Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 367,060 forint, még hiányzik 2,632,940 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Szép jó estét mindenkinek! Lássuk a mai nap kiemelt kommentjeit:
Csak egy valamit hiányoltam eme toporzékoló bölcsis szájából, hogy a svéd külügyminiszter nem csak migráns simogató, de a Soros hálózat vezető ügynöke is. Azon gondolkodom, hogy milyen tutyi-mutyi nép vagyunk mi, akik hagyják, hogy még mindig ilyen alakok „kormányozzanak”. Ezek az emberek már olyan mértékben sérültek erkölcsileg ami már gyógyithatatlan.(Csabáné)
„Épp ellenkezőleg. Kommunista múltja és tettei ellenére a nemzet mártírjai között tartja számon.” Félresikerülték meg is becsülik a nemzet mártírjait: Klubrádió, 06:44: elkezdték bontani Nagy Imre emlékművét. Az éj leple alatt. Tiszteletből és megbecsülésből. Komolyan, az aljas sunyi geciségnek hol van a pofájukat még nem égető mélysége? Ezek a senkiházi trógerek Nagy Imre pozitív történelmi személyiségének rikácsolásával, az emléke hátán kapaszkodtak ki a pöcegödörből a politika színpadára. Hogy aztán morális értelemben vissza is zuhanjanak ugyanoda, a büdös szarba. Ezeknek tényleg nincsenek elveik, bármikor képesek bármilyen témában 180 fokos fordulatot tenni, csak egy valami konstans a latrok bandájában, a pénz és a hatalom iránti, kollégiumi lábszagban fogant mérhetetlen ragaszkodás. A módszereik amelyekkel meg operálnak, azok a legaljasabb gyomorforgató diktatúrák eszköztáraiból köszönnek vissza. Még ahhoz is gyáva szar alakok, hogy nyíltan, felvállalva az aljasságukat takarítsák el a néhai miniszterelnök emlékművét. Nem. Inkább éjszaka, sumákban, nehogy tüntikézők megzavarják őket, egy horthysta szar helyének az előkészítésében. Bátorság és gerinc. Az. Novák elvtársnőről meg inkább egy szót se. Ez a némber lassan olyan mélységekbe süllyed, ahol még Cousteau-ék sem jártak. Hányinger.(Aegean)
Miféle családban, milyen szülők között nevelkedtek akik ilyenné váltak? Milyen elképzelésük lehet az életről, vajon mivégre vannak itt és mit akarnak elérni? Mert a soha véget nem érő harácsolás, habzsolás nem lehet egy élet célja. Mit gondolnak, ha a végére érnek, miért éltek? Hogyan lehet egy életen át folyamatos hazugságban, csalásban, aljasságban élni? Felfoghatatlan.(Spermahajder)
Fájdalmas és elszomorító, ahogyan ezek kisajátítanak minden ünnepet. Fokozatosan elvették március 15. szellemét, október 23 méltóságát, a Húsvét és a Karácsony is lassan az ő ünnepük lesz. Ahogyan nekem már nincs kedvem kokárdát viselni, a végén sem a Karácsonyt, sem az Új Évet nem lesz kedvem ünnepelni. Nem elég, hogy általános szegénységbe vezetik az ország jó részét, mintegy utolsó tőrdöfésként még szeretetről és családi harmóniáról prédikálnak. Hányingerem van.(Attila)
A mai nap minden bizonnyal legfontosabb híre Nagy Imre szobrának Vértanúk teréről történő eltávolítása volt, amely Orbán Viktor történelemhamisításának és a múlt eltörlésének egy újabb bizonyítéka. Tudtuk, hogy meg fog történni, mégis nehéz felfogni, hogy a csúti gazember ezt is meg merte húzni. Mivel az esti cikkünkben mélyebben is foglalkoztunk ezzel a témával, így most a nap többi fontos hírével folytatnánk. Gulyás Gergely a kormány egyik csicskája interjút adott a Pesti Srácok nevű kormányzati szennylapnak. Az ott elmondottakból idéznénk egy két gondolatot, hogy meglássuk mit is gondol Orbán Viktor az országban kialakult helyzetről:
Ma Magyarországon az ellenzék akarja ellehetetleníteni a parlament működését, és hagyja figyelmen kívül a képviseleti demokrácia szabályai szerinti népakaratot.
Ha valaki objektíven értékeli mindazt, ami ebben a hónapban a parlamentben, az utcán és a köztévében történt, akkor ami az ellenzék jogait és különösen jogsértő magatartásának következmény nélküliségét illeti nem túlzás azt állítani: ennyire liberális demokrácia aligha van bárhol az Európai Unióban, mint Magyarországon.
Emellett a sok hazugság mellett azt is megemlítette Orbán kitartottja, hogy meg kell fontolni egy esetleges Békemenet megszervezését. Hajrá Gergely, ugyanis mindenki tudja, hogy a Békemenet nem szól másról, mint a hatalom erőfitogtatásáról. Lássuk, mennyien vannak továbbra is Orbán Viktorral és rabló bandájával. Lássuk, mennyien értenek egyet azzal, hogy rabszolgává teszik őket. De most, ha lehet, ne Lengyelországból, közpénzen fizetett buszokkal utaztassátok ide a bátor harcosokat. Értem én, hogy lengyel-magyar két jó barát, de ha már országon belül sem sikerül elég támogatót találni a hazug maffiarendszeretekhez, akkor mi lesz itt veletek jövőre? Az emberek egyre elégedetlenebbek, ezzel ti is pontosan tisztában vagytok. Ezt már egy Békemenet sem fogja megváltoztatni. Hogy mégis miért? Azért, mert a saját népeteket loptátok meg.
Hogy máshogy történhetne az, hogy egy tehetségtelen felcsúti gázszerelő egy év leforgása alatt megháromszorozza vagyonát? A Forbes szerint ugyanis Orbán Viktor jóbarátja már 381 milliárd forint felett rendelkezik. Ennek igen nagy része az adófizetők pénze, amelyet átjátszottak a felcsúti oligarchának. Az utcára vonuló tízezreknek elege van a Mészárosokból, Tiborczokból és Rogánokból, ez pedig a pufidzsekis bugrisok tündöklésének végét jelentheti. Lehet, hogy nem ma és nem is holnap, de legyünk benne biztosak, hogy hamarosan.
A mai nappal az is bebizonyosodott – már azok számára, akik eddig hittek a csodákban – hogy a Fidesszel szembeszállni parlamenti körülmények között továbbra sem lehet, ugyanis a kormánytagok nem mások, mint egy sereg gyáva féreg. Még ahhoz is túl beszariak, hogy az egykor tisztelt házban vitára keljenek az általuk leírt, sőt állításuk szerint nem is létező ellenzéki pártokkal. Történ ugyanis, hogy az ellenzéki pártok január 3-ra rendkívüli ülést hívtak össze, amelyen az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt eseményekről akartak tárgyalni. A kormány beszari politikusai azonban el sem mennek az ülésre, ugyanis véleményük szerint az értelmetlen lenne:
Rendkívüli képmutató, hogy miután az ellenzéki pártok meg akarták akadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését, és az ellenzéki politikusok a Soros aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt, most erről rendkívüli ülést kezdeményeznek. Ebből is látszik, hogy nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket. A kormánypártok nem kívánnak részt venni az ellenzék képmutató színjátékában, ezért nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett ülésen.
Ezért sincs értelme megpróbálni tárgyalni a kormánnyal, hisz erre képtelenek. A parlament helyett maradt tehát az utca, ahol Kövér házmester nem kapcsolhatja le senki mikrofonját.
A cikk végén pedig egy, a Zoom-on megjelent Iványi Gábor interjúból szeretnék intézni, amely szerintem a lehető legjobb zárszó a ma esti cikkhez:
Sok múlik azon, hogy a fiatalok, akiknek sokkal több erejük van, és sokkal nagyobb a lobogás bennük, meddig bírják, illetve mennyire értik, hogy nem csupán a tanszabadságról, a CEU ügyéről vagy éppen a túlórákról van szó, hanem erről az egész nyomorult országról, amelyik 30 évvel a rendszerváltás után sikeresen leküzdötte magát Európa sereghajtójává, már csak Bulgária van mögöttünk.
Túl azon amit irtál nekem már akkor is hármat fordul a gyomrom mikor meghallom, hogy nemzeti…pedig olyankor a szivemnek kellene nagyobbat dobbanni nem pedig a gyomromnak felfordulni
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Word Economic Forum (WEF) által szervezett „High-Level Dialoge on Europe in the Age of Intelligent Economics” elnevezésű rendezvényen szólalt fel hétfőn este Genfben. Beszédében a tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy új gazdasági rend alakul ki a világban, amelyben Európának meg kell őriznie önállóságát – ismertette a miniszter beszédét kedden a […]
Óriási az igény termesztésbe bevonható növényfajokra és -fajtákra Magyarországon – mondta a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában. Baktay Borbála azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke megemlítette, az ENSZ […]
Dsida Jenő: A gyávaság szonettje Nincs engedelmességem, nincs parancsom. Egyként eldobtam már a kéjt s a kínt. Órákig is elbámulom, amint sugár szikrázik át egy tiszta kancsón. A fán rekedten rikkant fel a páva, a nap melenget és a föld forog. Áldott, kiben nem fáj a tört horog s a küldetésben néha-néha gyáva. Szívem e […]
Átadták pénteken a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát, az 5,16 milliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg. „Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk […]
A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások […]
A Szülői Hang petíciójára érkező beszámolók alapján lesújtóak a tapasztalatok a testnevelési szigorítás következményeiről. Még súlyosabb lett a túlterheltség, így sok család választás elé kerül: a gyermeknek vagy a sportolással kapcsolatos álmait kell feladnia, vagy a továbbtanulási esélyei romlanak, mert a szigorítás miatt a kettő együtt már nem megy. A KSH adatai alapján látható, hogy a délutáni iskolai […]
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedd este összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A testület, melynek tagjai a védelmi ügyekben illetékes miniszterek és a nemzetbiztonsági főtanácsadó, áttekintette a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet fejleményeit és lehetséges következményeit. Jelentést kaptak Magyarország és térségben tartózkodó magyar […]
Amióta a nemzeti kormány irányítja az országot, az idősek megbecsülését nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára keddi Facebook-videójában, az idősek világnapján. Zsigó Róbert a videóban a kormány nevében kifejezte köszönetét és megbecsülését „a mai nyugdíjasoknak, akik a második világháború után újjáépítették az országot. Nagyon nehéz körülmények […]
A júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt […]
„… most a politikai igazgatóm éppen félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba, hiszen a mi közösségünk az 1956-os forradalomnak a talaján áll, abból nőtt ki. (…) Én biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor ott lesz velünk a Corvin közben.” (Orbán […]
A nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és újfent előtérbe kell kerülnie a diplomáciának, kizárólag ez vezethet el az ukrajnai háború lezárásához is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. A tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország már két és fél […]
Orbán Viktor azt mondta: az a sok változás – járvány, háború, energiaválság, infláció és az időközben felemelkedő ázsiai gazdaságok -, ami az elmúlt időszakban bekövetkezett, megváltoztatta a világgazdaságot, és aki ehhez nem alkalmazkodik, a változások vesztese lesz. „Mi azt szeretnék, hogy Magyarország, ahogy megnyerte az előző évtizedet, a 2010 és 2020 közötti évtizedet, ugyanúgy meg […]
A fogyó házasságok számát nem lehet ugyanazzal a szemlélettel növelni, amellyel a válságot előidéztük. Az előrejelzések szerint a házasságkötések száma 2030-ra évi 42 000 és 46 000 közé eshet vissza. Az elmúlt évtizedekben drámaian csökkent a házasságkötések száma, és a jövőre vonatkozó előrejelzések sem biztatóak. Az infláció, a megélhetési- és lakhatási költségek növekedése komoly terhet […]
Szijjártó Péter: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, ezért Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására, hogy véget lehessen vetni az emberek szenvedésének Ukrajnában – jelentette ki […]
Árvíz – Orbán Viktor: gyors az apadás, egyre kevesebb szakaszon kell védekezni A Duna felső szakaszán gyors az apadás, hétfőn 510 kilométeren, a vasárnapinál 200 kilométerrel rövidebb szakaszon kellett védekezni – közölte az árvízi védekezést irányító operatív törzs kedd reggeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök. Elmondta: a nap folyamán az ár Mohácsnál tetőzik és elhagyja az […]
Miközben a KSH meg Nagy Márton miniszter meg Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára örömtáncot lejt és büszkén hirdeti, – hogy tizenegy hónapja TÖRETLENÜL NŐ a fizetések vásárlóereje (legfeljebb nem igaz), – hogy júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt, […]
Gyurcsány Ferenc: A kormány suttyomban csinált megszorító csomagot az árvíz alatt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szombat reggeli bejelentkezésében az árvízzel kapcsolatban elmondta, hogy a nehezén még nem vagyunk túl, sokáig tetőzik majd a víz, egyre nagyobb lesz a terhelése a gátaknak. A DK elnöke ma is segíti az árvízi védekezést a DK aktivistáival […]
Ameddig arra várunk (sem nem guggolva, sem nem fél lábon), hogy Szijjártó Péter is hisztérikusan hozzászóljon valami frappánsat ahhoz, hogy miképpen keveredett magyar szál a Libanonban és Szíriában felrobbant csipogókhoz ügyébe, mert az oké, hogy a kirakatparlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője az újságokból értesült az egészről, de hát ő mégse az állampárt külügyminisztere, itt van a […]
Előre is elnézést kérek az alábbi – a Nyugat rossz, a Kelet jó jeligére összehordott – termelési jelentésért, nem kevés kerozin égett el már megint azért, hogy az árvízi védekezés alól felmentett, életvitelszerű Föld körüli turnén lévő külügyminiszter sokadszorra is bizonyítékot szolgáltasson arra, hogy nem sok keresnivalója lesz Magyarországnak az Európai Unióban, ha 2026-ban a […]
MTI hírt ma kizárólag csak az árvízről hozhatnék, ezért lemondok róla. Az a lényeg, hogy gyakorlatilag az összes politikus ott rohangál a sárban és rakják a homokzsákokat. Kész csoda, hogy az érdemi munkát végző emberek olyan türelemmel kerülgetik a fotósokat, sajtót. Egy valakit azonban még ezekben a vészterhes időkben sem lehet kizökkenteni a szerepéből. Napkezdés […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.