NEHAZUGGY

Egy súlyosan beteg rendszer válságtünete

Verőfényes, békés, civilizált jó reggelt! Már csak egyet kell aludni, és fény derül arra, hogy miután keserves évek, sőt, évtizedek óta elképzelhetetlen, vagyis zéró realitása van annak, hogy mimagyarok egységben, méltóságteljesen ünnepeljünk bármely ún. nemzeti ünnepünkön, amiből egyébként sincs olyan túl sok (cserébe középkorú alfahímek leköpnek, akasztással fenyegetnek és tetves hazaárulóznak kisgyerekes anyákat, akik nem az állampártért élnek halnak), a szellemi polgárháborús lövészárkok különböző oldalain állóknak hogyan sikerül az ünnepet helyettesítő erődemonstráció, izmozás, péniszméregetés. Különös tekintettel Kubatov Gábor és Rogán Bűnöző Antal nagy becsben tartott huligánjaira, akiket vagy ráuszítanak Magyar Péter március 15-ei rendezvényére, vagy nem. Aki amúgy vagy rohadjon meg, vagy nem, aszerint, hogy a szívós politikai manipulációs munkával ásott, feneketlen lövészárkok mely oldalán helyezkedik el valaki.

Mondjuk nekem Magyar Péterrel ellentétben, aki – persze leginkább a kibontakozóban lévő politikai szerepvállalása részeként – tart ettől és óva inti az illetéseket a provokációtól és beavatkozástól, egyáltalán nem tűnik észszerűnek, hogy ilyet tegyenek Rogánkubatovék, annál is inkább, mert mindenfajta provokáció nélkül is pontosan azt firkál és óbégat majd az Origo-PestiSrácok-Magyar Nemzet-TV2-M1 erkölcsileg fölényes propagandafertője az eseményről, amit akar, és azt sem hiszem, hogy Bayer Zsolt és pajtásai fröcsögő, de legalább fizetős lelki békemenetelését kiforgatja a sarkaiból, ha a NER félhivatalos erőszakszervezetei kivételesen nem uszulnak rá az Andrássy útra. A Fradi-ultráknak amúgy jár a jutifalat. Miután Magyar üzent a gazdájuknak, ők szépen lebuktatták Kubatovot azzal, hogy visszaüzentek neki. Paródiába kezd átcsúszni ez az egész.

Mindazonáltal megjegyezném, hogy a nemzeti ügyek, a nemzeti szimbólumok, a nemzeti büszkeség kisajátításának teljhatalommal és rendeletekkel uralkodó pártja azért a vérmagyarkodásban legalább annyit mégiscsak adhatna magára, hogy legalább ne helyesírási hibáktól hemzsegő sms-ben toborozzon biodíszletet a hadvezér ünnepi gyűlöletbeszédére. (Ha már attól kell tartani, hogy mozgósítás nélkül nem lesznek elegen a Nemzeti Múzeumnál, hogy hatalmas szeretetben, ájultan imádják az urat. Azt hittem, hogy megy ez kényszer és külön felhívás nélkül is.) Nade mivel a magyar nyelv iránti alázat, vagyis a helyesírás képessége nem közpénz kérdése, belátom, hogy valóban nehezebben abszolválható, mint bármi, amire a közös kassza kulcsa jelenti a megoldást.

Márpedig azt tudjuk, hogy a közös kassza kulcsának birtoklása sok mindent lehetővé tesz, speciel gerincet, tartást, erkölcsöt, tisztességet pont nem lehet a kassza tartalmából vásárolni, kulcs ide vagy oda, rengeteg minden mást viszont igen. A „gyönyörű kilátást és fotó-pontot kínáló”, jóindulattal fél méteres (!) kilátást kínáló 217 milliós (!) panorámasétánytól (!) a kormányzati apparátus 36 hónapra 60 milliárdos keretösszegű nemzetközi utazásain keresztül (a milliókért repülőn zabáló, sok százmilliós nagyságrendben kerozint égető, 52 TEK-es által védett Szijjártót hagyjuk is) a hatvanpusztai luxusbunkerkastély kazettás mennyezetű könyvtárszobájáig borzasztó sok dolgot meg lehet valósítani, csak legfeljebb a nemzet rokkan bele az ő büszkeségével együtt. És fog is kapni az arcába büszkeséget, mini-maxi-Dubajt ötmilliárd euróból az Egyesült Arab Emírségek egyik ingatlanfejlesztő óriásvállalatától, amelynek kedvéért MAGYAR embereket hajítanak ki az otthonukból az utcára. Mert ennek a kormánynak a nagy nemzeti szuverén büszkeségébe ez is simán belefér: hogy a budapestiek otthonát külföldi érdekeknek árusítsa ki. És majd belevicsorogja a pofánkba, hogy nem tetszik, hogy épül-szépül?

Miután tegnap megírtam a hova lett Gulyás Gergely jeligéjű cikkemet, és ahogy a végére értem, ki is derült, hogy a nyilvánosság elől a legutóbbi, február 16-i kormányinfón felszívódott miniszterelnökségi miniszter húsvét utánig lábadozik, és csak azután vállal újra közszereplést, emiatt már nem kell aggódnom (eddig se aggódtam mondjuk), hát foglalkozhatok kicsit ezzel a nemzeti büszkeség témával. Hogy akkora nagy magyarok vagyunk, hogy három mondatot, egy néhány szavas sms-t nem vagyunk képesek helyesen leírni, ellenben habzó szájjal nevezzük hazaárulónak, idegenszívűnek mindazokat, akik ismerik a magyar helyesírás szabályait, csak éppen nem értenek egyet velünk. Nem mi, hanem a szuverén nemzeti büszkeség kormánya, amelyiknek az egyik legvéresszájúbb propagandistája, a Kálmán-Fülöp, aki akkora nagy magyar, hogy nem bírta elviselni a Kálmánt, ezért Philipre keresztelkedett át, a könnyeit nyeldekelve tette világossá a párttévében, hogy „hazafias kötelesség” megnézni az általa kreatív producerként jegyzett Petőfi-filmet. Minden idők legdrágább – írd és mondd – 6 100 000 000 = 6,1 milliárd = hatezerszáz millió forint közpénzből készült filmjét.

Igyekszem finoman fogalmazni. Sovány vigasz, hogy amikor meghalt Andy Vajna nem sikerült nagyot tévednem/tévednünk abban, hogy vissza fogjuk még sírni. Mert persze ő is maximálisan lecsapolta a közöst, profitált abból, hogy kinél van a kassza kulcsa, de legalább értett ahhoz, amit csinál. Én nem fogom előre fikázni Rákay Kálmán Fülöp általam még nem látott filmjét, de ezt a 6,1 milliárdot látatlanban is brutális pofátlanságnak, a teljesen elszabadult hatalmi téboly, a valóságtól való elszakadás tünetének tartom. Nincs az a Petőfi-film, ami ennyibe kerülhetne. Akkor se kerülhetne ennyibe, ha a világ összes díját elnyerné. Ámde ahogy a valaszonline.hu részletes, érvekkel, racionális szempontokkal alátámasztott kritikáját olvastam, Kálmán produkciója nemhogy nem jó, de konkrétan siralmas. Aki azt tervezi, hogy eleget tesz hazafias kötelességének és megnézi a filmet, annak nem, mindenki másnak ajánlom ezt a kritikát, amelynek a summázata az, hogy ebből a rengeteg pénzből sikerült kvázi csúfot űzni március 15-éből. Sikerült egy kosztümös akciófilmmé silányítani az 1848-as vér nélkül győztes forradalom történetét, sikerült a valóságot zárójelbe tenni, és sikerült Petőfi Sándort mellékszereplővé tenni a róla készült, egyébként erőszakban tobzódó, gondolattalan Marvel-akciófilmre emlékeztető izében. A szerző szerint annyi blődséget és történelmietlenséget, amennyit Rákaynak és pajtásainak sikerült több mint két órába belesűríteni, csak szándékosan, készakarva lehet. Vagyis – és ez már az én olvasatom -, rohadtul sok ez a 6,1 milliárd, hogy a nemzeti ügyeinket, szimbólumainkat, érzéseinket kisajátító és elvitató oldal feketeöves propagandistája alkotónak képzelhesse magát. A negyede is sok lett volna.

De függetlenül ennek az alkotásnak a minőségétől, készült már éppen elég túlárazott nerkulturális salakanyag, hogy ki lehessen jelenteni: tragédia, hogy a legmagasztosabb nemzeti, patrióta, keresztény frázisok és ideológia leple alatt a nettó ótvarról és silányról fölözik le a hasznot a korlátlan teljhatalom láncos alászolgái. Egyébként meg rohadtul rossz időket idéz, hogy hazafias kötelességből kell valamit csinálni, vagy éppen nem csinálni. Különösen március 15 környékén ízléstelen ez a sötét korokat idéző ukáz. Nem, szerintem lejártak azok az idők, még ha vissza is tértek félig, amikor hazafias kötelességből kellett zászlót lengetni és ünnepelni a legnagyobb selejtet is. Egyszerű ez: ha egy film jó, akkor sokan megnézik, ha szar, akkor nem nézik meg. Akár hazafias kötelesség, akár nem.

Úgyhogy a magyar szálon tegyünk még egy pár lépést. Tegnap kijött egy Medián-kutatás, amely szerint egyfelől a kétharmadot közelíti azok aránya, akik szerint „rossz irányba mennek a dolgok”; egy rövid januári visszaesés (48 százalék) után újból abszolút többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének (55 százalék). Másfelől a populáció 97 százaléka hallott a kegyelmi-pedofil botrányról, a választók csaknem kétharmada pedig Orbán felelősségét evidensnek találja az ügyben. Harmadrészt meg a fent említett Magyar Péternek pedig ha lenne pártja, akkor 13 százalékot kapna azoktól, akik hallottak róla. A félreértések elkerülése végett: a megkérdezettek 68%-a hallott Magyarról, ennek a 68-nak a 13%-a az, amelyik „biztosan” + „valószínűleg” szavazna rá, ha megalakulna a pártja és indulna a választáson. Nem a biztos pártválasztók arányáról beszélünk, pláne nem a teljes népességben.

Ettől még ez a kép így a maga egészében elgondolkodtató. Akkor is, ha én alapvetően nem akartam, nem tudtam komolyan venni Varga Judit volt férjét. Nekem nem is kellett, sőt, bármikor szívesen beismerem, ha tévedtem. Egy hónap alatt a kvázi ismeretlenségből, közpénzpropaganda nélkül ez a teljesítményszerűség szerintem nem teljesen zárójelbe tehető, fikázni meg semmi kedvem. Akkor is létezik a Magyar-jelenség, ha egy súlyosan beteg rendszer súlyos válságtünete. Minden porcikámmal megvetem a messiásvárást, de szerintem kiderülhet, hogy valóban létezik egy elemi igény a többségben a változásra, ami erőt adhat sokaknak, és akár előcsalhat további olyan embereket is, akik mögé oda lehet állni. Akkor is, ha az elemzői bölcsesség szerint a Fideszt középről biztosan nem lehet legyőzni, csak az orbáni szélsőjobboldali narratíva ellennarratívájával lehet, vagyis balról. Az ember viszont középről próbálkozna. És mi van, ha igaza van? Ha jól érzi, hogy a zöm leszarja, hogy jobb- vagy bal, csak működjön és jó legyen? Mi van, ha neki van igaza és nem a megmondóembereknek, akik jobban tudják, hogy mit lehet és mit nem? Az, hogy egy tök apatikus országban ennyi idő alatt ennyire láthatóvá vált Magyar Péter, azt jelzi, hogy valami megváltozott. Hogy mi lesz a kifutása, azt nem tudjuk, de ez a mély morális válság és kettészakítottság pusztító és tarthatatlan. El kell kezdeni valamiféle visszatalálást a nemzeti minimumokhoz. Valahol el kell kezdeni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább