NEHAZUGGY

Idefújtaaszél Elvtárs a nagyszínpadon

Swan Edgar | 2024. Július 7, Vasárnap | 7:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 293,096 forint, még hiányzik 2,706,904 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Előre szólok, kissé ki vagyok fordulva magamból, helyenként az úri, mármár kisasszonyos modorom alól esetleg előkandikálhat a kevéssé csiszolt ösztönlény, ezért előre is elnézést kérek. Érzékenyebb lelkű olvasóinknak javaslom ma reggel inkább az időjárás-előrejelzést, ha már a vízállásjelentés kiment a divatból. Eddig úgy voltam Vidnyánszky Attilával, hogy igyekeztem igen nagy ívben kerülni az ő terjedelmes személyét, mert bizonyára nagy művész, ezért nem mindig látja reálisan a világ dolgait. Mostanra jutottam el oda, hogy aki embernek ennyire silány, aki ilyen ócska, aljas módon képes belehazudni bárkinek, akár az egész országnak a szemébe, az művésznek sem lehet más, mint selejtes.

Eddig sem volt persze titok, hogy a rendező úr erkölcsi mércéjével komoly bajok vannak. Egyike azoknak a külhoni nagyonmagyaroknak, akik egy zsíros konc érdekében rohanva hagyták oda a hazájukat – pláne, ha ott nem voltak kirívóan sikeresek, vagy éppen semennyire sem voltak sikeresek, mint például Demeter Szilárd, aki oly hiába sündörgött a kolozsvári kulturális elit körül, nem kértek belőle -, és ahelyett, hogy tettek volna az ottani közösségért, itt jajveszékelnek, hogy ott mennyire nehéz magyarnak lenni, közben taposnak, törtetnek, harácsolnak és hazudnak, mint a vízfolyás. A NER ezeket a külhoni magyarokat nagyon szereti – miközben sokkal több olyan külhoni magyar van, aki méltó lenne az elismerésre, tiszteletre, de ők nem nyomulnak és nem zajongnak -, ami nem is akkora nagy csoda, hiszen pontosan olyanok, akik résmentesen illeszkednek abba a rendszerbe, ami működteti a diktatúrát. Széles a választék ilyenekből, hiszen Vidnyánszkyn és Demeter Szilárdon kívül vannak még elég sokan, elég csak az azóta levedlett Tőkés Lászlóra, Böjte Csabára, és hasonszőrű társaikra gondolni. Van bennük valami nagyon jellegzetesen ócska, ami távolról sem azt jelenti, hogy minden külhoni magyar ilyen lenne – személyesen igazolhatom, hogy erről szó sincsen -, hanem azt jelenti, hogy a NER ezeket szippantja magához. És persze ez nem csak a külhoni magyarokra, hanem a magyarországi magyarokra is igaz.

Volt ugye az a megrázó baleset a Nemzeti Színházban, amikor két művész előadás közben lezuhant a szarul megépített díszletről, mert sajnos a színész nem denevér, nem lát a sötétben, és nem futotta valami egyértelmű jelzésre, hogy merre kell fordulni, hol kell lelépni, és nem volt ott egy munkás, aki irányba állította volna a színészeket, hogy ne történjen baj. Hát történt, két összezúzott színész lett a következmény. Vidnyánszky hirtelen összezavarodhatott, talán azt gondolta, hogy vállalnia kell a felelősséget, ezért lemondott. Majd a NER-mocsár visszaszippantotta, mégsem mondott le, helyette folytatja azt, amit Orbán jóvoltából – és a saját erkölcsi silánysága következtében – oly régóta csinál. Tapos lefelé, nyal felfelé, hazudik, átkozódik, hárít. Ahogy az jellemző a teljes bandára, nem viseli el a kritikát, hiszen egy hű Orbán-cseléd nem lehet más, csak hibátlan. Mint a gazdája. Udvaros Dorottya interjút adott a Partizánban. Nem átkozódott, nem köpködött, elmondta a tényeket, hiszen ő azokat belülről látta és élte meg. Ezt már nem viselte el a kritikát nem tűrő pártkatona, hiszen ha a gazdáját és a diktatúra szekértolóit nem lehet kritizálni, akkor természetesen őt sem. Valamiért úgy hiszik ezek az alakok, hogy ha befogják mindenki száját, akkor feljuthatnak a csúcsra, csupán az gátolja őket ebben, hogy mindig akad, aki nincs velük azonos véleményen, esetleg nem találja annyira csodálatosnak sem emberként, sem szakemberként a munkálkodásukat. Az egy seggel ezer lovat megülni szándékozó politikai Idefújtaaszél Elvtárs is felkapta az iszapot, és jól odanyilatkozott a világháborús-atomháborús-mocskolódós-csöcsös-segges-kremplpropagandista-pártszolgálatos művészeti, kulturális és zsurnaliszta vonalon nyomuló pártlapnak, a szerzők nélküli – pontosabban a cikkeiket nem vállaló szalagmunkások által üzemeltetett – Origónak.

Az interjúban a magyar színházi élet fáklyahordozója gátlástalanul hazudozott, közben pedig megpróbálta a sárba taposni Udvaros Dorottyát. Hite szerint ezt kulturáltan, elegánsan tette, ám ahogy egy orrszarvú sem tudja eltáncolni A hattyúk tavának egyetlen szerepét sem, úgy a tenyeres-lánctalpas főrendező úrtól is hihetetlenül távol áll az elegancia, a kulturált megnyilvánulás, de még csak az az agyafúrtság is, ami szükséges lenne ahhoz, hogy legalább ketten hinni tudjanak a hazugságainak. Ez már csak azért is nehézkes, mert mindjárt az érintett színésznő, Szász Júlia cáfolta Vidnyánszky több hazugságát is. Tette ezt olyan korrektül, tényeket sorolva, elegánsan, ahogy a főrendező szerette volna, de neki ez nem megy, mert nem rendelkezik a szükséges intelligenciával.

Ha Vidnyánszky nem tudja, hogy a balesetet szenvedett művészek mennyi támogatást kaptak, akkor az a baj – hiszen főigazgatóként tudnia kellene, ha nem tudja, megnézi, előtte nem pofázik -, ha tudja, de hazudik, akkor még ostoba is. Más oka nem nagyon lehet annak, hogy teleokádja a nyilvánosságot, aztán abban reménykedik, hogy az érintettek kussolni fognak. Ha már így meghirdette a nagyvonalúságot, az a minimum, hogy hétfőn azzal kezdi a napot, amivel ilyen helyzetben kezdeni kell; haladéktalanul elutalja a két balesetet szenvedett színésznek a behazudott ötmillió forint és a ténylegesen kifizetett összeg közötti különbözetet. Kezdésnek. Ezzel párhuzamosan bátran bocsánatot kérhet a sérültektől is, a közönségtől is, és természetesen Udvaros Dorottyától is, aki – vele ellentétben – saját jogon tehetséges, sikeres és kedvelt művész. Ja, és be kellene fejezni baromi gyorsan a hazudozást is, vagy legalább olyat kellene hazudni, ami nem ellenőrizhető – és persze cáfolható – pillanatok alatt:

Három ténnyel leírva a helyzetet: a 2023-2024-es évadot lelkileg megrázta, de természetesen az üzemi színházi működést is alaposan felkavarta a baleset, ugyanakkor 120 ezer néző, 400 előadás és 98 százalékos látogatottság mellett nem túl hiteles arról beszélni, hogy a nézők nem értik az én költői színházamat. Ez a siker dühít bizonyos köröket, és a 2013-as kinevezésem óta folyamatosan célkeresztben vagyunk. Csak a kampányban részt vevő szereplők személye változik.” (Origo)

98 százalékos látogatottság? Valóban? Segítek:

nemzetiszinhaz.hu

Alig több, mint ötven százalékos a nagyszínpad fizető látogatóinak száma. A többi kivezényelt iskolás, és egyéb módon odaterelt néző. Erre marhára nem kellene annyira büszkének lenni, mert azt jelenti, hogy mi tartjuk el Vidnyánszkyt az összes hagymázos álmával együtt, a közönség rohadtul nem kíváncsi rá. A legrégebbi elérhető beszámoló 2013-ból való, ebben az évben szorította ki Alföldi Róbertet a nagytehetségű zseni. És ennek ellenére, illetve nyilván végigment a repertoár, tehát éppen Alföldinek köszönhetően akkor ilyen számok voltak:

Ezzel lehet hencegni, amit Vidnyánszky művel, azzal nem. Érdekes, hogy Alföldi Róbert nem verdeste a mellét, akinek meg oka nincs rá, és még hazudni is kell miatta, az meg igen. Az a helyzet főigazgató úr, hogy a közönséget nem lehet becsapni. Sem megvenni, sem lekenyerezni. Csalhatatlanul felismerik, hogy mi a jó, ki a tehetséges, és ki az, aki mások hátán, nagy pofával, politikai hátszéllel szeretne abba az elit klubba tartozni, ahová soha a büdös életben nem fog. Ha megfeszül, akkor sem. Szégyellhetné magát, de ahhoz kellene lelkiismeret is. Ennyit akartam mondani erről.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!