NEHAZUGGY

Így történt, hogy Jean, a filippínó inas egy kisebb vagyonra tett szert

Elmerengett. Mikor is volt utoljára olyan, hogy ő maga készített el valamit Viktornak? Pedig annyi mindent szeretett, és szeret most is. Igaz, mióta átvette az ország irányítását, nem eszik meg mindent. Puccos reggelik, fényűző munkaebédek, pazar vacsorák. Eszébe jutottak a szolnoki esték, amikor májkrémes kenyeret ettek és hozzá csemege uborkát majszoltak a nagyszobában, miközben nézték a Szomszédokat. A számláikat is alig tudták kifizetni, és Papusnak sem ment még igazán jól. Tele volt aggodalommal és kétséggel. Aztán jött Gyuri bácsi. Titkon ő még mindig neki mond hálát esténként, nem Istennek. Utána meg szokta gyónni, de ettől még ő volt az a bizonyos arkangyal. Csak nem voltak szárnyai. 

Hogy fajulhattak idáig a dolgok? A konyha, ahol üldögélt – bár mindennel fel volt szerelve – olyan volt, mint egy boncterem. Igazából nem csak puritánsága és letisztult, minimalista jellege miatt, hanem az idegesítő csönd miatt is. Itt semminek nem volt hangja, mivel olyan gépek és berendezések voltak benne, amelyek néma csendben tették a dolgukat. Például a güterslohi Miele hűtőszekrény. Mit szekrény? Egy komplett gardrób volt, külön jégkocka készítő rekesszel és borhűtővel. Vagy a másik, a Gaggenau. Nem beszélve a gelsenkircheni Küppersbusch szagelszívóról, ami inkább hasonlított egy kortárs műalkotásra, mint egy konyhai gépre. És akkor nem beszéltünk a svájci Aarburgból induló Franke vagy a niederbuchsiteni Jura sütőkről és melegítő rendszerekről, amiket hangvezérelni lehet, nem kell bajlódni a gombokkal meg érintő kijelzőkkel. És persze Viktor kedvence, az Espresso Veloce által megalkotott Seria Titanio V12 nevű készülék, ami a kávéfőzők Ferrarijának tekinthető. Igaz, még soha a büdös életben nem főzött benne egy adagot sem, de dísznek mindenképpen tökéletes ebbe az ultra dizájnos környezetben. Iszonyatosan bazári, mindössze 500 darabot csináltak belőle, állítólag kézzel rakják össze, és 16 500 dollárba került. Ez tipikusan egy olyan eszköz, ami simán otthonra lelhet egy dubaji sejk palotájában, de azt kurva nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy holland arisztokrata vagy francia divatmogul betenné a konyhájába, ellentétében mondjuk az említett Gaggenau márka kávéfőzőjével, ami például Macron elnöknek van.

Ő mondta is az urának, hogy minek kell ez? Minek ide ilyen masina, egy szép Zsolnay váza sokkal jobban mutatna a helyén, de Ráhel lebeszélte az apját erről is. Ért hozzá. Svájcban tanult, nagyon érti a szakmáját. Igaz, sokan azt mondták, hogy giccses, de azok szerinte csak irigyek. Ő mondjuk ragaszkodott a hűtőmágnesekhez, de mivel nem volt olyan felület, ahova fel tudta volna rakni, ezért egy rozsdamentes acéllapot raktak az egyik falfelületre, ahova ő nagy büszkén felrakhatta a relikviáit. Viktor mindig hozott neki mindenhonnan, amerre járt. Jó, hát ezekből nincsen kimondottan eredeti és különleges, mindent Kína gyárt gipszből meg valami hőre keményedő műanyagból, Lajos, a testőr szokott kiugrani neki a helyi bazársorra valamit venni, nehogy üres kézzel érkezzen haza. Meg a Petike is szokott hozni, de mostanában többnyire csak Moszkvába és Washingtonba megy. Andrea viszont soha nem fejti el, múltkor egy olyan helyről hozott, amit meg kellett keresnie a térképen, mert nem tudta, hol van. 

Szóval rátelepedett a csend, a csontjáig hatolt. Minek neki 200 négyzetméteres konyha? Minek? Egyáltalán minek ekkora ház, ekkora palota? Mondta a Viktor, hogy szóljon az inasnak, ha nem talál valamit. Szerette Jeant, ő volt az inas. Egyébként filippínó volt, és ugyan nem nagyon beszélt  nyelveket, de mindent megcsinált, amit megmutattak neki. Szóval azért nevezték el így, mert kellett neki egy európai név, és hát Viktor szerint az inas az neki Jean. Mert gyerekkorában annyi Jean-os viccet tudott, hogy neki ha inas, akkor az Jean. Szóval így lett Gabriel Mendozából Jean, az inas. Nem nagyon volt kedve hozzá, de eldöntötte, hogy főz valamit, ha már itt van ez a Michelin-csillagos éttermeket megszégyenítő konyha. Nekiállt alapanyagot keresni, de valahogy semmit nem talált. Eleve a hűtőt sem, mert be volt építve, és sehol egy fogantyú vagy gomb, ami jelezné, hogy egyáltalán merre nyílik adott szekrény ajtaja, vagy fiók-e egyáltalán a fiók? Óvatosan megpróbálta kinyitni az első ajtót, de nem ment. Aztán a másodikat, az sem csinált semmit. De az hagyján, mert a mosogató csapján sem voltak karok, amivel a vizet ki tudta volna nyitni. Semmi. Kezdett frusztrált lenni, úgy érezte, kiszolgáltatottjává vált a saját konyhájának. 

És ekkor megint megérezte azt a szagot, ami többször megcsapta az orrát, mióta beépült a rezidencia alsó része. Valami furcsa bűz. Ő állította, hogy csakis egy döglött rágcsáló lehet, de Viktor lehurrogta. Mondogatta is, hogy az istállóból jön a szag és, hogy ezek ugye nem lovak, hanem zebrák és teljesen más a szaguk, mint a háziállatoknak, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ez csak és kizárólag egér lehet. Hívott már rágcsálóirtókat, azok kietettek mindenféle mérgeket meg csapdát, de semmi. Egyébként nehezen is tudna ide bejönni bármi, mert az egész ház úgy be van építve, hogy egy hangya nem tudna bejutni, nemhogy egy egér. Meg persze a riasztó is jelezné, múltkor egy szúnyog jutott át a rendszeren, és olyan visításba kezdett az egész ház, hogy azt hitték, támadás alatt állnak. Amikor a paláver megtörtént, szólt a Viktor a Valtonoskonak, hogy ugyanezt szereljék fel kívülre is, mert a Hadházy simán bejutott a birtokra. 

Megint elkalandozott. Mit is akartam? Ja igen, főzni valamit! Ahogy ezt hangosan kimondta, kinyílt egy fiók, és a benne lévő ledvilágítás fényében, úgy szállt fel a hűtő jéghideg levegője, mint egy hollywoodi filmben, amikor a kincsvadász előtt kinyílik a titkos ajtó. Óvatosan odalépett és belepillantott a fiókba. Rögtön két hatalmas homár teteme rajzolódott ki előtte, mellette meg több zacskónyi Geoduck kagyló, osztriga – Gillardeau, Belon, Kumamoto fajta -, tengeri sün, polip és a legfinomabb lazacok. Hátrébb lépett, mire a fiók sziszegve bezárult és kinyílt a mellette lévő tároló. Abban meg mindenféle steakek és egzotikus húsok voltak bepácolva, gondosan becsomagolva és felcímkézve. Hihetetlen! Én csak egy egyszerű csirkepaprikást szeretnék összeütni, de itt mind olyan ételek vannak, mintha egy afrikai állatkert patológiáján lennénk. 

Elment a kedve az egésztől. Visszament az asztalhoz és leült. Nézte az ablakon át a legelésző zebrákat és Ödönt, a kafferbivalyt. Tényleg úgy érezte, mint aki valahol a Serengeti Nemzeti Park egyik reszortjában van, nem pedig Hatvanpusztán, az egy egykori majorságban. Minek kellett ez? Minek? Amikor azt mondta az ellenzék, hogy ez olyan mint a Versailles-i kastély, Viktor meg olyan, mint XIV. Lajos. És milyen találó! Látta lelki szemei előtt, ahogy Rogán – még a nevét is gyűlölte – ott bálozik az éppen aktuális menyecskéjével. Emlékezett – mert a Viktor szerette a történelmet -, hogy ő mesélte neki, a francia kastélyban, amikor bál volt, a meghívottak odapiszkítottak egy erre a célra kijelölt szobába, ahol csak szalma volt leszórva, semmi más. Meg hogy csak a parfümtől bűzlöttek, mert fürdeni egyik sem akart, tele voltak tetvekkel meg mindenféle élősködővel. Apropó, élősködő! Biztos, hogy az egérnek van ilyen szaga! Ez is olyan, mint az az elátkozott hely. Itt is mindenki csak tivornyázni tud. Szinte látta maga előtt, ahogy Németh Szilárd zabálja a füstölt csülköt, meg a Menczert, ahogy két pofára tömi magába a sült kolbászt. Neveletlen, felkapaszkodott senkik. 

Nem is merte mondani a Viktornak múltkor, hogy valakik azon röhögtek, amikor Viktor éppen wc-n volt, hogy biztos most egy darabig nem látják, mert elment a rötyire kiolvasni a Nemzeti Sportot. Ami azért jó, mert ha netán kifogyna a szuperadagolóból a fekete színű wc papír, akkor azzal ki tudja törölni a seggét a tőgy méretű ujjaival. Rosszindulatúak ezek. Bezzeg, ha kell az alamizsna, akkor egyből megjelennek. Mint a Hollik, akit azért a maga módján kedvelt. Bár amikor mondta neki, hogy ne ültessen be hajat, mert azt a mellszőrzetből veszik, akkor megsértődött. Mint utóbb kiderült, szegény Pityunak nem igazán volt mellszőre, ezért a fanszőrzetéből ültették át a hagymákat a fejbőrébe. Állítólag azért vágatja rövidre mindig, mert ha megnőne, akkor úgy nézne ki, mint egy drótszőrű tacskó. De nem volt ideje tovább morfondírozni, mert az ajtóban megjelent Jean, aki nem nagyon beszélt nyelveket, de valami azért már ragadt rá:

– Üdvözöm, asszonyom! 

– Jó napot, Jean!

– Segíthetek valamiben?

– Főzni szerettem volna, de semmit nem találok ebben a konyhában!

– Én sem, asszonyom, ez a szakács terepe.

– Akkor szóljon neki! Várjon csak… maga nem érzi ezt a döglött egér szagot?

Jean teátrálisan a levegőbe szagolt, majd mint egy sommelier óvatosan megrázta a fejét. Kis idő múlva megszólalt:

– Asszonyom ez nem egérszag, ez közönséges lábszag, ami valószínűleg egy gumicsizmából terjeng, ezt érzi. 

Anikó asszony megkönnyebbült. Hála istennek! Akkor ez a Viktoré lesz. Majd olyan magabiztossággal, aminek utoljára Szolnokon volt a birtokában, amikor még a panelban nyomorogtak, kiviharzott a konyhából egyenesen a bejárati ajtó mellett helyiségbe. Ott diadalmasan, befogott orral, a másik kezével a levegőbe tartva (mint az Oroszlánkirályban Rafiki a majom, amikor bemutatja Simbát az állatok királyát) a férje 2024-es árvízi védekezés során viselt francia Le Chameau márkájú prémium gumicsizmájával, felkiáltott: – Megvagy! Majd átadta Jeannak a lábbelit. – Dobja ki, vagy tüntesse el innen, kérem. Lehet, hogy ez a gumi százezer forintba került, de én nem vagyok hajlandó elviselni ezt az irtózatos szagot ebben házban! 

Így történt, hogy Jean, a filippínó inas, a Marketplace-en egy kisebb vagyonra tett szert, miután eladta az egyszer használt lábbelit, aminek az árát hazaküldte népes családjának, hogy vegyenek belőle azt, amire szükségük van.

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább