Július 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Vége a politikai mézesheteknek?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,369,185 forint, még hiányzik 630,815 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Előrebocsátom, hogy az alább következő gondolatmenetet még tegnap este 20 óra előtt kezdtem el összerakni, amikor még nem zárult le a Tisza Párt oldalán az a szavazás, amelyet Magyar Péter indított annak érdekében, hogy megtudja, mit gondolnak a követői, támogatói, szurkolói, rajongói arról, hogy felvegye, vagy ne vegye fel az európai parlamenti képviselői mandátumát. Amit korábbi nyilatkozata(i) szerint nem szeretett volna felvenni (igaz, február 10-e utáni első felindulásában a politikai pályára lépést is kizárta), azt nyilatkozta erről, hogy nem szerepel a tervei között, hogy európai parlamenti képviselő legyen. Ámazonban azóta változott a dolgok fekvése, méghozzá olyan értelemben és olyan irányba, hogy egyes véleménycsoportok (a pártja közössége, befolyásos európai politikusok, valamint a tanácsadói) próbálják meggyőzni az ellenkezőjéről. Mivel én egyik kategóriába sem tartozom ezek közül, viszont a Magyar-jelenség felfutását nagy érdeklődéssel figyelő kívülálló vagyok, megengedtem magamnak, hogy végiggondoljam magamban, amit látok, hogy pontosan mit látok, és arról mi jut eszembe.

Persze már tegnap dél körül, de talán annál már sokkal hamarabb is látszott, hogy valószínűleg kiütéssel és kétharmaddal győzni fog az IGEN, vagyis hogy a közönség szerint az a helyes döntés, ha a Tisza Párt arca, alelnöki pozíciója ellenére a valódi és egyetlen vezetője, felveszi az EP-mandátumát, bár ez az eredmény kevéssé fontos abból a szempontból, hogy egyébként mennyire tűnik egészséges, pragmatikus, a jövőre nézve hasznos döntésnek szavazásra bocsátani egy ilyen súlyos kérdést. Ami szerintem a futball Eb-től és a nyári uborkaszezon általános beköszöntének fenyegető árnyékától függetlenül, de ezekkel súlyosbítva különösen élesen világít rá arra, hogy mennyire létkérdés Magyar Péter számára, hogy fókuszban tartsa magát. Ez önmagában is hatalmas kihívás egy olyan pártnak, amely annyira friss, hogy múltja sincs, és amely 2026-ra a leválthatatlannak hitt Orbán-rezsim valódi kihívója akar lenni, amelyik lényegében erre az ígéretre építette fel rekord idő alatt saját magát, de itt alighanem másról van szó elsősorban. Nevezetesen arról, hogy bizonyára nehezen megugorható humánerőforrás problémákkal küzd a Tisza Párt. Magyar Péternek sejtéseim szerint alig van annyi embere, amennyi elégséges az európai uniós és a fővárosi közgyűlési mandátumok betöltéséhez (összesen 7+10=17 alanyra van szükség), vagyis minden ember számít. Ő maga is, aki felvehet egy mandátumot, bár valamiért a fővárosi közgyűlésbe való beülés ezek szerint fel sem merült. Pedig bázisdemokratikus alapon akár az is felvethető lett volna. Hogy ez legyen, vagy az legyen, vagy egyik se legyen.

Tehát a rövid diagnózisa annak, hogy az Orbán Viktor 2026-os kihívására készülő Magyar Péter helyett a követői dönthetnek arról, hogy beüljön az Európai Parlamentbe az, hogy egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a politikai mézeshetek vége után nem sokkal ez Magyar Péter mindenkori legjobb húzásai közé tartozik. Megkockáztatom, hogy az eddigi egyik legrosszabb döntése. Még úgy is, hogy egyáltalán nem akarom se azzal vádolni, se arra leegyszerűsíteni a dolgot, hogy emberünk így próbálja eltolni magától korábbi ígérete/nyilatkozata be nem tartásának felelősségét. (Ettől még simán lehet, hogy erről van szó.)

Valamivel hosszabban is kifejtem, hátha valakit érdekel. A leginkább szembetűnő ebben a kérdésnek tűnő kérdésben az, hogy bele van írva a válasz. Nem is annyira kódoltan, egyáltalán nem csak alig sejthetően. Még precízebben: nincs is feltéve kérdés, helyette nyolc darab érv van felsorakoztatva amellett, hogy miért kellene igennel szavaznia a kedves rajongónak. Ezen a zavarbaejtő helyzeten az sem segít, hogy utólag egy kurta kiegészítés formájában odakerült egy ellenérv, mert valószínűleg azt is sokan kérdezik, hogy mik az ellenérvek, nem csak azt, hogy menjek EP-képviselőnek, vagy ne menjek. (Egy némiképp rosszindulatú és ide nem illő megjegyzést mégis be kell szúrnom, aztán sürgősen el is szeretnék határolódni saját magamtól: ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy Magyar Péter volt feleségéből, csúnyán elbukott EP-listavezető aspiránsból hogyan nem lett sem listavezető, sem EP-képviselő, akkor persze szép lenne a sors iróniájának szobrot állítva beülni oda, ahova ő nem ülhet be, de szerintem itt sokkal fontosabb dolgok forognak kockán, úgyhogy zárójel bezárva.)

Tehát lehet, hogy távolról sem annyian kérdezték, hogy melyek az EP-képviselői mandátum felvétele ellen szóló érvek, mint amennyien tudni szeretnék most már végre, hogy mi a terv Brüsszel elfoglalásával, ennek ellenére az az egyetlen nyomós ellenérv, amit felsorolt, miszerint

sokan nem szeretnétek, hogy kimenjek, mert láttatok rossz példákat, 

simán lenyomja az érveket. Nemcsak azért, mert Magyar Péter korábban a Momentumot és a DK-t említette elrettentő példaként arra, hogy mivé lesznek azok a pártok, akiknek a vezetői EP-képviselőként akarnak pártot építeni, hanem azért is, mert az ebből a szempontból irreleváns, hogy – idézem – talán már az eddigi tevékenységünkkel is bebizonyítottuk, hogy mindent másképp csinálunk, mint sokan mások. Ami eddig volt az nem érdekes, mert most már élesben mennek a dolgok, ami június 9-én este 19 óráig érvényes volt, az onnantól kezdve semmire nem érv, új időszámítás kezdődött.

Úgyhogy nem kell politikai elemzőnek lenni, hogy erről a súlyosan irányított kérdésről az embernek a Fidesz nemzeti konzultációi (a budapesti lakógyűlés is magára veheti) jussanak eszébe. Amelyek arról ismertek, hogy a kormány érdekeit szolgáló helyes válasz mellett hosszan fel vannak sorakoztatva az érvek, az ellenérvek pedig elsikkadnak. Magyar Péter felemelkedésének egyik kulcsa szerintem a rendkívül sikeres kockázatvállalás volt, hogy újabb és újabb célokat jelölt ki, folyamatosan emelte a tétet, és rendre be is jött neki. Ez a szavaz(tat)ás most mintha teljesen kilógna a sorból, és nem a pozitív értelemben. Mert az nagyon is rendben van, hogy Magyar Péter egy bázisdemokratikus új politikai szerveződést ígért, ahol számít a résztvevők, a közösség véleménye, visszajelzése, ahol nem átláthatatlanul történnek a dolgok, ahol nem a füstös szobáké a főszerep. Ez viszont június 9-e óta annyiban biztosan megváltozott, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket fel sem szabad tenni. Pláne nem szavazásra bocsátani. A legnyomósabb ellenérv a brüsszeli karrier mellett a legfontosabb. Aki komolyan gondolja, hogy pártot akar építeni, az azt is tudja, hogy azt nem Brüsszelből lehet. Orbánt és rendszerét nem Brüsszelből fogja leváltani senki. És szerintem nincs olyan, hogy majd ő máshogy csinálja, mint mások. Magyar Péter vonzereje éppen abban rejlik, hogy odamegy az emberek közé, meg lehet közelíteni, szóba lehet állni vele. Ha kimegy Brüsszelbe, ahol a magyar nyilvánosság számára kevéssé látható, kevéssé fajsúlyos munka folyik (és ahova mások a Deutsch Tamásaikat küldik, hogy itthon ne legyenek szem előtt), akkor pontosan ezt a vonzerejét veszíti el. Akármekkora a munkabírása, akármilyen kevés alvással beéri, akármennyire jól viseli a repülést, a jövésmenést, aki nemrég még azt mondta, hogy a rövidtávfutás után most jön egy gátfutásba oltott maraton, annak tudnia kell, hogy miért hülyeség ez az egész.

És persze, lehet azt mondani most már, hogy ha ez a nép akarata, akkor nincs mit tenni, és hogy mennyi érv szól az EP-mandátum felvétele mellett, de én nem gondolom, hogy egyforma súllyal esne latba a pártépítés azzal, hogy majd EP-képviselőként fel tud szólalni a magyar parlamentben, és majd jól megmondja nekik, hát hiszen ott nagyon sokan hosszú évek óta felszólalnak, az eredménye ismert, a távolban biztosan legalább egy Jakab Péter felsír. Summa summarum: egyrészt ha ez nem egy álfelvetés lenne, hanem Magyar Péter komolyan gondolta a dolgot, akkor kommentár nélkül teszi fel a kérdést, és még véletlenül se próbálja szájba rágni a helyes választ. Másrészt nemcsak a nemzeti konzultációs analógia miatt tűnik ez egy rossz döntésnek, hanem azért is, mert bizonytalanságot közvetít, teszetoszaságot sugall, hogy a magát eddig mindig karizmatikusnak és határozottnak mutató ember nem tudja eldönteni, hogy mit akar. Ha már eldöntötte, és csak a legitimációs alapot kellett megteremteni hozzá, az sem egy túl jó üzenet. De ami a legfontosabb: a pártépítésnek nincs alternatívája, a személyes jelenlétet, a kampányban bemutatott szívós országjárást semmivel nem lehet ellensúlyozni.

Mindezeket figyelembe véve is változatlanul úgy gondolom, hogy helyesen döntöttek azok, akik úgy ítélték meg, hogy adnak egy esélyt ennek a projektnek, mert ez önmagában is többnek tűnt, mint amennyi esély a hagyományos ellenzékben kódolva volt, és azt is fenntartom ezzel összefüggésben, hogy ha elrontja, az a közel 1,35 millió szavazója fogja a szemétdombra küldeni, aki június 9-én megelőlegezte neki a bizalmát. Nem őket minősíti, hogy megbíztak valakinek a jószándékában, aki aztán becsapta őket. Márpedig egyelőre még nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a vége, csak egy igen rossznak tűnő lépést látunk. És az is lehet, hogy nincs igazunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.