Miközben Orbán Viktor éppen nemzeti imát mondott/vadul sorosozott a Kossuth rádióban (szerencsére már nem az egyiptomi 32 fokban izzad a nyomorult), tanulmányoztam a kedves családja (apuka, testvérek) cégeinek tavalyi teljesítményéről szóló információkat. Már csak azért is, mert nem tudok szabadulni a sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek kinyilatkoztatás bódító erejétől. Hogy a kőfejtés-törés-zúzás ekkora biznisz, azt soha nem gondoltam volna. Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem az egész ország követ tör. Nem közmunkában, hanem vállalkozásilag főállásban, úgy értem.
MangalicaszereLőrincék – de beszélhetnénk bármely Orbánhoz meg a többi kormánytaghoz közel álló vállalkozóról, szomszédról, kötélbarátról – iszonyú nyereségeket halmoztak fel az elmúlt évben és kivétel nélkül osztalék formájában kivették a cégeikből. Leírni, elolvasni, kimondani is rossz: a legkisebb tétel is több száz milliós, de a leggyakoribb a milliárdos nagyságrend.
Egyértelműen látszik, hogy az összes stróman, az összes jól helyezkedő opportunista (csak ez a szerencsétlen, nyomorult, életképtelen Viktor nem képes előrejutni) valamennyi cégéből két éhes kézzel marja ki a nyereséget, nincs visszaforgatás, nincs innováció, nincs fejlesztés. Minden egyes évben egyre növekvő dehogy extraprofitjukat a szaros anyaföldig lelelgelik, kimentik, eltüntetik. Nem piaci körülmények között értelmezhető versenyhelyzetről, nem gazdaságilag egészséges fejlődésről, netán verejtékes munkával összelapátolt nyereségről, hanem közpénzből kitartott, állami megrendelésekkel mesterségesen kitömött sikerekről van szó.
Az, hogy ma itt tart az ország és hogy ezt a szabadrablást hátradőlve sörrel és pattogatott kukoricával az arcában nézi végig, valahol Orbán Győzővel és az ő bántalmazott fiával kezdődött a demokráciába hajló rendszerváltásnak hitt átrendeződés hajnalán. Azzal az ellopott pártszékházzal és az ellenértékéből privatizált bányákkal. Ha ebben a vérszegény, azóta is halódó demokráciában működött volna bármiféle igazságszolgáltatás, ahogy azóta se működik, most nem foghatná a talicskát az a megszámlálhatatlan sok enyves kéz. Közöttük, fölöttük az ágrólszakadt, csóró templom egerével.
Bár a fenti csoportképen nincs rajta az elsőszülött és kedves férje vagyoni helyzete konkrét adatokkal, az nem lehet kérdés, hogy ez a nyomorult, tisztességes plebejus vezető közvetlenül és közvetve az egész országra rátette a kezét. Az egészre. Földek, természeti kincsek, épített örökség, ingó és ingatlan vagyon. Amit látunk, az csak a jéghegy csúcsa, ember nincs, aki képes lenne tudatilag átfogni mekkora is valójában a teljes zsákmány.
Annyiszor írtunk arról, hogy boldogabb helyeken még a gyanúja sem merülhetne fel annak, hogy politikusok, főleg az ország elsőszámú politikusának pereputtya a közpénz közelében ólálkodik, hogy már én is unom. Itt a mindennapok velejárójává, elfogadott, mindenki által ismert és leszart valósággá szelidült, hogy a dinasztia a közösből él. A maffia behálózott mindent, belebetonozta magát a hatalomba, magára szabja a törvényeket.
Nem tudom, hol milyen söpredéket termelt ki a rendszerváltás, de ez itt mindnek a legmocskosabbja. Minden a harácsról szól, a maximalizálható haszonról, a most azonnal kivehető osztalékokról. Követhetetlenül, szinte exponenciálisan növekszik a bankszámláikon landoló pénz mennyisége, amit aztán tovább menekítenek. Raktároznak, felhalmoznak azokra az időkre, amikor nem marad utánuk semmi.
A miniszterelnök apjának cégei ugyanúgy virágoznak, mint a senkiből lett milliárdos Mészáros vállalkozásai. Vagy a Garancsi, Csetényi, Kuna és egyéb húsosfazék-nyúlványok üzletei. Ha idősebb Orbán feldobja a pacskert, minden törvényesen és tisztán, örökléses úton száll az ő skizoid fiára. És még mindig van két évük, amíg kifutnak az uniós pénzek. Ha tavaly 1,8 millárdot vettek ki, jövőre majd négyet, utána hatot. Nyíltan és gátlástalanul hajolnak le mindenért. Villák, rezidenciák, luxusautók, földek, bányák, legelők, kaszálók, kikötők, szállodák. Minden az övék. Miért?
Mert megcsinálták egyszer, kétszer, tízszer, százszor és működött. Működik ma is. Hogy míg a lakosság 40%-a a létminimum határán egyensúlyoz, addig Orbán Győző 30%-os árbevétel-arányos adózott nyereséget tesz zsebre. A világon nincs ilyen. De van. Én leírom és engem fognak számonkérni, hogy jó, de mégis mit javaslok, mit kell tenni? Hát annak nem én vagyok a megmondhatója, hogy mit kell tenni. Vagyis de. Csak én nem vagyok parlamenti ellenzék. Hogy eltartott kisujjal fanyalogjak, hogy de hát semmit nem lehet elérni, semminek nincs eredménye, fölösleges teperni, mert úgyis az van, amit ők akarnak. Lehet visszavonulgatni, ejnyebejnyézni, vagy tovább asszisztálni ehhez.
Vagy fel lehetne tápászkodni azokból a kényelmes fotelekből. Szanyi egy fasz, de tartok tőle, hogy igaza volt: az ellenzék a Fidesz-féle status quo fenntartásában érdekelt. Ha véletlenül nincsenek az állampárt kifizetési vagy zsarolási listáin, akkor egyszerűen csak beleszarnak. Mert ki tudja, hogy lesz-e még egy mandátum, hát ki kell használni ezt az édes, jól fizetett semmittevést. Nem általánosítok (akinek nem inge, ne vegye), de amikor a történelem legnyilvánvalóbb szabadrablása folyik, akkor nem az van, hogy fanyalogva nyomjuk a politikailag korrekt beszédeket, a sehova nem vezető álfelháborodásokat és moralizálunk.
Vagy felfogjuk, hogy a demokratikus államrend és a jogszerűség már foltokban sem létezik és békés úton nem helyreállítható, vagy megértjük, hogy a jogszerűtlenül hozott törvényellenes játékszabályok szerint ez a rezsim nem leválható, vagy akkor kell hagyni a picsába a szövegelést és lehet sütögetni a pecsenyét tovább. Felvenni a fizetést és remélni, hogy majd a nép hátha a semmiből magához tér és felgyújtja Nárcisz kutya rezidenciáját. Ha meg nem, akkor így jártunk. Az istenadta meg majd rájön, hogy megint nincs kire szavazni és így el is vegetálunk az idők végezetéig.
Orbán Győző pedig lájkolja mindezt és zúzza-töri a követ rendületlenül. Ha lehet, már 90%-os nyereséggel. A skizofrén-hajlamú fia meg további mandátumokon átívelően táplálja a szekta vakhitét, miszerint semmije nincs, nem volt és nem is lesz.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.