Július 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Na és ki fogja megszívni a nagy nemzeti cementháborút? Hát persze, hogy a hülyére vett kisember

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,725,271 forint, még hiányzik 1,274,729 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Valami olyasmit írtam tegnap reggel, hogy nem vagyok hajlandó könnybe lábadva meghatódni Lázár vidéki földesúr és miniszter pár nappal ezelőtti tenyérbemászó, nem éppen meggyőző bocsánatkérésétől, amellyel arra volt kénytelen reagálni, hogy fennállása sikertörténetének csúcsán a MÁV tíz vasútvonalat zárt be. Az építés- és közlekedésügy atyaúristene a kormány nevében elnézést kért azoktól, akik személyi sérüléssel járó balesetet szenvedtek, és azoktól is, akik a penetráns állapotban lévő magyar vonatközlekedés okán késést szenvednek.

A kéztördelés hitelességét egyfelől árnyalta, hogy a soha semmiért felelősséget vállalni nem hajlandó rendeleti kormány minisztere természetesen az elmúlt 40 évre mutogatott, amikor szerinte nagyon komoly forráskivonás történt a Magyar Államvasutaknál (MÁV), ennek a forráskivonásnak a következménye, hogy lényegében a MÁV-nál hiánygazdálkodás van, amit balesetveszélyt eredményez. Magyarán a magyar vasút nem tudja garantálni sem az utasok biztonságát, sem azt, hogy időben megérkeznek A-ból B-be. Hiába fizették ki az állami szolgáltatás árát, az állam képtelen ellátni a feladatát. Például ezt se.

A kéztördelés hitelességét másfelől szintén nevetségessé teszi és megkérdőjelezi, hogy amikor Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár júliusban többször is kritizálta a jelenlegi közlekedési kormányzatot, elsődlegesen a MÁV működése és köpedelem állapota miatt, akkor Lázár jelenlegi államtitkára azzal hárította a több mint jogos bírálatot, hogy Vitézy Dávidnak megártott a meleg. A Jelentése: napszúrást kapott és félrebeszél. Tehát felmerül a kérdés: ha pusztán arról van szó, hogy Vitézy hülyeségeket dumál, ad absurdum hazudik, akkor pontosan miért is kért bocsánatot Lázár János? Nem igényel háromnál több agysejtet annak tisztán látása, hogy miután az elmúlt 40 évből, amikor a MÁV-ot állítólag kivéreztették, akik kivéreztették, több mint 17 évet a Fidesz kormányzott Magyarországon, most is a Fidesz van kormányon, ráadásul a 40 év utolsó tizenhárom évében megszakítás nélkül, korlátlan teljhatalommal uralkodik, a miniszter úr szavai undorítóak, a bocsánatkérése szánalmas.

Ezt az apróságot azért hoztam ide, mert Lázár János nem csak a MÁV fellendítésén dolgozik nagy erőkkel, hanem azon is, hogy a külföldi építőanyag-gyártókat pártja és kormánya kiszorítsa Magyarországról. Mint ahogy az a G7 összegző-emlékeztető cikkéből kiderül, miután a nertársak két éve bevezették, idén pedig kiterjesztette a bányajáradékot; miután májusban elővásárlási joggal ruházták fel az államot egyes építőanyagokkal összefüggésben; illetve miután júniusban szén-dioxid kvóta adóval sarcoltak meg több jelentős külföldi céget, őszre elkészülhetnek azokkal a részletszabályokkal, amelyek alapján immár nemcsak az építőanyagokra, de az azokat gyártó vállalatokra is elővásárlási jogot kapna a drága jó fideszes magyar állam. A cél világos: a hazai építőanyag-piacon domináló, főleg osztrák és német tulajdonú vállalatok kipicsázása az országból. Nem én mondom, ő mondta még júliusban az Mfor.hu-nak:

„Kifejezett célunk, hogy kiszorítsuk a piacról a külföldi építőanyag-gyártó cégeket. Azt szeretnénk, hogy tíz év múlva az állami beruházásokat magyar gyártók magyar alapanyagaiból készített termékekből valósítsák meg magyar kivitelezők a profitot magyaroknak termelve”.

Most az orbánizmus akkumulátor- és vendégmunkás-nagyhatalmi törekvéseinek ezzel a magyaroknak profitot termeléssel 100 százalékban ellentétes hozadékait nem is akarom idehozni, a lényeg, hogy ez a kijelentés nemhogy nem félreérthető, de tökéletesen rímel a német Spiegel március 31-én megjelent hosszú cikkére, amelyben több német cég(vezető)re hivatkozva arról írnak, miképpen számol és számolt le eddig a fideszesek kormánya a magyarországi német tőkével, a német cégek ellehetetlenítése, maffiaszerű zsarolása által. Hasonlóképpen rímel az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnökének szavaira is, aki egy júliusi nyilatkozatában óvatosságra intette a német cégeket, hogy ha befektetnének a magyar piacon, mivel a magyar hatóságok becsábítják, majd megkopasztják a jelentkezőket. Még most is hallani vélem, ahogy Szijjártó miniszter személyeskedésig fajulóan ront neki Katarina Barleynak, magyargyűlölettel, súlyos hungarofóbiával vádolja, miközben magán kívül kiabálja, hogy egyes német politikai erők nagyon komoly politikai zsarolást próbálnak végrehajtani a Magyarországon beruházó német vállalatokkal szemben, de hála a jóistennek, ez a zsarolási kísérlet teljes kudarcba fulladt. Idézem Szijjártót:

A német beruházások Magyarországon gyarapodnak, a német vállalatok döntő többségével kifejezetten harmonikus a kormánynak az együttműködése.

Aki nem funkcionális analfabéta, vagyis érti, amit olvas, annak nem lehet kétséges, hogy van itt egy egészen ocsmány inkonzisztencia a Lázár-Szijjártó tengelyen, vagyis valaki biztosan hazudott júliusban. Szerintem senki nem örülhet szívből annak, hogy ezúttal kivételesen nem Lázár, hanem a toporzékolásügyi teremfutballista volt az. Amit már csak onnan is lehet tudni, hogy a jogalkotási munkaterv létezik, a kormány honlapján elérhető, és akár a bátorak elé kerül idén a kész törvénytervezet, akár nem, őszre megvan az ellenség, aki ellen uszítani lehet, ha már kormányozni nem tudnak, a társadalmi valódi, egzisztenciális problémáinak megoldásához semmilyen érdekük nem fűződik.

Mondanám, hogy meg is érdemlik a németek, hogy belerángassák őket Lázár nertárs nagy cementcsatájába, hát hiszen ha a német autógyáraknak megfelelnek a magyar kormánymaffia szabályai, akkor a többieknek se sírjon a szájuk, hogy szorítja őket a cipő. De azért engem egy kicsit érdekel, hogy és ha sikerült ezeket a külföldi cégeket kibaszni az országból, akkor ki, mivel, miből fog építkezni? Mert az rendben van, hogy a Lölő- meg a Tiborcz-jelenség mindenhez is ért, és se nem oszt, se nem szoroz, hogy éppen hány cég van a tulajdonukban, de mi lesz a know-how-val, a szakértelemmel, a piaci versennyel? Hogy a büdös picsába’ szolgálja majd a magyar érdeket, hogy kizárólag állami megrendelésekből talpon maradni képes magyar strómanoligarchák kezébe kerül az építőanyag gyártása is? Miért lesz jó az a Fidesz-hívőnek, hogy 10-20-50 építőipari cégnek ugyanaz a pár ember lesz a tulajdonosa, akik nemzetiségüket tekintve magyarok? Mert ezt normálisabb helyeken monopolhelyzetnek hívják, és igyekeznek elkerülni, hogy ilyen kialakuljon. Miért? Mert ez azzal jár, hogy a szolgáltatás, a termék minősége romlik, miután nincs verseny, ami kikényszerítené a minőség javítását, az árak csökkentését. Vagyis nemzetinek fogják hívni az építőanyag-gyárost, de neki rá fog férni a pofájára, hogy a silány termékéért annyit kérjen, amennyit nem szégyell. Ki fogja megszívni a cementháborút? Hát persze, hogy a hülyére vett kisember.

A helyzet az, hogy akár tetszik, akár nem, a legtöbb esetben a szemét mocskos külföldi gyártó termékei nagyságrendekkel jobb minőségűek, nem utolsó sorban olcsóbbak, mint a hazaiak. Az építőipar amúgy is maga alá van fosva, szerintem is éppen időszerű bevinni neki a kegyelemdöfést. Mert még egyszer: az ún. magyar nemzeti tulajdonban lévő NER-cégek állami támogatások és túlárazott közbeszerzések híján életképtelenek. Ha életképesek lennének, akkor a MOL és az OTP mellett lenne egy rakás cég, amelyik külföldön fektet be, és onnan hozza haza a nyereséget. Nem igazán tudunk ilyenekről. Ezzel szemben az van, hogy a külföldi cégek – mások mellett az éppen kinyírás előtt álló német és osztrák vállalatok – minőségi gyártástechnikát, szakmai színvonalat, befektetést, profi szakembergárdát hoztak ide. Ezt akarja végérvényesen megszerezni vagy tönkretenni vagy elüldözni Lázár és kormánya. Ha sikerül nekik – és miért ne sikerülne, hiszen egy maffiamódszerekkel nyomuló felcsúti mentalitású maffiáról van szó -, akkor rohadtul megdrágul az építőanyag, a szakemberek eltűnnek, és mi marad a helyükön? A nagy büdös semmi, amiből nemhogy profit nem lesz, semmi nem lesz.

Ahelyett, hogy az elmúlt lassan tizennégy évben azon izzadtak volna, hogy saját gyártókapacitások, gyárak kiépülését támogassák, amelyek a külföldieknél olcsóbban kínálják az építőipari termékeiket, amelyek valódi piaci versenyben domináns szereplőivé válhattak volna a hazai építőiparnak, minden idők legbűnösebb stadionépítési és egyéb haszontalan látványberuházási korszaka után, amit külföldi cégek építőanyagaiból valósítottak meg, most rádöbbentek, hogy baszki, elmulasztottunk tíz évet, húzzunk bele. És belehúznak: ez is pont úgy szarrá válik a kezük között, mint minden más (a MÁV-ot is beleértve), miközben az egész ország a dinasztia tulajdonává, magánvállalkozásává züllik. Hogy az Európai Unió ehhez mit fog szólni? Az már szinte mindegy, mert ha ettől nem nyílnak meg a pénzcsapok, akkor semmitől. Már azt is felesleges leírni, hogy meneküljön, ki merre lát, mert amennyi nemzeti sikertörténetet ezek egymásra halmoztak az elmúlt években, attól csak az nem menekült el, aki nem akart. Az meg kap az arcába most cementháborút. És ha azt hiszi, hogy ez csak külföldi cégekkel történhet meg, majd ne csodálkozzon ha ő is megkapja a maga nehezen visszautasítható ajánlatát. Vagy lehet, hogy már azzal sem fáradnak egy idő után. Visznek mindent, ami mozdítható. És mindent, ami nem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.