December 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Szóval hol akarsz te rendet tenni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,629,300 forint, még hiányzik 1,370,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

És mennyi minden van, amit még el kell mondanom. Most, amíg még van rá felület és lehetőség. Tegnap a bajszos digitális analóg előadásánál hagytam abba, úgy beleéltem magam a cikk írásába, hogy utólag néztem csak vissza a rendhagyó, Júdással megspékelt Lázárinfós mutatványt. És hát az az igazság, hogy arra egyáltalán nem számítottam, hogy lesz egy hős a helyszínen, aki megtrollkodja a belterjes, izgalmaktól mentes, egymás alá kérdező törzsi dzsemborit. Mint kiderült, Czutor Zoltán zenész egyik barátja volt a bátor magyar, aki bekérdezett a tacskólábú harcos hadvezérnek: Miért hazudtok a gyermekekről? Miért nem véditek meg a gyerekeket? Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek? Miért loptátok el a gyerekeink jövőjét? Az elején jól hallható, ahogy beleröhögcsél a felkérdezett, mint akit közösülni visznek, de aztán abbamaradt a fergeteges jókedv; ezek ketten úgy lefagytak, hogy köpni-nyelni nem tudtak. Hát ja, enyhén zavarba jött a két bűnözőnek kinéző nagyágyú, mert egyből elkezdtek tiszázni. A sima bőrűre hárult a feladat, hogy hidegvérrel kezelje a helyzetet, ez azonban nem sikerült neki maradéktalanul. Bár igyekezett lenyugtatni a fújoló közönséget, ő maga egyre inkább idegállapotba jött. 

A gyáva utcai harcos, akinek már semmi rutinja nincs a spontán kérdések megválaszolásában, most sem volt képes érdemben válaszolni, ezért belekapaszkodott a bejáratott panelekbe: 2010 előtt pedofil bűncselekmények miatt 80 ember volt börtönben, ma több mint hétszáz. Lázár gyorsan a segítségére sietett és felvetette, hogy a tiszás rendezvényen kellene megkérdezni, hogy 2010 előtt miért nem üldözték és zárták börtönbe a pedofilokat. Megmondom őszintén, eddig úgy tudtam, hogy a Tisza Párt tavaly tavasz óta létezik a politikai porondon, nincsenek kormányon, nem értem, miért őket kell erről kérdezni. Főleg annak tükrében, hogy Lázár főnöke döngeti a mellét mindenhol, hogy ő már lassan 40 éve benne van a politikában, abból húsz évet kormányzott, 2010 óta folyamatosan hatalmon van. Ergo ő az egyetlen, aki kompetens ebben a kérésben, ő az egyetlen, aki felelős ezekért a kérdésekért, ráadásul 2010 előtt sem volt sehonnan kizárva vagy kitiltva, beleláthatott minden anyagba, egyáltalán hogy jött ide ez a mosakodás? Kormányozni egyedül ők tudnak, de aki a kormányzásuk csődjéről érdeklődik, az forduljon a Tisza Párthoz? Nekik van igazuk, ők tudják, hogy merre van az előre, ők a többség és az erő, de ha egyet hátrébb lépünk, látjuk, hogy a kamera úgy van beállítva, mint a hollywoodi filmekben a kevés statisztával forgatott tömegjeleneteknél.

Pontosan ezt történt a szegedi Pick Arénában is, ahova egyszerűen nem tudtak összetrombitálni 8000 embert, erről Botka László polgármester írt a közösségi oldalán még szombaton:  

3500-an voltak ma a Pick Arénában. Töredékük volt szegedi. 

Remélem, vendégeink a Vajdaságból, Erdélyből, Békés, Bács, Borsod, Szabolcs megyéből (stb.) jól érezték magukat! 

Szeged a nyitott, európai, magyar szabad város mindig örömmel várja látogatóit.

Nálunk mindenki egyenlő, magyar és szabad!

Botka a szeged.hu cikkét osztotta meg, amelyik fotókkal dokumentálta, hogy valóban ez történt. Ezt telt házként előadni önmagában is álságos volna, de úgy különösen az, hogy közben a Tisza Párt összejövetelit bagatellizálják és azt terjesztik róluk, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk. Maradjunk annyiban, hogy e tekintetben is hazudnak, hazudnak és hazudnak. A probléma az, hogy a mi pénzünkön hazudnak nekünk.

Mindeközben a Magyar Bírói Egyesület kénytelen volt megszólalni, és az érintett elvtársak figyelmébe ajánlani (beleértve doktor Orbán Balázst is), hogy „a bíróság határozata nem vélemény, nem sugallat, nem kampányeszköz. A bíróság határozatai jogszabályokon alapulnak, jogszabályban meghatározott módon megtámadhatóak, az arra jogosultak szabályozott formában kérhetik a számukra sérelmes döntések felülvizsgálatát”. Erre azért volt szükség, mert a Bors nevű fideszes bulvárszennylapot kiadót Mediaworks a Fővárosi Törvényszék tiltó rendelkezése ellenére is tovább terjeszti a lap Tisza Párt nem létező megszorításainak szentelt lejárató különszámát, ami nem mellesleg a szegedi digitális polgári vándorcirkuszban is fő attrakciónak számított. Az egyesült az ügyre reagálva azt írja, a bíróságok döntései mindenkire kötelezőek, ennek megkérdőjelezése nem csak az igazságszolgáltatás tekintélyét sérti, „hanem közös érdekeinket és a közélet tisztaságát is mérgezi.” „Amennyiben bárki úgy véli, hogy egy jogszabályok alapján, az ügy törvényes bírája által meghozott döntés rá nem vonatkozik, azzal az ország jogrendjét kérdőjelezi meg. Ha a bíróság döntéseinek kötelező ereje attól függne, hogy az érintettek elfogadják-e azokat, az a közös szabályaink érvényét vonná kétségbe, és kiüresítené az Alaptörvény alapelveit” – figyelmeztetett a Magyar Bírói Egyesület. Tehát ha bárki azt mondja, hogy Magyarországon megszűnt a jogállam, igazat beszél. Mint ahogy az is, aki azt mondja, hogy azok számolták fel a jogállamot, akik 16 éve birtokolják a hatalmat, akik a saját érdekeik szerint írták át az alaptákolmányt, de már azt se tartják magukra érvényesnek. Nyugodtan lehet erre is hivatkozni az összes többi mellett, ha netán bárki vitába keveredne ebben a kérdésben. Főleg azért, mert ugyanígy használják lábtörlőnek nemzetközi jogot is; az Európai Bíróság jogerős ítéletét több mint egy éve nem hajlandóak végrehajtani, ami nekünk napi 1 millió euróba kerül. 

Ezt persze így soha nem vallják be, holott lenne rá lehetőség: Júdás most pótolja be az elmúlt 20 évet, amióta nem nyilatkozik, nem ad interjút senkinek, aki valódi kérdésekkel provokálná. Mondjuk én a helyében leállnék ezzel az év végi álinterjú-dömpinggel, mert ez így nemcsak szánalmas, de kontraproduktív is. A mennyiség pont fordítottan arányos a minőséggel, semmi újat nem tud mondani, amiről kellene, nem mond semmit, ugyanazt a pár hazugságot ismételgeti hosszasan, lelkesen, és aki sokat pofázik, az sokat is tud hibázni. Ezt láthatjuk most. Engem mondjuk ez a része pont nem zavar, ez is csak azt bizonyítja, hogy soha nem látott pánik, kapkodás és tehetetlenség uralkodik a kivénhedt fiatal autokraták oldalán. A többi igen. A folyamatos unalmas, buta, egyhangú hergelés, amire felfűzték a mondandójukat, hogy Brüsszel háborút akar, a Tisza Brüsszel bábja, vagyis háború lesz, ha az emberek a Tiszára szavaznak. Igaz, akkor is háború lesz, ha a Fideszre szavaznak (pláne, hogy már négy éve háború van), de akkor mi egyedül kimaradunk a mindent elpusztító világháborúból. Eddig az volt a nyerő taktika, hogy minél többször és hangosabban szajkózták ugyanazt a kreténséget, az célba talált, ma már ez nem igazán működik. Egyszerűen van, ami nem tud a végtelenségig működni, főleg akkor, ha nincs mellette közvetlen terror. Szerencsére ehhez az eszközhöz még nem nyúltak, de tartok tőle, hogy ez lesz a következő.

Szombat este sétálgattunk a pécsi adventi vásárban, ahol egy páncélozott TEK-es harckocsi állt a főutcán, körülötte állig felfegyverzett kommandósokkal. Most ez az új irány. Pécsen is, ahol soha a büdös életben nem állt fegyveres erő egy békés karácsonyi vásár bejáratánál.  Mostanra ez is megtörtént. Egész egyszerűen vérlázító, és ahogy hallom, az egész ország nagyvárosaiban ezt csinálják. Amivel arra próbálok utalni, hogy ha nem lesz elég a véresszájú riogatás, akkor majd tenni kell valamit, hogy nyomatékot adjanak a szavaiknak. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, mert arra ott van Júdás Viktor jövőbelátó orákulum, de szerintem valami atrocitást maguk ellen vagy valakik ellen el fognak követni, hogy aztán azzal lehessen riogatni, hogy lám-lám, mi megmondtuk. Nem javasolnám nekik, de tudom, hogy bármire képesek.

Arra a gyalázato kommunikációra is, amit a Szőlő utcával kapcsolatban következetesen előadnak, amit Júdás is előadott szombaton ahelyett, hogy a bátor ember kérdéseire válaszolt volna, a saját felelősségét tisztázta volna. Arról pofázott, hogy a javítóintézetekben lévő gyerekeknek félrecsúszott az élete, ami sajnálatos, de nem ez a lényeg, hanem hogy itt bűnelkövetőkről van szó, gyilkosságig bezárólag. „Azoknak a fiataloknak még inkább félrecsúszott az élete, akiket megöltek vagy megerőszakoltak” – mondta a szekta vastapsa mellett; úgy látja, hogy róluk és az ő szüleikről nincs szó. Utána elmondta, azért rendelték ezeket az intézeteket a büntetés-végrehajtás alá, és kezelik rendőri logikával, mert „rendet kell tenni”, úgy gondolták, ha ezt nem teszik meg, abból baj lesz. Na akkor álljunk meg egy-két szóra, ha már folyamatosan megy a maszatolás! Nem, a Szőlő utca nem börtön. Ahogy Miskolcon például gyermekotthon működik, ahol állami gondozásban élő gyerekek vannak. A gyermekotthon nem börtön, nem is javítóintézet, hanem gyermekvédelmi intézmény! Olyan gyerekeknek, akiket kiemeltek a családjukból, akik nevelésbe vétel alatt állnak, akik átmeneti vagy tartós elhelyezést kaptak. Miért van az, hogy megint összemosnak mindent mindennel és megint az áldozatokat hibáztatják? Igen, egy ilyen intézményben szigorúbb szabályok vannak, mint egy egészséges családban, ezért mondják néha tévesen, hogy „olyan volt, mint a börtön”, de jogilag és funkcióját tekintve: gyermekotthon a védelmet és a nevelést szolgálja, nem a szabadságvesztés szimbóluma.

Kurvára nem értem, hogy mit keres a gyermekotthonban a rendőrség, és amit főleg nem értek: kire vonatkozik az, hogy „rendet kell tenni”? Mert ugye nem a mostanság lebukott nevelők, a striciként vagy madámként funkcionáló szörnyetegek azok, akiket megvertek, megerőszakoltak, prostitúcióra kényszerítettek vagy rabszolgának eladtak, hanem fordítva. Kiszolgáltatott, védelemre szoruló gyerekeket bántalmaznak hosszú évek óta az alulfinanszírozott gyermekvédelmi intézményekben. A rendőrök kiket fognak megrendszabályozni és hogyan? Ugye nem találja ki ez a gátlástalan alak, hogy azért bánnak így ezekkel a kölykökkel, mert ezt érdemlik? Még itt cseng a fülemben a fel kell négyelni, kettévágni, miszlikbe aprítani, meg el a kezekkel a gyerekeinktől duma, ehhez képest azzal van tele a sajtó, hogy mindegyik gazembert ezek tüntették ki valamilyen plecsnivel, ezek randalíroznak és élnek vissza a helyzetükkel, és ezeknek mocskos kezei vannak benne csuklóig ebben a botrányban! Azok az enyves kezek nem rendet tettek ott, ahol kellett volna, hanem érdemrendeket adományoztak azoknak, akiket 15 évig nem sikerült lebuktatni, most meg pár nap alatt futószalagon buknak le. Egyúttal megalázva egy egész szakmát, rengeteg alulfizetett, kizsigerelt, mégis erőn felül teljesítő gyermekvédelmi dolgozót.

Én azt mondom, hogy nem is olyan sokára ki fog derülni, hogy valóban létezik az a bizonyos Zsolt bácsi is. Akár Zsoltnak hívják, akár valami másnak. Addig is: hol akarsz te rendet tenni? 

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.