Szép reggelt kívánok mindenkinek! Ezen a héten sem hagynak minket unatkozni a politikusok. Valamit biztosan félreérthettek vagy hibás munkaköri leírást kaptak. Egyetlen ország polgárai sem azért fizetik a politikusokat, hogy azok biztosítsák számukra a napi cirkuszt és hogy a közbeszéd és az egész ország élete semmi másról ne szóljon, csak a politikáról. Azért fizetjük ezeket az embereket, hogy csendben, a tőlük telhető legjobban, mindig az ország szempontjait szem előtt tartva végezzék a feladatukat, mi pedig élhessük az életünket. Boldog ország az, ahol az emberek legfeljebb azt tudják, hogy ki az ország vezetője, de fogalmuk sincs, ki éppen a belügyminiszter, pénzügyminiszter, akármilyen miniszter. Ezeket egy boldog országban élő átlagember azért nem tudja – persze aki kiemelten foglalkozik a politikával, az tisztában van vele -, mert elég azt tudnia, hogy jól mennek a dolgok. Ehhez képest mi boldogtalan magyarok a világon mindent tudunk mindenkiről, nem csak a nevüket, de olyasmiket is, amik meg sem történtek. Akkora a zaj, hogy semmi másra nem tudunk figyelni, lassan elfelejtünk beszélgetni, nevetni, de még élni is. Pláne, ha Szijjártó Péter is nekilát ordítozni, és most pontosan ezt teszi. Igaz ugyan, hogy a szavakat nehezen találja, ráadásul feleslegesen hisztizik, de ilyesmi őt eddig sem zavarta, most sem fogja.
Bár voltak olyan hírek, hogy esetleg a magyar uniós biztos megnehezíti a folyamatot, végül az Európai Bizottság elfogadta azt a menetrendet, amelynek az alapján az EU teljes mértékben megszünteti az orosz energiától való függőségét. Rossz hír a magyar kormánynak: a javaslat elfogadása minősített többséget igényel, egymagukban nem tudják megvétózni.
Az orosz gáz és olaj importjának leállításával, valamint az orosz atomenergia fokozatos kivezetésével az EU véget vet az orosz energiától való függőségének, miközben biztosítja az energiaellátás és az árak stabilitását az egész Unióban – áll abban a menetrendben, amelyet most fogadott el és ismertetett az Európai Bizottság. (HVG)
Komolyan mondom, legszebb álmomban sem gondoltam volna, hogy az Európai Unió ilyen gyorsan és határozottan képes reagálni bármire. Eddig évekig ültek mindenen, a lajhár ellenszélben leelőzte őket, most meg mint a villám. Azt hiszem, ezt három embernek köszönhetjük elsősorban: Vlagyimir Putyinnak, Donald Trumpnak és Orbán Viktornak. Ha ők nincsenek, az unió talán még ma sem értené, hogy az EU-n belüli szabotőröket meg kell állítani, hogy Oroszországtól, az USA-tól – és úgy általában senkitől – nem szabad függeni, meg kell erősíteni az uniót kívül és belül, a koloncokat el kell dobálni, a szövetségeket pedig újjá kell építeni – valamint új szövetségeket kell létrehozni – és meg kell erősíteni. Mondjuk ez megint egy olyan lépés, ami Magyarországnak, pontosabban Orbán Viktornak fog a leginkább fájni. Lassan kezdem szerencsétlent sajnálni, olyan ütemben és annyi irányból kapja a pofonokat, kész csoda, hogy még a nyakán van a feje. Ezt már sehogy nem lehet kimozogni, mintha a sors is ellene dolgozna. Mindegy, valahogy biztosan túl fogom élni a fenenagy sajnálatot.
2026 legfontosabb kérdése az, hogy Ukrajnába megy-e a magyarok pénze, a jövő évi költségvetés ezért egy „háborúellenes” költségvetés lesz – erről beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a 2026-os költségvetéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. Nagy kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét.
A költségvetési hiányt 3,7 százalékra csökkentik (2025-ben 4 százalék a cél), míg a jövő évre 4,1 százalékos GDP-növekedést terveznek. Inflációs célként 3,6 százalékot tűzött ki a kormány (2025-ben 4,5 százalék a cél). (Telex)
Jó azért tudni, hogy nem csak más országokban teremnek meg a futóbolondok, nálunk is vidáman lehetne kaszálni őket. Ha jól emlékszem – és miért ne emlékeznék jól, elvégre én nem vagyok majdnem 80 éves amerikai elnök -, az idei költségvetés a béke költségvetése volt. Azért volt, mert még tavaly megírták. Igaz ugyan, hogy a világon semmi nem valósult meg belőle eddig – és száz százaléknál kicsit magasabb a valószínűsége annak, hogy nem is fog -, de legalább a rendkívül lelkesen várt béke – amit ugye Donald Trump oly ügyesen tört ki néhány nap alatt -, ezért most a béke költségvetése után a háborúellenes költségvetés következik. Világos. Ebből sem fog semmi megvalósulni, de az már valószínűleg az új kormány problémája lesz. Ahogy az Orbán-rezsim az egész ország problémája immár másfél évtizede.
Navracsics Tibor elkezdett aggódni, ezúttal a fiatalok miatt, Akik nem tudják megvenni bizonyos térségekben a vágyott ottont, mert úgy felmentek az ingatlanárak, hogy egyszerűen sokak számára megfizethetetlen. Nem most kellene aggódni Navracsicsnak, legkésőbb akkor kellett volna elkezdeni a kéztördeléssel egybekötött sopánkodást, amikor a nagyon hozzáértő kormány kitalálta a CSOK-ot. Mert akkor gyakorlatilag villámsebesen megduplázódtak az ingatlanok árai. Sokan mégis tapsikoltak nagy örömükben, mert ahhoz is hülyék, hogy kiszámolják; CSOK nélkül jobban jártak volna, az a néhány millió messze nem kompenzálja az áremelkedést. És ugye az sem különösebben nagy titok, hogy a lakásárak az albérletek díjait is a sztratoszférába lökte, még nehezebb helyzetbe hozva azokat, akik akár tanulmányaik okán, akár azért, mert éppen dolgozni kezdtek, még nem tudtak lakásvásárlásra gondolni. A kormány persze régi jó szokása szerint eszetlenül, gondolkodás nélkül pancsolt bele a piaci folyamatokba, egyáltalán nem törődve a következményekkel. Szerencsére az Orbán-, Lázár-, Tiborcz-, Matolcsy-, Rogán utódoknak nem kell a lakhatási válsággal küzdeniük, mindenki más pedig úgy van leszarva, ahogy van. Mint mindig.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.