NEHAZUGGY

Túl sokáig, túl sötét

Molnár Bálint | Ma | 8:21

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,054,950 forint, még hiányzik 1,245,050 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Halihó! Üdv a felkelőknek! Legyen világosság a tisztánlátáshoz! Meg az se lenne baj, ha aranyból lenne a középút. Meg egyáltalán lenne középút, amin haladni lehet, ahelyett, hogy a két végéről üvöltenénk artikulálatlanul egymás arcába. Ilyen apróságokkal is beérném, de ahhoz sokkal tovább kellene guggolva kibírnom, mint ahogyan a Fidesz várta annak idején – bizonyos Orbán Balázstól tudom -, hogy Matolcsy György bankrablónak lejárjon a mandátuma az MNB élén, és eltakarodjon a francba.

Ha az a kérdés ma, hogy nekünk Mohács kell-e, akkor én speciel nem hiszem, hogy csak úgy túl lehet lendülni azon, hogy nekünk ne Mohács kelljen, pedig elég sok idő eltelt 1526 óta. De nem értek én ehhez se, mint ahogy vagyonvisszaszerző se voltam soha, ne okoskodjak. Viszont a mohácsi csata 500. évfordulóján mégis szóba kell hozni a mohácsi csata 500. évfordulóját. Azt, hogy ma annak a katasztrofális vereségnek a napja van, amikor az Oszmán Birodalom hadserege I. Szulejmán vezetésével legyőzte a II. Lajos király vezette magyar hadsereget, ami megnyitotta az utat a középkori magyar állam összeomlása előtt, ami aztán a 150 éves török hódoltság formájában teljesedett ki, és aminek számos drámai következménye volt. Kétségkívül főleg demográfiai. Nem biztos, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint ebben a katasztrófában lelhetők fel Trianon gyökerei is, ami egy újabb több mint száz éve tartó fantomfájdalom formájában kínozza a nemzetet. Azokat is, akik nem abban mérik a magyarságukat, hogy életvitelszerűen fáj nekik. Trianon. Is.

Ámazonban messzire vezetne ez a gondolatmenet, és nem biztos, hogy jól járunk, ha végigfuttatjuk. Nem a török hódoltságról, nem is Trianonról jutott eszembe – bár tök logikus lenne, látva a vagyonvisszaszerzés körül csillapodni nem akaró indulatokat, amelyek még most is hatalmas hullámokat vetnek és még elleszünk ezzel egy darabig -, hogy van valami kiheverhetetlen, megugorhatatlan, leküzdhetetlen nyomorúság, amire részben biztos a vérzivataros magyar történelem eme katasztrófadátumai jelentik a magyarázatot. Én is milyen jól megígértem magamnak tegnap, hogy többé nem foglalkozom a vagyonvisszaszerzési hivatal körüli mizériával. És tényleg nem akarok, próbálok, mert az a felismerés zuhant a nyakamba, hogy talán még soha nem láttam ennyire reménytelennek ezt az országot, ez az Unger-Ligeti-NVVH vita annyira parttalan, értelmetlen és tragikus is valahol, hogy azt érzem, most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni.

Pedig azt hiszem, értem, mi ez. Aki tizenhat évig tűrt, hallgatott, elviselt, lenyelt, meghúzta magát a bűnök árnyékában, félrenézett, hitegette magát, mert úgysincs beleszólása, mert ha beleszól, megüti a bokáját, most mindent egyszerre akar, most már mindent tudni vél, tisztán lát, most már szabad kiabálni, követelni, és ha nem úgy van ez a rendszerváltás, ahogy elképzelte, ahogy tudni véli, hogy milyen az ideális rendszerváltás, akkor nincs is rendszerváltás. Túl sok idő telt el úgy, hogy sötét van. Tíz éve is már nagyon sötét volt, akkor még sehol nem voltak, ügyesen meghúzták magukat a kövek alatt azok a feldúlt asztalborogatók, akik ma bátran törölgetik a lábukat olyan emberekbe, akik erre nem, vagy nagyon kevéssé szolgáltak rá. Nem az ajtót rájuk rúgó klímakatasztrófa, az elsivatagosodás miatt aggódnak, hanem rá vannak kattanva egy még fel sem állt hivatal leendő vezetőjére, akinek még lehetősége sem volt bebizonyítani vagy megcáfolni, hogy igazuk volt nekik, akik rákiabálták, hogy alkalmatlan, mi az, hogy nem jogász. Nem mintha egy miniszterelnöknek hülyeségeket kellene beszélnie az FBI igazgatójáról, akinek különben mi a tosz köze van a magyaroktól elsíbolt sok ezermilliárdos vagyonok visszaszerzéséhez, és nem mindegy, hogy van jogi diplomája, vagy nincs? És miért kell egyáltalán egy pillanatok alatt cáfolható hazugsággal védeni azt a vezetőt, akinek ráadásul nem is kell jogi diplomával rendelkeznie a pozíciója betöltéséhez.

De hogy micsoda kiabálás, ordibálás megy Unger miatt, aki politológus, nem jogász, és mennyire nincs semmilyen minimális kötőszövet, amitől értené egymást az egyik fele meg a másik fele, az valahol félelmetes. Akkor is, ha érteni vélem. Éppen pár napja írtam, hogy micsoda keserves, kényelmetlen, kurva nehéz meló tanulni, újratanulni ezt a demokrácia dolgot, miután annyi ideig jó volt úgy, ahogy megmondták, és az volt a legjobb, ha nem kellett foglalkozni semmivel, mert mi itt vidéken úgyse tudhatjuk azt, amit a haza bölcse ott fent, a fejünk fölött, ahonnan köpködi a szotyolát a fejünkre tud, kristálytisztán lát a sasszemével és el is dönti helyettünk. A budin ülve, senkit nem megkérdezve. Rohadt nehéz most ezt jól csinálni, türelmesnek lenni, csak megfelelő tudás birtokában, önreflexiót gyakorolva verni az asztalt, az éppen aktuális döntésekre józanul reflektálni, pláne belátni, hogy ha tizenhat évig hagytuk, mert úgyse tudhatjuk, akkor nem biztos, hogy most hirtelen mindent tudunk és mi tudjuk jól, és az se biztos, hogy elvárható, hogy minden tökéletes legyen egy hónap alatt, 100 nap alatt, három hónap alatt, ahogy mi azt elképzeltük. Miután fél éve még azt se tudtuk volna elképzelni, hogy ne Orbán köpködjön a fejünkre. Egyrészt kurva jó, hogy egy kormány személyi döntése ilyen felfokozott közérdeklődésre tart számot, másrészt hiába nem Orbán köpköd már a fejünkre, a most teli tüdőből ÁVH-t ordibáló pártja mocska ugyanúgy itt maradt. Ez keveredik az abszolút filmszínház élménnyel, aminek szintén vannak következményei, amiket viselni kell. Viselje is a miniszterelnök, mert az ő felelőssége, ahogy az is, ha úgy gondolja, hogy Pócs János megnevelésének ügyét is neki kell mikromenedzselnie. Nem kell, egyáltalán nem kell.

Ehelyett például érvényt lehetne szerezni annak a kijelentésnek, hogy akkor tényleg térjünk vissza Európába. Még ha nem is száz nap alatt, de Pócs János baszogatása helyett ez egy sokkal nemesebb projekt lenne. Mert amíg nem térünk vissza Európába fejben is – ha már kimaradt itt néhány évszázadnyi polgárosodás és nemcsak Mohács miatt – addig kudarcra van ítélve az ország rendbetétele, addig azok a vezetők, akik fontos szerepet vállaltak/kaptak az elszámoltatásban támogatás helyett ezt fogják kapni, amit Unger. Akinek a visszalépés is arcvesztés lett volna, a nem visszalépés viszont nem fedi el a kommentszekció felől érkező bizalmatlanságot. Nem irigylem, de az országot se. És azokkal se tudok egyetérteni (kivételesen Hadházy Ákos, akit sokan másokhoz hasonlóan nagyra tartok), hogy ez a hivatal az ország jövőjének a kulcsa, tehát ha nem láthatjuk az értékelőlapot, ami alapján a jelölteket kiválogatták, akkor nem lesz itt semmilyen rendszerváltás, akkor itt semmilyen vagyonvisszaszerzés sem lesz, át vagyunk baszva. Szerintem az ország jövőjének számos kulcsa van, ez legfeljebb az egyik a sok közül, de az Európába való visszatérés, ahonnan nem kávézni küldenek ki, hanem az asztalhoz ültetnek, az legalább ilyen fontos.

Szerintem pihenjen meg egy pillanatra mindenki, szusszanjon, vegyen egy nagy levegőt, és adjon egy kis időt magának és egy esélyt is a nemzeti vagyon visszaszerzésével megbízottaknak. Közben röhögje ki a nemzetet kizsigerelő cinikus gazembereket, akik a Tisza által irányított ÁVH-ról delirálnak, ami szerintük összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, súlyosan sérti a tisztességes eljárás elvét, a jogorvoslathoz, a tulajdonhoz és vállalkozáshoz való jogot, az egyenlő bánásmódot, valamint a magánszféra védelmét, és borzasztó, hogy bárkinek a magánvállalkozását saját felügyelete alá vonhatja. Nyugodjanak meg, őket nem fenyegeti veszély, nekik nincsenek vállalkozásaik, ők soha nem vállalkoztak, semmit nem kockáztattak. Aki nem lopott, annak nincs félnivalója.

Három nappal a hónap vége előtt a működési költségünk több mint 50 százaléka hiányzik, de legalább mi nem loptunk soha senkitől. Akinek módjában áll, támogassa a munkánkat. Megháláljuk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!