Július 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Szomorú, ha ez a gyáva sunnyogás Európa legszuverénebb külpolitikája

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,307,932 forint, még hiányzik 692,068 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnapelőtt felmerült bennem a kínzó kérdés, hogy a hanyatló Nyugat elkommunistásodásán siránkozva panaszkodó és tajtékozva prüszkölő Schmidt Mária és Kövér László vajon tett-e bármilyen lépést abba az irányba, ahol a hanyatló Európa állítólag legszuverénebb külpolitikáját megtestesítő, a Moszkva-barátsággal kapcsolatos bírálatok miatt állandóan hisztiző és toporzékoló külügyminiszternek kutya kötelessége lenne megfelelő diplomáciai válasszal előállni, miután Vlagyimirovics elvtárs Oroszországában tankönyvi szinten gyalázzák a magyar történelmet, konkrétan ’56 emlékét.

Az, hogy magára bármit is adó szuverén ország szuverén kormánya egy ilyen esetben lép, és ha nem, miért nem, teljesen jogos kérdésként fogalmazódik meg, nem pusztán Magyarország egykori külügyminisztereinek fejében, nem pusztán ellenzéki politikusok fejében, de minden egészséges, tisztességes, gondolkodni képes és hajlandó, a saját hazája történelmével legalább középiskolás fokon tisztában lévő polgár fejében is. Aki úgy tudja Szijjártó Pétertől, a Tranzit Fesztivál egyik nagy szórakoztatójától, hogy

• a magyar kormány bír a legnagyobb legitimációval Európában, ennek nyomán hazánk a kontinens legszuverénebb külpolitikáját tudja végrehajtani, amelynek középpontjában kizárólag a nemzeti érdek áll;

• miközben még a legnagyobb európai országok kormányai is bizonyos megfelelési kényszerrel állnak szemben, és próbálják a még erősebbnek gondolt szereplők „jóakaratát, dicséretét, buksisimogatását kivívni”, a nemzetközi politikában napjainkban tapasztalható erős bizonytalanság ellenére a magyar külpolitikai mozgástér széles;

világszinten is egyedülállóan sikeres a nemzetközi trendekkel szembemenő magyar külpolitikai stratégia, aminek köszönhetően  Magyarország ki tudott maradni a szomszédban zajló háborúból, hiszen „egyetlen olyan lépést sem tettünk az elmúlt másfél évben, amely meghosszabbította volna a háborút vagy akár egy ember halálához is hozzájárult volna. (…) Márpedig ez a morálisan tartható külpolitikai irány, mert az egyetlen morálisan tartható külpolitikai irány egy háború esetében, hogy mentsük az emberéleteket”. „Minden, ami ezzel ellentétes, morálisan tarthatatlan (…) Magyarország, a magyar emberek, a magyar nemzet lelkiismerete tiszta lehet, és ezt sajnos ma Európában – fogalmazzunk eufemisztikusan – nem mindenki mondhatja el magáról”.

Ebből a megfogalmazásból is – mint minden más tavaly február 24-e után elővezetett megfogalmazásából is szuverénéknek – teljesen nyilvánvaló, hogy semmilyen negatív kontextusban nem szabad megemlíteni, hogy ki robbantotta ki a háborút, ki szállt meg egy szuverén országot, ki gyilkolja lassan másfél éve a civil lakosságot. Sőt, semmilyen módon nem szabad kiejteni a szájukon Oroszország és az élén álló háborús bűnös nevét. Jó, ne álszenteskedjünk: az a külügyminiszter, akinek a főnöke október 23-án még ahhoz is gyáva, hogy az ’56-ról való megemlékezés hevében nem meri nevükön nevezni azokat a szovjet csapatokat, amelyek leverték a magyarok szabadságharcát, és szánalmas módon „ők”-ként említi a megtorló erőket, az a külügyminiszter, aki azt sem értette, hogy egy Európát feldúló, birodalmi ambíciókat kergető ország vezetésétől miért ciki megtartani az állami kitüntetést, az nem fog csodát tenni, amikor bele van tiporva mimagyarokba.

Hát hogy is mondjam csak, hogy Európa legszuverénebb kormánya is megértse? Vlagyimirovics elvtárs háborús bűnös Oroszországában azt tanulja a felnövekvő generáció, hogy 1956-ban tulajdonképpen a nyugati titkosszolgálatok által megszervezett fasiszták lázadtak fel Magyarországon, akik rengeteg embert lemészároltak, és bár végül a szovjet hadsereg visszaállította a békét, de egyébként hiba volt a szovjet csapatok egyoldalú kivonása Kelet- és Közép-Európából, tehát Magyarországról is. Más szavakkal, hogy patrióták és vadhajtások is értsék, ez most konkrétan azt jelenti, hogy báncsák a magyart. Nem Soros, nem Brüsszel, nem a Nyugat, amelynek az ellenszelében a történelemhamisító az antikommunista Schmidt Máriának nem sikerült mai napig szembenéznie a kommunista múlttal, hanem Moszkva törölgeti a lábát mimagyarokba. Mimagyarokba, akik úgy tudják Menczer Tamástól, hogy azért támadja őket és a vezérlő tábornokukat az egyébiránt hungarofóbiában szenvedő nemzetközi, liberális mainstream sajtóstul, senki által meg meg nem választott brüsszeli bürokratástul, mert Orbán egy jobboldali, kereszténydemokrata politikai közösséget és kormányt vezet, ráadásul sikeres. Egyebek mellett azért is sikeres, mert kizárólag a nemzeti érdeket tartja szem előtt, és minden körülmények között megvédi a nemzetet az alattomos támadásoktól. Ahogy 2016-ban, az akkor még külügyminiszteri karrierje hajnalán a hatalmas arcát éppen csiszolgató Szijjártó nagyon helyesen behívatta az orosz nagykövetet, amikor az orosz közpropagandatévé pogromnak nevezte az 1956-os forradalmat, és világossá tette, hogy „senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről”.

Hét évvel később, 2023-ban, több nappal azután, hogy a magyar sajtóban szó szerint idéznek abból a bizonyos orosz tankönyvből, amelyben ordas módon hazudják szét és hamisítják meg 1956 emlékét, a magyar külügy, a rendeleti teljhatalom képviselői úgy általában is a fűben sunyuló fekáliát jobbról előzve hallgatnak. Szeretném megkérdezni udvariasan: amennyiben Európa legnagyobb felhatalmazással bíró, legszuverénebb kormányának külügyminisztere magasról tesz arra, hogy ’56 vérbefojtott magyarjait lefasisztázzák ugyanazok, akik most egy másik, Magyarországgal szomszédos, magyarok által is lakott országot nyomorgatnak, öldökölnek és az egész kontinens békéjét és gazdasági fejlődését fenyegetik éppen arra hivatkozva, hogy az ukránok nácik, az a bizonyos külügyminiszter tekinthető, kollaboráns, háborúpárti, a saját nemzete becsületébe beletaposó gyáva, silány embernek? Az az ember, aki a sportriporterből lett láncos alattvalójával együtt bő két hete a nemzetközi liberális mainstreammel szemben védte habzó szájjal az ún. nemzeti érdekeket bátran képviselő politikus haverjait (Trump, Fico, Dodik), akinek a láncos alattvalója a közösségi oldalán páros lábbal leckéztette a demokratikusan megválasztott szlovák államvezetést, és az ordítóan kilógó lólábakra utalgatva, a magyar nemzeti érdekkel öblögetve minősítette a szövetséges ország belügyeit, igazságszolgáltatását, most kussol a közösségi oldalán, miközben valamit maga elé motyorog a pártmédiának nyilatkozva, de sehol a harcias, ellentmondást nem tűrő őrjöngés. Miért?

Miért nem küldték ki Moszkvába tegnapelőtt a nemzeti érdekvédelmi delegációt (ugyanolyat, amilyet Svédországba és Finnországba küldtek a magyarokat ért bántás és nem megfelelő tisztelet miatt rendet rakni) asztalt csapkodni? És miért nem kérették be azonnal hatállyal a bekéretni valót? Miért nem kérték ki maguknak, ahogy hét évvel ezelőtt, hogy senkinek nem tűrik el a megalázást, még Moszkvának sem? Egyáltalán miért nem kurvaanyáznak, hogy báncsákamagyart? Vagy most nem kell tisztelni a magyarokat, szét lehet hazudni a történelmüket is, mert a hatalmas Vlagyimirnak most éppen megint történelmet hamisítani támadt kedve? Most megteszi az is, hogy Menczer kocsmadiplomata és kiabálóember az Origónak elmotyogja, hogy egyértelmű, hogy mi történt 1956-ban, a főnöke meg Bledben két stratégiai mellébeszélés közé ékelt akkumulátor-újrahasznosító üzem bejelentés előtt/után/közben arról panaszkodik fejhangon, hogy „ha valaki kiáll az azonnali tűzszünet és béketárgyalások mellett, akkor rögtön elítélik, és orosz kémnek, a Kreml propagandistájának, Putyin barátjának bélyegzik”? Ez a szánalmas picsogás lenne Európa legszuverénebb külpolitikája? Ezzel próbálja a Nyugat felé fordulva folyamatosan hőzöngő külügyminiszter-influenszer megúszni, hogy érvényt szerezzen annak a kölcsönös tisztelet talaján állásról szóló rablómesének, amit évek óta végtelenítve lamentál? Most konkrétan azt, hogy midőn mások fejéhez vágja, hogy bizonyos megfelelési kényszerrel állnak szemben, és próbálják a még erősebbnek gondolt szereplők „jóakaratát, dicséretét, buksisimogatását kivívni”, akkor valójában saját magáról és a nyomorult takonygerincéről beszél?

Tehát: ha teljesen egyértelmű és vitán felül áll, hogy mi történt 1956-ban, ahogy Menczer állítja, és ha a főnökének sértő, hogy őt Putyin barátjának bélyegzik, akkor hogy lehet, hogy a harcos külügyminiszter, az ország tulajdonosa és az állampárt most egy emberként sunnyog? Ezek nyertek négy háromharmadot zsinórban úgy, hogy kisajátították a nemzeti érdek védelmét? Ezeket a maguknak Brüsszeltől állandó jelleggel több tiszteletet követelő hazafiakat támogatja több millió ember, akik akkora nagy hazafiak, hogy csendben tűrik, hogy miután vérbe fojtotta 1956-ot, Moszkva még meg is gyalázza az emlékét, a hőseit, a szellemét? Nem volt elég, hogy a keresztény államalapítás ünnepét türk-kipcsak nemzetközi találkozóvá züllesztették a NEMZETI ÉRDEKRE hivatkozva, most Moszkva szája íze szerint gyalázzák az arcpirító hallgatásukkal 1956 emlékét is? Igen. Orbánnak elsőként kellett volna két nappal ezelőtt a földhöz vernie magát a történelmi tények ilyetén provokatív széthazudása ellen, Szijjártónak már tegnap is késő lett volna a szőnyeg szélére rendelnie az orosz nagykövetet, már rég egymás szájából kellene kitépniük a felháborodott, elutasító szólamokat. Ehhez képest fülsiketítő a gyávaság csöndje.

Úgyhogy szerintem ez az újabb párját ritkító diplomáciai maszatolás nem elsősorban azt mutatja meg, hogy milyen erősen láncolta magát Putyinhoz a fideszesek kormánya, hanem azt, hogy mekkora hazugság az, hogy Magyarország egy szuverén ország, amely szuverén külpolitikát folytat, amelyik minden esetben a magyar érdeket tartja szem előtt. Innen már csak egy lépés választja el őket, ameddig kiderül, hogy az 56-os forradalom Oroszország belügye, úgy írják át, ahogy akarják. Persze aki a saját udvari ideológusának eltűri, hogy meghamisítsa 1956 emlékét, az bármire képes. De a legszánalmasabb az egészben mégiscsak az, hogy míg ezek kínosan vigyáznak, hogy még véletlenül se haragítsák magukra Vlagyimirt, Vlagyimir szarik az egészre: az orosz külügy Novák Katalin ukrajnai látogatása miatt üzenget mimagyaroknak.  Igen, azt mondták, hogy Sándorpalotáné befeküdt Zelenszkij alá. Gondolom, ezzel sincs semmi baj, ezt is lenyelik szuverénék, és várják, hogy a feledés homályába merüljön az egész. Oda fog merülni. Gyáva népnek pedig sose volt, soha nem is lesz hazája.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.