Bármennyire is próbálom fenntartásokkal és a szükséges körültekintéssel kezelni a Kövér-Semjén páros alig pár napos, útszéli, arcbőrpirító propagandáján túlmutató hírt, nem kerek ez a történet sehogysem. És akkor sem volna kerek, ha nem tudnánk, hogy – a kormány saját bevallása szerint – tízezrek halála volna elkerülhető, ha az egészségügy nem azon a világszínvonalon hasítana, amit a valóságtól teljesen elrugaszkodott, határtalan cinizmusától kettőig nem látó fideszkádéenpés elvtársak egyszerűen nem hajlandóak tudomásul venni.
A legszarabb az egészben, hogy itt konkrétan és nagyon élesben emberi életekről van szó, közvetlenül emberi életekről, nem egyszerűen arról, hogy ma éppen hány százmillióval drágult a vizes vébé, vagy Mészároslölö mit vásárolt szorgalmából és tehetségéből kifolyólag.
Nem hiszem, hogy bárkit vigasztalna ezután, hogy a valóban világszínvonalú svéd bútorboltban esetleges-sajnálatos rosszulét esetén hamarabb részesülne elsősegélynyújtásban, mintha otthon megvárná a mentő kiérkezését. Az irigylésre méltó magyar egészségügy jelen állapotára való tekintettel nyilván semmi garancia nincs arra, hogy ha a lábon kihordott stroke-jával, vagy az üveglappal összevágott lábujjával beesik a kéményen dolgozó kisember a sürgősségre, akkor belátható időn belül szóba állnak vele. És ez persze csak a jéghegy csúcsa. Egy olyan egészségügyi rendszer keresztmetszete ez, amely csak azért nem ritkítja a párját, mert nagyjából nincs neki.
Az külön gyönyörű, hogy megint olyanok röfögtek a magyar egészségügy páratlan világhíréről, akik a leginkább kompetensek a kérdésben. Nem mintha tudnék említeni egyetlen olyan szakembert legalább, akit közel engedtek volna ehhez a területhez és hagyták volna dolgozni az ideológiák és a kozmetikázott hazug statisztikák gyártása helyett. Szóval Kövér László szerint hatalmas eredmény, hogy immár a gránitba öntött alaptörvénnyel is lehet gyógyítani, Semjén Zsolt pedig félkézzel megtámasztja az egész rendszert, úgyhogy lehet követni a példáját.
Ez a kormány hivatalos diagnózisa egy olyan rendszerről, amelyben – a 21. századi európai mércével – értelmezhetetlen kórházi fertőzésekben többen halnak meg, mint közúti balesetekben.
Ahol egyetlen év alatt több, mint 32 ezer ember veszíti életét a forráskivonások és a hosszú idő óta szükséges reformok elmaradása okán kialakult penetráns állapotok miatt.
Ahol a legsúlyosabb stádiumú rákkal küzdő betegek méltányos segítség és a nemzetközi piacon már bevált, innovatív gyógyszerek helyett megaláztatást, halálos ítélettel felérő cinikus időhúzást kapnak a nyakukba.
Ahol nagyobb az esélye annak, hogy egy kórházi mosdóban többnapos hullára bukkan az ember, mint szappanra vagy vécépapírra.
Ahol annyira nagy az egészségügyben foglalkoztatottak megbecsültsége, hogy nyugdíjas dolgozókkal próbálják valahogyan életben tartani az egészségügyet. Nem csupán az orvosokra vonatkozik ez, hiszen az ő esetükben így is százszázalékos a nyugdíj utáni továbbfoglalkoztatás, de az egyre nehezebben pótolható gazdasági-műszaki személyzet esetében is elkerülhetetlennek látszik a nyugdíjazás alóli mentesség megteremtése.
Ahol ennek ellenére a mentők megbecsültsége a munkaruhára, eszközökre, fizetésemelésre vonatkozó üres ígéretekben ölt testet, és ahol olyan épületekben folyik a tüdőgondozás, ahol évek óta rohadnak és omlanak a penészes falak, és ahol a szűrővizsgálatokat olyan ősrégi, elavult berendezéssel végzik, hogy az emberi test védelmének bioetikai alapjai adják a másikat.
Ahol hónapokig kell várni egy nyomorult szakrendelésre (amire nem ritkán már csak akkor kerül sor, amikor az áttét maga alá gyűri a szervezetet), ahol másfél, két éveket kell várni egy átkozott csípőprotézisére, ahol a havi nyugdíjjal felérő hálapénz kipengetése nélkül jó eséllyel le van ejtve a kedves beteg, és ahol a több műszakban gályázó egészségügyi alkalmazottak törlik fel a pácienssel a földet, ha éppen 48 órája nem aludtak. És ahol – mindennek a megkoronázásaképpen – a rendszer kiveti magából az idős, magatehetetlen emberek gondozását, akik amúgysem szavaznak Kövér Lászlóra, vagy Semjén Zsoltra.
A teljesség igénye nélkül: ez az a világhírű, istenverte egészségügyi rendszer, amelyet a Kövérek, Semjének állampártja – a prioritások helyes felismerése és a megkérdőjelezhetetlen jóhiszeműség szellemében – ide csinált néhány kőkemény évnyi stadionépítés meg nemzeti konzultálás, meg gyűlöletkampányolással egybekötött közpénztalicskázás mellett, és amellyel van pofájuk a legnagyobb lelki nyugalommal és meggyőződéssel nemzetközi konferenciákon is verdesni a horpadt mellüket.
Konkrétan ez az az atomstabil magyar egészségügyi rendszer, amelyet már leginkább csak azoknak az embereknek az önfeláldozása és hivatástudata tart életben keserves évek óta, akik még nem akasztották a fogasra a szakmájukat, és nem mentek el svéd bútorboltokba dolgozni sokszoros fizetésért. Hogy aztán Kövér legközelebb vérben forgó szemekkel arról óbégathasson, hogy a szar gonosz multik tönkreteszik az országot, kiemelten az egészségügyet.
Nem gondolom, hogy ezek az ápolók, nővérek könnyű szívvel hagyták ott a munkájukat, de egyre világosabban látszik, hogy ezt a rendszert már csak a kegyelem taknya tartja életben. Egy működésképtelen szartenger ez, amely néhány önfeláldozásból és elhivatottságból megmentett élet árán, a rendszerszintű, szőnyeg alá söpört problémák miatt nagyságrendekkel több ember halálát okozza, mint ahánynak esélyt ad az életben maradásra.
Ez vagy összedől így, ahogy van, és a poraiból egy új rendszer épül, vagy egy év alatt nem 32 ezer, hanem sokkal több olyan ember hal meg, akit meg lehetne menteni. Ennek a jelenlegi szartengernek a finanszírozása és valódi nemzetstratégiai ágazattá nyilvánítása akkor érne valamit, ha abban egyetlen beteg sem maradhatna ellátás nélkül és senki nem halhatna meg csak azért, mert a valósággal már semmilyen kapcsolatot nem ápoló maffia stadionokba, Mészároslölökbe, munkanélküli szipákolózsenikbe és a pofátlan, telhetetlen udvartartásba öli a közpénzt.
A lepusztuló ország egyetlen szeletének kórképe ez, ahol már nem kell Svédországig sem elmenni egy alulfizetett, megalázott egészségügyi dolgozónak, hanem átsétál az Ikeába és jobb bérért, jobb munkakörülmények között felejtheti el, hogy ő valaha arra tett fel mindent, hogy életeket mentsen. Úgy tűnik, a kijózanító pofon még mindig nem csattant el a társadalom nagy részének orcáján, pedig ez már akkor is a végjáték, ha nagyon hosszú és keserves lesz. Mondhatnám úgy is: világszínvonalú vergődés lesz, és más országok aligha fognak irigyelni érte.
Frissítés: Az illetékes államtitkár cáfol tagad. Nincs tömeges felmondás, a belgyógyászati osztályt pedig festés miatt zárták be. Akkor gond egy szál se.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.