Május 4,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Bukni nem elég

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 112,229 forint, még hiányzik 2,887,771 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hiába, az Orbán-Rogán-Szijjártó csapat egyszerűen nem tud hibázni! Szijjártó Péter a Harvard Egyetemen: a magyar kormány azt mondja, amit tesz, és azt teszi, amit mond. Hát hogy a fenébe ne! Pont erről szól minden lassan másfél évtizede. Most meg aztán főleg, amikor a komplett kormány, a köztársasági elnök és az összes propagandista ész nélkül, nagyra tátott szájjal rohangál a faszerdőben, miközben megpróbálnak úgy tenni, mintha a virágos réten serénykednének, mert koszorút és csokrétákat akarnak kötni, hogy jótékony célra adományozzák azokat. Február elején. Szijjártó Péter immár nyilvánvalóan a legalkalmasabb személy Orbán Viktor szolgálatában, hiszen olyan szemrebbenés nélkül állítja az ellenkezőjét a valóságnak, hogy közben még a szemüvege sem párásodik be.

A magyar kormány azt mondja évek óta, sőt, erre építette fel a hatalmát, hogy a gyerekeket mindenáron, mindenek előtt, bárkitől megvédi. Aztán látjuk, hogy ebből egy rohadt szó sem igaz, rohadtul nem fontosak a gyerekek. A pedofil bűnözőket – legyenek azok papok, tanárok, politikusok – azonban minden erejükkel védelmezik, mentegetik, rejtegetik. Novák Katalin botránya csak a jéghegy csúcsa, már a jogrendszerben is alapvető problémák vannak – mondom ezt nem jogászként, hanem egyszerű, ám dühös polgárként -, hiszen nem egyedi esetről van szó és főként nem egyszeri esetről, évek, évtizedek óta tartó, folyamatos borzalomról, a bicskei otthonban élő gyerekek generációinak pokláról beszélünk. Olyan pokolról, ahonnan nem volt menekvés, hiába próbáltak az áldozatok segítséget kérni, nem kaptak. Az őket segítő pedagógust rúgták ki, aki a hatóságok elé vitte az ügyet, felfüggesztett börtönt kapott egy elkövető, engedték az illetékes szervek, hatóságok, bíróságok folytatódni a rémségeket. Senkit nem érdekelt annyira ezeknek a gyerekeknek a tragédiája, hogy érdemben tegyen valamit. Senkit. Rendőrséget, bíróságot, senkit. A bántalmazott, megnyomorított gyerekek magukra maradtak a szörnyeteg közegben, szörnyetegek között. Sem az igazságügyi miniszter, sem a parlament, senki nem tett semmit, hogy változzanak a jogszabályok, hogy legyen hová futni, ha baj van. Rájuk zárták a pokol kapuját, eldobták a kulcsot és vígan élték az életüket. Aztán most, amikor kidőlt az a kapu, jönnek sorra a képmutatók a szívfacsaró történeteikkel, gyerekeikkel, unokáikkal, anyaságukkal, apaságukkal, nyagyapaságukkal.

Basszus, nem is erről akartam beszélni, de képtelenség másról írni, minden ide hoz vissza, mert tényleg felhasadt a pokol kapuja, és talán most van arra lehetőség, hogy ne tudják többé eltakarni. Vagy ne elég gyorsan. Mert abban a pokolban továbbra is vannak még gyerekek. Lányok és fiúk, és nem csak a gyerekotthonokban, a saját otthonaikban is, a tulajdon családjuk, környezetük is tartogathat szörnyetegségeket és ők ugyanannyira védtelenek, ugyanúgy nem kapnak segítséget, mint akiket még a családjuk sem védhet meg. Nem, vagy csak nagyon akadozva működik a jelzőrendszer, sok esetben ha akarna, sem tudna lépni a hatóság. Hiszen ahhoz feljelentés kellene, azt komolyan is kellene venni, azonnal kiemelni a családból a gyanú szerint bántalmazott gyereket, majd feltárni az igazságot. Ha igazak a vádak, biztosan nem a felfüggesztett büntetés a megoldás. De ezek a gyerekek nem jutnak el a feljelentésig, sokszor az a felnőtt kerül bajba, aki segíteni akar nekik. Már ha van egyáltalán ilyen felnőtt, ha van, akiben bíznak ezek a megalázott, megfélemlített gyerekek annyira, hogy szólni mernek neki, és ha az illető van annyira bátor és elszánt, hogy a hatósághoz fordul.

Aki látná, láthatná, hogy baj van, a legtöbb esetben nem akarja látni, mert egyszerűbb és biztonságosabb szemet hunyni, nem keveredni bele ilyesmibe. Most van egy történet, amit nem lehet tovább titkolni, de minden jel szerint a kormány most sem azzal van elfoglalva, hogy megelőzze az ilyen borzalmakat, hogy átalakítsa a rendszert, hogy felkészítse és alkalmassá tegye arra, hogy lehetőleg soha többé ilyen, hasonló elő ne fordulhasson. Nem, mindössze arról szól most is minden, hogyan tudná a kormányfő megúszni a dolgot, hogyan lehetne veszteség nélkül kislisszolni a történetből. Gondolom, Novákot beáldozza, ha szükséges (beáldozta), Varga Juditot is, aztán majd attól lesz hangos az ország egyik sarkától a másikig, hogy lám, itt következmények is vannak, felelősségrevonás is van. Pedig nincsen, csak megúszás van, politikai haszonszerzés van, hatalomtechnika van. Lecseng a botrány, lehet tovább rikácsolni, buzizni, libsizni, dollárbaloldalazni. Legfeljebb ezután majd jobban fognak figyelni, hogy ilyen botrány többé ne fordulhasson elő. Konkrétabban: ne derülhessen ki. Ám a lényeg közben megint elsikkad, a védtelenek, kiszolgáltatottak továbbra is védtelenek és kiszolgáltatottak maradnak, egy fillért nem fog arra szánni a kormány, hogy kiépítsen egy hatékonyan működő hálózatot, egy percet nem fognak arra szánni, hogy megfelelő jogi környezetet teremtsenek, hogy a hatóságok azonnal léphessenek.

A bántalmazott, tönkretett gyerekek – nem csak fiúk, lányok is – és felnőttek pedig szenvednek tovább. Mert ne feledkezzünk meg a lúgos orvos áldozatának a kálváriájáról sem, aki évekig tartó pokoljárásra kényszerült azért, mert nem volt hajlandó hallgatni és tudomásul venni, hogy ez egy ilyen világ. Vagy a majdnem agyonvert nő esetéről, aki felismerhetetlenné verve azzal szembesült az őt ellátó kórházban, hogy megkérdezték tőle, mit tett, hogy ilyen verést érdemelt, majd egy felületes ellátás után véresen, mocskosan kitessékelték a kórházból, aztán még őt jelentette fel a bántalmazója, amiért kiposztolta a borzalmat bizonyító fotókat és az elkövető nevét, hogy mást ne bánthasson. Ebben mindenki benne van. A rokon, szomszéd, ismerős, aki látja, hallja, de nem tesz semmit, mert nem érdekli, mert nem tudja, hová fordulhatna és mert tudja, hogy valószínűleg ő kerülne bajba. Az oktatási rendszer, óvoda, iskola, ahol észlelni kellene, ha baj van, de nincs idő, nincs szakember, nincs hová fordulni, ezért inkább nem veszik észre a zúzódásokat, sebeket, a lelki trauma egyértelmű jeleit. Az egészségügy, ahol ugyanez történik. A rendőrség, ahol sok esetben vagy elbagatellizálják a dolgot, vagy el sem hiszik, vagy az áldozatot hibáztatják, amiért túl rövid volt a szoknya, és minek ment oda. A bíróságok, ahol csak a bíró emberségén, elhivatottságán múlik, hogy mi lesz egy ilyen per vége, és az már jól látható, hogy nem minden bíró van birtokában emberségnek, elhivatottságnak. A jogrendszer, amely lehetővé teszi, hogy mindez így történhessen.

Nem elég, hogy Novák lemondott. Nem elég, hogy Varga Judit vele bukott. Még az sem lenne elég, ha a kormány bukna. A rendszer rossz, azt kell alapjaiban megváltoztatni ahhoz, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Ne akkor legyen következménye valaminek, amikor már nem lehet beseperni a szőnyeg alá, hanem mindjárt az elején, az első próbálkozáskor. Ne Orbán hatalmának megtartásáról szóljon a történet, mert most arról szól. Az áldozatokról szóljon, azokról, akiket már megnyomorított a pokol és azokról, akiket meg fog nyomorítani, ha minden marad a régiben. Hogy Novák és Varga bukott (és esetleg Orbán is bukik), az még semmit nem jelent, senkit semmitől nem véd meg holnap, a jövő héten, jövőre. Erről kellene beszélnünk végre, én úgy gondolom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.