Május 20,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Igazán pikáns

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 601,830 forint, még hiányzik 2,398,170 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkor nekifutok én is, mert nem tehetek mást. Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – írta az MTI-nek a Sándor-palota kedden. Sulyok Tamás hivatala nem sokkal később a Facebookra is kiposztolta, együttműködnek a K. Endre ügyében született iratok nyilvánosságra hozatalában a kormánnyal, és hivatalos megkeresés esetén átadják a rendelkezésre álló dokumentumokat a kabinet képviselőjének.

Ez tényleg szuper, csak az a baj, hogy valószínűleg újabb égbekiáltó részletek nem fognak kiderülni belőle. Már csak azért sem, mert egyébként nem valószínű, hogy ennyire készséges lenne a palotalakó és udvartartása. Különösen miután a miniszterelnök több ízben lemondásra szólította fel az elnököt, aki két napja jelezte, hogy nem látja azokat az okokat, amelyek miatt le kellene mondania. Vagy fel.

A másik dolog, ami nem hagy nyugodni az évszázad (egyik) rejtélyével kapcsolatban, és egész úton hazafelé ezen gondolkodtam: Magyar Péter hogyan akar, hogyan tud és végül hogyan fog majd ebből kijönni. Mert megmondom őszintén, azért annak, hogy ő két év alatt eljutott oda, ahova eljutott, ára van. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ennek a reménytelen helyzetből a csúcsra jutásnak a kegyelmi botrány körül keresendő az ára. Bármennyire is tisztelem az új miniszterelnököt ezért a teljesítményért, most azért elég kínos helyzetbe lavírozta magát, amennyiben a volt felesége, a mi egykori hajdobáló, jó miniszter asszonyságunk igen vastagon benne van ebben a sztoriban. Ha tudott arról, hogy mit ír alá nagy lóhalálában, azért. Ha nem tudott róla, akkor meg azért. Szóval én úgy gondolom, hogy ha itt valóban a helyükre kerülnek azok a bizonyos hiányzó darabok a kirakósból, akkor élesen ki fog rajzolódni Varga Judit arcmása.

Annál is inkább, mert nem ez az egyetlen ügy, ami az ő pályafutásának nyomokban egészen dicstelen jellegét testesíti meg, nem ez az egyetlen, amiben a felelősségre vonás elengedhetetlen az ő estében is. Ilyen például a Schadl-Völner ügy, vagy a szerencsétlenségükre a saját maguk ellen elsülő fegyver, a Pegasus kémszoftver alkalmazása, amit abszolút jogtalanul vetettek be magyar civilek, újságírók és politikusok ellen. Bizony ezekkel is el kell számolnia Vargának, ezért gondolom azt, hogy most azért elég nagy dilemmában lehet Magyar. Mert ugye nem elég, hogy a volt asszonyka felelőssége egyértelműen felmerül ezekben az ügyekben, de ráadásul akkoriban házastársi viszonyban is voltak egymással.

Igazán pikáns – mondaná egy regényíró vagy egy forgatókönyvíró szakmunkás, viszont szerintem ez a valóság. És ha őszinték akarunk lenni, akkor Vargát igenis komoly felelőség terheli mindhárom sztorival kapcsolatban. Hogy a politikai felelősségen kívül (amit csak a kegyelmi ügyben vállalt) esetleg büntetőjogi felelősség is, azt nyilván nem én fogom eldönteni. Azt viszont továbbra se értem, hogy mi az, amivel zsarolhatják, mert szerintem mindenképpen ez áll a háttérben. Valami nagyon erős anyag lehet ellene, ami komoly fegyvertény annak a kezében, aki birtokolja, más magyarázat nincs arra, hogy miért nem köp. Holott csak azt kéne mondania, hogy ennek és ennek az utasítására írtam alá azt, amit én egyébként határozottan elleneztem, amivel rohadtul nem értettem egyet, ezért szánom-bánom, hogy mégis ellenjegyeztem az államelnök ellenkező előjelű döntését. Ez annyira büdös és átlátszó, hogy ezt tényleg csak a hülye nem érti. És mivel ennek az egész kegyelmi sztorinak ennyire büdös szarszaga van, ez nem fog elmúlni csak úgy. Ha ezt nem nyomozzák ki, ha nem járnak a végére, akkor ez továbbra is ott fog lebegni ennek a kormánynak a feje felett, mint Damoklész kardja. 

Április 12-én éppen annak a világnak lett vége, amelyik az ilyen jellegű ügyeket bagatellizálta, szőnyeg alá söpörte, elmaszatolta. Székházügy, Gyurcsány-trükkök ezrei, a rendőrattak (ahol szintén felmerült, hogy ki utasított kit és mire), majd a Fidesz elmúlt 16 évének ámokfutása, amikor az volt a normális, hogy amit lehetett, az idők végezetéig titkosítottak. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy nem lennék Magyar Péter helyében, hiszen Vargát – aki mindentől függetlenül a gyerekei anyja – kurva nagy felelősség terheli. Ezért függetlenül attól, hogy ők anno egy családot alkottak, hogy a volt feleség már csak volt igazságügyi miniszter, aki viszont abban a kormányban tevékenykedett, amelyet a volt férje egész egyszerűen lefejezett, az volna a korrekt és tisztességes, ha ő is ugyanazon jogos felelősségre vonási eljárás alá kerülne, mint bárki más. 

Másrészt nem elég, hogy a bukott maffiafőnököt vagy a feleségét (?) nem merik beköpni – márpedig nem kérdés, hogy nagyon abba az irányba mutat minden, hogy onnan jöhetett a parancs -, de ráadásul a nagy keresztények a pápa látogatásával akarták elfedni, annak árnyékában elsüllyesztve átnyomni az egészet. De sikerült? És az is mennyire gusztustalan, hogy egy csomó más kegyelmi kérelmet is odasuvasztottak mellé, hogy ne tűnjön fel. Esküszöm, egyáltalán nem értem. Mint ahogy azt se értem 2024. február 2-a óta (mint Bayer Zsolt), hogy ha K. Endre már reintegrációs őrizetben volt otthon a fotelben, akkor miért volt olyan fontos ekkora felhajtást rendezni körülötte? Hogy K. Endre miért akkora ember, hogy ilyen szintű apparátus mozdult meg miatta? Nem tudom, de az az érzésem, hogy lesznek még itt meglepetések és olyan sztorik, amelyektől az állunk majd a földön hempereg, de várjuk ki. Most már kivárom, nem sietek sehova. A sajtó elől is most már elvileg komoly akadályok elhárultak, könnyebben tudnak nyomozni, adatokat igényelni, amelyekből esetleg rekonstruálni lehet majd ezt a gyalázatos történetet. Addig is epekedve és gyermeki kíváncsisággal várom a Sándor-palota aktáit, hátha mégis kiderül belőlük valami újdonság.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.