NEHAZUGGY

Hülye műsor és kitüntetett nyomorúság a kiskorúsított magyaroknak

Fehér, havas jó reggelt, fényt, derűt, csütörtököt kívánok mindenkinek! Ne is tagadjuk, semmi értelme: raklapnyi jó hírrel zárhatjuk december első hetét, pontosan december 7-én, ami csütörtök, igazán nem sírhat a szánk. Vegyem is szépen sorba, amit szerintem érdemes szépen sorba venni. Nem vagyok egy okleveles gazdasági szakember, még annyira sem, mint amennyire például Deák Dániel okleveles politológus (és ekként is reklámozza magát, vagyis a szervilis takonygerincét a közösségi oldalán), ezért készséggel elhiszem a gazdasághoz nálam nagyságrendekkel jobban értőknek, hogy nincs különösebb jelentősége annak, hogy a mai szent naptól Varga Mihály pénzügyminiszter helyett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezeti az ún. Gazdasági Kabinetet. Vagyis bár tény, hogy Nagy Tökfej Márton és az ő hagymázai és fantazmagóriái bírják a főnök támogatását, de hosszú távon úgyis Varga nyer, már csak azért is, mert ő mindenkinél hosszabb távú játékos a NER-pályán. Ez valószínűleg így van, az más kérdés, hogy közben a mimagyarok bő nyállal szívnak, amíg a titánok egymás tyúkszemére taposnak a főnök kegyeiért.

Az viszont ennek ellenére jeges rémülettel tölt el, hogy ez az ember, aki közepes képességű, szürke könyvelő létére mégiscsak valamelyest hozzáértőnek számít a Fideszben a gazdaság bonyolult kérdéseit illetően, kap három kiváló propagandistát a nyakába felügyelőnek – Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs -, hogy majd együttes erővel fegyelmezzék meg a költségvetést (!!!). Hát tényleg. Ugyan mi baj lehet ebből? Mi baj lehet abból, hogy Rogán Goebbels Antal propagandagyáros, aki közpénzek bűnös száz- és ezermilliárdjait tapsolta el és irányította a holdudvar talpasaihoz, akik kivitelezőkként vesznek részt a magyarok agylúgozásában és szellemi kútmérgezésében, aki a korrupciós luxusrongyrázás koronázatlan királya, aki a többi, soha el nem évülő bűnei mellett például a magyar költségvetés, vagyis a adófizetők kárára seftelt a letelepedési kötvényekkel, mostantól majd Varga Mihály nyakába lihegve gondoskodik a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásról? Hát ha ez nem húzza ki a gazdasági pöcegödörből az országot, akkor már soha semmi. Orbán Balázs politikai igazgató és Gulyás Gergely sztárjogász fiskális hozzáértését inkább nem kommentálnám.

Mondhatni gyakorlom az önuralmat, mint a magyar külpolitika alapvetéseit illetően a gazdája által nemrég a nagy nyilvánosság előtt a jövőbeni miheztartás ügyében tulajdonképpen rendreutasított Szijjártó Péter, aki ezért a tőle az elmúlt tíz évben megszokott primitív szájhabzás és önkívületi toporzékolás helyett visszafogta magát, és Menczerrel vagy Kovács Zoltánnal ellentétben (Nagy Ferenc Kossuth-díjas tányérnyaló szakművészt hagyjuk is) nem kommentálta David Pressman valóban kritikus, valóban félreérthetetlen, viszont egyáltalán nem megalapozatlan megállapításait az állampárt szuverenitásvédelmi nyomulásával kapcsolatban. Ugyan kirohanásnak nevezte (a kanyarban nincs ahhoz képest, hogy a csőcselékidomár gazda kottájából az egész udvartartás az ember nevén gúnyolódik), de legalább az ezeréves magyar történelmi múltat nem kérte ki magának a kölcsönös tisztelet talaján állva. Amely szuverenitásvédelmi nyomulás az amerikai nagykövet szerint magán viseli a putyini mintázatot, sőt lényegében túlmutat Moszkva külföldi ügynökökről szóló törvényén. Menczer és Kovács epehányása után mondjuk nem kéne könnyekig hatódni azon, hogy Szijjártó magához képest majdnem kultúremberként szúrt oda, ráadásul ez egyáltalán nem cáfolja azt, hogy a szuverenitásvédelmi törvényük civilektől újságírókig bárkire vonatkozhat, aki közügyekkel foglalkozik, az állampárt bárkire rászállhat, aki nem kussol, hanem szóvá tesz. Márpedig ez a lényeg, a többi a hülye műsor a kiskorúsított mimagyaroknak.

Az eredeti gondolathoz visszatérve. Nem akarok naivnak tűnni, azt hiszem, hogy azt közgazdasági oklevél hiányában is elég jól értem, hogy a tartalom nélküli forma, vagyis a kormányzás nélküli kommunikációs uralkodás műfaja, ami az orbánizmus sajátja, nem annyira a valamihez értésről, mint amennyire a legnagyobb szar bármi áron eladásának képességéről szól. Ezért lehet, hogy nem is érdemes túlságosan túlgondolni. Egyszerűen arról van szó, hogy a felcsúti celeb, aki egyszerre imádva körberajongott sztár, korlátlan hatalmú kegyúr, nagy taktikus, hadvezér és kiváló káderpolitikus is egyben, időről időre újrakeveri a kártyákat. Miközben a szavazóit és az egész magyar társadalmat naponta tapossa a kiskorúság, a függőség, az egyéni és kollektív autonómia hiányának bénító mocsarába, és úgy is beszél hozzá, mint az ötéves hülyegyerekhez, akit a csizmája kipucolására utasít, mert jön a Mikulás, időről időre összevissza tologatja a parasztokat a sakktábláján, hogy az alászolgái mindenféle új, korábban ismeretlen alakzatokban és felállásokban essenek egymásnak, tartsák sakkban egymást az ő kegyeit keresve, az ő elismeréséért teperve. Mert addig sincs idejük, energiájuk saját magukat építgetni, túlságosan megerősödni és öntudatra ébredni. Hát most ezt dobta a nagy machinátor gépe: Rogánnak is osztott lapot az amúgy is kurvasok lapja mellé a költségvetési fegyelem ügyében.

Amikor meg éppen nem a titkosszolgálatok körül kavarog és nem is Varga Mihályt felügyeli, akkor a szondákat lesi. Amelyek valószínűleg a propagandaközpontban is valami hasonlót mutatnak, mint amit a Republikon Intézet mért november második felében. Hogy tudniillik a teljes népességen belül változatlanul megnyugtató a lelkesedés az állampárt és tartozéka, a KDNP iránt (29%), de náluk már jóval többen vannak a pártnélküli bizonytalan választók (34%). Egyfelől úgy tűnik, a legújabb agyhalott nemzeti konzultáció nem bizonyult csodafegyvernek, és az ősz elején megtorpant állampárti népszerűségcsökkenésből nem lett látványos növekedés, de nem is kell ott, ahol mindenre ott van az Állami Számvevőszék. Meg a Mi Hazánk nevű szélsőséges, álellenzéki cinkospárt. Meg a CÖF és a Megafon és a saját pénzükön hülyített, kiskorúsított polgárok befizetett adója, ami az állampárt saját érdekeinek szolgálatában áll, az orbáni önkényt tartja a vállán. Az egészen arcpirítóan óvodás ábrákkal tarkított, ellentmondásoktól hemzsegő, hatáskörtúllépésről tanúskodó ÁSZ-jelentés tulajdonképpen a pecsét a fideszes jogállam kórlapján. Ahogy a hvg.hu írja: ami a CÖF-nél és a Megafonnál „véleménynyilvánítás”, azért az ellenzéki pártokat százmilliókra büntetik. Hogy végül 260 millióra vagy 3 milliárdra, azaz pártonként félmilliárdra büntetik az ellenzéket, az egész eljárás után – bármilyen morbidul hangzik – szinte teljesen mindegy. Eleve az a tény, hogy egy ilyen gyalázatos fércmű alapján már az EP- és önkormányzati választások előtt működésképtelenné válhatnak ezek az alakulatok, miközben a Megafon, a CÖF, a 140 milliárdos MTVA úgy kampányol majd egy emberként az állampártnak, miközben a Budapesten az ő hazájuk javaslata alapján írják át a választási szabályokat úgy, hogy ha esetleg nyernének is Karácsonyék, lehetőleg abszolút többségük se legyen a következő 5 évben, mindent összefoglal arról, hogy tökmindegy, mit mutatnak a szondák. Orbán demokrácia-díszleteket még nyomokban tartalmazó választási autokráciája az ő élete végéig betonba van öntve. Megcsinálták. Az Európai Unió teljes jogú tagjaként Magyarország visszatért oda, ahonnan több mint 30 éve elindult.

Az én fogalmaim szerint most egy tavaly április 3-án átvert, minden reményét elvesztett, csalódott ellenzéki szavazónak azt kellene látnia, hogy jó, akkor az ellenzéki pártok köszönik szépen a lehetőséget, ebben a megsemmisítésükre irányuló, minden irányból rájuk zúduló disznóságcunamiból elegük van, az állampárt basszon egyedül a továbbiakban, vagyis Dúró Dórával és Torockzaival, szavazzák meg a Fidesz és a KDNP Orbán EU- és Ukrajna-ellenes őrjöngésének alámuzsikáló parlamenti javaslatot Ukrajna EU-tagságának elutasításáról, szavazzák meg a saját önkényuralmi szuverenitásuk védelméről szóló törvényt is, ne szavazzák meg Svédország NATO-csatlakozását, csináljanak, amit akarnak, ők, ellenzéki pártok a továbbiakban ebből nem kérnek. Már 2014-ben is késő lett volna, de akkor most belátják, hogy ebben a rendszerben a demokráciát legitimáló biodíszlet szerepét nem kívánják a továbbiakban betölteni. Ehhez képest mit lát az a minden reményét elvesztett szavazó? Hogy az illetékesek máris egymást marják. Ungár Péter, Schmidt Mária ellenzéki fia az LMP társelnöke pedig torkon ragadta a problémát, ez a kedvencem. Főleg azt kifogásolta, hogy a büntetés egyenlő mértékben oszlana meg az ellenzéki pártok között, noha az állami kampánypénzt sem egyenlő arányban osztották el.

Na erre mit lehet lépni? Semmit. Főleg nem az a baj, hogy a Fidesz több fronton egész pályás letámadást indított minden és mindenki ellen, aki a hatalmát akármilyen kis mértékben veszélyeztetni tudja esetleg, főleg nem az a baj, hogy független állami hatóságok mészárolják le az állampárt érdekei szerint azokat, akik szemben állnak az istenkirállyal. Az sem baj, hogy júniusban még azzal nyomult az ÁSZ, hogy mivel a tiltott párttámogatás összegének arányosítása nem követhető, a jogsértés megállapítása esetén kiszabni tervezett büntetés pártok közötti megoszlása sem rendezett, emiatt további törvényi rendelkezés nélkül a büntetés behajtása nem megvalósítható, most meg kiderült, hogy dehogynem. Főleg az a baj, hogy mindenkinek ugyanannyit kell befizetnie. Hát akkor ez van. Meg az, hogy száz fiatal közül csak hat képzeli el biztosan a jövőjét Magyarországon, a magyarok alig több mint kétötöde látja jónak az Európai Uniót, miközben a magyarok 17 százaléka még nem járt külföldön, és jól is van az úgy neki. Jó ez a kitüntetett nyomorúság, csak rosszabb ne legyen. Pedig nem nehéz összeolvasni a fentieket: lesz ez még sokkal rosszabb is. Rákosrendezői maxi-Dubaj ide vagy oda.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább