Április 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tényleg csoda, hogy a Szabadság-szobor még nem dőlt össze szégyenében

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 280,680 forint, még hiányzik 2,719,320 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Átlátszóan vidáman indult a nagy szerbiai terrortámadási kísérlet utáni megtekintési nap utáni első nap. Júdás a Vadhajtások mesterséges intelligenciával készült, senki nem tudja, minek nevezhető, talán népdalba oltott, néminemű focihuligán rigmusokkal is megspékelt mulatós indulóval csapatta. A magasröptű mondanivaló nincs túlgondolva: behúzzák Viktorra, és nem engednek a külföldi nyomásnak. Tény, hogy a Piros volt a paradicsom, nem sárga című örökzöld sem volt sokkal jobb, meg amúgy is mit várunk egy harsány falusi miniszterelnöktől? Csak nem hallgathatja a Walkürök lovaglását Wagnertől, azt Adolf már kimaxolta. 

Tényleg olyan volt, mintha húsvét vasárnap nem is történt volna semmi, nemhogy egy gázvezeték elleni szabotázsakció, a tőzsdék sem remegtek bele a Nagy Terrortámadási Kísérletbe, az élet ment tovább, senki nem szarta össze magát, a színházi mutatvány után mindenki ment a dolgára, a híradásokból is eltűnt a gázvezeték robbantási kísérlet. Aki mégis szóba hozta, az butának és parodisztikusnak nevezte a dolgot, de még Szijjártónak se sikerült tegnap este az ATV-ben egyetlen érvet se kinyögnie, hogy miért is ne röhögjük ki ezt az egészet. A szőke Torgyán jobbkezének budapesti látogatása végképp lekeverte ezt az amúgy is mellément műsorszámot. Aki minek is jött? Ja, konkrétan azért, hogy beleavatkozzon a választásokba a két lábon járó mémmé vált Júdás oldalán.

Halló, szuverén faszkalap! Ez mi, ha nem csuklóig beavatkozás a magyarországi választásokba? Sokan kérdezték már, én is megkérdezem: ti mit szólnátok ahhoz, ha Weber, Macron vagy von der Leyen idejönne és egy ilyen szöveget lenyomna az ellenséged mellett? Hogy nekik tervük van vele a választás előtt 5 nappal? Ezt a szürreális elmebajt ma is nehéz ép ésszel felfogni, pedig elég jól aludtam: Vance a mikrofonhoz tartotta a telefont és a közönség tapsviharára utalva azzal köszönt be Trumpnak, hogy éppen most 5 ezer magyar patrióta hallgatja, akik jobban szeretik őt még Orbánnál is. El sem hiszem, üdvözölte Trump a jelenlévőket, és azt mondta: szereti Magyarországot és Orbán Viktort, aki „nagyszerű ember”. Trump szerint Orbán útját állta annak, hogy „elfoglalják az országát”, nagyszerű munkát végzett. „Ha nem hinném, hogy kiváló munkát végzett volna, nem hagytam volna, hogy felhívj” – mondta az alelnökének a telefonban. 

Csak be ne hugyozzatok, bazdmg! Szerintem ennek a vén fasznak konkrétan fogalma sincs, hogy egyáltalán hol van ez az – hogy stílus és aktuális legyek – egér méretű ország, ezt a retardáltad csak egy dolog érdekli: hogy Európában legyen egy olyan ország, amelyiken keresztül ugyanúgy beavatkozhat, manipulálhat, perverz érdekeket érvényesíthet, ahogy a moszkvai oroszlán. Biztosan nem Viktor pirospozsgás pofijáért rajong a parókás bohóc, kizárólag a saját személyes érdekei állnak emögött a határokon és tengereken átívelő love story mögött. Ezt a részt egyáltalán nem értettem: „megtartottátok a hazátokat és nem kell szembesülnötök sok olyan problémával, amivel más országoknak szembe kell nézniük, mert nem hagytátok, hogy elfoglalják az országotokat”. Mindenkit szeretettel üdvözlök” – zárta a hívást Trump.

Mármint kikre gondolt a tengerentúli porcelánbolt elefántja? Ja, a migránsokra? Mert azok soha nem akartak minket elfoglalni, akik meg itt vannak – mert vannak, nem kéne úgy tenni, mintha ez itt egy steril, fehér árja ország lenne, ahol csak a National Geographic csatornán lehet feketéket, filippínókat, kínaiakat, arabokat látni -, azok itt dolgoznak. Bizony, a bűnös főváros is tele van más kultúrájú és bőrszínű, vallású, nemzetiségű ételfutárokkal, az összeszerelő-üzemek szintén vendégmunkásokkal üzemel, a Nagykörút arab gyrososokkal, Kőbánya meg kínai és vietnami bevándorlókkal köszöni szépen, jól van. 

Egyébként ez a Vance nem tudom melyik adót nézte eddig, vagy egyáltalán mit tudnak erről a hétmérföldes geciről, de így felszopni ezt az idétlen despotát… szerintem az OnlyFansen is ciki lenne. Egyetlen dolgot tudok elképzelni: nekünk ez rohadt sokba fájt, de ezzel együtt is beteges ez a kifelé demonstrált rajongás ezért a morálisan is alacsony növésű alakért. Mi lenne, ha magukkal vinnék? A legidősebb lánya már így is ott lopja a napot, és szórja a tőlünk ellopott pénzt. Érdemes lenne egyesíteni a családot. 

„Nem akarom megmondani, hogy kire szavazzanak, de az eurobürokratákra ne szavazzanak – mondta JD, aki szerint a magyaroknak a szívükre kell hallgatniuk, ő amúgy nem zsarolja a magyarokat, mint egyes brüsszeli vezetők. Te Vance! Majd mi eldöntjük, oké! You know? Ha nem akarod megmondani, akkor minek jöttél ide? Mi az, hogy Amerika itt osztja az észt és sztárolja ezt a haramiát? Te Vance! Ahhoz, hogy megértsd, mit művel a mi házi despotánk 16 éve, itt kéne élned. Mi sem megyünk oda anyázni a főnöködet, pedig lenne miért. Az a ti bizniszetek, ez meg a mienk. Kurvára nem kellenek a tanácsaid! 

„Orbán Viktor okot adott arra, hogy a magyar nemzet büszke legyen rá”. Vance szerint a bátorság a károgókat is vonzza, és szerinte a szélsőbalosok csak szélsőségeket látnak a társadalomban. Vance arról is beszélt, hogy védeni kell a határokat. Ellenfeleink azt mondják, küzdenek a korrupcióval, de a brüsszeli korrupció felett szemet hunynak – folytatta az amerikai alelnök. Igyekeztem visszafogni magam, de azért érdekelne, hogy édesanyád hogy van. Állítólag a ti titkosszolgálatotok világhírű, állítólag nagyon jól funkcionál, nem kéne egy kicsit utánanézni a csávónak? Nektek annyi elég, hogy a demokrata adminisztráció szóba se állt ezzel a szarházival, tiltólistára tett egy valag fideszest, köztük Rogán Bűnöző Antalt, tehát akkor nektek jöhet? Republikánusnak lenni ma azt jelenti, hogy bratyizni kell a világ sötét autokratáival és bűnözőivel? Ez ma Amerika, a demokrácia megtestesítője, a világ csendőre? Lassan tényleg csoda, hogy a Szabadság-szobor még nem dőlt össze szégyenében, hogy ilyen vezetése van annak a jobb sorsra érdemes országnak, a szabad világ egykori szimbólumának.

„Arra törekszünk, hogy Orbán Viktort újraválasszuk, igaz?” – tette fel a kérdést J.D. Vance. Felidézte, hogy korábban egyszer járt már Budapesten, és akkor a felesége a második gyerekükkel volt terhes. Most, hogy már alelnökként jön ide, a felesége a negyedik gyerekükkel terhes. Állítása szerint korábban megkérdezte Orbánt, hogy sokgyerekes családként megkaphatják-e ők is a magyar családtámogatás elemeit. Orbán állítólag azt válaszolta, hogy nem, ezt csak a magyarok kaphatják meg. Akikhez szólva azt mondta: „csodálom az önök harcát”. Úgy tudja, hogy a magyarok a szabadságért és a szuverenitásért harcolnak, és ők Trumppal azt kívánják, hogy sikeresen küzdjék meg ezt a harcukat. „Nem kérünk többet, mint hogy szövetségesek legyünk, szövetkezzünk azok ellen, akik el akarják nyomni Magyarországot.” Vance szerint a magyarok örökségét el akarták lopni, a magyarok pedig bár segítettek a menekülteknek, de nem engedték őket letelepedni, mert „Magyarországon mindig a magyarok az elsők”. Emiatt az amerikaiak mindig csodálták a magyarokat és a magyar vezetést.

Na. Ezt hívják reménytelenül párhuzamos valóságnak, amiben minden, amivel másokat vádolsz, azt konkrétan te követed el, amivel meg a melledet döngeted, az nettó hazugság. Ennyi sületlenséget eddig csak a fideszes beszélő fejektől hallottunk, immár a trumpista adminisztráció is felnőtt a feladathoz. Talán túl is teljesítették a normát. Egy: ki akarja elnyomni Magyarországot, bazdmg? Ki? Kettő: nem, kurvára nem az a terv, hogy a hasznos idiótátokat újraválasszuk. A terv az, hogy elzavarjuk a picsába, te Ken baba fejű szerencsétlen. Nézni, hallani is egy kín volt, és miközben reflektálok rá is annyira felcsesz ez az egész, hogy komoly erőfeszítésbe kerül uralkodni magamon. Csak tudnám, mit adhatott ezeknek a műmájer trumpistáknak Orbán, hogy ilyen szerelmesek lettek belé.

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.