Ordítok Blog

Végjáték

Swan Edgar | Ma | 10:29

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 517,505 forint, még hiányzik 2,482,495 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Általában nem tartok műelemzést. Egyrészt mert ki vagyok én, hogy értékeljem egy nálam egészen biztosan sokkal tehetségesebb ember munkáját, másrészt mert a művészet – legyen annak bármelyik formája, akár alkotó- akár előadóművészetről van szó – egyéni ízlés kérdése. Az, hogy én például nem vagyok oda Bartókért, nem a zeneszerzőt minősíti, hanem az én zenei kultúrámat vagy annak hiányát. Ettől persze nem érzem sem bűnösnek, sem kevesebbnek magamat, ahogy nem várom el senkitől, aki mondjuk a lakodalmas rock szerelmese, hogy olyasmit hallgasson, ami az én szívemnem/fülemnek kedves. Ám a művészetben – legalábbis az előadóművészetben – is vannak olyan sarokpontok, melyek egyformán igazak mindenhol és mindenkor. Ez sajnos a mostanság nagy ívet befutó Tóth Gabi videóról jutott eszembe. Biztosan sokan látták – vagy egy részét, ameddig bírták idegekkel -, de azért teszek ide egy példányt belőle, hátha van, aki lemaradt.

Ez az, ami nem ízlés kérdése. A szar az szar, nem lehet több szempontból értékelni és a végére kihozni belőle, hogy valójában érdekesen tálalt csokikrém. Ha valakinek van valamiféle adottsága, például jó a hangja – és Tóth Gabinak jó a hangja -, az még önmagában kevés a boldogsághoz. Hogy jó énekes legyen, naponta kell gyakorolni és folyamatosan tanulni, fejleszteni a képességét. Ettől persze még nem lesz művész, ahhoz sokkal több minden kell, de jó szakember simán lehet. Olyan, aki a közönségét méltó módon képes szórakoztatni. Úgy tűnik, Tóth Gabi nem így gondolja. Több hangsúlyt fektet a műszempillákra, sminkre, ruhára, mint a hangjára, énektudására. Annak pedig ez a vége. És még nem arról beszélek, hogy ilyen angoltudással vagy inkább kiejtéssel nem kellene erőltetni, hogy angolul énekeljen. Az a legkevesebb, könnyedén megbocsátja az ember, ha mellette olyan teljesítményt kap, ami kárpótolja a bikicsunájért. De a nagy hangerővel történő rikácsolás és egy dal szakszerű előadása között óriási különbség van. Nem a tehetséget, nem egy igazi művészből sugárzó belső erőt hiányolom, az keveseknek adatik meg. Csupán azt az elvárható alázatot, ami minden szakma művelője részéről joggal vár el az ember. Egy fodrász sem ragadhat le a 30 évvel ezelőtt tanult frizuránál, képeznie kell magát, a vízvezetékszerelőnek, autószerelőnek is folyamatosan tanulnia kell, hiszen új fejlesztések, eltérő alkatrészek érkeznek, ami egy Lada esetében működött, az egy mai autónál már nem fog.

És máris elértem a lényeghez. Mert persze nem Tóth Gabiról szól ez valójában, ő említést sem érdemelne, ha nem verekedte volna le magát a NER jelképévé. Szimbólum lett belőle, a Fidesz szimbóluma. Az egykor fiatal, ambíciózus, a világra nyitott, jó adottságokkal rendelkező lányból mostanra egy önmagával többször meghasonlott, kiégett, csak a pénzre hajtó roncs lett. A kicsit tanulatlan, kicsit műveletlen rockerlányból félmeztelenül vonagló díva, abból mélységesen hívő, nyakig gombolt pruszlikban hűséges feleséget és anyát alakító nemzet asszonya, az álarc lehulltával és a kegyek elvesztével a volt férjével a nyilvánosság előtt marakodó, sértett, népszerűségét vesztett valaki lett. Most ismét előkerült és ennyire futotta. A Fidesz is pontosan ezt az életutat járta be. Az egykor fiatal, friss, bátor, változást akaró pártból mostanra elhízott, kiöregedett, a végtelenségig önző, telhetetlen és pofátlan politikusok gyűjtőhelye. Ma már a Fidesz nem változást akar, hanem éppen a változás ellen küzd foggal-körömmel. Nem tanultak semmit az elmúlt időszakból, nem tanultak a történelemből, nem tanultak mások példájából, és most, amikor velük történik mindaz, ami előttük már számtalanszor megtörtént más diktatúrákkal, nem hisznek a szemüknek.

Öregek, fáradtak, erőtlenek. Képtelenek a megújulásra, a fejlődésre, tíz körömmel kapaszkodnak a múlt roncsaiba és persze a hatalomba, a pénzbe. Hiszen az jár nekik, az az ő zsákmányuk. Észre sem veszik, hogy már régen kiment a közönség a koncertről, aki maradt, az nem velük nevet, hanem rajtuk. A szánalmas vergődésükön, az ízléstelenbe fordult külsejükön, a redőnyként csüngő műszempillán, a túlméretes csöcsökön, a megjátszott – nagyon rosszul megjátszott – lendületen, de főként a fülsértően hamis vernyákoláson. Ahogy a zenében, úgy a politikában sem él örökké a hazugság. Mert a közönség hallja ám. Először talán nem akarja hallani, mert olyan régóta szereti az énekest, ott tapsol minden koncertjén. Biztosan csak beteg, megfázott, rossz napja van, azért olyan hamisak a hangok. De amikor a következő és az azt követő koncerten is ezt tapasztalja, akkor be kell látnia, hogy bizony ennyi volt, nem érdemes tovább a csodában reménykedni, a kedvence kiégett, ellustult, elkápráztatta a reflektorfény, megsüketítette a taps és azt gondolta, már felért a csúcsra és semmit nem kell többé tennie, a szeretet, a rajongás már az övé, jár neki és ez így is marad örökké. Többé nem küzd, hogy jobb legyen, nem akar már túllépni a saját árnyékán, nem tanul, nem gyakorol, nem akar a közönség kedvében járni, nem akarja megmutatni, hogy jobb másoknál és jobb a tegnapi önmagánál. Aki azt hiszi, hogy felért a csúcsra, az valójában már szakadék felé száguld. Jó esetben ezt visszavonultan teszi, hogy megőrizze egykori arcát, rossz esetben üvöltve, vagdalkozva, másokat hibáztatva bukfencezik lefelé. Ekkor pedig már nem csak kínos, de röhejes is lesz. A vég ugyan elkerülhetetlen, de még csak a méltóságát sem sikerül megőrizni. Az egykor csodált sztárból szánalmas bohóc lesz, és még csak észre sem veszi. Ez nem csak nevetséges, mert közben mélységesen szánalmas is, hiszen az egykor érte rajongó közönség is kénytelen végignézni, ahogy az egykor ünnepelt sztár darabjaira hullik a színpadon.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Ordítok Blog

Végjáték

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY