Csád. Egy ideje szó van már róla, egy olyan közép-afrikai országról van szó, ahova korábban – Orbán Gáspár részvételével – magyar katonákat kívánt küldeni a kormány. Ez végül nem történt meg, viszont azt sem tudtuk meg soha, hogy egyáltalán mi volt ez az egész, hogy a magát békepártinak tartó kormány miért gondolta ezt jó ötletnek, egyáltalán kinek az érdekét szolgálta volna egy csádi misszió, mi a túrót keresünk mi Csádban. Ezzel kapcsolatban nagyjából lenyugodtak a kedélyek, a feledés homályába merült az egész, ám mostanság arról olvashattunk, hogy egy egészségügyi misszió keretében három hónapra magyar mentősöket toboroz az Fidesszel összenőtt magyar állam ebbe az afrikai országba. Vagyis olyan hazai szakembereket keresnek, akik egészen biztosan hiányoznának idehaza, mert már most is hiányoznak. Az a helyzet hogy ebben semmilyen pozitív változás nincs: hiány van az egészségügyi szakemberekből országos szinten, szinte minden területen, ezért még az is lehet, hogy halálos áldozata is lenne annak, ha akár több tucat szakembert elcsábítanának három hónapra egy olyan országba, amely vélhetően valóban nagy hasznát tudni venni ezeknek a szakembereknek, viszont semmi köze nincs Magyarországhoz.
Úgy tűnik, hogy mindenféle programokon keresztül a magyar kormány előszeretettel szeret segíteni más országok polgárain, miközben jól láthatóan a sajátjait elfelejti. Mert csak felmerül a kérdés: nem idehaza kellene javítani az egészségügyi ellátás helyzetén? Nem éppen több mentős felvételére lenne szükség? Nem inkább az lenne a fontos, hogy megemeljék minden egészségügyben dolgozó szakember fizetését, hogy ne éhbérért dolgozva égjenek ki 1-2 évtized pályán eltöltött idő alatt? A csádi misszióért kiemelt bérezést ajánlanak – már csak emiatt is könnyen lehet, hogy lesznek olyanok, akik szívesen jelentkeznek erre a misszióra, elvégre talán életük során először kapnak majd többé-kevésbé tisztességes fizetést -, ami véleményem szerint elfogadhatatlan. Szerintem egyáltalán nem arra kellene ösztönözni őket, hogy valahol külföldön teljesítsenek szolgálatot, hanem azért kellene dolgozni, hogy idehaza lássák el a betegeket, megfelelő bérek mellett. Úgy vélem, hogy ezt szeretnék ők is, de erre valamiért nem talál megfelelő forrásokat a magyar állam.
Persze biztosan itt is arról van szó, hogy Brüsszel visszatartja a forrásokat – időközben nettó befizetők lettünk -, nem pedig arról, hogy a kormány szétlopta a forrásokat és tényleg arra van már csak pénz, amire ők akarják. Csádra például ezek szerint akad, hiszen ott keresztényeket kell megvédeni és ellátni, miközben a magyar adófizetők, akiknek a pénzéből ez az egész egyáltalán megvalósítható, sok esetben azért imádkoznak, hogy a mentő kiérjen időben. A Külügyminisztérium, illetve a Hungary Helps toborzó felhívását megosztó dr. Kunetz Zsombor szerint viszont Budapestre naponta, 20-30 mentőegységet rendelnek vidékről azért, hogy a minimálisnál is rosszabb ellátást biztosítani tudják. Ehhez képest még több szakembert próbálnak eltávolítani, aminek tényleg beláthatatlan következményei lennének. Vélhetően már most is vannak olyanok, akik azért veszítettek el családtagjukat, mert nem volt elég mentő, ami időben kiérhetett volna. Pont ezért még több szakembert kellene felvenni és még több autót vásárolni a vidéki települések elérése érdekében, de jól láthatóan a pénz nem erre van, hanem arra, hogy a csádi keresztényeken segítsenek.
Félreértés ne essék, ezeknek az embereknek nyilván szükségük van ellátásra, de miért a magyar adófizetők állják ezt úgy, hogy a hazai rendszer recseg-ropog? Magyarország nem egy jóléti állam, szerintem mi egyáltalán nem engedhetjük meg azt maguknak, hogy mindenféle segélymissziókat szervezzünk más országokba. Bár itt tartanánk, de amikor még az országos mentőellátást sem sikerül megoldani, akkor miért azzal vagyunk elfoglalva, hogy egy afrikai országot kisegítsünk ezen a téren? Nyilván jobb a hazai mentőellátás, mint Csádban – legalábbis remélem -, viszont ez még nem jelenti azt, hogy mi olyan jó helyzetben lennénk, akár regionális szinten is, nem beszélve Nyugat-Európáról. Az olyan országok, mint például Norvégia vagy Svájc valószínűleg simán megengedheti magának, hogy mentőorvosokat küldjön Csádba, vagy más távoli országokba (noha azért ezekben az országokban is meg kellene magyaráznia a kormánynak, hogy miért), de mi sajnos nem tartunk itt. Nem utolsó sorban azt is érdemes átgondolni, hogy itt aligha valamiféle valódi, önzetlen segítségnyújtásról van szó, hanem valami egészen másról. Gyanúsan dörgölődzik ugyanis a magyar kormány a csádi kormányzathoz, amely semmi jót nem jelenthet. Mint tudjuk, Orbán olyanokhoz szeret dörgölőzni, akik nem éppen a demokratikus meggyőződésükről és elköteleződésükről híresek, hanem valami egészen másról. Hogy ezúttal mi áll a háttérben, azt csak találgatni lehet, abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy a magyar állam magasról tesz a csádi keresztényekre. Is.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.