Igazságtalan. Büdös a lába a migránsoknak, mondta a biztonságpolitikai és ufó szakértő. Zárt cipőben
Tóth Ilona   |   2019.  Szeptember 20,  Péntek   |   19:59
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 280,680 forint, még hiányzik 2,719,320 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Vannak nekünk politikus angyalaink, és van ufós politikai szakértőnk. Ha ehhez még hozzáadjuk a herevasalós celeb (vagy mi) elvtársat, akkor igazán minőségi csapat osztja az észt a magyar közéletben. Persze, azért nem ilyen gördülékeny ez az egész.
Ügyesen bejutott az Index is arra a lakossági fórumra, amit a Fidesz tartott Angyalföldön. Van ilyen sok mostanában, na de olyan nincs, ahol a kormányt Georg Spöttle biztonságpolitikai és ufó szakértő meg szentesi önkormányzati képviselőjelölt képviseli. A Bomba-sztori után azt gondoltam, nincs is már jobb. Tudják, amikor valaki feljelentette a szekszárdi polgármesterjelöltet, Bomba Gábort a plakátkampánya miatt, mert megtévesztő a hasonló nevű energiaital miatt. Ó, van szédületesebb is! Ez a Spöttle beszélt arról, hogy az különbözteti meg a fideszes és az ellenzéki városvezetőket, hogy míg az előbbiek fejlődést, munkahelyeket, hagyománytiszteletet, tisztaságot, rendet biztosítanak, addig az utóbbiak megszüntetik a munkahelyeket, és
drogosokat, migránsokat és melegbárokat akarnak.
Még csak a mondandója elején tartott, de már látszik, hogy az esze behúzta a féket. Megállt. Ezután Spöttle előadta, mik jellemzők szerinte a németországi bevándorlókra:
semmilyen végzettségük nincs. Sokaknak általános iskola sem, analfabéták alapjáraton;
szükségkonténerbe teszik be őket, nyolcadmagukkal laknak, és ebből négynek büdös a lába;
kiskorúakat erőszakolnak meg;
„belecsinálnak” a vízbe;
illetve strandot nyitottak nekik, a migránsok azonban a fürdés helyett megerőszakolták a gyerekeket.
Mondta ez a fickó mindezt, ám arról nem szólnak a hírek, hogy le merte venni a cipőjét. A büdös francba, büdös lábbal mégsem lehet igen intelligensen beszélni, ugye? Kirohanás rendelésre. Fidesz rendelésre. Milyen jól illik az Orbán gerjesztette gyűlölet képbe! És milyen aljas is. Ki a ménkű ez az ócskán hangulatgerjesztő? Amikor Szentes város 1-es számú választókerületének képviselőjelöltje lett, így mutatkozott be Facebook oldalán.
„…lassan, 13 éve hogy megláttam itt egy gyönyörű lányt és azóta második hazám lett ez a tündéri kisváros. …még hetekig küzdöttem a félelmeimmel. Éjszakánként a szolgálati fegyveremmel ültem az ágyamon, felkészültem arra, hogy végső esetben öljek, ha a szürke lények újra feltűnnének nálam.”
Uff, vagyis ufó neki! Jól megdolgozták a földönkívüliek ezt az embert, akit már több mint húsz éve, hogy behálóztak a kilencvenes években, még berlini rendőrként – ufológus is lett. Az 1994-es budapesti UFO-kongresszuson a rendkívüli égi jelenségeket kutató német szervezet küldöttjeként a német UFO-eltérítéseket, és a Stasi földönkívüli viszonyait elemezte.
Nahát, hogy francba van az, hogy a nagy keresztény Orbán-kormány szekerét húzó német-magyar állampolgár, Georg Spöttle az ufókban hisz. Hol az Isten? Eddig az echte magyar Pataky Attila rockzenész fenyegetett, hogy a földönkívüliekkel már régen le is paktáltak bolygónk vezetői. Ő már találkozott kettővel is, Miamiban.
Georg Spöttle az Orbán-kormány megrendelésére uszít a migránsok ellen
Jaj, hogy örülhetnek a németek, hogy megszabadultak ettől a magyarrá lett, és rájuk köpködő biztonságpolitikai szakértőtől. Ez az egészen zavaros múltú ember (itt olvashat róla) felbukkant fénylő csillagként az illiberális szószban. Horror van Németországban, emberek! Hiszen hanyatlóban van Merkel országa, mert mindenben jobban teljesítünk a rothadó kapitalizmussal szemben. Csak életszínvonalban nem tudjuk őket utolérni. Úgyhogy várjunk még azzal a nyugat alkonyával! Remek segítséget kapott az Orbán-kormány meg a médiája a hazugságok terjesztésében. Így felel meg Orbán Viktor miniszterelnök világnézetének.
Elmebuggyant emberekkel veszi körül magát Orbán, és most már hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezek – Georg Spöttle tanácsára – ufókat látnak tömegével migránsok helyett. Ez a fickó állítólag a Nézőpont Intézet elemzője: a honlapjukon én ilyen nevűt nem találtam. Ennyi. Ami már több is sokknál.
Meg még annyi, hogy nagyon úgy látszik, hogy még nem csordult ki a perselyből a közpénz. Sára Botond, Józsefváros fideszes polgármester csütörtök este Facebook-posztban köszönte meg, hogy a Józsefvárosi Plébánia vezetője Mihels Antal nyíltan az ő támogatására szólítja a híveit és Budapest VIII. kerületének a lakóit – írja az Index. A hajléktalanok papjaként ismert Michels Antal nem először csinálja ezt, a volt polgármester, a parlamenti képviselővé avanzsáló Kocsis Máté lemondása miatt kiírt 2018-as időközi polgármester-választáson is nyíltan Sára Botondot támogatta, Sára Botond pedig akkor is megköszönte neki.
Mi van? Michels Antal amúgy a fideszes politikusokkal ellentétben elfogadja, hogy a migránsok köztünk élnek. De hát abból nem igazán jutnak milliók, milliárdok az egyháznak. Jézus hová húzná az ikszet? Az Isten hitre vagy a politikára? Soha nem tudjuk meg. De azt minden bizonnyal megérjük még, hogy ezek az álszent papok buknak majd, mint a sánta gátfutó. Akkor majd felcserélik Orbánt a Mindenhatóra. Ha még képesek lesznek rá.
Gondoljátok meg huligánok! Zárt kapuk mögött kell megrendezni az október 13-i, Azerbajdzsán elleni hazai Eb-selejtező mérkőzést, illetve hozzávetőleg húszmillió forintos büntetést kell befizetnie az MLSZ-nek az európai szövetségnek. Olvasható az MLSZ honlapján a Magyarország–Szlovákia összecsapáson tapasztalt rasszista, kirekesztő megnyilvánulásokat.
Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint a szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, ennek ellenére az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.
Az MLSZ úgy döntött, hogy a Magyarország–Azerbajdzsán mérkőzésre 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekszik egy Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot teremteni. A szövetség fellebbezést nyújt be az UEFA felé a döntéssel kapcsolatban, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók beazonosítását.
Hajrá, Magyarország! Teljesíts! Tiszta ésszel, tiszta cipőben!
Az önök véleménye
Erről eszembe jutottak Kurt Vonnegut szavai, amiket erősen ajánlok az egész ellenzék figyelmébe: „Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött, csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.” (Még a könyv címe is illik ide, ahonnan idéztem: A hazátlan ember (majd holnap)
Rezsibubusnak valami tanári képesítése van eredetileg, talán népművelő és könyvtár, vagy valami hasonló, ő beszállhatna a tanárhiány enyhítésébe. Mi is lehetne belőle? Tornatanár talán? Ott okozna legkevesebb kárt. Bár az is lehet, hogy ott meg temérdek sérülést idézne elő, ostoba utasításaival. Szilus, Pócs, Boldog, éjsötétek, buták, mint a tök, nekik ez lehet a mentségük, de Gulyás G-nek elvileg van esze is. Vajon neki milyen mentsége lenne, hogy egy fasiszta rezsimet szolgál? (agador)
Mindenhol úgy beszélnek, hogy nyerjenek vele. Ha lenne muszlim falú, akkor ott elmondanák, hogy mennyire sajnálják őket a háború és az éhezés miatt és még segítséget is nyújtanának nekik. Ahogy másképp dumálnak itthon, másképp Brüsszelben. Még azokat az „okos” úniós politikusokat is meg tudják dumálni, legalábbis egy részüket. (Transzporter)
Teljesen világos: ha Orbánék vannak ellenzékben, az egy keresztény hazafias kormányváltó szándék, még szép, hogy támogatnia kell mindenkinek (aki nem, az hazaáruló). Ha őket akarják leváltani akkor a mocsok hazaáruló libsi gyurcsányista gyökér nélküli, a keresztény hazát eláruló senkiháziak ármánykodnak. Szép ez az öntudatos vinnyogás… És igen, egy parlametáris demokráciában az ellenzék le akarja a kormányon lévőket. (Fedor)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
„Tisztelt tiszás propagandista! Feltűnt önnek, hogy épp Nagycsütörtökön kérdezi ezt? Gondolom, hogy jut önnek is a harminc ezüstből…” – ezt válaszolta e-mailben Varga Judit, a kegyelmi botrányba belebukott korábbi igazságügyi miniszter, amikor a Telex arról a 2023 januárjában készült hangfelvételről kérdezte, amelyen még miniszterként arról beszélt az akkori férjének, Magyar Péternek, hogy Rogán Antalék „kihúzattak […]
Orbán Viktor: egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsra a Török Áramlat ellen, de a történtek illeszkednek az ukránok stratégiájába Egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsakcióra a Török Áramlat gázvezeték ellen, azt a szerbek vizsgálják, ugyanakkor a történtek illeszkednek egy eseménysorba, és az ukránoknak van ilyen képességük, és hajlandóak meg képesek is arra, hogy ilyesmit tegyenek […]
A hír: gyanús tartalmú tárgyakat talált a szerb hadsereg a gázinfrastruktúra közelében, a magyarkanizsai járás Oromhegyes (Trešnjevac) nevű településén, amely közel fekszik a magyar határhoz – írta vasárnap a Szabad Magyar Szó vajdasági portál. A lap szerint a bűnügyi rendőrség (UKP) és a katonai rendőrség a művelet során drónokat, hőkamerákat, nyomkövető kutyákat és helikoptereket is […]
MEÖT-MKPK: nagy szükségünk van a reményre, amit Jézus feltámadása ad a világnak Égetően nagy szükségünk van ma a reményre, amit húsvét örömhíre, Jézus feltámadása ad a világnak – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez szombaton eljuttatott húsvéti üzenetében. Az egyházi vezetők azt kérik, hogy […]
Magyarországon nem fordul elő a Frankfurtba tartó gyorsvonaton történtekhez hasonló eset – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken, a Facebook-oldalán. Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy „egy nagy késsel és robbanószerekkel rendelkező férfi merényletre készült a Frankfurtba tartó vonaton. A német rendőrség a nagyobb bajt megakadályozta. 12 utas sérült meg. 500 utast evakuáltak”. Mint hozzátette, […]
– Legutóbbi adatfelvételünk óta az egymással versenyt futó két nagy párt erőviszonyaiban nem történt érdemi változás: a Fidesz 46 százalékon áll (nincs változás), a Tisza 41-en (nincs változás). Abban sincs változás, hogy a Mi Hazánk változatlanul a parlamenti küszöb felett, 6 százalékon teljesít. Amiben változás van, hogy feltehetőleg a sok Dobrev-plakátnak és a növekvő szavazási […]
Orbán Viktor: a magyarok kifosztásának csak úgy lehet ellenállni, ha nemzeti kormányunk van Három nagy lehetőség van arra, hogyan lehet kifosztani a magyarokat, ennek pedig csak úgy lehet ellenállni, ha nemzeti kormányunk van. Olyan nemzeti kormányunk, amely nemcsak nemet akar, hanem nemet is tud mondani – jelentette ki Orbán Viktor keddi ócsai választási nagygyűlésén. A […]
Ünnepélyes keretek között adták át a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány ösztöndíjait: a program 452 tanulót támogatott csaknem 60 millió forint összegben. A kilenc éve működő kezdeményezés révén a kiosztott források összértéke már elérte a 680 millió forintot. A rendezvényen egyúttal újabb ösztöndíjemelést is bejelentettek – közölte a Mészáros Csoport hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az […]
Előre is elnézést az alábbiért. A győri látványos összeomlás utáni kármentés, púderezés egyik csúcskategóriás propaganda-darabját csodálhatjuk meg alant. A körülötte gravitáló nőügyek – Marsi Anikó hírolvasó és vélhetően Kunfalvi Nóra riporter, a kiváló TV2-ről ismert kiválóságai az újságírói szakma sárba tiprásának – a maffia főnökéről csacsognak, áradoznak. Nóri kérdez, Anikó válaszol. Hol vannak már azok […]
„A titkosszolgálatok és a rendőrség – ideértve a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát – nincsenek egymással alá-, fölérendeltségi viszonyban. A titkosszolgálatoknak nincs sem jogi, sem gyakorlati lehetősége egy-egy büntetőeljárás irányítására, a nyomozati cselekmények végrehajtásának befolyásolására”. A Belügyminisztérium szerint fogalmilag kizárt, hogy egy nyomozó „nem hivatalos formában jelentést” tegyen, mivel minden jelentés iktatásra kerül, a nyilvántartásuk […]
Magyarországnak nemzeti érzelmű, a vidék iránt elkötelezett kormányra van szüksége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Mezőfalván, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Vetési nap megnyitóján, hangsúlyozva, készen áll a jövőben is az ilyen kormányzásra. A kormányfő kiemelte: fenyegetést jelent a hazai mezőgazdaság számára az Európai Unió által kötött Mercosur-megállapodás, amelynek következtében a […]
„Felszólítom Zelenszkij elnök urat, hogy azonnal parancsolja haza az ügynökeit”, és tartsa tiszteletben a magyarok akaratát – mondta a miniszterelnök csütörtökön, a Facebook-oldalán közzétett videójában. Orbán Viktor kijelentette: a választás napjához közeledve Zelenszkij elnök ukrán titkosszolgálati műveleti területté változtatta Magyarországot. A magyar politikába korábban beépített ügynökeit aktiválta és ők gőzerővel dolgoznak is: a Tisza […]
Amíg Ukrajna nem ad olajat, Magyarország irányából nem kap gázt. Magyarország energiabiztonságát megvédjük, a védett benzinárat és a rezsicsökkentett gázárat megtartjuk – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor a közösségi oldalán közzétett videójában azt mondta: a hamarosan kezdődő kormányülésen fontos előterjesztést fog tenni. Hozzátette, hogy a Barátság kőolajvezeték működését Ukrajna 30 napja blokkolja; […]
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mobiltelefonjának lehallgatása feltárta az európai álegységet – mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ-nak. „Ez a névjegyük: szövetségeseknek vallják magukat, megvan ez a hírhedt álegység, de a valóságban mindenki kémkedik mindenki után, lehallgatnak, majd zsarolnak, stb. Az elismerés elsősorban a vezetőiknek jár (Magyarország vezetőinek – szerk.), akik az elmúlt évek […]
Egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. Orbán Viktor, miután megosztotta a Mandiner „Külföldi szolgálatok egy magyar újságíró segítségével lehallgatták Szijjártó Pétert, a szálak Orbán Anitáig vezetnek” című cikkét, azt írta: „utasítottam az igazságügyi minisztert, hogy a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat haladéktalanul vizsgálja ki”. (MTI) Mi tartott ennyi ideig? Az […]
Nem találtam nyomát az MTI-ben, pedig eléggé közérdekű információ szaga van annak, hogy a NER főállású celebritásai és bazseválói Nagy Ferenctől Pataky Attilán át Radics művésznőig egyetlen digitális polgári haknira 1 és 3 millió forint közötti fejpénzt kaptak. Jellemzően 1,5 millió forintot. Már ha feltételezzük, hogy az a dokumentum, amelynek egyik részletét Magyar Péter ma […]
A magyar kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában szombaton. Kiemelte: Magyarország és a magyar családok biztonságát megvédik. Orbán Viktor emlékeztetett: Csehországot pénteken terrorista támadás érte, Magyarország pedig ez úton is kifejezi támogatását és együttérzését Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek. […]
Orbán Viktor a brüsszeli Magyarország Házban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „dögönyözések„, „szurkálások” és „trancsírozási kísérletek” ellenére kitartott amellett az álláspontja mellett, „hogyha nincs olaj, nincs pénz„, azaz Magyarország megtagadja azt a formális döntést, amellyel hozzájárulna az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós EU-s hitelhez, amíg tart a Magyarország elleni olajblokád Ukrajna részéről. Úgy értékelt: azért nem […]
Milyen különös is az ember. Tudjuk, hogy élünk, és meghalunk. Tudjuk, és félünk. Nem attól, hogy vége, hanem attól, hogy milyen út visz odáig. Azt kívánjuk, hogy ha már jön, aminek jönnie kell, legyen rövid és fájdalommentes az út. Nem kívánságműsor… Sokszor éljük át a fájdalmat, a veszteséget. Van, amikor azt mondjuk, hogy végre vége, […]
Tegnapig élt a remény. Tegnap Edgar örökre elaludt. Nem így terveztük, nem ebben egyeztünk meg, de talán sorszerű, hogy éppen most, hogy így, hogy nem volt több idő felkészülni arra, amire amúgy sem lehet felkészülni. Azt kérte, hogy engedjük el. Megpróbáljuk elengedni. Néhány napra most csendbe borulunk. Néhány nap […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.