NEHAZUGGY

El kell engedni a konzekvens hazudozást, jön a spontaneitás

Tamás Róbert | Január 28, Vasárnap | 8:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,566,300 forint, még hiányzik 433,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Hétvége van, béke és nyugalom szálldos a levegőben, vagyis így kellene lennie, amennyiben létezne valami közös halmaza az észszerűségnek és a propagandának. De már nagyon régóta nincs ilyen közös pont, mostanában pedig vagy a vesztüket érzik, vagy csak a szellemi leépülés következő fázisát sikerült elérniük (az erkölcsi romosság eleve alapfeltétele ennek az érdekes szakmának), de valamiért hangosabban ordibálnak, mint eddig tették. Nem az, hogy Schmidt Mária most éppen miket hordott össze, mert annak inkább csak az ínyencek számára van élvezeti értéke, a valósághoz többnyire nem sok köze van. Bár az is igaz, hogy a többi propagandaanyag is messzire kanyarodott az eredeti elképzelésektől, mert régebben még ügyeltek arra, hogy valamennyi igazságmorzsát belegyúrjanak ezekbe a hatalom megtartása céljából gyártott, kimondottan a szektatagok bódítására szánt sütikbe, de most mintha teljesen elveszítették volna a Rogánhabony szájából kilógó fonalat. Vagy összezavarodtak teljesen – ami semennyire nem lenne meglepő, ennyi köpönyegfordítást és maszkcserét képtelenség valamilyen logika mentén felfűzni, el kell engedni a konzekvens hazudozást, jön a spontaneitás -, vagy pedig már minden mindegy-alapon dolgoznak még a fizetésükért, de fél szemmel már az egérutat keresik.

Az persze nem újdonság, hogy Karácsony Gergelyt ott ütik, ahol érik. Nagyon szeretné a vezérük megkaparintani a fővárost, bár komolyabb tétben senki (vagy csak én vagyok így vele?) nem merne arra fogadni, hogy ez sikerülni fog, de azért jó pártkatona módjára ott ártanak a főpolgármesternek is, a városnak és a város lakóinak is, ahol csak tudnak. Ez a mocskolódás aligha fog változni vagy csitulni, de mint mindent, ezt is meg lehet szokni. Gondolom. Viszonylag új elem ebben a vásári forgatagban Svédország. A meglehetősen kínosra sikeredett kísérlet (hogy ez zsarolás akart-e lenni és ha igen, kitől és mit akart volna kicsikarni a csúti, vagy egyszerű parancsteljesítésről van inkább szó, netán csak a szolga megfelelési kényszere tolta túl a nyikorgó kosarat a padláson, azt én meg nem tudom mondani) kudarcos végkimenetele zavart okozott a propagandisták soraiban, ezt azóta sem sikerült egyenesbe hozni. Így aztán minden munkavállaló és szalagmunkás a maga esze szerint próbál megfelelni a kenyéradó gazdájának, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Úgy nézem, többen visszakanyarodtak a kiindulási ponthoz, és a Nagy Nemzeti Büszkeségre hivatkozva magyarázgatják, miért nem sikerült még a teljesen független és szuverén magyar parlament marionettfiguráinak megnyomkodni az igen gombot. Merthogy meg vannak ők sértve – én speciel nem vagyok, az igazság lehet persze kellemetlen, de sértő nem lehet, főként nem lehet ez az indokolatlan sértettség magyarázat valami teljesen más kérdésben a bohóckodásra -, amiért először is bocsánatot kell kérniük a svédeknek, aztán majd a parlament, pontosabban a parlamentben egyedül dönteni képes Fidesz-frakció rá fog bólintani a csatlakozásra. Különösen megindító, hogy élő embernek nem jut eszébe megkérdezni egyik propagandistától sem, hogy amennyiben itt valóban önálló entitások csoportjának szuverén döntéséről beszélünk, akkor azt ők honnan a bánatos francból tudják, mikor, mitől és mit fog dönteni a szavazóbrigád melyik, avagy mindösszes tagja.

Itt van aztán a szkíta hatalomátvétel fenyegető réme is. Ezt is habosítják nagy erőkkel, mintha néhány zakkant honfitársunk valóban képes lett volna megdönteni Orbán Viktor hatalmát. Szinte látom magam előtt a 88 éves fő-szkítát, ahogy belovagol a Karmelitába és levadássza a testőröket, mielőtt felkapaszkodna a trónra. Nyilván van jogi következménye az ilyen szervezkedésnek. Nem másért, hanem mert ezt erőszakos módon, ha igaz – mert azért amit a pártmédia állít, az nem feltétlenül szentírás -, fegyvert is használni óhajtottak, de azért messze a dolog súlyát meghaladó módon foglalkoznak vele. Bár egynek jó, amikor el kell terelni a figyelmet a miniszterelnök fiának csádi sündörgéseiről, az egészségügy drámai helyzetéről, a gazdaság döglődéséről, de főként a jó honpolgárok személyes nyomoráról. Ebbe a sorba remekül illeszkedik a töltöttkáposztaként újra és újra felmelegített Tóth Gabi, akit a pártmédia ismét a védelmébe vett, merthogy a baloldali gyűlölet áldozata lett a művésznő, akit sokan azért nem kedvelnek (szerintem a gyűlölet itt nem jöhet szóba. Az igen erős érzelem, ahhoz bizony minimum valakinek kell lenni), mert keresztény és mert fideszes. A magam példáját tudom mondani, nekem az a bajom őnagyságával, hogy állandóan, kéretlenül betüremkedik a látóterembe. Ha énekesnő, akkor énekeljen, a közönség meg majd eldönti, hogy vásárol-e jegyet a fellépéseire. Ha azonban celebként óhajtja megkeresni a kozmetikumokra valót, akkor ne csodálkozzon azon, ha a nyilvánosan élt magánélet közbeszéd tárgya. Aztán ennyi. Ha pedig a kormánypártnak oly kedves ez a művész (is), adjanak neki is valami havi apanázst az adónkból, csak legyen végre csend.

Orbán Gáspár különleges küldetéséről azonban ne legyen csend. Engem például roppantul érdekel, hogy miért adta elő egymaga A Maszk című Jim Carrey film néhány jelenetét. Nekem már az eredeti sem tetszett, pedig Carrey jó színész, ellentétben Gazsival, aki meg százados és összekötőtiszt, ha igaz. Na, azt kellene tudni, mit köt össze mivel, kinek az érdekében és mennyiért. Amúgy ahogy néztem az ő színe-változását, tisztára mintha Szájert láttam volna. Ő tudott ilyen produkciókat, hogy időről időre egész komoly stílusváltásokon ment keresztül, attól függően, éppen milyen környezetben tartózkodott huzamosabb ideig. Nekem esetében is az volt az érzésem, hogy nincs neki személyisége, azért próbálkozik mindenki máséval. Orbán fia esetében is itt lehet a baj forrása, mert egy egészséges lelkű, kiforrott egyéniségű – és 30 éves kor fölött már azért érdemes elvárni, hogy legyen az embernek egyénisége -, ivarérett ember nem váltogatja sem a személyiségét, sem a hitét, sem a prioritásait, de még a stílusát sem ilyen széles sugárban. Számomra legalábbis semennyire nem hihető, hogy valaki, aki nemrég még Jézus szeretetére óhajtotta feltenni az életét, lépten-nyomon térdre zuhant és imára fakadt, kebelére akarta ölelni testvéreit az Úrban, az hirtelen fegyvert ragad, és esküt tesz arra, hogy amennyiben erre kap parancsot, akár embert is öl. Rendkívül marcona képpel, fegyvert szorongatva esküt tesz, majd hülye kalapban, még annál is hülyébb arcszőrzettel, olyan ruházatban bukkan fel, mint egy jobb időket látott főúri sarj, aki taxisofőrként keresi a kenyerét, de ezt méltatlannak tartja az ő rangjával, miközben a világon semmihez nem ért.

Azt hiszem, elég ennyi belőlem és a kétségeimből vasárnap reggel. Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!