NEHAZUGGY

Az ide már nagyon kevés lesz, hogy felkötjük a gatyát

Reményteli szép napokat mindenkinek szeptember első vidám vasárnapján! A boldogkarácsonyig, ameddig az orkoknak Pesty Laci bácsi bepakolja a karifa alá az ajándékokat, még van egy kis idő, addig érdemes azért levegőt venni. Aki jót akar magának, és nem szeretne levegő után kapkodni, az nagyon messziről kerülje el Kövér Lászlót, a mindenkori magyar politika most már bizonyíthatóan egyik legelvetemültebb szellemi kútmérgezőjét, aki szerintem hivatalosan is megérdemli immár a minden közjogi méltóságok szégyene plecsnit.

Ameddig neki habzik a szája, az átvert napelemesektől az anyagi és szakmai megbecsülés ígéretével bűnösen régóta hülyített pedagógusokig, a konténerekbe zsúfolt diákoktól a gyalázatos magyar infláció súlya alatt nyomorgó, bérből, fizetésből, nyugdíjból élőkig, a 135 ezer forintos gázszámlákkal megvédett családoktól a böszme  akkumulátor-gyárakban már egészségkárosodást szenvedőkig és ezután egészségkárosodást szenvedőkig minden bizonnyal sokan vannak, akik legjobb esetben is a reménybe kapaszkodnak, miközben szélsőjobbos, harcos populista propagandát kapnak az arcukba. Meg a rohadt távoli és homályos jövőben bekövetkező habzsidőzsi ígéretét. Majd év végére jobb lesz, mert letörjük, hasba rúgjuk, az üstökétől megragadjuk és földre visszük, majd jövőre jobb lesz (lásd: egészségügyi szakdolgozók), mert akkor már visszapattanunk, tényleg csak addig kell fél lábon kibírni, most kell összekapaszkodni, most kell csak igazán hinni a Megváltóban. És Kövér Lászlóban, aki ugyan egy centimétert nem tett hozzá pusztító fennállása óta ahhoz, hogy ez az ország élhetőbb legyen, cserébe szellemi leépülésében fejlődésében eljutott odáig, hogy immár Jézus gyilkosainak eszmei utódaival – luciferisták, illuminátusok, jakobinusok, bolsevikok, globalisták, napjainkban pedig transzhumanisták – mossa az agyakat, akik szerinte ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet. Én kérek elnézést Iványi Gábortól és minden becsületes keresztény embertől ezért a mocsokért. Is.

Hát igen. A dakota bölcsességek kézikönyvének friss kiadása szerint is az a helyzet, hogy a reménynek van egy olyan tulajdonsága, hogy általában csak akkor szokott meghalni, amikor az utolsó lekapcsolja a villanyt. Hogy élő, történelmi kitekintésben is páratlanul kártékony klasszikusokat magamra vonatkoztatva idézzek: soha senkivel nem voltam, nem vagyok és nem is leszek hajlandó még csak vitázni sem erről. Mármint a remény és a sötétség ilyetén fenomenológiai viszonyrendszeréről. Amelytől teljesen függetlenül, meg a Moody’s hitelminősítő stabil kilátásaitól is teljesen függetlenül nekem viszont az az érzésem, hogy amennyiben a propaganda- és látványkormányzás rajta marad azon az egyenes vonalú egyenletes mozgással leírható pályán, ahol a páva táncolni szokott, akkor nemcsak az biztos, hogy rosszabbul élünk, mint egy éve, de arra is nagyjából már most mérget lehet venni, hogy így is jobban élünk, mint egy év múlva fogunk.

Nem akarok nagy pofával hőzöngeni, de bár nem vagyok egy kimondott Nobel-díjas közgazdász, hogy oly bölcs megállapításokat tegyek, miszerint a Trump-, Bolsonaro- vagy Orbán-féle populisták, akik természetüknél fogva képtelenek olyan válaszokat adni, amilyen válaszokat az elégedetlen szavazók várnak (a múlt és a jövő helyett, aktuális húsba vágó, LÉTEZŐ problémákra), azért ennek megállapításához nem kell se három nyelvvizsga, de még felsőfokú közgazdaságtani ismeretek se nagyon. Az persze ennél sokkal izgalmasabb kérdés, hogy és akkor mi a teendő (az szerintem nem válasz, hogy hagyjuk magunk mögött a neoliberális kapitalizmust, mert hogy hagyjuk magunk mögött, amikor a hatalom betonjába belehízott Orbán pont annyira neoliberális, mint amennyire illiberális), ráadásul aligha vigasztaló, hogy kivételesen elvetemült alakok nemcsak a világnak eme huzatos felén születnek, de. Az Nobel-díjon innen és túl eléggé világos, hogy tudnak ezek mindent, kormányozni azt speciel nem. Én pedig mindenkinek csak azt tudom javasolni – ha már egy rakás erkölcsi hulladékanyagot eltart az adójából, és talán már el is hitte, hogy az a világ rendje, hogy azért patrióta, nemzeti valaki, mert attól kezdve, hogy megválasztották, bármit, azaz BÁRMIT megtehet, és meg is tesz, a nemzetre hivatkozva, és különben is az okos politológusok, elemzők, okleveles megmondóemberek is megmondták, hogy a politikai teljesítmény kizárólag abban mérendő, hogy ki mennyi ideig képes megtartani a hatalmát -, hogy vizsgálja felül ezt a tévhitet.

Eléggé egyértelmű, hogy a mi háztáji populistánk is tizennegyedik éve azzal kel és fekszik, hogy megvédi a mimagyarokat, megőrzi a nemzeti értékeket, magyarnak lenni küldetés, ezeréves múlt, több tiszteletet, miegymás, miközben a színfalak mögött vagy éppen fényes nappal az utcán rendületlenül védi a hatalmasokat (értsd: a globális tőke és a MAGYAR munkavállalói érdek viszonyában egyértelműen a tőke oldalán áll), a famíliáját, az orkjait, minden nemzeti minimumot és normát és törvényt és szabályt meghág és semmibe vesz, de sőtpláne: már a vérzivataros történelmünk hőseit se képes/hajlandó megvédeni attól, hogy egy háborús bűnös beléjük törölje a lábát. Moszkvával beszélni se, vitázni se hajlandóak arról, hogy a háborús bűnös Vlagyimir fasisztának nevezi 1956 hőseit, de Gulyás Gergelynek van bőr az orcáján kiállni, és azt mondani a joghallgatókból álló közönségnek, hogy eddig azért nem ratifikálták Svédország csatlakozását, mert a svédek az elmúlt években méltatlan és alaptalan vádakkal illették hazánkat (helyesen: a korrupt, illiberális Orbán-kormányt bírálták – szerk.), ezért előbb ezen kérdések tisztázása szükséges. Tehát az ezeréves magyar történelem egyik kiemelkedő eseményét innentől fogva generációk számára meghamisítva lehet tanítani Oroszországban, mert az nem méltatlan, de az önérzetes korrupt orkokat nem szabad korrupt orkoknak nevezni, mert akkor meg vannak sértődve. Remélem, már összefosta magát a Megafontól BayerGajdicsBencsikig a komplett propagandahadtest, amiért a Hollywood Reporter neofasisztának nevezte a gazdit. Javasolnám, hogy kövessék a Szijjártó nevű morális világítótornyukat, és fröcsögés helyett közöljék, hogy erről még vitázni se hajlandóak. Ha ’56 hőseit le lehet fasisztázni, holott ők nem azok, akkor Orbánt, aki viszont tényleg úgy hápog, és úgy jár, már miért is ne lehetne neofasisztázni?

Visszatekeredve: mint annyiszor kiderült, pontosan azt testesíti meg a vezér is, az egész sleppje is, ami ellen nagy pofával hőzöng , azzá lett, ami ellen a populista propagandájával küzd. Amitől az udvari tányérnyalói aléltan isszák a szavait, és kivételes gondolkodónak, politikusnak, államférfiúnak tartják. Aki miközben mindenféle féligazságok köré épített, andalító, a néplélek húrjaira apelláló bazseváját nyomja, a valóságban mindent is elcseszett, ami el lehetett: válság van, recesszió van, és a nép szája körül hullámzó fekália körül elfogyott a palacsinta. A valóságban, ahol érvényt kellene szerezni a fantasztikus, világmegváltó vízióknak és stratégiáknak és terveknek és újabb tíz évnyi hatalomért kuncsorgó aljasságnak, az a helyzet, hogy az ipar beleállt a földbe, a kivégzett állami egészségügyi hulláján a szolgáltató szektort csak a magán-egészségügy húzza, és csak azért nem 4 százalékkal zuhant a GDP, mert tavasszal esett az eső, basszameg, vagyis a mezőgazdaság jobban teljesített, mint tavaly. A valóságban az a helyzet, hogy az OECD többi 37 országa között egyetlen olyan sincs, ahol négy egymást követő negyedévben csökkent volna a GDP. A valóságban az van, hogy már most lehet tudni, hogy szinte valamennyi gazdasági mutató rosszabb lesz annál, mint amelyekkel a kormány még az idén is több hónapon keresztül hitegette a pórnépet. És bár Rogán propagandája kiválóan teljesít, ennek az összeomlásnak változatlanul nem az Orbán-kormány által is egytől egyig megszavazott Oroszországgal szembeni uniós szankciók az okai, hiszen a többi EU-s tagország sokkal jobb állapotban van.

Úgyhogy a valóságban szerintem idén nem lesz minimálbér-emelés, törvényi kötelezettség ide vagy oda, a nyugdíjemelést még simán el tudják trükközni, és miközben rendületlenül megy az EU elleni uszítás, a mindenki pénzéből kifogyott orkok 1500 milliárd forintnyi uniós hitelért tartják a markukat. Amiről azt hazudták nem is oly régen, hogy nem kell az nekünk, nem leszünk adósrabszolgák, vagy ha igen, akkor nem az EU adósai leszünk. A kör pedig, ami eleve is zárva volt, azzal zárul be igazán, hogy bár kiskapuzni lehet (kár, hogy azzal nem lehet a néphangulatot javítani és a luxusjachtot is megtankolni), de se hitel, se támogatás nem lesz, amíg korrupték nem tudnak megállapodni a bizottsággal a jogállamisági kérdésekben. Számomra elég egyértelmű egy jó ideje, hogy semmilyen érdekük nem fűződik a megállapodáshoz. Húzzák az időt, az eddig felvett kínai és egyéb hitelek, valamint a nemzeti hülyeség taknyába kapaszkodva próbálják kibekkelni a jövő évi EP-választásokig. Ha már nem tudták beszántani és sóval behinteni az Európai Parlamentet, abban reménykednek, hogy a hozzájuk hasonló erkölcsileg és szakmailag egyaránt kontraszelektált európai szélsőjobbosok nagyot fognak nyerni jövő júniusban, és akkor majd Orbán Brüsszelben is király lesz. Nem látok a jövőbe, de nem is az a kérdés, hogy mi lesz jövő ilyenkor, hanem hogy addig mi lesz. Egy biztos: az ide már nagyon kevés lesz, hogy felkötjük a gatyát.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább