Június 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Elsivatagosodás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,873,430 forint, még hiányzik 1,126,570 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mostanában többször is cikkeztek a szegedi megyéspüspök iskolaépítési ambíciójáról, ami nagyon szép dolog (persze, ahogy már megszokhattuk, a Katolikus Egyház egy fillért se tesz bele – egyházaknál általános gyakorlat, hogy a pénz csak egy irányba áramlik, ha valamire mégis költeni kéne, majd a hívők és az állam úgyis összedobják nekik), de hát a Püspök Úr valamiért pont egy erdőt nézett ki magának. A szegediek tiltakoznak is, de hát ebben az országban ki nem tojik magasról arra, hogy a helyiek mit is szeretnének. Láttuk ezt már akkumulátorgyárak esetében is, a Fertő-tavi fejlesztések esetében, lehetne sorolni. Érdekes (vagy inkább jellemző?) módon, a mi nagy környezetvédővé vedlett ex-köztársasági elnökünk egy szót sem szólt ez ügyben, de még a magát valamiért zöld pártként definiáló (ál)ellenzéki párt, illetve annak NER-milliárdos vezetője se érzi fontosnak, hogy szót emeljen az erdőirtás ellen. Schiffer Andrást se hallottam felszólalni, pedig ő rendszeresen felháborodik mindenen, igaz mindig sikerül kihoznia mindenből, hogy Orbán Viktornak van igaza. Mondjuk a többi ellenzéki pártot sem érdekli ez az egész, de lehet, hogy csak én nem hallottam, hogy kiállnának a szegediek mellett, kivéve a Momentumot, amely legalább valami tiltakozást szervez. Persze lehet, hogy azt gondolják, hogy Szeged amúgy is az ellenzéké, ott minek csináljanak bármit is.

Arról is többször lehetett hallani az elmúlt években, hogy ha nem csinálunk semmit az Alfölddel, lassan, de biztosan el fog sivatagosodni, és ez nem a távoli jövő, hanem az égető jelen, a folyamat ugyanis már javában zajlik. Tessék megnézni egy képet a Homokhátságról! Mit tesz az Orbán kormány mindez ellen? Tudjuk. Rengeteg extra magas vízigényű akkumulátor gyárat telepítenek mindenhová. Végül is, ha már lesz saját sivatagunk, legalább sok akkumulátorunk is legyen hozzá. (Úgy vettem észre sokak számára nem tiszta, hogy ezek a gyárak miért olyan fontosak a kormánynak, úgyhogy teszek egy kis kitérőt. A létesítményeknek van egy értéke, illetve a gyártásnak is van egy éves összértéke, és ezek mind beleszámítanak a GDP-be, ami az egyik legfontosabb mérőszáma a gazdaságnak. A hitelminősítők is ezt nézik meg először. Orbánék mindig is a GDP-vel döngették a mellüket, ezzel azt mutatják, hogy mennyire dübörög a gazdaság, vagyis milyen jól csinálnak mindent, csak hogy a GDP nem mutatja meg a káros és eltorzult gazdasági szerkezetet, amit pl. a sok látványberuházásnak és egyéb értelmetlen projekteknek is köszönhetünk, azt se mutatja, hogy mennyi hitelt kellett felvennünk ehhez (ők meg nem dicsekednek azzal, hogy mennyit és milyen kamatra vették fel ezeket). Hiába lesz magas a GDP, ha közben az életszínvonal, a fizetőképes kereslet és a bérek vásárlóereje is egyre csökken, ami a fogyasztás csökkenését eredményezi, viszont segít elfedni azt a helyzetet, hogy a csőd közelében táncolunk, tavaly is sikerült nekik elhallgatni, hogy csak az EU jóindulatán múlt, hogy sikerült elkerülni az államcsődöt. (Ha valaki lemaradt erről lapozzon vissza IDE.)  Gondolom majd imádkozni is többet fognak, főleg Szűz Máriához, hogy ugyan legalább ő csináljon már valamit, ha már neki ajánlottuk ezt a szép országot. Nem tudom mennyit érnek az imák, illetve az említett Mária mit tudna tenni az országért, viszont abban biztos vagyok, hogy ha Ő nem is, majd Orbán jól megvéd minket, ahogy eddig is. Szerintem Frank Herbert Dűne című könyvét is fel lehetne venni a kötelező olvasmányok listájába, amiből megtanulhatjuk, hogyan lehet életben maradni, sőt megélni a sivatagban. Esetleg beduin tanácsadókat lehetne majd alkalmazni, úgyis annyira szeretünk mindenkit, akinek más a vallása vagy a bőrszíne, és a filippínók nem biztos, hogy tájékozottak a témában. Lázár János is elkezdhetne már gondolkodni azon, hogy a méneseiben a lovakat esetleg tevékre kellene cserélnie. A szőrét hullató, rossz vidéki rókák pedig vagy átképezik magukat akkugyári munkásnak vagy sivatagi rókának. Ellenkező esetben kihalnak. A sivatagunk terjedésével úgyis sok honos életforma kerül veszélybe, de végül is miért érdekelne ez bárkit. Legalább nem lesz több árvíz. Csak legyen elég pálinka! Jó is az a nagy melegben. A szilva meg a barack helyett legfeljebb majd déli gyümölcsből főzzük. Egy-két oázis csak lesz majd, ahol ilyesmik is megteremnek. A sivataggal kapcsolatban a legfőbb probléma, amit látok, az az, hogy hogyan védjük meg a gyerekeinket, nehogy homokosok legyenek. De ebben talán számíthatunk Orbán Viktor közreműködésére is, aki egyébként éppen most sétálgatott kézen fogva egy másik férfivel a kedvenc kolostorában.

A Balaton is klassz hely, el is foglalta a nerisztokrácia a nagy részét, de ők amúgy is jobban kedvelik a tengerpartot, tudniillik a Balatonba nem lehet felvontatni az óriásjachtokat, szóval nem is értem mi akadálya lenne annak, hogy végre lecsapoljuk a tavat, és hozzáférjünk az alatta fekvő olajkészlethez. Remek lesz, fürödni fogunk az olajban! Mi leszünk Európa Katarja vagy Szaúd-Arábiája. Olaj és sivatag. No meg indiai vendégmunkások. Ha azon múlna Orbán hatalma, még Allah kebelére is megtérne egy pillanat alatt. Azt meg tudjuk a régi nomád népektől, hogy ha fejedelem áttér valamilyen másik vallásra, akkor hivatalosan az egész ország áttér. Hát nem mindegy? Vallás, vallás. Jobban beleásnának az őstörténetünkbe, még azt is kideríthetik, hogy mindig is muszlimok voltunk. Igaza lesz a törököknek is, akik a mi 150 éves megszállásunkra, úgy hivatkoznak, hogy felszabadítottak minket a keresztény rabiga alól. Jó, a keresztény egyházaknál azért lenne némi zavar, de ha elég pénzt kapnának az olajból, nem biztos hogy túl nagy gondot csinálnának belőle. Egy dolog biztosnak látszik, ha ki is termelnék azt az olajat, mi akkor sem látnánk belőle egy fillért sem. Erről jut eszembe, hogy bezzeg azok a szemét, idióta norvégok, – tudják, akik tartoznak nekünk, mert nem akarták a kormányra bízni a Norvég Alap civil szervezeteknek szánt támogatását, – az olajkitermelésből származó bevételeiket, nem hogy nem lopták el, de mindenféle alapokat hoztak létre belőle (pl. az előbb említettet), leginkább nyugdíjalapokat, és emiatt ki tudtak építeni egy magas színvonalú szociális hálót, egészségügyet, oktatást, stb. Persze, mert ők tök hülyék, mi magyarok ellenben nagyon okosak vagyunk. Itt persze eszembe jut a már sokat idézet mondat, hogy ugyebár kinek, mit intézett a kormánya.

És akkor a szellemi elsivatagosodásról még nem is beszéltem. Egyes gondolkodók szerint bizonyos szellemi állapotok, irányzatok, stb. előrevetítik a jövő létezésének kereteit. A társadalom jelenlegi szellemi állapotát elnézve az a jövő egyre csak sötétebbnek tűnik. Ahol a kulturális és művészi életet az határozza meg, hogy ki mennyire fideszhívő, ott nem csak a jövő, de már a jelen is nagyon sötét. Ahol a szellemi színvonal odáig süllyed, hogy az emberek nagy része nem észleli még azt sem, hogy az előző nap még az ellenkezőjét nyilatkoztatják ki a politikusok és a megmondó embereik, mint ma, ahol egyszerű ok-okozati viszonyokat nem látnak át, ahol politikai program helyett megelégszenek azzal hogy „Folytatjuk!” és az tetszik az embereknek, hogy „a paradicsom nem sárga” ott már jövőről sem lehet nagyon beszélni. 

Egészen máshonnan közelítve ezt a kérdést, vajon a felnőtt, dolgozó lakosság hány százalékának okoz örömöt a munkája, vajon hány százalék ment csődbe a Fidesz csodás gazdasági és politikai döntéseinek következtében, vajon hány százalékuknak lenne igénye kultúrára, szellemi táplálékra, de a megélhetés vagy inkább a túlélés miatt kidolgozza a belét is, így se pénze, se energiája, se ideje az előbbiekre? És vajon hány elégedett ember él még az országban? Hány tehetséges gyerek kallódik el a csodás oktatási rendszerünkben, és hány tehetséges fiatal hagyja el az országot? Nekem egy reményem van, mégpedig az, hogy úgy veszem észre, hogy a fiatalok sokkal felvilágosodottabban állnak hozzá a legtöbb kérdéshez, úgy is mondhatnám, hogy felnőttebben gondolkodnak sok felnőttnél. Persze az is lehet, hogy csak egy szűk körre látok rá, és feltehetően ők vannak jóval kevesebben. Az viszont biztos, hazaváró irodák ide vagy oda, hogy az értelmesebbek mennek el innen, és fura módon nem keletre, hanem a döglődő Unióba. Valahogy fordítva kellene csinálni! Orbán és az egész siserehad mondjuk visszatelepülhetne Levédiába vagy Etelközbe! 

De sebaj! A jó fideszes a sivatagban is jól fog élni.

CHF.Scarface

Címlapkép: Hajdúszovát, 2022. július 18. Repedezett termőföld egy kukoricatáblában a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszovát térségében 2022. július 18-án, amikor a legsúlyosabb aszály az Alföld középső és tiszántúli részét érintette (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.