A bevándorlás megállítására létrehozott 7 pontos akcióterv Simon Miklós szerint óriási siker. A Fidesz nyírbátori térségi politikusa ezt egy kisvárosi piacon mondta el az érdeklődőknek, ezért is igen hiteles az, amit Simon mond. Hogy ezt a sikerességet pontos mi is jelzi, az sajnos nem derül ki ebből a rendkívül színvonalas, mindenképpen MTI hírt érő történésből. Na de lássuk ezt az igen fontos közleményt:
A Fidesz nyírbátori térségi országgyűlési képviselője szerint jó a fogadtatása az emberek körében az Orbán Viktor miniszterelnök által a bevándorlás megállítására meghirdetett hétpontos akciótervnek.
Simon Miklós vasárnap a kisváros piacán felállított aláírásgyűjtő standnál újságíróknak elmondta, a május 26-án megtartandó EP-választás tétje rendkívül nagy, sikerül-e megállítani a migránspárti brüsszeli politikát, amitől a kormány meg szeretné védeni az európai és azon belül természetesen a magyar embereket.
„Szeretnénk Magyarországot megőrizni magyar országnak” – hangsúlyozta a kormánypárti képviselő. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöki tisztségét is betöltő politikus arról beszélt, a cél az egységes keresztény kultúra és nemzet megőrzése, hiszen „ez minden embernek a vágya”. Simon Miklós reményét fejezte ki, hogy a kormánypártok választási kampánya nyitott fülekre fog találni, ebben segít a kormányfő által meghirdetett hétpontos akcióterv bemutatása.
Nyírbátorban szombaton kezdődött el az aláírások gyűjtése, a felállított standnál vasárnap többen érdeklődtek és sokan aláírták a piacot járó aktivistáknál lévő íveket is. Simon Miklós elmondta, a nyírbátori választókerület minden településén, így például Újfehértón, Nyírbogáton, Balkányban és Nyírlugoson egyaránt lesznek aláírásgyűjtések, de az aktivisták minden családhoz személyesen is szeretnék elvinni az akcióterv-programot.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten a Fidesz EP-választási programját bemutató rendezvényen jelentette be hétpontos akciótervét. Programja szerint a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak. Javaslata szerint egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére, valamint senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány, dokumentumok nélkül.
Álláspontja szerint meg kell szüntetni a migránskártyákat és a migránsvízumot, meg kell téríteni a határvédelem költségeit, Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, bevándorlást ellenző vezetőknek kellene állniuk az uniós intézmények élén, emellett követelte, hogy Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.