NEHAZUGGY

Valami megváltozott

Molnár Bálint | Ma | 8:21

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 730,215 forint, még hiányzik 1,569,785 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Dicsértessék a szellem világossága, megnyugvást a háborgóknak, jó reggelt mindenkinek október 23-a másnapján!

Mi tagadás, rendkívül koncentrált volt ez a 70. évforduló, de mindenek előtt, minden mémmé silányult aspektusán innen és túl szerintem a legfontosabb jellemzője a tegnapi napnak az, hogy több méltóság szorult az idei hivatalos állami megemlékezésbe, mint az elmúlt tizenhat évben bármikor. Mint az elmúlt tizenhat évben összesen.

Ez egyrészt az oroszpárti, a magyarok jelentős tömegeit a 70 évvel ezelőtti agresszor oldalára állító, soha meg nem bocsátható bűnöket hordozó Orbán-rezsim hangos bukása utáni első október 23-ától elvárható is volt, másrészt a miniszterelnök habitusa alapján mégse volt magától értetődő, ezért is értékelem, hogy a Kossuth téri megemlékezésen elmondott beszédében minimális szerepet kaptak az aktuálpolitikai kiszólások, a pillanat nem a moszkovita ellenzékről és az ő soha el nem évülő bűncselekményeiről, hanem a múlt felelevenítéséről, 56 hőseiről, a levonható, de talán soha le nem volt tanulságokról és a nemzeti egység – szerintem távoli és valószínűtlen, homályos és megvalósíthatatlannak tűnő – szükségességéről szólt.

És bár a parlementi ellenzék megcsinálta a maga primitív leltárát arról, hogy ki mindenki nem jött el a magyar kormány meghívására, és szájba is rágta, hogy ez mennyire ciki és gáz, mert senki nem kíváncsi Magyar Péterre, és Ursula is menjen haza, mégis volt valami olyan emelkedettség ebben a napban, hogy nem emlékszem, utoljára mikor volt hasonló érzésem egy nemzeti ünnepnapon. Valami alapjaiban megváltozott, és ezt az én megélésem szerint semmi nem volt képes felülírni vagy bemocskolni, dacára annak, hogy az önjelölt nemzeti oldal véresszájú két lábon járó frusztrációi mindent megtettek azért, hogy ez a nap ne mutasson túl a politikai-ideológiai jajveszékelésen és óbégatáson, siránkozáson és méltatlankodáson. Odatették magukat, de szerintem se az éhes bengáli tigrisek okleveles szakértőjévé avanzsált bukott házelnök, se az igazán soha fel nem dolgozott magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján is tele szájjal LMBTQ-zó, Oroszországot felszopó Toroczkai László, se Schmidt Mária történelemhamisító szélhámos történész vernyogása – miszerint ő nem fogja hagyni, hogy már megint a Népszabadság mondja meg neki, hogy mi az igazság – nem volt képes igazán belerondítani a napba.

Még akkor se, ha már nem is dühítő, inkább végtelenül szomorú volt látni azokat a szerencsétlen hívőket, akik a politikai vezetőik ragacsos, embertelen hazugságaiba kapaszkodva a szivárványcsaládokkal azonosítják a gyermekek megrontását és az 56-os forradalom 70. évfordulóján azért vonultak fel, hogy megállítsák a gyermekek megrontását, vagyis a hivatalosan bántalmazó, nemcsak a gyerekeket, az egész országot tizenhat éven keresztül bántalmazó pedofil bűnsegédeket simogató Fidesz-KDNP oldalán áldoztak a szellemi-lelki eltorzulásnak.

Nem dühítő, inkább keservesen parodisztikus volt, hogy miközben még a botjára támaszkodva sántikáló Bayer Zsolt is ott menetelt a többiekkel a fene tudja hány méteres zászlót hurcolva (állítólag valamit szerelt és leesett az asztalról, pedig még a hülye is tudja, hogy ha alkoholt fogyasztunk, nem mászunk fel sehova), az elmúlt másfél évtized elkergethetetlennek tűnő népnyúzója egy párizsi szálloda teraszán adott annak az 1956-os szabadságharcnak. Amely évtizedek óta hivatkozási alap, a folyékony kommunistázás és a pártja permanens szabadságharcainak eredője, az országot tizenhat év alatt nyomorba döntő Fidesz eredettörténetének megkérdőjelezhetetlen alappillére. Volt. Szerintem amikor az első jelei kezdtek megmutatkozni annak, hogy Vlagyimir Putyin kivetette rá a hálóját, és az ember – aki 2007-ben még büszkén pofázott arról, hogy mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon – visszatalált Moszkva kebelére, ennek az eredettörténetnek a ladikja léket kapott.

Azóta rengeteg szégyenletes dolog történt a Kreml és a Karmelita relációjában, de most lett végérvényesen világos, hogy miközben kiterítette a háborús gyilkos ex-KGB-ügynök lábai elé az országát és felajánlotta alázatos egér szolgálatait a tömeggyilkosság és a birodalmi gőg hídján dübörgő oroszlánnak, mit jelent ennek a sötét, jellemtelen alaknak és az ő vénülő, illiberális hordájának 1956. SEMMIT. Miközben a megmaradt hívei lelkes csoportja a Bem téren éltette és viktorozott, ő Párizsban kávézott és szart a fejükre. Neki pontosan ennyit jelent 1956, és soha nem is jelentett mást. Ez az ember mindannak a negációja, amiről 1956 szól. Mikor áldozná fel ez az ember az életét a szabadságért, a hazájáért? Mikor állna ez az ember évekig úgy a barikádokon, ahogy lassan öt éve áll a barikádokon az általa Putyin kottájából gyalázott ukrán elnök? Mik0r? Nemhogy egy esetleges háborút megvívni, egy választási vereséget nem tud méltósággal és bátorsággal a tizenhat évig hangoztatott propagandájával összhangban viselni, Párizsba rohan október 23-án. Nem előtte vagy utána napokkal, hetekkel, hanem úgy, hogy még véletlenül se legyen a közelben, amikor Matolcsyt előzetesbe pakolják. Egyem is meg, szegénynek 30 millió forint minden megtakarítása, de azt mind felajánlotta óvadék gyanánt, egy szent ember ez, nehezen viseli a bezártságot, bezzeg a luxust fenemód könnyen viselte. Amikor Tizianót vásárolt 4,5 milliárdért, ami lehet, hogy nem is Tiziano volt, akkor nem volt ilyen finnyás. Zárójel bezárva.

Legyen intő figyelmeztetés mindenki számára 1956, aki Moszkvában, vagy bárhol máshol keres támaszt a hatalmának. A forradalom üzenetét egyetlen magyar vezető sem teheti zárójelbe pillanatnyi gazdasági alkukért cserébe. Aki 1956 után egy agresszort menteget vagy idegen birodalmi érdekeknek rendelné alá a nemzetet, az semmit sem ért 1956 üzenetéből, legyen Budapesten vagy egy párizsi teraszon

– Magyar Péter minimális aktuálpolitikai kiszólással fűszerezett beszédének messze ez volt a legfontosabb része, ennek így el kellett hangoznia és helyeslem, hogy elhangzott. Ahogy annak is el kellett hangoznia, hogy hosszú évekig azt hazudták, hogy minden, ami nemzeti, csak az egyik oldalé lehet. Ez az, aminek véget kellene vetni örökre, és bár nem látom be, hogyan, de azt igen, hogy ezért, az ilyenekért van ilyen állapotban ez a nemzet. Mert az amúgy is terhelt elméjű Kövér Lászlóknak az jut eszébe nem egyszerűen a kormánypártról, de annak híveiről is, hogy az éhes bengáli tigris akarjon velük közösen ünnepelni. Annyiban igaza van, hogy a kollégiumi lábszagtársának és a főnökének már a sajátjai is büdösek, nemhogy az ellenség. Igaza van, nem kell ezekkel közösködni, ha nincs hatalom, semmi nincs, akkor már nem fontos a kirakat szintjén se az, ami eddig se volt fontos, de megérte úgy tenni, mintha az lenne. A legnagyobb igaza pedig Havasi Bertalan ösztönlénynek van, aki eltalálta szarva közt a tőgyét: Min tudna változtatni, ha Orbán Viktor itthon lenne? Abszolút semmin, barátom és ezzel be is áraztad a gazdát. A világpolitikai tényező egy rohadt nagy pozitív nulla. Tökmindegy, éppen hol van. Semmi befolyása semmire, 56-ra meg emlékezzenek a bengáli tigrisek. Az éhesek.

És végül még egy gondolat, hogy az utánam jövők poénjait se lőjem le kivétel nélkül. Ha Orbánt is elviszik, olyan forradalom lesz, ami elsöpri a Tisza-kormányt – hangzott el tegnap a végül nem tudni, hogy 1848 vagy 1956 méteres zászló menetén, ahol a mozaikba szerveződött szélsőjobbos agysebészek vonultak fel, ugye. Merész kijelentés a párizsi csendélet után, de én tudok egy jobbat, szerintem van valóságalapja: ha Orbánt nem viszik el, még nagyobb forradalom lesz. Nem kívánom magunknak, de van rá esély. Köszi a figyelmet, szép hétvégét!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!