NEHAZUGGY

Márpedig ezt itt ma meg kell magyarázni

Vogronics András | Január 21, Vasárnap | 10:35

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,566,300 forint, még hiányzik 433,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy sejtem, sokan ismerik azt a suttyó, gusztustalan, korrupt, szexista, idegengyűlölő, ennek ellenére mégis szerethető karaktert, aki mindezeket a negatív jellemvonásokat végtelenül szórakoztatóan, kifigurázva, a társadalom elé görbe tükröt tartva jeleníti meg: ő a spanyol rendőrség szégyene, azaz José Luis Torrente, aki ugyan egy kitalált figura, de szerintem sok tekintetben hasonlít a mi Júdásunkra. Az egyik szállóigévé avanzsált aranyköpése így szól: „Te kivered nekem, én kiverem neked. Hogy oldjuk a feszültséget. De semmi buzulás! Buzulás az nuku!”

A kontextus, ami Torrentéért kiált, mindenki előtt ismert tegnap óta, helyezzük bele jól. Júdás Viktor kézen fogva sétálgatott Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnökkel a Karmelitában. Vietnámban ugyanis ez a szeretet általános megnyilvánulása, ott teljesen elfogadott, ha barátok így mutatkoznak a nyilvánosság előtt. Havasi Bertalan tájékoztatása alapján ráadásul azért sincs itt semmi látnivaló, mert mi, magyarok, vagyis Orbán Viktor tiszteljük a vendégeink kultúráját. Oké, értjük. Ez végül is egy elfogadható magyarázat, hogy tetszőleges ország szokása és kultúrája a diplomáciai kapcsolatok szintjén is megjelenik. Igaz, nem tudom mennyire protokolláris az, hogy két ország miniszterelnöke kézen fogva sétálgat a kamerák előtt, de ezek szerint elfogadott. Sőt, ha már így alakult, szerintem jópofa is, legalább oldja valamelyest a hivatalos, merev hangulatát egy-egy ilyen randevúnak.

Csakhogy! Fordítsuk meg ezt a dolgot, és képzeljük el, hogy ezt mondjuk Gyurcsány Ferenc csinálta volna miniszterelnökként, amikor Júdás van ellenzékben. Azt hiszem, 2024-ből nézve nem kell különösebben részleteznem, hogy mi lenne. Úgy gondolom, hogy mindenki pontosan tudja, micsoda ótvar és gusztustalan reakciók születnének ebben a fordított helyzetben. Nem kérdés, hogy a buzi lenne a legfinomabb minősítés, a többit az olvasó képzeletére bízom. Állítom ezt annak ismeretében, hogy személyesen a hadvezér hogyan járatta le és alázta meg például Vona Gábor egykori jobbikos pártelnököt és képviselőt egy parlamenti felszólalása során, az ellenzéki politikus felvetéséhez, nevezetesen az orbáni korrupciót firtató kérdéséhez semmilyen módon nem kapcsolódó nem szoktam én, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni személyeskedő dumával, amit megfejelt azzal, hogy csak arra hívom fel a figyelmét, hogy a kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség mint egy szemöldökcsipesz. A jelenet is tökéletesen illeszkedett a NER működésébe, amit azóta láthattunk a Valótlanul című dokumentumfilmben összeszedve, töményen és letaglózóan: hogy a teljes KESMA, annak mindenféle oldalbordái miképpen karaktergyilkoltak le szimpla hazugságokkal, sugalmazásokkal, soha bizonyítást nem nyert lebegtetésekkel a Fideszre és Orbánra nézve veszélyes újságírókat és politikusokat. Vona akkoriban speciel a buzi muszlim szerepet kapta, adófizetői pénzekből hazudtak róla is, másokról is, az akkor is teljhatalmú miniszterelnök pedig aktívan kivette a szerepét a buzizásból.

Nem gondolom, hogy ezt a kézen fogva sétálgató jelenetet ebbe a megvilágításba kellene helyezni, meggyőződésem szerint az értelmesebb, tájékozottabb polgár legfeljebb mosolyog rajta egyet. De mi van az LMBTQ-lobbival riogatott, habzó szájú homofób populációval? Mi van a szivárvány ellen, a buzigender ellen hergelt hívekkel, akiket a felszínes hangulatkeltés mozgat, nem a gondolkodás és a tájékozódás igénye? Vajon mekkora zavar lehet most az engem nem zavar, de csinálják otthon a négy fal között széles körben terjedő prosztósággal zsibbasztott, intoleranciára kondicionált honfitárs agyában? Amikor a szemével azt látja, hogy az apa férfi, az anya nő alaptörvényi szentencia leghangosabb és legfanatikusabb szószólója, akihez állítólag nem lehet annyi pénzt hozzávágni, hogy a genderlobbit beengedje az óvodákba, iskolákba (az mindegy, hogy van ilyen, vagy nincs ilyen lobbi, és be akar menni egyáltalán), kézen fogva sétálgat egy távol-keleti férfival a munkahelyén? Innen szép nyerni. Ha ezt magyarázni kell, ha ezt meg kell magyarázni, márpedig 2024-ben Magyarországon ezt meg kell magyarázni, az régen rossz. Hogy a miniszterelnök úr nem azért sétált kézen fogva egy másik ország férfi miniszterelnökével, mert tegnap óta homoszexuális, hanem mert ez a barátság és a szeretet kifejezésének egyik módja. Szeretet? Két miniszterelnök között? Nem hiszem, hogy ezen a szinten szeretni kell egymást, legfeljebb tisztelni és lehetőleg előremutató munkakapcsolatot fenntartani.

Egyébként a kézcsókolgatás sem feltétlenül a protokoll része, pontosabban a nemzetközi diplomáciai kapcsolatokban semmi keresnivalója nincs, ennek ellenére tanult, művelt miniszterelnökünk mindig mindenkinek kezet akar csókolni, bármerre jár a világban. Több, mint tíz éve, 2013-ban volt az első nagyon látványos megszégyenülése a mostani állampárt fénylő csillagnak, amikor Indiában próbált meg kezet csókolni Sonia Gandhinak, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökének, aki ezt egy olyan határozott mozdulattal utasította el, hogy az ember alatt megnyílt a föld szégyenében. Indiában önmagában az is súlyos bűn, hogy valaki idegen nőt nyilvánosan megérint, nemhogy a kezét a szájához emelje. Tíz évvel később, tavaly júniusban Maia Sandu moldovai elnökkel találkozott az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója előtt, Sandu egy határozat mozdulattal elhúzta a kezét a már csücsörítő Orbán elől. Végül kiegyeztek egy kézfogásban. De a kettő között is volt számos hasonló ízléstelenkedés. Angela Merkel kezét is állandóan csókolgatta, holott egy diplomácia kapcsolatban nem a felek neme számít, hanem a betöltött pozíciójuk.

Vagyis ezzel azt akartam mondani, hogy Orbán simán visszautasíthatta volna ezt a gesztust, de valamiért nem tette. Ráadásul ő volt a fogadó fél, ez a szokás nem nálunk dívik, hanem Vietnámban. Ha ő vendégeskedik az ázsiai országban, az más kérdés, akkor nyilván kellemetlenebb lett volna visszautasítani. Így viszont értelmezhetetlen, hogy a megélhetési homofób, a diplomáciai protokollra fittyet hányó kézcsókolgató miért döntött így. Valószínűleg még csak nem is büszke rá, különben a propagandája dicsekedett volna el vele, nem a vietnámi médiából tudjuk meg. Tehát amikor legközelebb buziznak, akkor majd mindenkinek jusson eszébe, hogy Júdás hogyan ment bele egy olyan, számára elfogadhatatlan és megvetendő aktusba, amit folyamatosan bírál, és a saját politikai haszonszerzésére használ fel. Még jó, hogy Putyin leszokott az elődei által használt köszönési formuláról, a csókolózásról, mert akkor lenne igazán bajban a mi nyelvöltögetőnk. Bár ha ne adj’ isten mégis visszajönne a szokásjogba, mint ahogy a nagy Szovjetunió revizionista lázálom is kezd testet ölteni, lehet, hogy megérjük még újra, hogy Orbán és Putyin a Kremlben csókolóznak majd. Szigorúan a béke mellett elkötelezve magukat.

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!