Magyar Péter hallgat arról, hogy az ukránok nem engedik a kőolajszállítást Magyarországra, mert képtelen rá, hogy kiálljon a nemzeti érdekekért, és nem azért kapja külföldről a támogatást, hogy saját gondolatai legyenek – mondta Rétvári Bence államtitkár kedden az Igazság órája című online műsorban.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: a jogi helyzet teljesen tiszta, Magyarországnak hatályos szállítási szerződése van, amelyben Ukrajna garantálja, hogy a nemzetközi szállítások a területén akadálytalanul végighaladhatnak.
Magyarországnak is ez az érdeke, mert az ország működéséhez szükség van a kőolajra. Az Európai Unió pedig nem áll ki Magyarország mellett, mert a jogot a politika felülírja. És most az a politika, hogy mindenben Ukrajna aktuális álláspontja számít
– fogalmazott az államtitkár.
„Brüsszelben egy iszonyatosan korrupt vezetés van”, amely az Ukrajna felosztásától nagy nyereséget remélő cégek zsebében van – értékelt Rétvári Bence, hozzátéve: abból gondolják a legnagyobb pénzt bezsebelni, hogy felosztják Ukrajna földterületeit, ásványi anyagait, gazdaságát és piacát.
Jelezte, ha van egy ország, amelyik a józan ész hangján próbál megszólalni, azt megpróbálják megtámadni, megfélemlíteni, kiközösíteni.
A kereszténydemokrata politikus úgy vélte, mivel látják, hogy ez nem sikerül, mert „Orbán Viktort nem lehet meghajlítani”, akkor keresnek valaki mást, akire le lehet cserélni. „Lecserélik akkor Magyar Péterre” – jelentette ki.
Leszögezte, Magyarország nem küld fegyvert, lőszert, katonát. Aki ukrán emberként segítségre szorul, azon segítünk, Magyarország többmilliárd forintos segítséget nyújtott Ukrajnának – mutatott rá Rétvári Bence.
Az államtitkár elmondta, a háború fenntartásában az ukrán vezetők érdekeltek, mert sok olyan politikai döntést hoztak, ami háborúba vitte Ukrajnát.
Kijelentette, ez elmúlt négy év bebizonyította, hogy a háború fékezi a gazdaságot, Európa minden lehetséges pénzét Ukrajnának adja, sőt hitelt is felvesz erre a célra.
„Ez a pénz elégett, arany budi lett belőle, és nem lesz belőle gazdasági növekedés” – mondta Rétvári Bence.
Ez a háború nagyon sok negatívummal jár számunkra, és csak Orbán Viktor képes arra, hogy Magyarországot kívül tartsa ezen – hangoztatta az államtitkár. (MTI)
Tudom, nem mondok újat, de azért soha nem árt ismételni; a háborút az oroszok kezdték. Oroszország a támadó, Ukrajna a megtámadott. Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Magyarországnak az Európai Unió tagjaként nem az a feladata és erkölcsi kötelessége, hogy Ukrajnát átkozza és az agresszort mentegesse. Béke pedig akkor lesz, ha Putyin fogja a seregét és kitakarodik Ukrajnából. Mindössze ennyin múlik.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.