Orbán Viktor nemrégiben Szerbiában italozgatott nagy boldogan, amiből az olvasható ki, hogy lényegében eltűnt a nyilvánosság elől. Persze lehetne mondani, hogy azért van ez, mert éppen nyaralni van, de ez alapvetően nem igaz, hiszen azóta kerüli a szereplést, mióta súlyos vereséget mért rá az a Tisza Párt, amelyet közpénz milliárdokból próbáltak tönkretenni. Ezúttal nem vált be Orbánék taktikája és annak ellenére is súlyos vereséget szenvedtek, hogy egyébként szinte mindent ők irányítottak ebben az országban. 16 év alatt odafigyeltek arra, hogy ne nagyon hagyjanak olyan posztokat, ahol nem az ő embereik töltik be a vezető szerepet. Így lett az igazságszolgáltatás, a bűnüldözés, vagy éppen a magyar gazdaság az ő játszóterük. Nem nagyon volt esélye senki másnak ellenük, pontosan ezért nem is nagyon számítottak arra, hogy Magyar Péter nekimegy a rendszernek, és komoly kihívója lesz Orbán Viktornak.
Mert ne felejtsük el, hogy Magyar érkezéséig egyetlen valódi kihívója sem volt Orbánnak. Voltak próbálkozások pártok és pártpolitikai szereplők részéről is, de egyetlen esetben sem állt be elég ember mögéjük ahhoz, hogy bármiféle veszélyt jelentsenek a korlátlan hatalmára. Talán ezért is mérhették fel rosszul a helyzetet a Fidesznél és gondolták, hogy most sem lesz itt semmi baj, Magyar Pétert majd szépen kicsinálják – politikai értelemben persze, hiszen azt követően, hogy nyíltan vállalta, hogy Orbán ellen fog indulni, más módon már nem érhetett hozzá a hatalom – és Orbán továbbra is azt tesz, amit csak akar. Igen ám, de pár hónap leforgása alatt egy olyan kihívóvá avanzsált Magyar, akivel már nem nagyon tudott mit kezdeni a NER. Próbálkoztak ugyan, de végső soron a vereség előre látható volt és az is, hogy mi fogja a vereséget követni. Vagyonelkobzás, felelősségre vonás, vádalkuk tucatjai. Ezek persze igen lassan történnek, de már lehet látni azt, hogy a Tisza nem áll el ettől, hiszen pontosan ezt ígérték a több millió magyar szavazójuknak.
Orbán Viktor viszont pont ebben az időben, amikor sokan valamiféle kapaszkodót kerestek, mindenkit cserben hagyott. Sem a politikai társait, sem pedig a saját szavazóit nem bíztatta azzal kapcsolatban, hogy vissza fog térni, újult erővel, hogy egy olyan pártot építsen, amely képes lehet újra az ország vezetésére. A Parlamentet mindenféle beszélni nem annyira tudó, sokszor nevetséges emberekkel töltötték fel, hiszen a korábbi pártból a legtöbben vagy visszavonultak, vagy más munka után néztek. Szinte egyetlen nagyobb név sem maradt már a Fidesz környékén és ez alól Orbán sem kivétel. Lehet, hogy névlegesen még ő a párt elnöke, de jól látható az, hogy már semmit sem akar kezdeni ezzel. Orbán leginkább egy külföldi állásra vágyik – Panyi Szabolcs újságíró szerint az ENSZ és a FIFA kerülhet szóba -, hiszen akkor megtarthatná a kapcsolatait, viszont a magyar igazságszolgáltatás nehezebben érhetné őt el, ez kiváltképp igaz az ENSZ-re.
Azonban az egy dolog, hogy Orbán eltűnt a közéletből, de az, hogy a hívei, akik szinte istenként tisztelik és szeretik most nem nagyon tudják, hogy mitévők legyenek. Eddig úgy élték az életüket, hogy az egyetlen biztos pontot Orbán Viktor jelenti, aztán ahogy vereséget szenvedett a Fidesz, ez megváltozott. Viszont Orbán jóslatai nem igazán váltak be, hiszen nem küldtek egyetlen magyar katonát sem Ukrajnába harcolni, nem lett 1000 forint az üzemanyag ára és nem ment csődbe az ország sem. Itt vagyunk hónapokkal később és az mondható el, hogy az ország konkrétan jobb gazdasági helyzetben van, mint az előtt volt és az, hogy a szövetségeseink újra keresik a kapcsolatot velünk. Átvizsgálnak korábbi szerződéseket, ahol esetlegesen milliárdokat veszíthettek a magyar adófizetők és arról is biztosította a magyarokat a jelenlegi kormány, hogy ugyan kiállunk Ukrajna mellett, de továbbra sem kívánunk katonákkal segíteni nekik. Erre mondjuk senki más sem vállalkozott, csak leírom, mert a Fidesz propagandája többek között ezt híresztelte.
Az egykori Fidesz fanok az utóbbi időben szembesülhetnek a valósággal. Egy olyan világban élnek most, ahol az Origo és a Mandiner által híresztelt hazugságokra igen gyorsan rácáfolnak. Egy olyan világban, ahol nem Orbán Viktor az uralkodó, mégis valahogy működik az ország. Orbán tehát hazudott az elmúlt években azért, hogy maga mellett tartsa a híveit. Persze ez kívülről egyértelmű volt sokak számára, viszont kérdés, hogy egyesek miként dolgozzák azt fel, hogy teljesen hülyének nézték őket éveken keresztül, ők pedig elhitték azt a hazugságot, amit etettek nekik. Rádöbbennek arra nyugdíjasok tízezrei, hogy az unoka nem azért ment külföldre tanulni és élni, mert a genderlobbi nyert, hanem azért, mert élhetetlenné vált az ország sokak számára. Ennek pedig egyetlen felelőse az az Orbán Viktor, aki jelenleg megpróbál elbújni a felelősség elől. Azt csak remélni merem, hogy nem fog sikerrel járni, és az egykori hívei is szembesülhetnek azzal, hogy mit művelt Orbán ezzel az országgal.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.