NEHAZUGGY

Az évtizedes politikai köpönyegforgatás és a békemisszió

Puritán, plebejus jó reggelt kívánok mindenkinek! Azoknak az újabban ijesztően megsokasodott civilizált kultúrembereknek is, akik valószínűleg a választások közeledtével arányosan kerülnek egyre felfokozottabb idegállapotba, és szükségét érzik annak, hogy ellepjék azokat a felületeket, amelyek nem kifejezetten az ő vakhitüket és feltétel nélküli bálványimádásukat szolgálják. És miután nem bírják elviselni, hogy egyáltalán létezhetnek még ilyen felületek, és ökölbe szorulnak a tudattól is, hogy tényleg nem mindenki ugyanazt látja, amit ők látnak, ezért felhatalmazva érzik magukat, hogy sugárban okádjanak a küszöbre.

Jellemzően kétes, szomorú, hiányos magyarsággal megfogalmazott primitív átkozódások kíséretében jelzik, hogy ott rohadjunk meg, ahol vagyunk, szégyelljük magunkat, a gazdánk így, a kurvaanyánk úgy, mikor takarodunk el már a vérbe, és így tovább. Nem mondom, hogy nem lehet megszokni, mert biztos meg lehet, de nekünk még mindig nem sikerült. Hozzászokni az érveket nélkülöző tömény, fröcsögő, veszett kutyaugatásra emlékeztető őrjöngéshez. Sehol egy érv, egy értelemes gondolat arról, hogy hol szorít a cipő. Nem nagy öröm szembesülni azzal, hogy sokan ennyire rossz ideg- és lelkiállapotban vannak. Sokkal rosszabb állapotban annál, mint amennyire nem mellesleg ki is vannak fosztva, semmibe vannak nézve, ki vannak röhögve minden irányból. (Most nem elsősorban arra gondolok, hogy mennyire van semmibe véve és mennyire ki van röhögve az a társadalom, amelyik minden év február elsején tudomásul veszi, hogy az ország miniszterelnöke papíron egy földönfutó, nyomorult, nincstelen szerencsétlen, akinek még annyi megtakarítása sincs, mint egy önerőből tisztességes állampolgárnak, aki három évtizede nem politikus és több mint egy évtizede nem miniszterelnök.)

Tehát. Azt nem állítom, hogy nem értem, miért vannak ilyen sokan ennyire felborzolt idegállapotban, mert pontosan értem, de ez akkor sincs rendben, ha éppen hozzá is lehetne szokni. Lehet így is élni, de minek? Témába vág: olvastam, hogy a tizenkét éve regnáló kormány fizetett egy átfogó kutatást az európai antiszemitizmusról, de mivel nem az az eredmény jött ki, amit vártak, egyszerűen nem hajlandók elhinni. Azt, hogy Magyarország a leginkább antiszemita európai országok közé tartozik, ahol széles körben el vannak terjedve az antiszemita előítéletek, hogy a magyar válaszolók 39 százaléka szerint egy rejtett zsidó együttműködés befolyásolja a világban a gazdaságot és a politikát, vagy hogy bizonyos foglalkozásokban korlátozni kellene a zsidók számát. A magyar kormány nem hajlandó elhinni: attól, hogy Nyugat-Európában több a zsidók elleni szélsőséges támadás, még igaz, hogy Kelet-Közép-Európában nagyobb a többségi társadalom előítéletessége. A magyar kormány 2022-ben ezért nekiesik a kutatás vezetőjének és valótlannak, tendenciózusnak nevezi az egyébként nagyon komoly, átfogó kutatást. Mert a magyar kormány szerint annak a tudománynak van létjogosultsága, az érdemes állami támogatásra, amelyik készségesen igazolja a propagandájukat.

Nem értem, akkor mi a túróért nem a Századvéggel csináltattak egy sokadik kamufelmérést, mert akkor pontosan azt az eredményt kapják, amit akarnak. Komolyabbra fordítva: a 12 éve regnáló kormány keményen megdolgozott azért, hogy ez legyen az eredmény. Nem azért, mert korábban kevesebb lett volna az antiszemita a magyar társadalomban, de régebb nem volt annyira szalonképes antiszemitának lenni. Most viszont büszkén vállalhatja a Rogán-központ által szakmányban uszított igaz magyar ember, hogy ő nemcsak a zsidókat utálja, hanem mindenki mást is, akire felkerül a céltábla. Némiképp ellentmondanék Kovács András professzornak, a kormány embere által betámadott kutatónak, aki azt mondta: „aggasztó, hogy az államapparátus ilyen magas szintjén is szövegértelmezési nehézségekkel küzdenek tanult emberek.” Szerintem annyival súlyosabb a helyzet, hogy a NER nagyon pontosan érti a szöveget, csakhogy ami nem fér bele a kényszeres-beteges hatalmi érdekeit szolgáló képbe, az nincs, az hazugság, az nem is úgy van, ezért azt kell kardélre hányni és személyeskedve beledöngölni a földbe, aki szembesít az egyáltalán nem hízelgő valósággal. Közhely, vagy nem: ez a szöveget nagyon is jól értő kormány alakította a saját képére a társadalmat, ez bátorítja 12 éve, ez szalonképesíti, legitimálja kemény propagandával a vegytiszta gyűlöletet. Akkor is, ha zsidókról, akkor is, ha muszlimokról, ha melegekről, ha cigányokról, vagy éppen egy másik pártra szavazó másik magyarról van szó. A kormány által bátorított gyűlölködés kiváltja az ing- és gatyaszaggató hazafiságot, ez az állandó ökölbeszorulás a patriotizmus szinonimája. Ez mára nemhogy nem ciki, hanem egyenesen menő.

Ez az ország ma már ott tart, hogy a nyakán taposó, korrupt, közpénzből milliárdos holdudvarral és strómanhálózattal rendelkező egykori KISZ-titkár random állítása bizonyítékként felhasználható a bíróságon egy peres eljárásban. Ma már simán pedofilnak lehet bélyegezni egy, a kormány propagandájába bele nem illő, ámde néphergelésre tökéletesen alkalmas könyvet kiadó civil szervezetet (konkrétan: A Meseország mindenkié című mesekönyvet kiadó Labriszt), és a bíróság semmi kivetnivalót nem lát benne. Hogy azt mondja: szóbeli indoklásában a bíróság külön kiemeli, hogy Orbán Viktor is lát kapcsolatot a homoszexualitás és a pedofília között. Tehát akkor a propagandista elvtárs, aki Orbán kottájából felhatalmazva érzi magát, hogy egy civil szervezet vonatkozásában összemossa a tolerancia, az elfogadás fontosságát a pedofil bűncselekményekkel, bátran teheti ezt, mert a miniszterelnök valahol valamikor azt mondta, hogy ez így van. Ez ugyanaz a miniszterelnök, aki szerint komoly vita van arról, hogy a homoszexualitás elvezet-e a pedofíliához, és ennek a miniszterelnöknek a néphülyítő, uszító dumája mára bizonyítékként funkcionál a bíróságon. A kád szélének keménysége a kanyarban nincs ehhez képest.

Nos, ez az ember feszengett a teniszpálya méretű asztal mellett tegnap Moszkvában, ez az ember csattogtatta a bokáját Putyin mellett a azon a végtelenül kínos sajtótájékoztatón, amit a közösségi oldalán is élőben tolt a cselédség. Ez a korrupció mellett a polgárháborús pszichózis és uszítás legfőbb politikáját űző figura állította magáról, hogy moszkvai pofavizitjét békemissziónak tekinti az egész Európát befolyásoló orosz-ukrán konfliktus kontextusában. Tekintsünk el attól, hogy a nagy pofával beharangozott fontos gazdasági kérdések tekintetében semmi olyasmit nem ért el a magyar miniszterelnök, ami már nincs elérve, a hosszú távú gázszerződés újratárgyalásától a paksi bővítésen át az orosz koronavírus-vakcinák magyarországi gyártásáig semmivel kapcsolatban nem hangzott el konkrétum, új ígéret, nincsenek céldátumok, nem írtak alá szerződéseket, egyszóval Orbán semmit nem intézett. De ne tekintsünk el attól a kínos pillanattól, amikor a közös sajtótájékoztató végén Putyin kiviharzott, miután intett – csak éppen hogy nem csettintett a felcsúti alászolgának -, hogy Viktor, utánam, és Viktor a nyakkendőjét rángatva loholt utána.

A 2017-es moszkvai jelenése sem volt kutya a kényszermozgásos fészkelődéssel, de az legalább a maga nemében vicces volt. Ez viszont egyáltalán nem volt vicces. Sem a Putyin után loholás, sem az, ami megelőzte. Ahogyan a szuverén magyar miniszterelnök, aki a saját hazájában nem áll szóba a politikai ellenfeleivel, a sajtóval és senkit nem tart egyenrangú partnernek ahhoz, hogy emberszámba vegye, lényegében minden felmerült téma esetében Putyin elvtárs személyes fontosságát, nagyságát, illetve saját nyilvánvaló alárendelt szerepét hangsúlyozta. Az egy dolog, hogy mennyire röhejes úgy alányalni az orosz diktátornak, mintha ő személyesen fejlesztette volna ki a vakcinát, amiért mi magyarok a lábnyomait is megcsókolhatnánk, vagy hogy mennyire szánalmas az orosz gáz miatt hálálkodni, amely nélkül nem lenne rezsicsökkentés, mintha az orosz gáz ajándék lenne. De az, ahogyan ott állt, és tűrte, hogy minden oroszok atyja felmosson a NATO-val, Európával, és mártírkodjon, hogy a rohadék Nyugat figyelmen kívül hagyta Oroszország biztonsági aggályait, egészen szürreális volt. Úgy állt ott a derék szabadságharcos, mintha neki semmi köze nem lenne a NATO-hoz, mintha ő nem egy NATO-tagország képviseletében loholt volna Moszkvába. Amikor az orosz média azt kérdezte, hogy uniós és NATO-tagként hogyan értékeli a NATO-val zajló tárgyalásokat, ezt bírta kinyögni (aki nem ismeri az aktuálpolitikai tényállást, az nyugodtan azt hihette volna, hogy Oroszország és Putyin elvtárs fizetett pártfogóját hallgatja):

Tehát a helyzet komoly. A különbségek is jelentősek. Oroszország igényeit egy egész világ megismerhette, s az is nyilvánvaló, hogy az arra adott válasz nem találkozik vele. Tehát az orosz biztonsági igények, valamint a NATO-tagállamok készsége, hogy ezt megadja, egyelőre messze vannak egymástól. Ez a távolság, bár jelentős, de nem áthidalhatatlan. Én arról győződtem meg ma, hogy a meglévő pozícióbeli különbségek azok áthidalhatóak, és lehetséges olyan megállapodást kötni, amely garantálja a békét, garantálja Oroszország biztonságát, és elfogadható a NATO-tagállamok számára. Ilyen megállapodás lehetséges, és abban bízom, hogy a következő napokban és hetekben a tárgyalások ezt a megállapodást el is fogják érni.

A békemisszió és az évtizedes politikai köpönyegforgatás körbeért. Messziről indult, de ma már minden másképp van, mint mondjuk 15 éve, amikor még ez volt:

Oroszország expanziója, újraerősödése egy valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is. Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni. (Orbán Viktor, 2007. október 1.)

Nem szeretem a Putyin pincsije kifejezést, de belátom, hogy elég plasztikus leírása annak, hogy mi történt tegnap  Moszkvában. Igen, Orbán Viktort használta az ő moszkvai tartótisztje imádott bálványa, kiválóan mutogatható vágóképek és nyilatkozatok születtek arról, hogy egy uniós és NATO-tag ország miniszterelnöke hogyan dicsőíti Putyint. Hogy a magyar érdekek (azaz nem Orbán, hanem az ország érdekei) ebben az egészben pontosan hol vannak és hogyan érvényesülnek, arról sokkal kevesebb vágóképet lehet készíteni. Akkor is, ha a lakájmédia nem győzi majd most napokig imába foglalni a saját, szerény geopolitikai súlyától megrészegült felcsúti nemzetvezető moszkvai küldetésének világraszóló sikerét.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább