November 16,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


És még mindig veszik a bátorságot

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 1,800,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 561,700 forint, még hiányzik 1,238,300 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A jövő évi büdzsével összefüggő, ma kezdődő háromnapos rendkívüli parlamenti ülésen innen, a földbe elásott NER-milliárdokon túl, tegyünk egy rövid kitérőt Varga Judit – egyfelől bátor honleány és harcos amazon, másfelől bántalmazott nő pártjának háza táján a hétvégén felbugyogott morális salakanyaggal kapcsolatban. Amelynek főszereplője az esemény utáni tablettát szerinte cukorkaként fogyasztó 14 éves lányokat gyalázó Takács Péter volt egészségügyi államtitkárnak a NER nagy lélegeztetőgép-ügyletében ha nem is 8 milliárd forinttal, de valamennyivel érintett sógora, bizonyos Kőszegi Gábor.

Mint ismert, az emberből kiömlött az epe Mérő Vera jogvédő Varga Judit múlt heti parlamenti vizsgálóbizottságban nyújtott performanszát értékelő Facebook-posztja alatt. Amely epeömlés már nem fellelhető az eredeti helyén, nemcsak a velőtrázó poszt tűnt el, de Kőszegi is a Facebookról, amit maga után hagyott az viszont nem tűnt el, az ugyanott maradt és velünk él tovább.

Még éppen próbáltam megemészteni Deutsch Tamás harcos felszólítását, amelyben arra kérte a követőit és a pártja követőit és mindazokat, akiket valamiért magukat a nemzetivel, a nemzetit pedig Orbánnal és a Fidesszel azonosítják, hogy NE HAGYJÁK, hogy a Magyar Péterből áradó gyűlölet átvegye a szeretet helyét a szívükben, amikor elém került a Takács-sógor zsigeri megnyilvánulása, amelyet nem szívesen idézek, de a precizitás megköveteli:

„Vera, hadd mondjak neked néhány őszinte szót, és remélem nem bánod, hogy kissé nyersebb leszek, mint amihez hozzá vagy szokva. Szép lassan leketyegsz, gyereked sincs, és jó eséllyel nem is lesz. Ha a haszontalan aktivizmusod jól fizet, akkor össze tudsz kaparni annyi pénzt, hogy valaki kicserélje a pelenkádat, mikor már magad alá szarsz. Ha nem, akkor szopó. A kutyát nem fogja érdekelni, mikor kicsekkolsz. Ez van.”

Egy idő óta nagyon ritkán van olyan, hogy ledermedek valamitől, noha a Blikk múlt héten meg tudott lepni az előzetes letartóztatásban lévő Áron nevű fiáért fogolykiváltó jelleggel imádkozó Sípos Erzsébet anyai szenvedéseinek ragacsos pátosszal leöntött szobrot állító cikkével, amelyben nem az embercsempészet köztörvényes bűncselekménye volt központi szál, hanem a gyermekéért aggódó anya megejtően nehéz helyzete. Mint ahogy Varga Judit családi szennyesteregető hadműveletének második nyilvános felvonása is hagyott bennem maradandó sérüléseket, de azt hiszem, ez mindenen túltett.

Az nyilván nem meglepő 2010 után tizenhat évvel, hogy az emberi kommunikációnak, kiemelten a virtuális térben kibontakozó interakcióknak egyáltalán nem kötelező velejárója, hogy ha valakire ráborítjuk az asztalt, akkor kizárólag az állításaival próbáljunk meg vitatkozni, nem a témához nem tartozó különféle identifikációs jegyeit (életkor, családi állapot, nem, szexuális irányultság, vallás, ideológiai meggyőződés, gyermekek száma, miegymás) hánytorgassuk anélkül, hogy megkísérelnénk érveket felsorakoztatni alátámasztandó, hogy miért nincs igaza.

Az inkább meglepő, hogy bár az ember a barátait megválogathatja, a sógorát kevésbé, mégis milyen szép egymásra találás a sógorságban a Takácsé meg a Kőszegié. A sógorságban, vagyis ebben a keresztény-nemzeti-patrióta-jobboldali bántalmazó primitívségben és alpáriságban, amiben csak akkor találnak kivetnivalót, ha például Varga Judit az állítólagos szenvedő alany, holott Juditot ráadásul a főnöke kényszerített arra, hogy benne maradjon a bántalmazásban, mert a haza és a párt, de főleg a párt érdekei mégis fontosabbak. Annyira azért persze nem szenved, bár kétségtelenül feldúltan mesélte a végrehajtói maffia üzelmeivel kapcsolatos felelősségének vállalása helyett a magánéleti keserveit, hogy a gyerekeit ne áldozna fel az apjuk ellen érzett (egyébként általam nem megkérdőjelezett) ellenszenve, gyűlölete és engesztelhetetlen sérelmei oltárán. Nem kétlem, hogy vannak ilyenek, azt se kétlem, hogy a debil szobanövény minősítés elhangzott a volt férje szájából, még akkor is, ha a legkevésbé sem tartozik se rám, se a nyilvánosságra, ami két ember legbelsőbb magánügye.

Az viszont nem magánügy, hogy amit Kőszegi Gábor előadott, mielőtt bátran letörölte volna magát és a mocskát a Facebookról. Kőszegi Gábor történetesen annak a Takács Péternek a sógora (még ha erről egyikük se tehet közvetlenül), aki parlamenti képviselőként, államtitkárként közönséges, durva hangvételű, a vele és pártjával kritikus választókat anyázó, az orvosi szakmát trágár stílusban gyalázó kirohanásairól ismert, aki olyan mennyiségben, de főleg minőségben gyártja a közösségi médiás tartalmakat, mint az orbánista influenszerek közpénzből finanszírozott karrierjük csúcsán. Kőszegi helyében értelmesebb ember laposkúszásban közlekedne a fal mellett nemcsak a való világban, hanem a virtuálisban is, ehelyett azt veti egy nő szemére nyilvánosan, hogy nincs gyereke, és idős korára a saját ürülékében fog megrohadni, a kutyát nem fogja érdekelni az eltávozása e földi paradicsomból.

Véleményem szerint kivételesen hanyagoljuk a stílus maga az ember meg bizonyos szint fölött kezdetű bölcsességeket, hagyatkozzunk a tartalomra. És igaz, hogy Bözsi néni is megmondta, hogy jegyezzük meg ezt a nevet és ezt az arcot, szerintem nem szükséges. Azt szükséges ebből megjegyezni, hogy ez a fajta szubkultúra, amelyben példának okáért a férfi attól férfi, hogy van jogosítványa és felnyitotta már többször a motorháztetőt két kerékcsere közben, a nő meg attól nő, hogy teleszülte a Kárpát-medencét, nem tűnik el azzal, hogy ez a halálkufárkodásban érintett alak, akinek a parlamenti képviselő sógora valamiért nem szólalt meg a védelmében, eltűntette magát a Facebookról. Ez az elmúlt rezsim által meghonosított gondolkodás, amely azzal próbál megszégyeníteni nem egy nőt, nem mérő Verát, hanem minden nőt, aki nem szült, akinek nincs gyereket, ma is jelen van a társadalomban. Miközben számos oka lehet annak, ahogy egy nőnek miért nincs gyereke, nem tudom, hogy hány anyának válna dicsőségére, ha olyan gyerek adatott volna neki, mint Kőszegi, ez a heteroszexuális, nagycsaládos, templomba járó, egy világjárvány idején a halálon és a szenvedésen nyerészkedő fideszes sógor.

Nem, nem kell megjegyezni a nevét és az arcát, azt majd remélhetőleg azok a hatóságok fogják megjegyezni, amelyek eljutnak az ő cégéhez is, amelyet azután szüntettek meg, hogy a tulajdonosok felmarkolták belőle  a lélegeztetőgép-üzlet nyomán keletkezett 8 milliárdos osztalékot. Nem kell megjegyezni, hogy ki az az ember, aki kiokádta magából ezt a mocskot, majd elégedetten megveregette a saját vállát, hogy milyen jól megmondta, ám amikor a vállára kapta a hírnév, gyáva módon eltűnt a ködben. Nem tudom, milyen kép élhet a nőkről ennek az embernek a fejében, de biztosan semmi köze nincs ahhoz, hogy egy nő akkor is nő, és tisztában lehet a saját értékeivel, tudhatja, hogy kicsoda, hogy mit akar, vállalhatja a felelősséget a döntéseiért, függetlenül attól, hogy egy korrupt, nőgyűlölő fideszes sógor mit gondol róla, ha tudatosan vagy önhibáján kívül nincs gyereke. Kicsit is normális embernek bátorsága nem lenne ehhez. Azon az alapon vagdalkozik a nővel nagy nyilvánosság előtt, mert nem ért vele egyet, hanem azon az alapon alázza, hogy gyermektelen.

A bukott Fidesz és holdudvara egy pillanatra nem engedi ezt a társadalmat fellélegezni, folyton emlékezteti arra a mérhetetlen arroganciára és romlottságra, aminek többek között Takács Péter, Kőszegi sógora a címerállata, és amivel nem óhajtanak szakítani a bukásuk dacára sem. Még mindig veszik a bátorságot. Az egyetlen dolog, amit meg kell jegyezni ebből az, hogy erre mondtak nemet a magyarok, ezt a beteg mentalitást kell leküzdeni, ami nem múlt el nyomtalanul. Hogy senkinek ne legyen bátorsága ilyen módon interakcióba kerülni egy másik emberrel. Nemtől, vallástól, életkortól és a gyerekei számától függetlenül.

A címlapképen nem Kőszegi Gábor, hanem Takács Péter látható. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.