Ha már úgyis középkategóriás bulvároldalként futunk (ez nem öndefiníció, hanem nagyvonalú olvasói értékelés), akkor tegyünk róla, hogy ez a kép konszolidálódjon. A minap írtuk meg, mit gondolunk arról, hogy Vajnáné Tímea amerikai fánkozójának kirakatát betörte valami közönséges vandál, és mit gondolunk arról, ahogyan a megkárosított kaszinócsászárné értelmezi az ellene és műve ellen irányuló – egyébként elítélendő – támadást. Helyes.
Aztán betört kirakat ide vagy oda, a celebritás fánk- és bagelboltját ünnepélyesen, ám a pórnép viszonylatában mégiscsak titkos VIP-buli (ez volt az a parti, amit szintén a hülye magyar fizetett, csak őt elfelejtették meghívni) keretében szerdán felavatták. A fantasztikus eseményről az készített felvételt, aki akart, vagy hivatalos volt a partira, például a Blikk:
Az, hogy az Eximbank hiteléből, azaz közpénzből a Vajna Andrásnak kiutalt TV2-n Vajnáné Tímea éppen frissen megnyílt fánkozóját – a fánk kultúrtörténeti csomagolásába rejtve – reklámozzák úgy, mintha ezeknek az embereknek és ezeknek a körülményeknek semmi közük nem lenne egymáshoz, az egy újabb szintje a NER-geciségnek. Még akkor is, ha Oligarcha András üzlettársat kivételesen, valamilyen érthetetlen csoda folytán nem vágták bele az arcunkba, amint megminőségellenőrködi a fánkokat:
Azt nem tudom, hogy gyorsított eljárásban elkapták-e már a garázdálkodó, kirakatbetörő migránsterroristát, aki a Timike verítékes munkájával összekapart üzletben kárt tett, vagy az is csak a hangulatkeltést szolgálta, mint a kézre keríthetetlen Teréz körúti robbantó. Mindegy is.
Viszont és továbbá nem tudok olyan disztingváltan és megengedően fogalmazni, mint Friderikusz Sándor, ami a média-celeb-bulvár világot és külön a parókakészítő Vajnát illeti, de abban feltétlenül egyetérthetünk, hogy amit látunk, az ennyit jelent: a magyar adófizető meghitelezett Vajna Andrásnak egy állami hirdetésekkel kitapétázott, egyébként milliárdos veszteséggel működő televíziót (ez nem indok a bezárásra, az csak a Népszabadságnál volt indok), ahol aztán a kormánybiztos-filmmogul-kaszinócézár állandó celebritásra vágyó feleségének fánkozóját reklámozza főműsoridőben. Úgy, hogy Vajna András cége társtulajdonosa ennek a nagyszerű vállalkozásnak. Kerek a történet? Az. Pofátlanul kerek.
A Készült Magyarország Kormánya megbízásából szöveget ugyan nem biggyesztették rá a megejtő képsorokra, és meglehetősen messzire mentek vissza az időben, hogy úgy tűnjön, ez egy fánktörténeti kultúrműsor, de a műsorszám akkor is termékmegjelenítést tartalmazott, ha ezek testületileg hülyének néznek és sehova nem tüntették fel. Tudom, hogy ez az átlag médiafogyasztó ingerküszöbét el sem éri, éppen ezért szeretném a szájába rágni, hogy értse.
Tehát vettünk Vajnának egy televíziót. Eximbankos hitelből. Nem, nem ő vette magának a milliárdos kaszinóbizniszének nyereségéből, azt már régen kitalicskázta az országból. Ahhoz viszont, hogy a középkategóriás propagandisták és Gönczi Gábor is milliós fizetést kaphasson, meg András papa Izaura tévét gründolhasson kollektív agymosás céljából, a TV2-t hatalmas mennyiségű kormány/propagandahirdetéssel kellett kitömködni. Amelyeket nem Lázár János mellényzsebéből, hanem a pórnép adójából fizettek. Tehát ezen a kvázi állami csatornán, ami csak azért nem állami, mert kereskedelminek csúfolják nagyon helytelenül, András az unokája a felesége fánkbizniszét reklámozza. Nem fizetett hirdetésként, hanem ingyen, mert úgyis családban marad. Arról a bizniszről van szó, amiben neki is részesedése van. Értjük? Nem értjük.
Az a helyzet, hogy ha nekem lenne egy televízióm úgy, ahogy nincs, valószínűleg én is akkora geci lennék, hogy a szeretőm látványpékségét reklámoznám híradó helyett/közben. Valószínűleg ezt meg is tehetném, feltéve, hogy a csatornámra nem a népek adták össze a pénzt, és nem a népek tartják el a rengeteg aknamunkásomat. Ha ez egy magánvállalkozás lenne, akár a híradó stúdiójának közepén fejre is állhatnék főműsoridőben hatszor, köze nem lehetne hozzá senkinek. De ez nem egy magánvállalkozás, ezt nem egy élet verítékesen tisztességes és becsületes munkájával hordta össze Andy, hanem hozzávágták kormányzatilag, és finanszírozzuk mi mindannyian össznépileg. Ettől kezdve hadd legyen mély hányingerem újra a Vajna celebek arcpirító gátlástalanságától.
Attól eltekintve, hogy Tímea asszonyság állítólag és elsősorban gyerekeket megcélzó fánkos üzletének mai hivatalos megnyitójára nem ért oda egyelőre (ez a pórnépet is érintő megnyitó egyébként, ahol annyi miniatűr fánkot sütnek, ahányan visszajeleztek a Facebookon, hogy jelen lesznek), ne tévesszük szem elől a lényeget. Nem irigység, nem demagógia. Ezek a fánkok ugyanúgy a te pénzedből sülnek, mint ahogy Vajna papa tévéje a te pénzedből hülyít téged, drága jó magyar polgártárs!
Jó okom van ezt hinni nem csak a fentiek okán, hanem azért is, mert a tehetséges Vajna Tímea eddigi három cége közül kettő veszteséges, egy igencsak szerény eredményt ért el, a fánkos móka pedig csak most indul. Nem arról van szó – mint már kifejtettük -, hogy Tímeácska huszonharmincakárhányévesen kemény munkával megkereste a fánksütödére valót és most kipirult arccal, kellemesen elfáradva és jogosan örülhet annak, amit létrehozott. Ehhez képest az van, hogy a Vajna család egy újabb lábbal tapos a mindenki más lábán.
Pofátlanul, nem is értve, hogy mi ezzel a baj. Ennél csak az borzasztóbb, hogy a TV2 előtt butuló, napi 12 óra munkából dolgozói szegénységbe süllyedt átlagember sem érti, hogy az ő kínjából és keservéből levont adóból zabál meg (saját bevallása szerint) napi 8-10 fánkot Vajna Tímea és ezt reklámozza közpénz-propaganda tévéjében a minőségellenőrré fellépett, nagyvonalú Andy. Mennyi önbecsülése maradt ennek a népnek, hogy elviseli ezeket a nyakán taposó gazember celebeket és celebnéket, akik meg vannak győződve arról, hogy tehetségesek, megkerülhetetlenek, pótolhatatlanok és nagyszerű dolgot művelnek? Mennyire lehet buta az a Vajna Tímea, aki azzal kábítja a rajongóit, hogy ő a gyermekek örömére dolgozott egy évig, és vajon ennek miért nem tud felhőtlenül örülni az istenadta nép?
Ezek a csillapíthatatlan étvágyú, felkapaszkodott élősködők teljesen elveszítették a kapcsolatukat a valósággal (Friderikusszal ellentétben nekem semmi kedvem felmentést találni Vajna számára), fogalmuk nincs, mit jelent átlagembernek lenni, leszereltek minden visszapillantó- és oldaltükröt, ahonnan szembeköszönhetne a magyar mindennapok keserve. Igen, leírtuk pár napja, hogy az erőszak nem lehet megoldás semmire, elítélendő, undorító. Ezek viszont minden egyes nappal rátesznek egy lapáttal a rongyrázó, urizáló, gátlástalan, aljadék viselkedésükkel a már így magasan tornyosuló szarkupacra. Ellenszenvesek, pofátlanok. Nem a sajátjukból, hanem a mindenki más pénzén.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.