Május 1,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A narancs országos rohadása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,206,864 forint, még hiányzik 793,136 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkor én még visszatérnék egy gondolat erejéig a Jászságba, ha már a traumáinkat próbáljuk feldolgozni három hete. Mindenki látta, aki akarta azt a jelenetet, amin az egyik fideszes képviselő, a párt 2024-es polgármesterjelöltje, Hajnal-Nagy Gábor a kamerák előtt, elcsukló hangon, remegve nevezte megalázónak azt, hogy Pócs János, egyéniben rommá vert helyi kiskirály megint beülhet a parlamentbe. „Megalázó, ami most zajlik. Tehát az, hogy ez az ember, aki ezt elkövette a saját közösségével, az most megint ott ülhet a parlamentben” mondta a könnyeivel küzdő képviselő, aki felidézte, mit művelt 2019-ben Pócs. Hajnal-Nagy azt mondta, a 2019-es, 14 szavazattal elveszített polgármester-választás eredményét „mondvacsinált okokkal” támadta meg a Fidesz. Szerinte ezt a helyi Fidesz megkérdezése nélkül, egy személyben Pócs János döntötte el. Kognitív disszonancia lehet, de azt mondta a Telexnek adott interjújában, hogy ha valahol van diktatúra az országban, akkor az a Fidesz.

Mindenesetre ha én fideszes lennék – továbbra is köszönöm, istenem, hogy nem vagyok fideszes -,  akkor ez egy olyan pont lenne, ami után már biztosan nem lennék az. Rohadtul kikérném magamnak, hogy engem olyanok képviseljenek, mint ez a Pócs nevű szégyene a magyar politikának. Aki egyáltalán nem mellesleg csúnyán kikapott április 12-én a tiszás ellenfelétől, Halmai Ferenctől, és aki ezek szerint már a saját párttársainak is vállalhatatlan, ám valamiért, hát persze hogy a főnökének köszönhetően, hatalmas túlélő. Mondjuk ránézve erre a karcsú frakcióra, erre a szedett-vedett gyászhuszár bandára – amiben tényleg van minden, bármihez értő szakpolitikus nem annyira viszont, szájhős influenszer-propagandistától levitézlett teremfutballistán át disznópörzsölővel sorosozó, roma közmunkást kemencébe záró Póccsal bezárólag minden – nem nagyon értem, hogy mi lehet a terv. De tényleg. Ezekkel akar megújulni Loptor Viktor? Ezekkel akarja magát újraszervezni a parlamenten belül, ahol 16 éven keresztül a partvisszájú Kövér kérte számon az ellenzéken a jó modort és tiszteletet? Ezek után betolja oda ezt a – bocsánat a kifejezésért – politikai csürhét, ezt a nép által elkergetett bandát, akik majd mit fognak csinálni? Azt, amit eddig az Európai Unióban művelt a Fidesz-KDNP? Szabotálni, kötekedni, aljaskodni és alpári módon megnyilatkozni a Fidesz-KDNP pusztítását (ők nemzeti vívmánynak hazudják) helyrehozni akaró kormánypárttal szemben?

Ez amúgy az a keresztény tömörülés, amelynek egy másik nagyon kemény és kulturált tagja, aki 2006 óta parlamenti képviselő és idén csak azért nem verték el a választáson, mert a pártja már nem őt indította a Hajdú-Bihar megyei 03. számú (Debrecen) egyéni választókerületében, aki még pár napig miniszteri biztoskén fut, veréssel fenyegetőzött az egykori választókerületében, miután egy tavalyi Facebook-posztban közpénztolvajnak nevezték. Emberünk azt is zokon vette, hogy az általa alapított nyíradonyi látogatóközpontról az terjed a településen, hogy lopja a vizet. „Mit gondolsz te magadról? A pofádat be fogom verni, öcsém! […] Közpénztolvajnak neveztél. Öreg, ezért számolni fogunk” – kiabálta Tasó, aki azon akadt ki, hogy a nyíradonyi önkormányzat megpróbálta feltárni az általa alapított egyesület tulajdonában lévő látogatóközpont vízvezetékeit. A háttérben egy több száz millió forintos állami támogatásból épült létesítmény körüli vízszámlavita húzódik, amelyben az önkormányzat szerint havi több százezer forintos kárt szenvedhetett el. 

A hangfelvételen jól hallható Tasó hőbörgése és fenyegetőzése, mert beletiportak a lelkébe. Szerintem ezek azt hitték, és talán még most is azt hiszik, miután hülyére lettek verve április 12-én, hogy nekik mindent szabad. Mondjuk az után a duma után, amit a főnökük előadott a sajtónak a Fidesz választmányi gyűlése előtt, miszerint a Tisza sikeres gyűlöletkampányt folytatott, a mi kampányunk pedig a szeretetre épült, én már semmin nem csodálkozom. Nulla önkritika, nulla önreflexió. Ha volt is valaha, felszívódott, most is azon vannak, hogy mindent meghosszabbítsanak Bicskéig. Egyúttal született egy újabb örökbecsű is a bukott hadvezértől: „Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van”. Ez valahol ott kezdődött tíz évvel ezelőtt a magyar parlamentben, hogy „Sosem voltam vagyonos ember, most sem vagyok, és nem is leszek”, majd úgy folytatódott két évvel később a Sargentini-jelentés EP-vitájában, hogy „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” Igaz, akkor már a Népszabadságot bezárták, de még hátra volt az Index elfoglalása, vagy éppen a Klubrádió lekeverése, úgyhogy nincs itt semmi látnivaló. A gátlástalanság alapkövetelmény volt mindig is, és különben se arra kell figyelni, amit mondanak.

Ugyanakkor én továbbra se értem, hogy olyan emberek, akik meggyőződéses, elkötelezett konzervatívok és keresztények, hogyan tudnak ezekkel azonosulni? Fel nem tudom fogni, mint ahogy azt sem, hogy a szíriai háború elől ide menekült kisgyerekes családokkal hogy tudtak olyan aljas módon bánni, ahogyan azt Loptor is demonstrálta, amikor állítólag Anikó asszonyság lezavarta rendet rakni a déli határra, ő meg rohant esze nélkül. És bátorította is a vicsorgó hordáját, hogy vegzálják azokat, akik viszont megpróbáltak embernek megmaradni, mint az a bizonyos őcsényi panziós. 

Talán független ettől se, hogy időközben elkezdődött és kiszámíthatóan folytatódik a narancs országos rohadása. Miskolc egy elég jó példája ennek. Lemondott az alpolgármesterük és a frakcióvezetőjük, kilépett az önkormányzati képviselőjük, úgyhogy sokan kezdik felmérni, hogy akárhogy osztanak és szoroznak, ez itt négy év kőkemény cumi lenne nekik. Nem ellenszélben, hanem szerintem egy permanens hurrikánban, miközben megint azoknak kellene tartaniuk a hátukat, és odadugni az arcukat, akik lényegében eddig is feláldozhatók voltak a birodalmi állampárt számára. A nagy halak, a cápák már szépen elkezdtek elúszkálni és eltűnni a mélyben, hogy vagy átvészeljék ezt az időszakot, vagy egész egyszerűen elmeneküljenek a nagy lehalászás elől. Mert akinek volt egy csöpp agya, az rájött, hogy itt már nem lesz maszatolás, a nép válaszokat és elégtételt. 

Ehhez pedig nem lesz elég mondjuk az ilyen Pócs szintű és kaliberű figurákat beáldozni, nagyobb ragadozók kellenek majd a szégyenpiedesztálra. Szerintem nem Loptor lesz az, ő úgy fog eltűnni a backstage-ben, mint ahogy régen is tette, amikor a függöny mögül nézelődött, ha forró volt a talaj a lába alatt. Ez egy gyáva, utolsó nulla, akihez képest a ház nélküli csiga egy gerinces puhatestű.

Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát el kell számoltatni!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.