NEHAZUGGY

Már most a vesztesek oldalán vagyunk, nyugi

Molnár Bálint | 2023. Július 20, Csütörtök | 8:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,564,948 forint, még hiányzik 1,435,052 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elviselhető jó reggelt, dicsértessék a világ világossága, a hőn óhajtott világbéke és a józan ész maradék szilánkjai se hagyjanak el bennünket! Most, hogy elstartolt a tusványosi, nemzetpolitikainak becézett köldöknéző fideszes dzsembori idei kiadása – Orbán, medve, béke, Nélküled és Miatyánk jeligére -, mi bajunk lehet? Semmi. Félhangosan jegyzem meg: abból se lenne nagyon nagy baj, ha például az ellenzéki pártok kitalálnák a maguk tusványosát (már tegnapelőtt is késő lett volna), és megpróbálnának valamilyen alternatív víziót felvázolni azzal a világképpel szemben, amit Orbán évről évre előad a sajátjainak. Az szerintem nem vízió, hogy odamegyünk hazaárulónak, dollárbaloldalinak, háborúpártinak, nemzetellenesnek, stb. felcímkézett ellenzéki politikusként, hálásak vagyunk, amiért egyáltalán odaengednek az asztalhoz, amiért megtűrnek az asztalnál és Kocsis Mátéval úgynevezett vitatkozunk bármiről. Miért? Hogy majd megnézzük a Hír Tv-ben, hogy valójában mit is mondtunk és már megint hogy beledöngöltek bele a földbe, hogy a szekértábornak dagadjon az ő melle? Minek? Nem akarok beleszólni, de szerintem ennek túl sok haszna nincs: a Fidesszel nem lehet vitatkozni, mert a Fidesznek semmilyen vita nem érdeke, amit nem ő kontrollál a saját érdekei szerint. A határon túli magyarokat szerintem az ellenzéknek saját jogon kellene tudni megszólítani, az orbáni állampárt kottájából, statisztaként a nem létező normalitás biodíszleteként ez nem fog menni.

Ezért aztán. Miután borítékolhatóan semmi olyasmiről nem lesz szó se a kevert fajok koronázatlan királya, a látnok sztárfellépő szónoklata előtt, se abban a bizonyos szónoklatban, aminek bármi köze lenne a világ legbiztonságosabb országának jelenlegi gazdasági-társadalmi állapotához, igyekszem visszafogott érdeklődést tanúsítani az iránt, hogy hányszor hangzik el pár nap alatt a legyen béke, azonnali tűzszünet, mindenki kretén háborúpárti, csak Orbán Viktor a helikopter ezekben a háborús, vérzivataros időkben, rohadjon el Brüsszel, az USA, a liberálisok, baloldaliak, melegek. (Nem fog sikerülni.) Kétségtelenül jól hangzik az a szlogen, hogy 1990 óta Tusványos a béke szigete, de sajnos az nehezen érthető, hogy mi köze van a békéhez az állandó ökölbe szorulásnak, konfliktuskeresésnek és hergelésnek.

Fontos lenne olyan dolgokról beszélnünk minél többet, amelyekről a tusványosi ing- és gatyaszaggató turbómagyarkordás hevében garantáltan nem lesz szó. Túl azon, hogy némiképp érdekességnek számít, hogy Orbán Viktor eddigi szokásától eltérően a szombati igehirdetés előtt napokkal landolt Romániában, ahol találkozott Románia miniszterelnökével (remélem, finom volt a munkaebéd), ami szintén valami kivételes dolognak számít (valószínűleg ezzel próbálják elvenni az élét a román nacionalisták szombatra, Orbán tiszteletére bejelentett hőbörgésének), engem is érdekelne, hogy mi a büdös francért vesz közpénzen 10 ezer darabot a Nemzeti Sportból, hogy mi indokolja egy veszteséges kiadvány állami hirdetésekből való fenntartását. Ennél csak az érdekelne jobban, hogy ezt a kérdést L. Simon László miért Tusványoson teszi fel a rajongótábornak, és miért nem a főnökének Budapesten? Sok hasonlóan közérdeklődésre számot tartó izgalmas kérdés mellett. De ne hagyjam magam kizökkenteni Németh Zsolt emberarcú őszinteségi rohamától se, miszerint van kockázata annak, hogy a háborúból kimaradva is a vesztesek oldalán leszünk.

Az a helyzet, hogy szerintem már most a vesztesek oldalán vagyunk, bár alighanem erről se sűrűn lesz szó a következő napokban. Annak ellenére vagyunk a vesztesek oldalán, hogy természetesen nem mimagyarok vagyunk az egyedüliek, akik kimaradunk a háborúból, amely kimaradáshoz vajmi kevés köze van az Orbán-kormánynak. Ironikus módon ennek a vesztes státusznak az egyik magyarázatát éppen a százmilliárdokkal kitömött fideszes janicsárképző, az MCC sajtóiskolájának vezetője, Boris Kalnoky szállította (igaz, ő pont az ellenkezőjét akarta mondani), aki szerint a magyar politikai kommunikáció részben a konfliktusépítésre épül, és szerinte úgy tudunk keresztülvinni üzeneteket, ha konfliktusos törésvonalakat keresünk és ezt meglovagoljuk. Vagyis ha jól értem, Kalnoky úr ezzel azt is mondta, hogy ezért lett 13 évvel ezelőtt Brüsszel szitokszó, a szolid illiberális autokráciát építő Orbán ezért emlegeti az EU-t elnyomó diktatúrákkal egy mondatban, ezért hivatkozik a legnyugatibb keleti népként a magyarságra, mert a konfliktusos törésvonalakat keresi, hogy ezáltal feltegye magát az európai és világpolitika térképére. Ez azért is vicces, mert közben bukott és még meg nem bukott Varga Juditjaink jobb napjaikon arról lamentálnak a saját hatásuk alá kerülve az Európai Unióval összefüggésben, hogy azt kell keresnünk, ami összeköt bennünket, nem azt, ami elválaszt. Ha az a koncepció, hogy állandóan konfrontálódni kell azért, hogy emberszámba vegyenek, akkor szerintem lehetne ezt jóval kevésbé szélsőséges, kevésbé vállalhatatlan és szalonképtelen módon csinálni, nem kellene a legriasztóbb, legbizarrabb, legszürreálisabb showműsort nyomni azért, hogy kilógjunk a sorból, hogy odafigyeljenek ránk, hogy komolyan vegyenek. Az agresszív kismalackodás és hisztérikus toporzékolás (kül)politikája azonban már rég túl van ezen, már rég szembemegy mindennel, ami az ország érdekét szolgálja. És miközben teljesen nyilvánvaló, hogy Brüsszel (és a hasonló ellenségek) tökéletes bűnbak a kormányzati hibák és a gazdasági bajok elfedésére, semmi nem magyarázza azt, hogy Magyarország miért vált egy háborús agresszor leghűségesebb csatlósává.

Nem hiszem el mai napig, és ez már így is marad, hogy Orbán Viktor csak úgy tudna élete végéig hatalmon maradni, hogy Magyarország érdekei helyett Moszkva érdekeit képviseli a nyugati szövetségesekkel szemben. Minden más érthető, és soha meg nem bocsátható. Érthető akkor is, ha sokan még mindig nem értik, pláne nem érzik a súlyát. Annak, hogy triplája a magyar infláció az EU-átlagnak úgy, hogy majdnem kétszerese a második legrosszabbnak (Szlovákia). Annak, hogy miközben milliárdok gurulnak az Orbán família felé, térdre rogytak a fő ellátórendszerek, agonizál az egészségügy és az oktatás, az alapítványi egyetemek már idén kieshetnek az Erasmus-programból (igen, valószínűleg Navracsics megint nem bontotta ki a valóság szálait). Annak, hogy nincs tanár, nincs orvos, nincs tűzoltó, kátyús az út, lerohad a vonat, az EU-átlag tripláján hasító infláció mellett az EU legalacsonyabb béreit a magyarok keresik, mind súlyos és érthető okai vannak. Ezek a bizonyítékai annak, hogy a vesztes oldalon állunk. Háború nélkül is ott álltunk már évek óta. Mert el kell tartani a dinasztiát. Az Orbán-dinasztiát.

Itt mindenki azért húzza az igát éhbérért, hogy a klán hízzon, jól éljen és pöffeszkedhessen az idők végezetéig. Azért nem jut csak éhbér a póroknak, azért kell megdögleni a kórházban, ahova gyógyulni megy az ember, mert a dinasztiának jól kell élnie. Az egész szabadságharcos műsor, az egész konfrontatív külpolitikai ámokfutás azért van, hogy elfedje az összefüggést: azért nincs pénz már a legalapvetőbb szolgáltatásokra sem, azért alacsonyak a jövedelmek, mert brutális tőkekoncentráció zajlik az országban, ami egyre rosszabb lesz, miután nyilvánvalóan elmaradoznak az uniós források, de a dinasztiát továbbra is pénzelni kell. Az egyik bűnözőgyanús figurától a másik bűnözőgyanús figurához kerülnek a legalizált korrupcióból származó közpénzek, miközben erkölcsi és gazdasági értelemben tönkremegy az ország. Ez mind nem fog elhangzani Tusványoson, pedig jó lenne tudni, hogy egy korrupt autokrata, aki arra használta a demokratikus politikai felhatalmazását, hogy vegyen magának egy országot, amit éppen beletapos a nyomorba, milyen alapon jogosítja fel magát arra, hogy eligazítást tartson a világ dolgairól bárkinek? Igaz, ő nem a vesztes oldalon áll, de mindenki más igen. Nyugi, azok is, akik isszák minden szavát, és azok is, akik Hadházy Ákost basztatják, hogy miért foglalkozik a korrupcióval, mert az úgyse érdekli az embereket. (Folyt. köv.)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!