha valahogy mégis kormányra kerül a Tisza, béna kacsa lesz belőlük, Orbán megeszi őket reggelire. Nem tudnak kormányt alakítani. Nincsenek szakembereik, nem áll mögöttük senki. Néhány hónap alatt szétesnek. A magyar nép térden állva fog könyörögni Orbánnak, aki kegyesen meghallgatja majd kérésüket, fehér lóra pattan, s a Fidesz visszatér.

2026. április 12-én aztán a Tisza a listán 53,18 százalékot és 3,38 millió szavazatot kapott. Egy 29 tagú párttal, a háttérben mindössze tízeres nagyságrendű tagsággal rendelkező Tisza-szigetekkel, állami és külföldi, illetve érdemi nagyvállalkozói támogatás nélkül az elmúlt 36 év legnagyobb arányú választási győzelmét aratta, az egyéni választókörzetekben tíz kivételével elsöprő fölényt bemutatva.

A Tisza győzelme olyan váratlan, illetve brutálisan mellbevágó mértékű volt a leköszönő kormányfő és pártja számára, hogy a választás éjszakáján Orbán nem merte megkockáztatni az eredmény megkérdőjelezését. Vélhetően attól tartott(ak), hogy a Magyar Pétert és a Tiszát éltető, ujjongó, óriási tömeg elégtételt venne.

Májusban aztán megalakult a tizenhat miniszterből álló Magyar-kormány. Kapitány István, Orbán Anita, Vitézy Dávid, Gajdos László, Ruff Bálint, Kármán András, Hegedűs Zsolt és a többiek megjelenésével pedig megint fordult egyet a propagandakerék. Már nem az volt a baj, hogy nincsenek szakemberek, hanem az, hogy ezek a szakemberek rossz szakemberek. Harmadik vonalbeli exfideszesek, a multik emberei, Brüsszel küldöttei. Kapitány Istvánnal megérkezett a Shell, Orbán Anitával a nemzetközi nagytőke, Kármán Andrással valamiféle rejtélyes háttérhatalom. Toroczkai László már júliusban „liberálglobalista gazdaságpolitikáról” beszélt, és Kapitányt, valamint Kármánt támadta a parlamentben.

Közben volt egy másik „biztos” jóslat is: az uniós pénzeket már soha nem lehet hazahozni. Elvesztek. Elúsztak. Pont. Fel kellett volna hozzá adni a magyar szuverenitást, migránsok tömegeit kellett volna beengedni, valamint Ukrajnát az EU-ba, és pénzt, fegyvereket, katonákat küldeni Ukrajnába. Ehhez képest július 10-én az ECOFIN elfogadta az új kormány által éjt nappallá tévő rohammunkával összeállított magyar RRF-tervet, megnyitva az utat a 10 milliárd eurós helyreállítási forrás előtt; a kormány és az Európai Bizottság közötti megállapodások összességében 16,4 milliárd eurónyi forrást érintenek. Se szuverenitás-feladás, se migránsok, se ukrán EU-csatlakozás, hogy a háborúba sodródást már ne is említsem.

Ja, a forintnak természetesen össze kellett volna omlania. A gazdaságnak is. Az árak elszabadulnak. A nyugdíjak kifizetésének is akadoznia kellene, illetve: na, azt aztán biztosan csökkenteni fogják! Brüsszel elveszi a fizetéseket, Zelenszkij uralkodik felettünk, a magyar fiatalokat viszik Ukrajnába. Ehhez képest augusztusban az euró 365 forint körüli tartományban mozog, egy éve még 400 forint felett jegyezték. A költségvetés valódi helyzete persze sokkal súlyosabb volt annál, mint amit az Orbán-kormány papíron hátrahagyott. Az új kormány átvilágítása szerint változtatás nélkül minimum 8,3 százalékos GDP-arányos hiány fenyegetett; ezt három hónapnyi Tisza-kormányzás után jelenleg 7,5 százalék környékére jelzik előre a mértékadó jósdák. Ez még mindig nagyon magas szám, tehát nincs helye diadalittas önámításnak – de az államcsőd, amelyet a közösségi média önjelölt közgazdászai hetek alatt vizionáltak, valahogy megint elmaradt.

Még a nyári energiaválság is ugyanezt a mechanizmust mutatta. Paks a soha nem látott dunai kisvíz miatt valóban rendkívül súlyos helyzetbe került. Blokkokat kellett leállítani, teljesítményt csökkenteni, importtal és más hazai forrásokkal pótolni a kiesést. Ez valóságos probléma volt, nem propaganda, mint ahogy a történelmi aszály is. De Magyarország villamosenergia-rendszere nem omlott össze, a városok nem sötétültek el, és a válságkezelésből sem lett az előre megjósolt nemzeti apokalipszis, bár a fideszes propaganda – elképesztő módon – minél erőteljesebb túlfogyasztásra biztatta híveit. S igen, ehhez kellett az, hogy a kormányzat tudja, mit csinál, s persze az is, hogy polgártársaink értelmesebbje – szeretném hinni, hogy a döntő többsége – önként visszafogta fogyasztását a kritikus időszakban, mert megértette, hogy ez egy felelős állampolgár válasza a valós fenyegetésre. Normális ember egyébként nem drukkol sem az államcsődért, sem az energetikai rendszer összeomlásáért, sem az ivóvíz-, gáz-, üzemanyag- vagy élelmiszer-ellátás megbénulásáért, sem a minél nagyobb aszályért, bárki legyen is hatalmon a hazájában. Azt is bátran ki merem mondani, aki mégis ezt teszi, az mentálisan beteg ember, sürgősen keressen egy jó pszichiátert, talán tud valamit segíteni neki. Legalább annyit, hátha rá tudja venni, hogy tartsa magában e késztetéseit, ne járassa le magát mindenki előtt.

Ez az egész végítélet-előrejelzés persze már régen túlmutat Magyar Péteren. A magyar politikai közbeszéd ellenzéki pártjainak és elvakult híveiknek betegsége lett a folyamatos rettegésben tartás. Minden hétre kell egy új katasztrófa-jóslat. Ha az előző nem következett be, arról nem beszélünk többé, egyszerűen áttérünk a következőre. Aki tegnap azt állította, hogy Magyar soha nem lesz miniszterelnök, ma azt magyarázza, hogy néhány hónapon belül úgyis megbukik. Aki azt hangoztatta, hogy nem tud kormányt alakítani, ma azt bizonygatja, hogy rossz kormányt alakított. Aki szerint nem lesznek uniós pénzek, most azt mondja, hogy túl nagy árat fizettünk értük és úgyis el fogják lopni a tiszások. A jóslat meghal, a jós pedig zavartalanul tovább mantrázza a következőt, mintha semmi sem történt volna. Én nap mint nap elképedek, hogy ennek még mindig van közönsége. Ráadásul egyre gyűlölködőbb, egyre ordenárébb, egyre indulatosabb közönsége. Tombolnak, mint a ketrecbe zárt vadállat. Nem tudnak szembenézni a valósággal, képtelenek elfogadni, hogy másfél évtizeden át hülyét csináltak belőlük, s hogy nagy kanállal ették az orbáni-rogáni propagandát, miközben az etetők mindegyike sokszoros milliárdos lett. Fideszes, DK-s, Mi Hazánk-os Facebook-csoportokban emberek százai-ezrei osztják tovább az újabb és újabb baljós próféciákat, miközben elég lenne időnként kinézni az ablakon. Nem tombol hurrikán. Nem dőlt össze a szomszéd háza és a világ sem. Világít az utcai lámpa. Járnak a vonatok, nyitva vannak az üzletek, lehet tankolni a kutaknál, és 12-én ugyanúgy megérkezett a nyugdíj a bankszámlára, mint egy vagy két éve.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Tisza-kormány bizonyosan sikeres lesz. Három hónap után ezt kijelenteni ugyanolyan ostoba jóslás lenne, mint amilyeneket ez az írás felsorol. Magyar Péternek és kormányának voltak és lesznek hibái, rossz döntései, akár súlyos kudarcai is. A kormányt pedig ellenőrizni, bírálni és számon kérni nemcsak lehet, hanem kell is. De a kritika és a mélységesen rosszindulatú és teljesen megalapozatlan Cassandra-szerep között óriási különbség van. Talán éppen ezért a kormánynak is kevesebbet kellene foglalkoznia minden újabb sületlenséggel. Amikor egy miniszter, államtitkár vagy maga a miniszterelnök minden Facebook-konteóra reagál, ugrik, rangot ad neki. A politikai hatalom egyik legfontosabb képessége annak felismerése, mire nem kell válaszolni, mi az, amire nem szabad erőt, időt fecsérelni. A hamis Cassandrák és a silány ál-Nostradamusok pedig hadd jósolgassanak, hadd tobzódjanak. Eddigi találati arányuk alapján nincs mitől tartani.

A karaván haladjon. A kutya ugasson. Ez a dolguk.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább