Salzburg csatlakozott azon városokhoz, amelyek megelégelték az autóval érkező turistákat, akik forgalmi dugókat alakítanak ki a városban, és azt a helyiek számára szinte élhetetlenné teszik. Több olaszországi város és Horvátország is élt már ezzel az opcióval, miután a maguk során ők is megelégelték az odaérkező autósok ezreit. Ez persze nem csak ezen országokban jelent problémát, hanem sok más helyen is, viszont mindig azzal védekeznek egyesek, hogy nekik joguk van ott vezetni, ahol csak akarnak. Vagy ha erre nincs lehetőségük, akkor legyen megfelelő tömegközlekedés kialakítva. Nos, ez utóbbi elvárható, hiszen azért az nem opció, hogy gyalog kelljen valakinek egy több százezres városban közlekednie, de mivel ezt Salzburg biztosítja, ezért nehezen fogadható el az, hogy valaki kritikával illeti a döntést. Nemrégiben egy turista azért késett közel 1 órát a tapas túrámról, mert autóval érkezett, és a belvárosban akart parkolóhelyet találni, de nem igazán járt sikerrel.
Persze az Egyesült Államokból érkezve ez még talán érthető is, de mindazok, akik hozzá vannak szokva az európai városstruktúrákhoz, azokat nem kellene, hogy meglepje az, hogy az ember jobban jár, ha valahol a külvárosban talál magának egy parkolót, otthagyja az autóját és tömegközlekedéssel utazik a belvárosba. Ez véleményem szerint lassan alapvetés kellene, hogy legyen. Persze vannak kivételek, amelyek azt biztosítják, hogy szükséges esetben természetesen behajthasson az ember akár a belvárosba is, de arról le kellene szokni, hogy az emberek egy jó része alapvető jogként kezelje az autót és a velük járó parkolóhelyet. Persze autóhoz mindenkinek joga van, de ez ugyanúgy igaz a járókelőkre is, valamint adott városok lakóira, akik fontosabbnak érzik a tiszta levegőhöz való jogukat, mint azt, hogy autóval behajthassanak mindenhova. Remélem, hogy a most Salzburg által is átvett döntés felkapottabb lesz, hiszen ha változtatni akarunk a városainkon, akkor az autókkal kell kezdenünk.
Granadában évtizedekkel ezelőtt létezett egy villamos vonal, amelyet azért szüntettek meg teljes egészében, mert teret akartak adni az autósoknak. Gyakorlatilag minden parkolóvá vált, és leváltották a tömegközlekedési eszközt, amely egészen a közeli hegyekig vitte fel az embert. Ez persze számtalan más városban is megtörtént, volt, ahol konkrétan folyókat fedtek be – ez történt egyébként Granadában is, amelynek az ütőerét jelentő Reyes Catolicos utcát a 19. század végén teljesen átalakították, és az ott robogó folyót lefedték -, vagy erdőségeket vágtak ki azért, hogy annak helyén az emberek közlekedhessenek. Amennyiben gyalogos közlekedésről van szó vagy középületek építéséről, akkor még talán érthető, de az, amikor természeti kincseket rondítanak el annak érdekében, hogy utakat húzzanak fel olyan helyeken, ahol erre nincs is szükség, akkor az ember jogosan háborodik fel.
Nyilván itt nem arról beszélek, hogy egy viszonylag elszigetelt települést összekötnek egy autóúttal, amelynek hála, a helyiek végre azt érezhetik, hogy újra kapcsolatba kerültek a régió többi településével, hanem arról, hogy a városok a legtöbb európai országban minden gond nélkül járhatóak. Persze megértem, hogy nem mindenkinek van ereje vagy ideje arra, hogy akár egy órán át gyalogoljon – ezért ezen emberek számára ott vannak a különböző tömegközlekedési eszközök -, viszont vélhetően sokan jobban járnának azzal, ha többet mozognának, és az autó helyett a gyaloglást vagy a kerékpározást választanák. Ez Magyarországon is igaz, ahol talán Budapestet leszámítva minden más város könnyen bejárható gyalog vagy kerékpárral, és valódi szükség autóra nincs. Nyilván nem a kivételekről beszélek, hanem arról, amikor valaki csupán lustaságból vagy dacból választja az autót, és akár egyedül is behajt a belvárosba, hogy ott percekig keringjen parkolót keresve.
Szerintem ez az, amiről érdemes lenne leszokni. Tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz, hiszen a fejlettebb Nyugaton is pontosan látható, hogy mennyire felháborítja az autósokat az, amikor sávokat vesznek el tőlük egy-egy átalakítás során, hogy ezeket a területeket bezöldítsék, vagy átadják a gyalogosoknak. De az igazság az, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy valódi változások menjenek végbe, hiszen semmi értelme sincs azért könyörögni, hogy majd az autósok lemondanak bizonyos vélt vagy valós jogaikról. Nyilvánvalóan biztosítani kell bizonyos emberek számára a behajtás lehetőségét, de korlátozásra van szükség, hogy ne azt lássuk, szagoljuk és hallgassuk egy több száz vagy ezer éves város közepén, hogy a dugóban álló autósok miként küldik el a másikat a jó édes anyjába. Sok helyen ez ugyanis elkerülhető lenne, méghozzá úgy, hogy visszatérünk a városok régi arculatához. Egyes városok pedig már elkezdték az alkalmazkodást, és példát tudnak mutatni mindazok számára, akik ma is úgy vélik, hogy ezek a döntések csak azért születtek meg, hogy őket zavarják. Mindannyiunk érdeke az, hogy kevesebb autó legyen a városokban.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.